PlayStation.Community

2016.01.01. 18:50 Játékteszt
41 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Értékeld a cikket!
Halálos Iram-szerű High School Musical.

Nagyjából kétévente erős késztetést érzek a virtuális vezetés iránt, de abból is inkább a lazább, árkád irányba húz a szívem. A tavalyi DriveClubon kívül csak olyan címekben élhettem ki magam, mint a Mad Max vagy a Batman (és most az AC Syndicate lovaskocsizása). Így aztán rögtön ugrottam a Need for Speed ki tudja hányadik epizódjára, ami már csak a jelen generációra jött ki, bármiféle alcím nélkül. A programért ugyanaz a csapat felel, akik a 2013-as Rivals-t fejlesztették.
Mivel a remake-ek korát éljük, így nem kisebb csodát terveztek véghezvinni a fejlesztők, mint visszahozni a 2004-es tuningolós éjszakai Undergroundot. Míg a Criterion csapatának ugyan ez a bravúr sikerült a Hot Pursuittal, addig a mostani alcím nélküli NFS-sel félig meddig mellé lőttek.
Elsőként szeretném megemlíteni/felhívni a figyelmet arra, hogy a játékhoz folyamatos internetkapcsolat szükségeltetik, e nélkül csak söralátétnek használható a korong!

A már említett Underground felvonást élveztem, mert tényleg elhittem a körülöttem lévő történéseket. Halálpontos manuális váltásokkal, kiszámolt nitro-löketekkel, izgalmas versenyekkel fűszerezett korrekt játék volt. Tényleg hozta az illegális autóverseny hangulatot. És akkor lássuk mit kapunk most!
Adva van egy élőszereplős történet, ahol te vagy a noob (fps-nézetben némán követed az eseményeket), aki szeretne bekerülni egy csapatba és hírnevet szerezni. Az egész dolog nagyon rosszul sül el, mert komolytalan paródiajellegű jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Mintha a Halálos Iramban kölyökverzióját kellene végigszenvednünk az elnyomhatatlan átvezető mozik keretein belül. Tudom, hogy fontos a reklám, de a Monster energiaitallal egy picit átestek a bizonyos ló másik oldalára. Minden jelenetben ott vannak az üdítős dobozok, nyakalják a népek literszámra.
Autóműhelyben járunk, ahonnan egy csaj a motorblokkból bújik elő, de olyan tisztán, hogy szívátültetést végezhetne akár a helyszínen. Aztán van itt minden a suttyó verekedős gyerektől kezdve a nagyhangú fekete úrig, nem is értem ezt az egész kalamajkát ki hagyta jóvá. A szereplők létező személyeknek, úgynevezett underground ikonoknak próbálnak imponálni. A siker egyedül a játékoson múlik.
Túl magasra tette azt a bizonyos lécet a DriveClub a vizualitás terén, így az NFS, bár elég klasszul fest, csak egy erős jót érdemel. A kocsik brutálisan szépek, az illegális versenyzés miatt mindig este van, néha pirkad de, utána rögtön megint hamar sötét lesz. Egyes pályarészeknél olyan, mintha megállás nélkül esne az eső, ezt rosszindulattal bugnak, jóval pedig feature-nek nevezném (vagy csak azért, mert szépek a vizes felületek, és ahogy a kocsiról folyik a víz). Az út szépen ki van dolgozva, a bejárható térképet nem érzem túl nagynak, de cserébe részletes. Törhető dolgok is helyet kaptak, például szemetes, konténer, oszlopok, bóják, táblák. A kirakatok és boltok kaptak egy effektet, ami miatt olyanok, mintha belül is ki lennének dolgozva, (mint egy 3D-s képeslap, optikai csalódás) de 200-300km/h-val száguldva nem feltűnő a megoldás. A fák és bokrok a szélben érdekesen egyszerre libegnek ugyanannyit és egy ritmusra. Ha állsz, ez zavaróan néz ki, de vezetés közben nem lehet észrevenni. A sebességérzet megvan, szórakoztató a cucc.
...de csak addig a pontig, amíg ki nem fut belőle a tartalom. Szokás szerint inkább casual-abb arcade rétegnek lett kitalálva, mint a hc-szimulátorosoknak. AR-ek vannak benne, mint eddig (Autolog Recommendation), ha lenyomod az ajánlott haverod idejét, vagy pontját, akkor kapsz plusz pénzt.

Az soundtrack szerintem gyengébb lett, mint eddig megszokott volt, de azért pár jó muzsikát itt is elcsíptem. Néha. Kicsit sok a gépzene, az EA-nek most nem sikerült megtalálnia az arany középutat. Legalább a motorhangok és zörejek rendben vannak, vagyis nem rosszabbak, mint a korábbi epizódban. Felettébb idegesítő módon a semmiből teremnek elő a városban cirkáló civilek, sok esetben egyenesen elénk pakolja ki a gép őket. Ilyenkor még kikerülni sem lehet őket, nem értem miként gondolták ezt a drága fejlesztők.

A program még fejlesztés alatt állt, amikor elkezdtek felröppenni a hírek a majdan vezethető autókról. Sokan jöttek azzal, hogy ez a szám kevés, holott a korábbi részekben se volt nagyságrendekkel több jármű, hanem inkább az ilyen-olyan skinekkel csaltak. Itt meg lehet nézegetni a KOCSIKAT.
A lista nem teljes, ehhez hozzá jönnek még nyereményautók is (ráadásul elnyerhetőek az ikonok járművei is). Egyáltalán nem éreztem kevésnek, főként, hogy csupán az alap járművet használva minden versenyen be lehet húzni az első helyet. De ez mégis hogy lehetséges? - kérdezhetné az egyszeri gamer, amire a válasz pofon egyszerű: tuningolás.

Sokan biztos felkapták a fejüket, hogy visszatért a műhely intézménye, még ha nem is úgy, ahogy azt gondolnák. Szintekhez van kötve, hogy a jármű mely részeit lehet modifikálni, így úgynevezett REP pontokat kell gyűjtögetni (Reputation Point, erről később részletesebben). Ez az egész autóépítés engem momentán hidegen hagyott, miután belepakoltam a kocsiba a teljesítménynövelő alkatrészeket és belőttem az állítható fékeket, kerekeket, felfüggesztéseket (minden külön finomhangolható egy csuszkával). Aki még nálam is lustább és nem akar ezzel tökölni, vagy történetesen nem ért hozzá, annak a legfelső fő csúszka megkönnyíti a dolgát és viheti a kocsit Drift vagy Grip felé (ilyenkor amilyen mértékbe húzod a csúszkát, olyan mértékben állítgatja automatikusan az alkatrészeket, hogy pont a kellő hatást kapd). Gripet választani a versenyekre érdemes, Driftet pedig értelemszerűen a driftesekhez. Mivel több járgánynak van hely a garázsban, érdemes külön erre a célra egy-egy kocsit tartani. Viszont csak 5 slot van, így ha ez betelt, el kell adni egyet.

A kiválasztott autó, amit épp vezetsz külön helyen áll, ott lehet alakítgatni, átfesteni és tuningolni. Az optikai tuningos részeket külső nézetből mutatja az autón, ezeknek a jelentős hányada le van zárva és adott szinteken kerül le a lakat, aztán onnantól lehet alakítgatni. A belső performance tuning alkatrészeket venni kell vagy küldetésekből nyitni, esetleg collectibles részét képezik. Lehet továbbá szépen színezni, festeni a kocsit mindenféle króm meg matt módon, aztán sűrűn fényképezgetni a gépcsodát. Külön gombot szenteltek a fotózásnak, a képeket pedig fel lehet törpölni a szerverre és orrba-szájba lájkolni a másikét. Nagyjából itt merült ki számomra a cucc többszemélyes része.
Mint mondtam, folyamatosa netkapcsolat kell a stuff pörgetéséhez, minek után játszhatsz egymagadban és mindenféle idegennel ebben a sandboxra hajazó versenyjátékban. Mivel nincsenek megszabva tierek, így a szobában lézengő emberkékkel összeállva olyan vicces szituációk alakulhatnak ki, mint a „Lerobbant Trabantok a fullosra tuningolt Ferrarik ellen”. Persze sarkosítottam a dolgot, de vegyük úgy, hogy az élet is igazságtalan. Ellenben a lehetőségek adottak, mert a legolcsóbb autó is elérheti a 371km/h végsebességet, ami 1.80mp alatt gyorsul százra. De még így sem ér sokat sajnos az egymás elleni móka, ez a szegmens meghalt a Run után.
Térjünk vissza az említett pontokra és a versenytípusokra, valamint vizsgáljuk meg mennyire szavatos a szoftver, mivel „sandboxként” jellemeztem.

REP-et szinte minden cselekedetért kapsz. Ezek a kategóriákban szín kódolva oszlanak el, a főbb karakterek nevének színe árulkodó lehet ezzel kapcsolatban.

* sárga - Style: Drift, ami a kanyarokban teljesített performance után jár,
* vörös - Outlaw: törni/zúzni dolgokat, nekimenni másnak, rendőrségi üldözéskor és near miss-nél is ad,
* lila - Build: végsebességet (vagy ahhoz nagyon közeli számot) kihozni, 0-ról 100-ra gyorsulni rövid időn belül, nagy adag nitrót folyamatosan megszakítás nélkül üríteni,
* kék - Crew: együtt driftelni másokkal (drift train), speedmatching (felvenni egy adott sebességet valakivel),
* zöld - Speed: nagy sebességgel menni, slipstreamelés (szélárnyékban vezetni).

Ha ez tiszta eddig, akkor látható még egy alap szorzó, ami egy kört mutat. Ekörül megjelenik az adott színű körcikkely, ha olyat csinálsz, ami fel lett sorolva. Ha példának okáért idő alatt felgyorsulsz a verseny elején 100-ra, akkor van egy 1x szorzód a REP pontokra és a kör egyötödén megjelenik egy lila csík. Ez elkezd csökkenni, inaktivitás után pedig eltűnik. Aztán ha még eközben vagy ezután gyorsan valaki mögé rendeződsz, és a szélárnyékában gyorsulsz, akkor megjelenik a zöld csíkocska a saját helyén és 2x-es szorzó lesz a REP pontokra. Majd elkaszálsz valami bóját vagy törhető oszlopot, esetleg valakit meglöksz akkor a piros is megjelenik és ha még időben vagy akkor 3x szorzó lesz. Ezek mellé tegyük fel, pont jön egy kanyar és bedriftelsz úgy, hogy ők is hasonlóan cselekednek, akkor a maradék kettő szín is megjelenik a körön és az 5x szorzónál Perfect Momented lesz (emellett persze az 5x szorzó adja rendesen a REP pontokat). Abban az esetben, ha utána egyenes szakasz jön, akkor a Drift szorzó lejön róla, meg lekopik a többi is, ami nincs rendesen használva. Versenyek végén kiírja mennyi REP pontot kaptál meg gyűjtöttél, lenn azt is írja pluszban mennyit kaptál az 5 kategóriából egyesével, ezek XP-ként mennek a szintezésbe. Egyébiránt 50-es szint az alapjáték maximális szintje, vagyis az elite cuccok is ott oldódnak fel. Ezt a számot feltornázták a kiegészítővel 70-ig, ami vicces, mert annyi tartalom nincs jelenleg a játékban, hogy azt bárki kiszedje (vagyis igen, de csak kínkeserves farmolás árán).
Másik dolog gyűjteni való a pénz. Ezt versenyek után kapod, attól függően, hogy milyen nehézségű az adott esemény. Ebből főként autókat és alkatrészeket vehetsz.

A vásárolható autók ára pár ezertől kétszázezerig terjed. Két-három óra versenyzés után meg lehet vásárolni az egyik legdrágább gépet, amivel játszi könnyedséggel abszolválható szinte minden további event. A Time Trialökre 40mp-ket is bőven rá lehet verni, a sima versenyeknél instant ott lehet hagyni mindenkit. Még a hard drift versenyeket is ezzel az autóval nyertem meg (Lamborghini Aventador LP 700-4), ez mindent elárul a játék nehézségi fokáról, ami szerintem túl könnyűre sikeredett. Csomó eventnél nem is az az elvárás, hogy nyerd meg, hanem hogy szimplán menj végig rajta és jó lesz a második hely is.
Egyetlen hely, ahol "csal" a gép, az a time attack mód. Ott kapsz x percet és egy viszonylag kis versenyre tesz be, ahol 30-40mp alatt lefutsz egy kört. Mész, míg le nem jár az idő és a végén a legjobb köridő nyer. Vicces, mert első 1-2 köre a gépnek 10mp-cel lassabb nálad, de ahogy ráversz, vagy javítasz, azt mágikusan megdönti, miközben az előbb még úgy vezettek, mint a nagymamák. Ez az egyetlen olyan verseny, amiben némi kihívást lehet felfedezni. Összesen 94 event van a játékban, amik a teljesítésük után is a térképen maradnak egyfajta káoszt idézve elő (nehéz így visszakeresni őket, ha javítani szeretnénk). A következő versenytípusok szerepelnek az események között: circuit race, drift contest, drift trial, sprint race, time attack, time trial, touge, gymkhana, drift train. Továbbá 145 gyűjthető vacak is helyet kapott: urbex spots, donut spots, vista spots, "free" parts, cars beaten.

Mindent lehet követni a menüben, ha touchpadot lenyomod, írja hányból hány event van kész és miből mennyi van felvéve. Mutatja, milyen stílusba vezetsz a legtöbbet pontra lebontva és diagramon is érzékelteti ezt.
Sorban nyílnak folyamatosan a sztori küldetések (valamint fejlettségi szint alapján is), amiket telefonhívások után kapsz. A már említett szereplőgárda sokszor verseny közben is hívogat, volt, hogy nekimentem valaminek verseny közben mert felvettem, de hát vezetés közben ne telefonálj, vagy mi. Ha nem veszed fel, akkor párat csörög és leteszi, verseny után vissza lehet hallgatni a hangpostát. Többször is előfordul, hogy többen beszélnek egyszerre a telefonon. Igazából nem is tudtam, hogy ilyen megszokott dolog a konferenciahívás az underground versenyzők körében. Ismerős lehet azoknak a dolog, akik játszottak a mobiltelefonos No Limits-szel, mert az applikáció onnan lett átemelve (az egész menü erre épül). A banda versenyezni hív, vagy az után gratulálni, esetleg fikázni, ha vesztesz.

A történet nem túl hosszú, a jobb autómmal ledaráltam mindent lényegében. A küldetés pályák egy része a sztorival nyílik meg, más része egy adott, már elérhető eventen játszódik, így van újrafelhasznált verseny is. A beletett 22 óra alatt összejött 2000 vezetett és 1500 driftelt km, 1500000 gyűjtött pénz. Egy autós szoftvernél egy kicsit kevésnek érzem ezt a játékidőt. A gyors utazás megléte miatt az említett üzemóra még ennél is kevesebbet mutathat.
Hallottam (és sajnos láttam is) olyat, hogy egyesek az irányításra panaszkodnak: ők nem egyszer 60-70-nel mennek faltól-falig és ezután rázzák a csörgőjüket, hogy „Ez egy szar játék!” Véleményem és tapasztalatom szerint viszont könnyen rá lehet érezni még a fullosan driftre állított autókra is. Valahol panaszkodtak, hogy ha grip felé viszed nagyon a csúszkát, akkor alulkormányzott lesz a kocsi. Én ilyet nem tapasztaltam, mert még a Lambóval is be lehet farolni 300-zal minden gond nélkül. Neveket szándékosan nem említenék, szóval nem kell mindent elhinni, amit a Youtube-on tévében láttok, hallotok.

A végére hagytam a rendőrséget, akiknek, ha nem tetszik a vezetési stílusunk a nyomunkba erednek. Megadás esetén egy kevéske bírságot leszünk kénytelenek kifizetni. Ellenállást tanúsítva megkezdődik a macska-egér harc, ahol az üldözöttségi szint függvényében egyre többen jönnek és nem restek mindenféle eszközöket bevetni (például kerékszaggató akadályt). Annyit érdemes tudni róluk, hogy nagyon buták, így könnyű őket lerázni. Bizonyos napi kihívások között szerepel zsarukhoz kötődő is. Napi challenge-ekből 3 van, amiket teljesítve az adott hónap végén jutalom üti a markunkat.

Mindet összevetve a Need For Speed könnyen fogyasztható, gyorsan felejthető program. Látványos, hamar bele lehet jönni, de hosszútávon az említett elbaszaríntott multi miatt hamar a polcra vagy eladósorba kerül. Ajánlani tudom a hozzám hasonló, árkád autósjáték kedvelőknek. Sajnos ez a széria is a sport és lövöldözős címek sorsára jutott egy ideje. Remélem a következő NFS tartalmasabb lesz, valamint értékelhető többjátékos móddal fog rendelkezni.

(A játékot támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában vásárolhatod meg, vagy webshopjából a linkre bökve meg is rendelheted.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
41. Horvi  PlayStation.Community tag
2016.01.13. 09:39:30
LV2
Nem olyan rossz ez, szerintem a 7 pontot is megéri. Viszont ami borzasztó zavaró hogy a legtöbb autót alig lehet módosítani, állandóan a "parts not available" fogad. Állítólag majd a későbbiekben változik. A rendőrök tényleg buták, úgy mennek össze-vissza, a falnak, egymásnak, hogy öröm nézni. Ha továbbra is így jönnek hozzá a tartalmak a későbbiekben érdemes lesz megint megvennem. Mondjuk én kiplatináztam, nem kevés szenvedés árán:)
40. Atesz2000  PlayStation.Community tag
2016.01.10. 21:06:12
LV1
Én várom, kíváncsi vagyok rá. Remélem tudnak valami komolyabbat is mutatni majd.
Palágyi Attila
2016.01.06. 22:20:44
LV2
Nálam a Run volt az utolsó emlitésre méltó Nfs cím...Az se volt nagy durranás de nekem tetszett...Porsche Unleashd volt a nagy kedvencem még Ps1en...
38. Onimushaman  Szerkesztő
2016.01.03. 20:49:27
LV24
A felmerülő témára reagálva:
https://www.youtube.com/watch?v=2D2K1apeLbw
señor
37. Jesus  PlayStation.Community tag
2016.01.03. 13:41:54
LV20
Válasz 36. bali305 üzenetére:
Tudtommal és tapasztalatom szerint ez inkább "update" mint "DLC", így ingyen jött a játékhoz javításokkal.
Spupul!
36. bali305  PlayStation.Community tag
2016.01.03. 11:19:57
LV1
sziasztok!
Ez a trófea listában található Living Game DLC hogyan unlockolható? :) Későbbiekben adják majd/lehet megvenni?
Köszi!
35. ALF22  Son of Liberty
2016.01.02. 21:26:07
LV26
Válasz 30. lhblhb üzenetére:
Bírom a criteriont. Burnout3at kimaxoltam ps2-n. veszett jó versenyeket játszottam. De MW után megvettem a paradise-t és totál fapadosnak éreztem a kocsik mozgását. A játék ötletei paradise-ból van átmentve engem nem zavar. Ettől lett zseniális a játék ezek szerint:)
34. ALF22  Son of Liberty
2016.01.02. 21:23:42
LV26
Válasz 31. kisfrancz üzenetére:
Több 100 órám van az MW-ben és annak a fele offline. Egyformán élvezetes mindkét rész. Még az is jól van felépítve,hogy online lehet egyből jó kocsid (nem leszel hátrányba), de ugyanúgy használni is kell őket,hogy tudjad fejleszteni.
Szal ki van dolgozva, fel van építve az egész játék. Nem véletlenül kapott jó pontozást mindenhol.
33. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2016.01.02. 20:22:20
LV28
Válasz 29. Jesus üzenetére:
A Run kampánya nagyon tetszett, csak baromi rövid lett. A multit ki sem próbáltam mert az online autókázás nem az én világom, egy próbát mondjuk megérhetett volna.
32. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2016.01.02. 20:18:34
LV28
Válasz 18. Kazama_Jin üzenetére:
Kb 7 éve fejeztem be a sulit, azóta dolgozok, nagyon rosszul gondolod. Én igyekszek nem a tipikus magyar mentalitás szerint tenni a dolgom, miszerint "csak teljen el az a 8 óra, a többit leszarom".
Nem vagyok éldolgozó, de ha már csinálunk valamit akkor azt normálisan.
31. kisfrancz  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 17:58:38
LV1
Válasz 28. ALF22 üzenetére:
Az a baj nálam, hogy én úgymond magányos farkas vagyok :D
nem szeretek multizni. Ezért is zavar sokszor, hogy sok más játékos megjelenik.
kisfrancz
30. lhblhb  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 17:13:08
LV2
Válasz 28. ALF22 üzenetére:
Egyetértek az alattam szólóval, ezek az új Criterion részek csak valami Burnout-utánzatnak hatnak, az NFS széria igazán jó részei 10 évvel ezelőttig voltak, meg a SHIFT de az egy másik vonal.

Egy igazán jó városi autókázásra volt már szükség, nem Burnoutot csinálni az NFS-ből, hanem visszatérni a gyökerekhez, és azt hittem, hogy ez a rész pont azt fogja hozni.
29. Jesus  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 17:02:22
LV20
Válasz 28. ALF22 üzenetére:
Most Wanted nekem egy gyengébb Burnout Paradise-nak érződött. RUN-ba a multi volt fasza, meg hardtól volt érdekes az offline része. A challenge részleg meg kifejezetten élvezetes volt. Így nálam a Run a befutó utóbbi NFS-ek közül. A Rivals érdekes hibrid volt, de a multi ott se vonzott ahogy az MW-be és ebben sem.
Spupul!
28. ALF22  Son of Liberty
2016.01.02. 16:37:03
LV26
Válasz 27. kisfrancz üzenetére:
MW(2012)-nem a koncepció nem kocsik megnyeresen volt. Találd meg, játszd le versenyeit,nyisd meg a fejlesztéseit. Közbe lépj rangot, verd le 10most Wanted versenyzőt, majd üsd ki. Megkapod a plusz 10kocsit hozza az ujabb versenyeit ,majd szinten addig játszd mig ki nem nyitod a tuningokat. Boven volt itt kihívás es semmit nem adtak oda ugy hogy elonybe kerultel volna kis játékkal. Plusz a Most Wanted érzés is ott volt hogy te legyél minden plakáton,minden trafipaxon az első, te ugorj legnagyobbat. Gyak végtelen kihívást ad a jatek hogy a haverokat legyozd. Nekem 15haver eredménye van a varosban es van ahol első,mashol meg utolso vagyok.
Na ehhez a tartalomhoz kepest a tobbi nfs sehol sincs jelenleg.

Runt kipróbáltam de tul lineáris volt pedig adtam neki esélyt. Szinte mindig ugyanott ertem utol a gepet. Alig volt változás.
27. kisfrancz  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 14:47:17
LV1
A Run óta sztem ez lett a legjobb nfs. Nekem nagyon bejött, hogy kezdenek visszatérni a jó öreg undergroundhoz. :) Az új Most Wanted se volt rossz, de sajnos ott valahogy a levegőből kaptad meg az autókat, ugyan úgy mint a rivalsban.
Én elég jónak éreztem ezt a játékot, habár néhány dologgal egyet értek a kritikában. Inkább ami nem tetszett, hogy néha indokolatlanul erősek az ellenfelek a másik, meg ha valamilyen event-re odatereportáltatom magam, akkor még utána meg is kell nyitni azt. Illetve a másik baromság, hogy nincs pause :D
kisfrancz
26. Penge70  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 13:59:40
LV22
Válasz 14. martin üzenetére:
egyértelműen lejjebb van az ingerküszöb sok játékosnál, mert ha nem így volna akkor az olyan szemetek mint pl a FIFA, AC, COD, BF, és NFS nem jönnének tonnaszámra ilyen gyatra minőségben
jól írják alább, ma már a név mindent elad, nem nagyon kell ezeknél a neveknél a nívót feljebb húzni, nem kell megerőltetni magukat, hiszen minden évben megveszi ugyanaz az igénytelen millió ezeket a szemeteket
25. lhblhb  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 13:38:20
LV2
Válasz 24. Jesus üzenetére:
De igen, nekem legalábbis.
24. Jesus  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 13:21:01
LV20
Válasz 22. ALF22 üzenetére:
Ennyire nem érződött a bevárós dolog az utóbbi 2-3 NFS-ben.
Spupul!
23. ALF22  Son of Liberty
2016.01.02. 12:48:23
LV26
EA-t mondjuk jo kiadonak tartom abbol a szempontbol hogy szeles retegnek kedveznek es tudnak,mernek ujitani. Vagy bejon (Dead space1,Moh regen) vagy nem (sajat james bond 2003ban igeretes volt sztem). Mig egy activision egyedul a coddal nyomul es csak maximalizalni tudja, akarja a bevetelt.
22. ALF22  Son of Liberty
2016.01.02. 12:42:36
LV26
+1
Válasz 21. Jesus üzenetére:
gumiszalag a folyamatos kuzdelem miatt
minden EA jatekban hasznaljak vmilyen szinten mar 2002 ota kb
21. Jesus  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 12:37:38
LV20
Válasz 20. C5431KA86 üzenetére:
Ha lemaradsz bevárnak, ha pedig túl nagy előnyöd van mágikusan ott teremnek mögötted ha pl. hibázol.
Spupul!
20. C5431KA86  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 12:31:16
LV1
Érdekes játék. Mondom ezt úgy, hogy beleraktam 30 órát. Kiszedtem belőle a platina trófeát. Ami nekem szemet szúrt az az, hogy amikor versenyeztem egy legendával, és nem volt szerencsém akkor úgy lehagyott mint a franc. Aztán mikor megvertem és megkaptam a kocsiját, szomorúan tapasztaltam, hogy az autó végsebessége jóval elmarad az én halálra tuningolt autóm végsebességétől. Az ilyenekre nem gondolnak? Ami nekem nagyon tetszett az a drift. Az előszereplős videók meg szerintem a Barátok Közt-nél is gázabbak voltak. Az a baj ezzel a játékkal, hogy a kevés jó pillanatra jut háromszor annyi rossz pillanat.
19. Kazama_Jin  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 11:50:33
LV6
Válasz 2. ALF22 üzenetére:
http://i.imgur.com/jWsrxMF.jpg
18. Kazama_Jin  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 11:49:06
LV6
Válasz 9. mentoloshypo üzenetére:
"Milyen fejlesztő stúdió az, (egyáltalán milyen munkahely általánosságban) aki szándékosan nem a legjobbat hozza ki magából"
szerintem te életben nem dolgoztál, vagy természetesnek veszed azokat a hazugsághegyeket, amik körül vesznek bennünket nap mint nap
17. Kazama_Jin  PlayStation.Community tag
2016.01.02. 11:47:25
LV6
Válasz 9. mentoloshypo üzenetére:
itt nem erről van szó. az a lényeg, hogy pörögjön a gépezet. leszpemmelik a piacot, fullba nyomják a marktinget és kész. amikor meg 1 éves lesz a játék, elkezdenek árat csökkenteni. mer a szar is jó, ha "olcsón" adják és úgy látszik, nem csak kelet-európában. aki teljes áron vesz nfs-t cod-ot stb-t, madár.
a másik:
vannak nagy cégek, amik méretüknél fogva nem tudnak elbukni. ilyen az ea és a microsoft is. az ea-nek a középszerűségbe kellene belefulladnia (megjegyzem, volt nfs, ami 10 pontot kapott, szóval az újságírók sem kismiskák), de ot van a kicsipuha. ami kóklerséget meg lehetett csinálni az informatikában-szórakoztató elektronikában-játékszoftverek-konzolok terén, azt megtették. mégis itt vannak
16. ALF22  Son of Liberty
2016.01.02. 10:26:20
LV26
Válasz 15. ALF22 üzenetére:
jav: nem éjszakai tuning ,hanem éjszakai versenyzés és tuning
:))

Vmiért szaggat a gépem és gyorsabban írok mint hogy megjelenik. Ezért vannak elírások.
15. ALF22  Son of Liberty
2016.01.02. 10:22:08
LV26
Válasz 10. lhblhb üzenetére:
Egy kiadó max nem ért hozzá. Megnézi a játékot a sok fejes, látják,hogy szép, meg jó azt ennyi elég nekik és azt hiszik(!) rendben van. De ez profitorientált cég. Itt röpködnek a részvények föl le. 5milla szép, 2 milla szintén. De ez dúrva visszaesésnek számít. Sokszor nem az a lényeg,hogy növekedésben van egy cég,hanem hogy lassul vagy gyorsul a növekedés. Nézd meg kínát ahol világméretű pánik van,ha nem 10%al nő a gazdaság,hanem visszaesik 6%ra.
Szal olyat nem kérhet (hacsak tényleg nem totál beszívott hülyék a fejesek),hogy annyira ne törjétek magatokat össze és csapatok vmi szart ki minimálisan. Ez a generációváltásnál levő játékokra igaz. De ott is csak azért,hogy minél kevesebb munkából ki lehessen adni a prevgen verziót azzal is lesz pénz. (pl rivals, meg bf4 ,meg a codok is ezért olyanok amilyenek). De egy only kurrentgen verziónál már újra számít,hogy amit letesznek jó legyen, mert a következő eladásra hatással lesz. És látni is ugye. Ezek után jövőre már csak 1millanak tudnak "örülni" amitől ismét esnek a részvények a tendencia miatt. Medal of honortól is lemondtak, holott egy évenkénti frencsájznak szánták mint az activision codja. Nagy cég az EA és kell neki sok sorozat. Ami kihullik az csökkenti a bevételt és lehet új ötletre még több pénzt áldozni. Ennél olcsóbbz ismertet eladhatóvá tenni.
Szimplán azt hitték elég a mostani nfs-nél a látvány meg az éjszakai tuning. De ahogy írtam a ghost csapat nem egy criterion. Gőze sincs mitől lenne élvezhető a játék. Most Wanted és Hot pursuit még mindig dübörög online mert élvezetes tudott lenni.
14. martin  Főszerkesztő
2016.01.02. 09:53:55
LV27
+1
Válasz 13. mentoloshypo üzenetére:
Szerintem sok játékos a szemetet igényli.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
13. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2016.01.01. 23:42:45
LV28
Válasz 12. lhblhb üzenetére:
Ez igaz, amíg vastag a profit addig szinte tök mindegy milyen a játék, de ez minden kiadóra igaz, és ezért nem hibáztatnám az EA-t.
Ha a játékosok minden szemetet megvesznek mit is várunk, nem a kiadókat kell itt szidni.
12. lhblhb  PlayStation.Community tag
2016.01.01. 23:38:28
LV2
Válasz 11. ALF22 üzenetére:
Ja, csak EA szemszögből nem az számít, hogy csináltak két gyenge játékot, hanem hogy csináltak két játékot, az egyik kb 5 milliós eladást adott, a másik meg kb 2 milliósat eddig, és mindkettőre vagy két évet szántak. Ez több, mint a Bitcher3 és a Bloodborne eladásai együtt, mint év játékai, és a W3 vagy 3-4 évet készült.
11. ALF22  Son of Liberty
2016.01.01. 23:29:58
LV26
Válasz 10. lhblhb üzenetére:
EA adott két evet nékik.
Szimpla csapat ez a Ghost, nulla jo ötlettel. A rivals is a most wantedbol építkezett csak epp a multis resze kalap szar volt ott is.
Letettek két gyenge nfs-t. Eladás ide vagy oda az ertekeles mindenhol gyenge.
10. lhblhb  PlayStation.Community tag
2016.01.01. 23:11:09
LV2
Válasz 9. mentoloshypo üzenetére:
Csakhogy általában a kiadó megkötéseket szab meg a fejlesztőcsapatokban, különösen az ilyenek, hogy EA. Meg van mondva, hogy mikorra kell elkészülnie, mennyi zsetonból, mennyit foglalkozzanak a tartalommal és mennyit a külsőségekkel, és hasonlók, attól függően, mivel lesz a több haszon.
Lehet, hogy ez a fejlesztőcsapat sokkal jobbat tudna kivitelezni, csak az EA-t az eladási számok és a beleölt pénz érdekli, nem az, hogy itt hány pontot fognak rá adni és mennyire jó.
Attól tartok, hogy a Kojima vs Konami ügyben is valami hasonló állhatott.

De az is lehet, hogy volt egy normális célkitűzés, csak ez a csapat nem volt olyan ügyes.
9. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2016.01.01. 22:12:10
LV28
Válasz 8. lhblhb üzenetére:
Milyen fejlesztő stúdió az, (egyáltalán milyen munkahely általánosságban) aki szándékosan nem a legjobbat hozza ki magából "mert a neve úgyis eladja" alapon?
Lehet neked van igazad, de ha belegondolsz ugyanott vagyunk ahol a part szakad. Pancser vagy jó, de félvállról veszi a munkát lényegében egyre megy, nem gondolod? Az a lényeg, hogy egymás után kétszer olyan munkát adtak ki a kezeik közül ami jó indulattal is középszerűnek mondható.
Amúgy belegondolva ha neked van igazad az még rosszabb.
8. lhblhb  PlayStation.Community tag
2016.01.01. 21:58:25
LV2
Válasz 5. mentoloshypo üzenetére:
Az előző kommentemnek az volt a lényege, hogy sajnos sosem az volt a cél, hogy a lehető legjobban csinálják meg a játékot, ahogy tudják.
7. lhblhb  PlayStation.Community tag
2016.01.01. 21:53:53
LV2
Válasz 5. mentoloshypo üzenetére:
Én nem ítélném el őket ilyen biztosra, hogy bénák. Elég valószínűnek tartom - és ez pl a Battlefrontra is nagyon igaz - , hogy eszük ágában sem volt kiemelkedő játékot csinálni. Csak valami középszerű kotyvalékot kellett összecsapni, aztán majd a neve eladja. És sajnos ez már nem csak EA tendencia, de talán ők művelik ezt a legszélsőségesebben.
6. VictorVance  Szerkesztő
2016.01.01. 21:50:21
LV18
Szerintem ez a sorozat már régóta megdöglött.
Örülünk?
5. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2016.01.01. 21:19:40
LV28
Válasz 2. ALF22 üzenetére:
A Danger Close mellett a Ghost Games az EA másik pancser csapata, akik zsinórban másodjára bizonyították, hogy középszerűnél többet nem képesek adni. Remélhetőleg a következő (idei, gondolom) részt már nem ők kapják.
4. LoneNinja  PlayStation.Community tag
2016.01.01. 21:18:57
LV1
+1
Grafika jó, autólista jó (még úgy is hogy a kedvencem a mazda rx-8 nincs benne), nekem a zenék is tetszenek, tuningolási lehetőség is elég jó. Ami számomra megölte ezt a szemetet az maga az irányítás, valami borzalmas okádék lett. MI szintén bugyuta, platina a játék, de csak azért mert a platinához elég ha végigszenveded ezt a szemétládát... első napos vétel volt nálam 18ezer forintér... soha többet nem veszek NFS-t amíg ki nem próbálom.
Nem a játékok szarok, mi vagyunk túl jók.
3. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2016.01.01. 21:17:11
LV28
Leírhatatlanul kínosak ezek az élő szereplős átvezetők, nem értem ezt hogy gondolhatták komolyan. Szerintem ezt még 10 év alatt sem lehet komolyan venni...
Kétségtelenül a játék legnagyobb érdeme a kinézete, ezt meg köszönjük a Stockholmi DICE irodának.
2. ALF22  Son of Liberty
2016.01.01. 20:08:21
LV26
Szal lehet visszasirni a criteriont kedves Ea. Ez ghost csapat Ennyit ert hozzá.
1. lhblhb  PlayStation.Community tag
2016.01.01. 19:08:29
LV2
Annyira jól néz ki képeken és a trailereket elnézve is, hogy egyszerűen nehéz elképzelni azt, hogy ez nem egy nagyon jó játék, de hiszek mindenkinek, aki kipróbálta, hogy sajnos ez (is) csak egy "nesztek összecsaptunk valamit NFS néven, vegyétek".
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
NEED FOR SPEED
EA
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
6/10
Pozitívum
A szokásos NFS-adagnak megfelelő, élvezetes, könnyen fogyasztható autós játék. Valóságos "ikonok" szerepelnek benne, akik színesítik a felemás megvalósítású történetet.
Negatívum
Kötelező online kapcsolat; nem a megszokott minőségű zenék; buta és túl könnyen lerázható rendőrök. A teljes multiplayer szegmens; kihívásoktól mentes, túlontúl könnyű.

MARTIN BELESZÓL
Nekem most még a cikket is kínszenvedés volt elolvasni, annyira nyomorúságosnak érzem a témát. Ezt nálam még Magnus Walker sem menti meg, akinek a vintage Porsche gyűjteményét azért érdemes megsasolni.