.

PlayStation.Community

2016.04.13. 12:16 PlayStation Network
22 hozzászólás
Értékeld a cikket!
Egy ember féltékeny a szomszédjára, annak szépséges feleségéért...

Egy földesúr irigy a királyra, ki nemeseknek dirigál.
Egy király féltékeny Istenre, aki előtt minden ember fejet hajt.
Egy isten… egy isten pedig áhítozik arra, amit sosem kaphat meg.


Újat alkotni művészet, másolni már kevésbé. Nézzünk szét bátran, hiszen a rebootok, remake-ek aranykorát éljük. Ennek ellenére az új ötleteket feszülettel, fokhagymával, és egyéb "démonűző" kellékekkel tartják távol maguktól egyesek, pláne, ha egy független stúdió videojátékáról van szó.
Másolást említettem, de mi a helyzet egy adott mű átdimenzionálásáról? A Ska Studios mérnöki pontossággal, precíz munkával készítette el a From Software alkotásainak „mását”, de két dimenzióba átültetve. Az elkészült termék minden szegletéből sugárzó tisztelet brutálisan tetten érhető még azok számára is, akik csak minimálisan ismerik/játszottak az említett programokkal. Akiket a Souls-széria éltet, most fáradjanak a kasszához, ne is olvassák tovább e tesztet. A többiek kövessenek, hisz elmondjuk miért érdemes a PSN újabb ékkövére befizetniük! /Onimushaman/

A Salt & Sanctuary hangulatában, zenéjében és stílusában tökéletesen eltalálta azt, ami népszerűvé tette és teszi a műfajt. A Ska Studios remek karakter- és szörnydizájnnal hangulatos, rémisztő világba taszít minket. A lények, a tárgyak, az eszközök és a tájak nevei és kinézetei mind egy komplex, összefüggő mítoszt formálnak, amiben öröm elveszni.
H. P. Lovecraft hatása tagadhatatlan: minden szó a borzalomra, a kimondhatatlan gonoszra utal. A Souls játékokhoz és a Bloodborne-hoz hasonlóan a történet, a háttérinfó morzsákból, szösszenetekből áll össze. Egy-egy mondat valakitől, egy tárgy leírása, egy apró díszlet vezet saját véleményünkhöz, megfogalmazásunkhoz. A történet itt inkább pontokból áll, amelyeket mi köthetünk össze, a játékkal párhuzamosan alakítva és változtatva feltételezéseinket. Szó sincs koppintásról: ez szerelem. Szerelem a videojátékok, a játékosok, és a From Software iránt. Az alkotás iránt. Durva, véres, gennyes, kegyetlen szerelem – de szerelem. /MolonLave/
A Salt képi világa valami elképesztően fest, és ez az egész két embere kezének munkáját dicséri. Egy barlangba érve legjobb barátunk a fáklya lesz, nélküle több helyen a koromsötétben kóvályognánk. Kikeveredve a napvilágba egy időre megvakulunk, mint éreznénk ezt igazából is; ez az effekt piszok jól sikerült.
A helyszínek roppant mód változatosak. Ha csak a tájat látnám, azt mondanám, egy romantikus horror-regény díszletei között mászkálok, azonban a szigetet benépesítő vadak és egyéb túlvilági lények láttán inkább groteszkként írnám le az élményt. Nem Isaac magasságú morbidságra kell gondolni, de a fejlesztők igencsak kitettek magukért. Egyedül játszva elég félelmetesnek hatott a program, ami betudható a folyamatosan jelenlévő új ingereknek. A menedékeken kívül szinte sehol sem érezhetjük magunkat biztonságban, sőt! Ha pihentünk, az ellenségek és a csapdák visszakerülnek a helyükre, így sokadszorra is beleléphetünk ugyanabba a fránya mód elhelyezett szerkezetbe. Ahogy haladunk előre, úgy teljesedik ki ez a Metroidvania stílusú akció-RPG. Minden lezárt ajtó szép lassan értelmet nyer: ahogy megnyitjuk a rövidítéseket, úgy áll össze fejünkbe a Salt világának térképe. /Oni/

Az „átdimenzionálással” természetesen sok minden veszik el, de a fejlesztők remekül pótolják más elemekkel, amik leginkább síkban működnek. Az irányítás reszponzív, a már korábban említett Metroidvania stílus pedig fantasztikus, aminek legnagyobb tényezője a kreatív, de mégis átlátható pályatervezés. Nincs monoton császkálás, frusztráló bolyongás, és megjelennek a platformer elemek is: ha figyel az ember, mindennek megvan a maga helye, a maga logikája. Lételemünk és az élet alapja a címadó só: minden abból épül fel és azzá is válik. Ha megölünk egy ellenséget, sót kapunk, ha pedig minket gyilkolnak le, elveszítünk mindent. Abból fejlődhetünk, vásárolhatunk (pénzzel együtt). Bár visszaszerezhetjük halálunk helyszínén az elveszett anyagot, a játék pont ezzel késztet arra, hogy ne halmozzunk: költsük, amint tudjuk, fejlődjünk, haladjunk a hatalmas képességfán.
Rengeteg kaszt és rengeteg játékstílus van jelen. Fürge tolvajoktól íjász vadászokon át, védelem alapú lovagokon keresztül a varázslatok bajnokáig bármerre építhetjük karakterünket, bármikor.

Talán az egyik legérdekesebb mechanika a szintén névadó szentélyek jelenléte. Minden mentőpont egy menedék, ahol fellélegezhetünk. Kalandunk elején el kell döntenünk, hogy melyik felekezethez tartozunk, és a szentélyt a felekezet nevében szerezhetjük meg. Azonban senki és semmi nem köt hozzá: ha szimpatikusabb csoportot találunk, jobb lehetőségekkel, áttérhetünk. Sőt, meg is gyalázhatunk másokat, amely saját pozitív és negatív, passzív és aktív következményeivel járhat. A menedékekre kereskedőket, árusokat, gyógyítókat hívhatunk, fokozva a lehetőségeket. Feladatokat teljesítve haladhatunk a ranglétrán, bővítve eszközeink repertoárját. Ha viszont megtérünk, akkor a korábbi munkánk semmibe vész.
A játék szeretné, ha kísérleteznénk. Ahogy a játékmenet, úgy a történet szempontjából is fontos szerepe van a hitvilágnak: az, hogy mit imádunk és mit szolgálunk. Kinek a nevében védelmezünk és kinek a nevében gyilkolunk. /MolonLave/

Ha egyedül kissé nehézkeseknek éreznénk a játékmenetet, akkor bérelhető társ formájában áll rendelkezésünkre offline, kanapéharcos cimboránk. Jómagam Lord Jesus hátizsákjában utaztam végig. Leírhatatlanul könnyebb dolgunk volt, mint szóló játékban, és ezt partnerem minden egyes nagyobb összecsapás vagy főellenség harc után nyomatékosította is:
- Láttad, hogy beakasztottunk nekik? Sima ügy volt!
- Akkor talán próbáld meg egyedül… úgy, hogy nem vonom el a figyelmét...

Igen, a 2D határai miatt egy adott lény jobb esetben csak az egyik irányba képes támadni (nagy tisztelet a kivételnek, de ott már én éreztem az ellenünk irányuló csalás ízét), így egyikünk a „védekező csalimoslék” szerepében tetszeleghetett. Mágus karakterem fenemód destruktív varázslatai miatt tökéletes párja volt a daliás lovagnak. A kooperatív mód okozta csökkentett kihíváson túl (voltak meleg helyzetek így is, sokszor ravatalra kerültünk, de ez főként az én hamariságom miatt következett be) talán a program kiismerhetőségét tudnám felróni negatívumként. Egy-egy, már ismerős helyszínre befutva pontosan tudtuk, kit-hogyan tudunk széterőszakolni, vagy rosszabb esetben milyen tempóban gurulgassunk el a menedéket nyújtó távolságokba.
Akinek a nehézségi szint és az új játék + nem lenne elég, az olyan nehezítéseket is bekapcsolhat később, mint a védekezés megszüntetése, vagy a harc közbeni gyógyítás lehetőségének kiiktatása.
Nagyon örülök, hogy láthattam a kaland végét és leölhettem az összes főmuftit. Remek co-op program a Salt and Sanctuary, aminek viszont a legnagyobb negatívuma ugyan úgy jelen van, mint a többjátékost támogató túlélő programoknál: nem fogsz félni, talán megijedni sem. Így bármennyire is jól szórakoztam a program tesztelése során, talán ezt a multit a következő körre kellett volna hagynom. Lehetőség van egymás ellen is harcolni, ami talán egy online PVP frissítés előszele lehet (betörni a másik játékába, vagy küzdeni a betolakodók ellen). /Oni/

A Salt & Sanctuary legnagyobb előnye talán egyik fő hátránya is. A Souls játékok sűrített, apró változata ez, ami kiválóan adja át bátyjának megfoghatatlanul nyomasztó hangulatát. Óriási élmény kitapasztalni a roppant nehéz, de nem kiismerhetetlen harcrendszert. Hatékonyan olvasztották össze sötét, torz, de mégis vonzó kondérjukban a platformer elemekkel. De a játékmenet szempontjából kevés benne a saját íz, az apróságok, melyek a nagyot legendássá teszik. Bár hiányoznak az egyedi gondolatok, piszok jó játszani vele.
Alkotott újat a Ska Studios? Határozottan nem. Teljesítette a kitűzött célt? Tökéletesen. A műfaj szerelmesei vágjanak bele, akik pedig szeretnének belekóstolni, ez a furcsán invitáló katyvasz a legalkalmasabb kiindulópont. /MolonLave/

Ha pontoznánk a PSN játékokat, ez biztosan 9/10-et kapna!

(A tesztpéldányt a Ska Studios biztosította. Köszönjük!)

Kiadó: Ska Studios
Fejlesztő: Ska Studios
Megjelenés: 2016.03.15.
Ár: 5490Ft
Játékosok száma: 1-2
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 850MB
Web: http://ska-studios.com/salt/
PSN feltöltőkártya: https://www.konzolokszervize.hu/
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
22. martin  Főszerkesztő
2016.04.17. 21:02:13
LV25
Válasz 21. martin üzenetére:
...szerintem így kell írni.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
21. martin  Főszerkesztő
2016.04.17. 21:00:50
LV25
+1
Mindkettőtöknek gratulálok, 10 pontos teszt. Öröm volt olvasni.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
20. tsz  PlayStation.Community tag
2016.04.17. 19:47:04
LV1
Na.
19. Onimushaman  Szerkesztő
2016.04.15. 11:32:54
LV23
Válasz 18. tiNk üzenetére:
:D

Külön podcast téma, hogy melyik játékban mit akartam csinálni az előző után közvetlenül játszva.
señor
18. tiNk  PlayStation.Community tag
2016.04.15. 11:19:24
LV18
Kezeket fel, aki a játék után DS3-ban is a négyzettel akart ütni...
"We don't have to do this. You know that, right?"
17. Onimushaman  Szerkesztő
2016.04.15. 09:17:08
LV23
Válasz 16. kurogane üzenetére:
Egyelőre offline.
señor
16. kurogane  PlayStation.Community tag
2016.04.15. 00:34:36
LV5
Online vagy csak offline coop van?
15. PSti  PlayStation.Community tag
2016.04.14. 10:12:59
LV5
Válasz 13. Onimushaman üzenetére:
2D játékok nekem alapból jobban tetszenek, mint a 3D-sek. :)
14. Balee  Devil's Advocate
2016.04.14. 09:57:01
LV12
A hétvégén fejeztem be, hatalmas játék, és nemsokára platina. :)
13. Onimushaman  Szerkesztő
2016.04.14. 08:39:33
LV23
Válasz 12. PSti üzenetére:
Nem vagyok nagy rajongója a szériának elhiheted, de ez a 2D változat valami elképesztő.
señor
12. PSti  PlayStation.Community tag
2016.04.13. 22:51:57
LV5
Válasz 11. Onimushaman üzenetére:
Nem ismerem őket, kimaradtak teljesen.
11. Onimushaman  Szerkesztő
2016.04.13. 22:21:54
LV23
Válasz 10. PSti üzenetére:
Szereted a Dark Souls játékokat?
señor
10. PSti  PlayStation.Community tag
2016.04.13. 21:16:18
LV5
Köszi a bemutatót, majd kipróba.
2016.04.13. 18:19:52
LV1
Az utóbbi idök legnagyobb játéka számomra. NG+ -ban már rettenetesen oda kell figyelni, mert egy-két ütéstöl kampec a karakteremnek, mig az ellenfeleket, föleg a föellenségeket, jóval tovább kell maszirozni. A fejlödésfa pedig jóval komolyabb és több odafigyelést igényel, mint az eddigi Souls-okban levö pont elosztás.
8. jime  non-alcoholic
2016.04.13. 17:44:23
LV28
majd DS3 platina után lehet visszatérek xD
abra-goddamn-cadabra
7. Onimushaman  Szerkesztő
2016.04.13. 17:16:32
LV23
Válasz 5. jime üzenetére:
Ne legyél punci. :O
señor
6. Jesus  PlayStation.Community tag
2016.04.13. 16:41:25
LV20
Válasz 5. jime üzenetére:
Ha a tetőn lévő sárkányra gondolsz, akkor annak csak a tüze veszélyes. Buffold fegyódat olyannal ami jól sebzi, aztán pakolj fel fire resistance gyűrűt, pajzsot meg páncélokat és csapd szét az arcát. Tűzfújását is ki lehet kerülni, viszonylag kevésszer támad fizikaival.
Spupul!
5. jime  non-alcoholic
2016.04.13. 16:25:47
LV28
eljutottam valami buzi sárkányig, de olyan OP volt, hogy 2x hozzáám ér azt halál, hagytam a faszba...
abra-goddamn-cadabra
4. MrZ  La Peste Noire
2016.04.13. 13:26:40
LV11
Már bánom, hogy megvettem. Megjelenés napján letöltöttem, toltam vagy 3-4 órát, azóta felé se néztem.
" Egy bolond százat csinál....ez az én hobbim. "
3. Sora  Kingdom Hearts & Koei Fan
2016.04.13. 12:37:35
LV18
A legjobb letölthető cím.
Mia San Mia
2. w1ggly  PlayStation.Community tag
2016.04.13. 12:37:27
LV11
Idővel biztos, hogy beszerzem. Köszi a tesztet, jó volt!
Vigyázat! A komment véleményt tartalmazhat.
1. tiNk  PlayStation.Community tag
2016.04.13. 12:36:36
LV18
Nagyon jó volt vele játszani. Nekem kb. 28 órámba telt, mire egyedül a végére értem. Bár a vége felé már elég tápos voltam, így nem jelentett különösebb nehézséget a program. Meg úgy en bloc meglepően kevésszer haltam benne egy Souls játékhoz képest.
Igaz egy opcionális boss-csoport (akik hárman vannak) kimaradt. Egyszerűen nem találtam, hogy kell hozzájuk elmenni.
"We don't have to do this. You know that, right?"
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Mozi - Alien: Covenant (2017)
2017.05.26. 08:05 Cool-Túra
22 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az Elveszett Paradicsom.
Full Throttle Remastered (PS4, PSV, PSN)
2017.05.25. 20:54 Kedvcsináló
5 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Félkemény motorosok.
Drawn to Death (PlayStation 4, PSN)
2017.05.24. 09:25 PlayStation Network
7 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Cápaninja kontra Kiborgvámpír, avagy őrület a köbön!
Ghost Blade HD (PS4, PSN)
2017.05.22. 22:47 PlayStation Network
27 hozzászólás
Szerző: Jesus
Észak felől jelentős golyózápor várható.
Goat Simulator - Waste Of Space DLC (PS4, PSN)
2017.05.22. 11:13 Kedvcsináló
11 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
A vén kecske megnyalta az űrsót.
STYX: SHARDS OF DARKNESS (PLAYSTATION 4)
2017.05.20. 21:59 Játékteszt
14 hozzászólás
Szerző: Sanada
Fejezetek egy kleptomániás goblin hétköznapjaiból.
Konzolok Szervize - májusi játékajánló
2017.05.20. 08:18 PlayStation.Community
1 hozzászólás
Májusi eső aranyjátékokat ér.
2DARK (PS4, PSN)
2017.05.19. 11:42 Játékteszt
52 hozzászólás
Szerző: Petunia
Túl uncsi és túl drága.
LITTLE NIGHTMARES (PLAYSTATION 4)
2017.05.18. 13:05 Játékteszt
13 hozzászólás
Szerző: eszg_
A Limbo és a szürreális francia filmművészet véletlen találkozása a boncasztalon.
Marvel’s Guardians of the Galaxy - The Telltale Series – Episode 1 (PS4, PSN)
2017.05.16. 20:58 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Egy másik messzi-messzi galaxisban...