PlayStation.Community

2015.07.30. 14:03 Játékteszt
48 hozzászólás
Szerző: Chester013
Értékeld a cikket!
Pocok, az ördögmotoros.

Vidéki gyerek lévén (és egykori autószerelő tanoncként) van az embernek egy kötelessége, amit ha valami véletlen folyamán kihagy az életéből, örökre kinézik a faluból az igazi motoros „vagányok“. Igen, most a tipikus falusi sufnituning motorozásra gondolok, ami leginkább az NDK egykori csodáival veszi kezdetét a parasztgyerek életében (szigorúan jogsi nélkül hajtva), és ha kitartóan él hobbijának, akkor egészen egy kimustrált, húsz éves Hondáig is eljuthat. Nos, mivel én is egy vidéki parasztgyerek vagyok, így természetesen nekem is volt egy Tűzmadár névre hallgató csodám, egy Simson. És hogy miért is fontos ez az egész? Nos, jelenlegi játékunk, a RIDE pontosan olyan, mint a Tűzmadár: egy darabig élvezhető kisebb adagokban, ám tartós használatban kiderül, hogy se nem túl jó, se nem élvezetes, se nem szép, és még zavaró hibák egész tárházával is megcsapta a sors…

Az olasz Milestone az utóbbi években módszeresen elkezdett lecsapni a licencelt versenyjátékokra, hogy a stílus egyeduralkodójaként továbbra is a tőlük megszokott, közepesnél éppen hogy csak egy hajszállal jobb játékok kiadásával konkurencia híján biztos keresetre tegyen szert. Jelen pillanatban náluk vannak például az SBK, MotoGP, WRC, jogok is. Ám ezek mellett önálló projektekre is marad idejük, amire legutóbbi példa a szóban forgó RIDE…
A RIDE az utcai motorozás életérzését próbálja meg visszaadni viszonylagos sikerrel, szerencsére a MotoGP-féle komolyabb hangvételnél egy fokkal könnyedebben kezelve a stílust, de még mindig nem árkád játék szinten leegyszerűsítve.
Igazából eléggé könnyű elveszni a játékban már az előtt is, hogy egyetlen versenyen is elindulhatnánk, köszönhetően a tonnányi lehetőségnek, amivel személyre szabhatjuk motorosunkat és paripáját. Tizennégy gyártó vasparipái várják, hogy betörd őket, igazi klasszikusoktól a legmodernebb csodákig bezárólag. Az, hogy a járműveket finomhangolhatjuk és tuningolhatjuk önmagában már nem hat az újdonság erejével, ahogy az általunk alakított motoros (eléggé ronda) pofázmányának plasztikázása sem. Az már annál inkább, hogy egy picit jobban elmerülve a menük (és a hosszú töltési idők) tengerében, olyan finomságokhoz juthatunk, mint például a testre szabható vezetési stílusok és pózok. Ugyan, gondoljatok bele, az mióta hat az újdonság erejével, hogy ha felfúrod a hengerfejet, jobban megy a géped? Lerágott csont. Na és az, hogy kanyarban a te motorosod úgy dönti meg a gépet, mit senki másé? (Bár el kell keserítselek, hiába jópofa ezzel szórakozni, a kutya nem fogja észrevenni a különbséget…)

Miután kinézelődtük magunkat a testre szabás menüiben, jöhet a versenyzés, amit egy rövid tutorial előz meg. Ezt tanácsos végigcsinálni, mert végigvezet minket a nehézségi fokozatok szamárlétráján, a full automata rásegítéssel dolgozó casual módtól egészen a szőrös tökű motoros medvéknek és szimulátor szamurájoknak való realisztikus fizikával rendelkező alázó módig.
Ezután kezdetét veheti a verseny a World Tour szekcióban, ahol először a gyengébb gépeket megülve kezdhetjük el azt, amit tízen x éve teszünk minden versenyjátékban: pénzt keresve egyre jobb gépeket vásárolva és tuningolva haladunk előre, hogy a végén mi legyünk az igazi bajnokok.
A rendkívül idegesítő és hosszú töltési képernyőkön jól kiokosodhatunk az aktuális motorkerékpárunk „kulisszatitkait“ bemutató, motorkatalógusokat idéző leírásokból és technikai adatokból.
Ezután kezdetét veszi a verseny! Itt először két dolog üti meg a szemünket: elsőként az, hogy mocink mennyire részletekbe menően aprólékosan kidolgozott, aztán pedig az, hogy ezzel mennyire éles kontrasztban áll a környezet legtöbb eleme, ami úgy néz ki, mintha csak odahányták volna őket. Ami a pályákon nem ronda, az legalább steril. Na szép! Bár legalább a versenypályák aránylag változatosak, nem annyira egy kaptafára készültek, mint a MotoGP lokációi. Hegyek, völgyek, sivatagok, kisvárosok, versenypályák elkerített részein fogjuk csapatni, és bar a táj nem túl szép, még így is élmény egy wales-i kisváros csendjét felverni, Nevada poros sivatagain átkelni, vagy a francia Riviérán repeszteni.

Mindegy, a lényeg úgyis maga a versenyzés, ami szerencsére jól sikerült. Ellenfeleink nem buták, nem agresszívek, és az előre beprogramozott ideális ívet sem tartják szentírásnak. Kellemes kihívást nyújtanak, ha pedig eldurvulnának, akkor ott van a korlátozottan, de használható Rewind funkció, amivel visszatekerhetjük a dolgokat, hogy vesztes helyett győztesként jöjjünk ki egy-egy rázós szituból. És oly sok minden máshoz hasonlóan az opponenseket és stílusukat is testre szabhatjuk, hogy nekünk kellemes versenyzési élményt nyújtsanak. A rengeteg beállítás, és ki- be kapcsolható segítség remek, mert kezdők és profik ugyanúgy megtalálhatják számításukat a programmal.
Játékmódokból a program a kötelező közhelyeket hozza: a World Tour névre hallgató kampány mellett található Quick Race menüponton belül találunk szimpla futamot, időre menő versengést, osztott képernyős módot, valamint az Online részlegen belül (a többnyire üresen kongó szervereken) akár tizenketten is összecsaphatunk bajnokságot rendezve.
A játékot tovább színesíti egy (egyébként nagyon puritán) fotómód is, amit verseny közben pihenőt tartva érhetünk el. Igazán látványos képeket tudnánk lőni vele, de sajnos csak az éppen alap funkciókkal rendelkezik…
Milestone hagyomány szerint a játék zenei anyaga ismét pocsék. Nem tudom hogyan csinálják, de ennyire száraz és semmilyen muzsikákat én még nem hallottam. Egy darabig azon gondolkoztam, hogy vajon kikapcsoltam-e őket, aztán rájöttem, hogy szól a háttérben valami, de az agyam nem képes felfogni, hogy ott van, mert annyira jellegtelen dallamokról van szó, hogy még háttérzajnak is felejthetőek.

Mindent összevetve a RIDE a hanyag megvalósítás dacára egy ideig-óráig kellemes játék képét kelti, ám hacsak nem vagyunk a Szentséges És Hatalmas Motoristen hívői, néhány óra játék után rájövünk, hogy ez bizony nagyon hamar a középszerűség és hanyag kivitelezés sűrű mocsarának unalmába fog fulladni… Akárcsak a falusi vagány mocisok, akik életük végéig ugyanazzal a romhalmazzal vagánykodnak, miközben mindenki más továbblépett már élete ezen korszakán…

(Amennyiben virtuálisan motoroznál, a játék megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, vagy webshopjából meg is rendelhető pár kattintással.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
48. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 20:16:09
LV2
Mivel a való életben eléggé kényelmetlen dolgonak tartom a motorozást a szükséges felszerelések miatt(nagy melegben kb. pokoli megállni és lámpánál várakozni, mikor ugye nem hűt amenetszél), viszont nagyon szeretek motrozni anélkül, ami nem életbiztosítás...
Virtuálisan ilyen probléa nem lenne.:)
ヤレヤレ、ダゼ。
47. Shamat_Otaq  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 18:52:30
LV2
Mert jelenleg nincs motoros gammám. :(
M52TUB28
46. Magus7  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 17:15:22
LV1
Mert imádom a 6 pontos játékokat.
45. imidon  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 15:52:23
LV1
Versenyeznék szabadidömben vele
44. gercike  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 15:43:24
LV1
Ez lesz az első motoros játékom. :)
43. HUN_Chris0129  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 13:56:26
LV4
Valóságban nem merem kipróbálni, így inkább ezt a módját választanám... ;)
PSN ID: HUN_Chris0129
42. Lucyarias  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 12:03:55
LV2
mert még nem volt motoros game a birtokomban
41. Richard  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 11:54:04
LV5
Rég csapattam motoros játékkal, most húznám csutkáig.
40. MonstAir23  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 11:20:19
LV3
Szívesen kipróbálnám a kétkerekűzést virtuálisan.
Anno volt PS kettesen a Poliphony-nak egy GT-szerű motoros játéka, állítólag elég jó volt, azóta figyelem a motoros cuccokat is
39. Headarias  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 11:04:37
LV2
A driveclub bikes volt a legutóbbi motoros game amihez szerencsém volt. Az rendesen adta a hangulatot. Ezzel is tennék egy próbát.
38. Sora  Kingdom Hearts & Koei Fan
2018.12.06. 10:21:51
LV19
Utoljára még Ps2-n játszottam motoros játékkal. Szívesen kipróbálnám ezt. :)
Mia San Mia
2018.12.06. 09:25:39
LV1
Kíváncsi lennék milyen volumenű, ezer éve nem nyomtam motoros játékkal.
36. WrexU  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 08:24:30
LV1
Mert régen PC-n nagyon szerettem a Road Rash-t.
35. NZT  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 08:15:16
LV1
Mert PS-en még nem játszottam motoros játékkal.
34. Sektor  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 05:58:27
LV3
Húznám neki de
CSUTKÁIG!!! Hagy hajoljon a lemez!!
Mixing.Dj/Progressive
33. gabe82_  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 23:49:46
LV16
A motorozás menő, hadd élvezzem legalább Playstationön!
32. kicsi_don  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 22:27:26
LV1
Versenyzés életre halálra! Whoooooo
31. Papi1126  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 21:56:21
LV2
Érdekel a vrtuális motorozás,mert a valódi az kimarad az életemből
30. eandre  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 21:48:36
LV11
Szeretem a versenyzős cuccokat és most van időm játszani is :D
29. Kenny29  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 21:28:55
LV1
Youtube-on nézve egész jónak tűnik.Kipróbálnám,mert az előző gen-ben kimaradt ugyan a motoros játék,de PS2-n pl a Moto GP-t bírtam.
28. lordszusi  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 21:20:05
LV1
Sosem játszottam még motoros játékkal. Se motoGP, se Driveclub se MX vs atv. Egyszer azért kipróbálnám. :)
2018.12.05. 21:13:01
LV1
mert a motorokat szeretem! :) ......és az asszonyt! ;)
26. Ayame90  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 21:12:04
LV13
Szeretem a motoros játékokat és úgy tűnik ez egész rendben van.
Praise the Sun
25. gugello  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 21:01:48
LV14
Mert a másfél éves kisfiam imádja a motorokat! :)
- lazíts ha bírsz -
24. totyak  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 20:12:15
LV1
Az indok, hogy miért szeretném megnyerni a játékot, ugyanaz, mint az előző, Assetto Corsa játéknál: nagyon szeretem a versenyjátékokat, kikapcsol a száguldás.
23. Asher  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 20:04:50
LV2
Nem valami biztató a 6 pont, de mivel nincs motoros játékom, akár jó is lehet.
PSN ID: Asher0482
22. Imi83  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 19:26:17
LV1
*DC
21. Imi83  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 19:26:00
LV1
Amúgy a DR Bikes pont ezért volt nagyon király!
20. Imi83  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 19:23:48
LV1
PS2-n a Tourist Trophy nagyon adta. Ha egy kicsit is vissza ad abból akkor jöhet.
2018.12.05. 18:47:16
LV1
Imádom a motoros játékokat is!;) Utóljára a MotoGP 200x-el játszottam pc-n.
18. Ritual893  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 18:15:13
LV2
szeretem a versenyzos jatekokat
17. Lotar  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 17:27:59
LV18
Utsó mocis gamém PS3-ra a SBK 2010 - fémtokos verza- , uh jó lenne frissíteni. :) BENZINILLAT ;)
psn/sen id: pcpmate
16. HUN_hatrix  The Saboteur
2018.12.05. 17:14:01
LV30
Nem tudom mennyivel lenne butácskább az első rész a második után. Érdekelne ezért az első rész ebből a szempontból.
A második részt imádtamés kiplatináztam... erre is szerintem az a sors várna.
PSN ID: HUN_hatrixx ... Nincs hiszti! ;)
15. jozsefkis  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 16:58:39
LV1
Van egy barátom aki szereti a motorokat, így biztos örülne neki :)
Kis József
14. ROBIEU  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 16:57:21
LV1
2. rész platináztam, ezt is megnézném.
13. bobacrom  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 15:27:22
LV6
Sok autozas utan, jöhet/ne egy kis motorozas. Kiprobalnam :)
inkábbazunalomöljönmegmintamunka
12. Giboo  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 15:18:10
LV6
Moto gp-s játék is bejött, ezért érdekel a játék.
11. Uzsonna  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 15:11:37
LV1
Motoros gémmel soha, kicsit se... Viszont kipróbálnám nagyon.
10. 5oultrain  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 13:44:11
LV1
Van egy motorb*zi barátom, akit meg szeretnék lepni egy ilyen játékkal.
9. zola0306  SonsOfSaRock
2018.12.05. 13:36:53
LV16
Az 1-2 is adta! :D
A másodikban a sok gyűjthető fisfos kiakasztott mondjuk,de meglett :)
"Nem isten az ami ilyennek teremtett!"
8. HolfyTeebee  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 13:13:57
LV4
Van jópár autós játékom, motoros viszont egy sincs. Talán a Road Rush 3d volt meg utoljára.
Ezért is szeretném.
Keresztet fogok a majmának, azt PÁFÓ! :)
7. ruszi  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 13:13:13
LV2
Mert nyerni jó. :)
watta qki
6. Lara  beauty junkie
2015.08.01. 11:04:27
LV26
Válasz 2. Alex üzenetére:
Vittek volna, én még nem tudok vezetni. Se kocsit, se motort. :D

Igazából a bukástól nem félek, mert ha "meg kell b*szódni, hát meg kell b*szódni". :D Tehát ha borulni kell, akkor borulni kell, ez van.
De biztos vagyok benne, hogy nem azért születtem le, hogy 25 évesen kiszálljak a játékból ha már eljutottam ide.

Csak én pont a kapaszkodástól, hogy itt aztán kell. Le ne pottyanjon az ember. :D Ez az egy meg az egyensúly, ami rejtély még. De rá fogok jövök. :D
5. Onimushaman  Szerkesztő
2015.07.31. 12:46:04
LV24
Válasz 4. Alex üzenetére:
Két sisak biztos, nekem nem jutott. .D
señor
4. Alex  PlayStation.Community tag
2015.07.31. 04:25:14
LV13
Válasz 3. Onimushaman üzenetére:
Legalább két pár kesztyű volt rajta?:)
SouthernPlayalisticCadillacMusic
3. Onimushaman  Szerkesztő
2015.07.30. 22:33:04
LV24
+1
Válasz 2. Alex üzenetére:
Múltkor mentünk egy robogón DK-val, tiszta Dumb és Dumber jelenet volt.
señor
2. Alex  PlayStation.Community tag
2015.07.30. 19:00:09
LV13
Válasz 1. Lara üzenetére:
Vittek volna vagy te is kaptál volna egy motort? A világ legijesztőbb elfoglaltsága utasként motorozni. Soha nem szállok fel senki mögé.Ha a kezem közé kerül egy jó kis vas azzal képes vagyok 180-nal repeszteni de amint nem én irányítok összeszarom magam :)
SouthernPlayalisticCadillacMusic
1. Lara  beauty junkie
2015.07.30. 17:38:04
LV26
+1
Ah ez a kép.
Lett volna lehetőségem motorozni múltkor és nem mentem.
Most már nem hagyom ki.
Annyira szépek. Számomra, aki vezetni se tud, totál misztikus, de szép. :)
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
RIDE
Milestone
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Gyenge
Hangulat:
Átlagos
6/10
Pozitívum
Szépek a motorok, sokféle helyszín, rengeteg beállítási lehetőség
Negatívum
A környezet grafikája nagyon átlagos, hamarabb unalomba fullad, mint várnád, gyatra zene

MARTIN BELESZÓL
Hehe, a határban simsonozás meg a Balatonon romettezés nekem is megvolt! Többet reméltem ettől a játéktól az előzetes, szokás szerint szupi képek alapján - mindenesetre a tesztverzió visszakerülése után picit megjáratom. (Egyébiránt azt hallottam, hogy brutális bugok vannak a szoftverben... de lehet keverem valami hasonszőrű "műalkotással".)