PlayStation.Community

2016.02.27. 10:02 PlayStation Network
12 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Értékeld a cikket!
Precíz, kontrollerszaggató retro platformer.

Az eredeti Ninja Senki nem mai darab: még 2010-ben adták ki PC-re. A fejlesztő Tribute Games ismerős lehet azoknak, akik PS+ előfizetéssel rendelkeztek legalább 2 éve, hiszen a Mercenary Kings is az ő nevükhöz fűződik. Most pedig az NS ötödik évfordulója alkalmából megjelent a játék felturbózott változata, a Ninja Senki DX.
Ebben a hamisítatlan NES-időket idéző kis programban egy nindzsát irányíthatunk. Kis barátunk képes ugrani, duplát ugrani, valamint dobócsillagokat dobálni. A legyőzött ellenfelek ugyanakkor nem kerülnek vissza az adott képernyőkre, ami talán az egyik legnagyobb pozitívuma a Ninja-nak.

A játék képi világa, mint már mondottam, egy az egyben a '80-as évek végét idézi. A kiváló pályadizájn, a főellenségek, a hangok teljesen olyanok, mintha a Megaman idején készült volna a stuff.
Viszont nem mehetek el szó nélkül a nehézség mellett, ami nem nevezhető felhasználóbarátnak. A pályánkét kettő darab folytatási lehetőség édeskevés! Az úgynevezett első szint, azaz a „felszopó pálya” után tudatosult bennem, hogy mennyire hardcore kis játék ez. A képernyők úgy scrolloznak, hogy közben nehéz reagálni a pályán történő dolgokra. Szinte kivétel nélkül unfair szituációkban találhatja magát a játékos, ahol sajnos nem elég a jó reflex, itt bizony tanulni kell.

A DX-bővítések olyan dolgokban nyilvánulnak meg, mint az újraskinezett ellenségek, remixelt zenék, zsír új kihívások, és rejtett játékmódok. A challenge-ek rohadt nehezek, főként, ha tökéletesre szeretné valaki megcsinálni őket.
Ez a kis NES szösszenet csupán a legelvetemültebb gamereknek javallott, vagy azoknak, akik még mindig a retro-ban élnek. Engem inkább frusztrált, mint szórakoztatott a Ninja Senki DX — bevallom, végig sem tudtam játszani, csupán „teszteltem”. Hiába a kétféle befejezés és a retro életérzés, ha a program csupán egy maréknyi emberhez szól. Megkockáztatom, hogy ha bekerülne a PS+ kínálatba, a majomketrecet is nagyon hangosan zörgetnék a folyton-folyvást kritikus egyedek — azzal az egyetlen különbséggel, hogy most az egyszer talán jogosan...

Fejlesztő: Tribute Games Inc.
Megjelenés (PS4): 2016.02.23. (US)
Ár: 4.99 USD
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Hang: sztereó
3D támogatás: nincs
Cross-buy támogatás: PS4 - PSV
Move támogatás: nincs
Méret: 44MB
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
12. ColdHand  Szerkesztő
2016.02.28. 20:44:31
LV22
Válasz 8. Dragonken üzenetére:
Rengeteg elhalálozás és szopás kellett hozzá, de aztán egymás után végig tudtam vinni 1 órán belül. Talán 6-7x vittem végig. Ma biztos nem lennék rá képes. :)
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
11. Onimushaman  Szerkesztő
2016.02.27. 20:03:52
LV24
+1
Válasz 8. Dragonken üzenetére:
Egyszer sikerült, de a vége az valami mocsok nehéz.
señor
10. Onimushaman  Szerkesztő
2016.02.27. 20:02:47
LV24
Válasz 9. zodiac55 üzenetére:
PS Vita?
señor
9. zodiac55  PlayStation.Community tag
2016.02.27. 19:03:58
LV12
Válasz 7. Onimushaman üzenetére:
Áh, még nincs PS4-em...:( :D
"Si vis pacem, para bellum."
8. Dragonken  Szerkesztő
2016.02.27. 18:36:58
LV16
Válasz 3. ColdHand üzenetére:
TMNT-t is? Azt sohasem tudtam befejezni egyszerűen.
de miért nincs DK-n nadrág?
7. Onimushaman  Szerkesztő
2016.02.27. 17:00:52
LV24
+1
Válasz 6. zodiac55 üzenetére:
Itt is van good ending, te vagy célközönség!
señor
6. zodiac55  PlayStation.Community tag
2016.02.27. 16:24:12
LV12
Válasz 3. ColdHand üzenetére:
MegaDrive-on a Hard Corps okozott néhány kellemetlen órát...:D Annak volt egy majmos endingje, hát amikor azt csináltam meg, azt hittem, hogy kalapáccsal verem szét a játékot és a tévét.:D
"Si vis pacem, para bellum."
5. talos86  PlayStation.Community tag
2016.02.27. 15:16:13
LV3
+1
Válasz 3. ColdHand üzenetére:
A Contra nem jött össze, de TMNT igen. :D
4. Onimushaman  Szerkesztő
2016.02.27. 14:50:47
LV24
+1
Válasz 3. ColdHand üzenetére:
Legközelebb ezt mutatom meg a halacskás helyett. :D
señor
3. ColdHand  Szerkesztő
2016.02.27. 14:30:56
LV22
+2
Egyszer ki fogom próbálni. Anno NES-en végigvittem többször is egy ültő helyemben a Contra-t és a TMNT-t, nem érzek fájdalmat! :D
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
2. Onimushaman  Szerkesztő
2016.02.27. 14:15:38
LV24
Válasz 1. PSti üzenetére:
Ez rohadt nehéz, easy mode nincs csak normal és hc. A normal meg nem a közepest jelöli.
señor
1. PSti  PlayStation.Community tag
2016.02.27. 13:25:52
LV5
-1
Fura, hogy szinte már nincs is közepesen nehéz játék. Vagy csukott szemmel végigviszed, vagy az első pályán 200x meghalsz.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
HoloBall (PS4, PSVR, PSN)
2019.11.21. 13:18 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Fellázadt a Pong.
Shadowgate (PS4, PSN)
2019.11.19. 14:49 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Chester013
Félelmetes fantáziajáték! A Főhős te vagy!
Mutazione (PS4, PSN)
2019.11.19. 08:46 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Mutánsok közt.
NEED FOR SPEED HEAT (PLAYSTATION 4)
2019.11.18. 16:11 Játékteszt
15 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Következményektől mentes száguldás éjjel-nappal egy kihalt városban.
Wreckfest: Drive Hard. Die Last. (PS4, PSN)
2019.11.17. 00:31 PlayStation Network
8 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Régi idők roncsderbije.
Super Cane Magic ZERO (PS4, PSN)
2019.11.15. 09:20 PlayStation Network
10 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
A kutyafáját!
Képregény - Rozsomák: X Fegyver
2019.11.14. 19:24 Comix
4 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Emberarcú szörnyetegek.
ReadySet Heroes (PS4, PSN)
2019.11.13. 10:25 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Nem mind arany, ami Sony.
CALL OF DUTY: MODERN WARFARE (PS4)
2019.11.11. 11:11 Játékteszt
36 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Modern hadviselések koronázatlan királya.
Yooka-Laylee and the Impossible Lair
2019.11.09. 13:29 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Aztán nehogy beletörjön a fullánkod a nagy hancúrozás közepette.