Micsoda éjszaka volt!

2010-ben egy életre belém ivódott a japán From Software fejlesztőcsapat neve. Bár a céget a nyolcvanas évek második felében alapították, én, ha korábban véletlen össze is futottam vele, akkor sem tettek rám olyan benyomást, hogy belegravírozzam agytekervényeimbe nevüket. Egyedül az Armored Core játéksorozatukra tudtam felfigyelni, de azokkal sem játszottam.
De akkor mi történt 2010-ben? Egy nagyon bátor lépés következtében elkészítették a PlayStation 3 exkluzív Demon’s Souls-t. Hogy mennyire vakmerő lépést tettek, azt nagyon jól mutatja, hogy a japán régión kívül nem is tervezték kiadni. Merészségük abban nyilvánult meg, hogy szembe mentek nagyon sok akkori játék sztenderddel és egy szélesebb közegben nem emészthető játékmechanikát alkalmaztak. Most a nélkül, hogy belemennék a részletekbe, summázva: a játék borzasztóan nehéz. A „borzasztóan” jelző helyére, és annak szinonimájaként, szépen illesszétek be az általatok legdurvábbnak és legmocskosabbnak vélt káromkodást. Megvan? Na, annyira nehéz!
A Demon’s Souls akció-RPG maximálisan kihasználja szürkeállományunkat. Minden típusú ellenfél más és más taktikát kíván, és mivel sok esetben egy csapástól is el lehet halálozni, így nem lehet félvállról venni őket. Halálozásunkkor elveszítjük összes fel nem használt fejlődési pontunk, amit újra fel kell vennünk - már ha eljutunk odáig újra, ugyanis a checkpointok is ritkák. Ráadásul, ha távozunk az élők sorából, újraéledésnél elveszítjük élő mivoltunkat, így gyengébbek és védtelenebbek leszünk. Hiába szoktunk hozzá a legegyszerűbb csőjátékok esetében is fellelhető térképhez, itt, ennél a nyitott világú alkotásnál még olyanunk sincs, tetézésként az útirányt is nekünk kell kitapasztalnunk. A játék egyáltalán nem fogja a kezünk, a történetet sem rágja szájba. Abban a világban, ahol milliós eladásokat produkálnak olyan játékok, ahol az okozza a legnagyobb izgalmat, hogy átvezető filmek alatt nyomkodhatjuk a gombokat Quick Time Eventek keretében, nem sok jóra számíthat egy ilyen alkotás. (Félreérés ne essék, nem vagyok QTE-ellenes.)

Mégis, a Demon’s Souls jött, látott és győzött. Szép eladásokat produkált, a kritikusok is ünnepelték és számtalan díjat bezsebelt. Híre futótűzként terjedt, hamarosan ki is adták amerikai és európai területeken is. A titka a nyilvánvaló precizitáson kívül a ritka erős atmoszférájában rejlett. Egy hatalmas, élő, és fantasy jellege ellenére hihető világot teremtettek, amit ritka nagy tartalommal tömtek meg. A másik tényező az az örömmámor, amit akkor tapasztalunk, mikor továbbjutunk egy-egy nehezebb szakaszon, boss-on. A sok-sok szenvedés után legyőzött főellenfelek ritka, a mai játékokból szinte teljesen hiányzó kéjmámorba taszítanak. A spirituális folytatásként tekinthető, immár multiplatform Dark Souls és Dark Souls II, ha lehet még jobb fogadtatásban részesültek, annak ellenére, hogy képesek kiváltani olyan érzéseket az emberekből, hogy egy pillanatra nem tűnik rossz ötletnek a kontroller agyon taposása, vagy annak a TV-be hajítása sem.
A From Software legújabb alkotása, a Bloodborne ezek fényében már hatalmas várakozások közepette készült, és ahogy’ közeledett a megjelenés, úgy vált egyre biztosabbá, hogy a fejlesztők most sem fognak hibázni... a PlayStation 4 konzolt nem birtoklók legnagyobb bánatára. A puding próbája az evés (híjnye', de eredeti vagyok); lássuk, hogy megkapjuk-e az újgenerációs Souls esszenciánkat?Anélkül, hogy több bekezdést végigrágva jutnánk el a fenti kérdés megválaszolására, már most megmondom, hogy a Bloodborne nem csak a Dark Souls stílusú vonalat tökéletesíti, hanem más, jelenlegi generációs alkotást is maga mögé utasít, így bátran kijelenthetjük, hogy a PlayStation 4 konzol eddigi legkiválóbb címéről van szó. Egy-két kisebb dolgot leszámítva, melyekre kitérek majd, érződik, hogy a Bloodborne-t befejezték. Sok-sok PS4-es játéknál érezhetjük azt, hogy erre még bizony ráfért volna némi optimalizálás. Sőt, sok esetben nem is csak "némi". Gondolom az AC: Unity-t senkinek sem kell bemutatnom. Bár szerettem, de igencsak nyögvenyelős volt a játék. Ha valamit meg elkészítenek úgy, hogy nem hemzseg bugoktól és nem megy le mínuszba az fps-szám, akkor pedig a tartalma soványka... amit majd persze utólag pótolnak. Ilyenek voltak a DriveClub és az Evolve például. Természetesen vannak kivételek, de jelen cikkünk tárgyának árnyéka azokra is rávetül.

A From Software és a Sony nagyon jól döntöttek, hogy a mára már nem új generációs, hanem kurrensgen PlayStation 4-re készítették el művüket, méghozzá exkluzív formában. Főleg a most megjelent, PS3-ról PS4-re igazított Dark Souls II mellett látszik ez szépen. Nem azt mondom, hogy azzal rossz munkát végeztek volna, de egyszerűen ordít a generációs szakadék. Fapadosnak hat az egész.
Aki szerint a Bloodborne elvérzik vizualitás téren, annak javaslom, tegyen egy próbát a Dark Souls II-vel. A viktoriánus és gótikus miliőt a legapróbb részletekig kidolgozták. Lehet, ha külön-külön megnézzük az elemeket, nem a legszebb a végeredmény, de az összkép pazar. Rengeteg elem, tárgy, növényzet van a képen egyszerre, zsúfolt a terep rendesen, melynek köszönhetően, szó szerint egy élő, lélegző világban találjuk magunkat. Ráadásul sok tereptárgy reagál is cselekedetünkre. Szekrények, székek, üvegek törnek szét, de még a növényzet is hullámzik, ha mellette hadakozunk fegyverünkkel. Bár sajnálom a PS3 tulajokat, de pár óra alatt világossá vált számomra, hogy ez már nagy falat lett volna a már sokat bizonyított konzolnak is. Vagy ha rá is erőszakolják a gépre, akkor a PS4-es verzió nem tudott volna így kiteljesedni.

A történet szerint Yharnam városában járunk, hogy felkeressük a sokak által pletykált klinikát, ahol igencsak hathatós orvosi segítség van minden nyűgre. Nem sokkal érkezésünk után (azonnal) rá kell döbbennünk, hogy a várost súlyos endémia, azaz egy folyamatos járványos betegség sújtja, ami a lakosság jelentős részét bestiális lényekké alakította. És, ha játszani szeretnénk, akkor a városon átverekedve a végére kell járni a misztikumnak. A készítők jó szokásához híven a történet nincs egyből ránk zúdítva és a képünkbe magyarázva, de későbbiek során is csak nyúlfarknyi videókból, illetve párbeszédekből logikázhatjuk ki a cselekményt.Nem lenne Demon's Souls arculatú cím a Bloodborne, ha karakterünk elkészítése után nem halnánk meg az első öt perc alatt, így hamar egy Hunter’s Dream nevű helyen találjuk magunkat. A leölt lényekért fejlődési pontokat, úgynevezett Blood Echoes-t kapunk, melyeket ezen a helyen elkölthetünk majd el fegyverekre, ruhákra, tárgyakra, de fejlődni is ebből tudunk. Itt van lehetőségünk fegyverarzenálunkat is javítani, illetve újabb szintre emelni azt, de ehhez már nem elég szimplán a Blood Echoes. Erről a helyről utazhatunk gyorsabban a már megnyitott helyszínekre is.
A játék felépítésében a From Software előző alkotásain nevelkedett közönségnek sok újdonság nem lesz, szinte mindennek megvannak a megfelelői, hogy egy példát említsek, nincsenek gyűrűk, de vannak Runa kövek, melyek plusz képességeket adnak. Jelentősebben a már eddig is remekül muzsikáló harcrendszerhez nyúltak hozzá. Elvették, illetve kis híján feleslegessé tették a pajzs használatát. Bekerült a "van, de minek" kategóriába. Helyette a bal kezünkbe lőfegyvert ragadhatunk, mellyel, ha nem is mindig sebzünk hatalmasat, de jól időzítve térdre kényszeríthetjük ellenfeleink zömét, így téve védtelenné őket. Az elsődleges fegyvereink roppant változatosak és mindnek van alternatív használat módja is. A lándzsa jellegű fegyverrel csak szúró mozdulataink lehetnek, de máshogy tartva már a penge részét is használhatjuk, így kaszabolni, sőt, lőni is lehet vele! Kardunkat ugyanakkor akár hatalmas, kétkezes kalapáccsá is alakíthatjuk. Így, ha nincs is annyi fegyver, mint a Souls játékokban, de a meglévők roppant eltérőek, ötletesek és változatosak. Igazán nagy élvezetet okoz megmártani őket a lényekben! És ha már lények...

Sokféle ellenlábassal hoz össze minket a sors, melyeket jó szokáshoz híven alaposan ki kell ismernünk, ugyanis mind máshogyan harcol, más taktikákat alkalmaz. Ha tudjuk már minden mozdulatukat, akkor sem szabad félvállról venni őket, ugyanis ha óvatlanok vagyunk, a legegyszerűbb lény is hamar képes a másvilágra küldeni minket. De ez is egy tipikus Souls stílusjegy. Nem meglepő dolog ez, csak sokaknak, akik eddig nem játszottak ezekkel a játékokkal, megrázó élmény lehet. Mint ahogy az is, hogy az összes fejlődési pontunkat elveszítjük ilyenkor, amit ha tudunk, legközelebb azon a ponton újra fel kell vennünk. (Ha nem tulajdonította közben magának egy másik lény, akitől vissza kell szereznünk.) Jól hangzik ugye?
De ha túl is tesszük magunkat a portyázó lényeken, a bossok akár még könnycseppet is kisajtolhatnak belőlünk, legtöbbjük annyira nehéz. Tanulni, tanulni, tanulni és türelmesnek, kitartónak kell lenni. A jutalom nem marad el: szavakkal le sem írható, azaz eufórikus állapot, amit egy-egy boss legyőzése után érzünk! Ámbátor azt is meg kell jegyeznem, hogy valakiknek, valamilyen zsigeri alapon nem biztos, hogy olyan nagyon meggyűlik majd a baja az ellenségekkel; és igen, rá is lehet érezni a szisztémára, így a történet vége felé lehet, hogy akár már kevesebbszer is fogunk elhalálozni. De szinte biztos, hogy olyanok is lesznek, akik az első bosst sem fogják soha legyőzni.
Összességében azt kell, hogy mondjam, még ha csak egy árnyalatnyival is, de a Bloodborne könnyebb, mint a Dark Souls játékok, a Demon’s Souls-hoz képest pedig egy sétagalopp. Persze, szoktam túlozni…
Ami még meg fogja keseríteni életünket, az a térkép teljes hiánya, amit fentebb az előd esetében említettem. Kis agyunk elkényelmesedett a mai csőjátékok között, így nagyon kell figyelnünk, merre megyünk: szinte biztos, hogy sok helyet, járatot, ajtót el fogunk felejteni, az egyébként roppant változatos és hatalmas területeken. De sokaknak ez sem lesz újdonság. És jól is van ez így: nem kell minden játékba beleerőltetni az irányadónak vélt dolgokat, kell ilyen megoldás is. Én akkor leszek szomorú, ha egyszer egy From Software játékba térkép kerül.

Persze van mód a játék néminemű könnyítésére is, hiszen egy kis haranggal behívhatunk kalandunkba más playereket, hogy együtt gyepáljuk a rosszfiúkat; és valóban, nem is kicsit lesz egyszerűbb az életünk ez által. Még akár a bossok is nevetségesen leegyszerűsöd(het)nek, lévén a bestia egyszerre csak egy játékosra tud összpontosítani. Egy másik haranggal viszont betörhetünk egyéb „ártatlan” játékosokhoz is, őket legyőzve némi tapasztalati pont lesz a jutalmunk.A Bloodborne-nak hatalmas a világa, rengeteg felfedezni való vár ránk: a kaland negyven óra körül mozog első végigjátszásra, de persze ez bőven lehet több is. Ha végeztünk vele, akkor sincs vége, ugyanis nagyon magas az újrajátszhatósági faktora, köszönhetően a rengeteg New Game+ elemnek és a Chalice Dungeon-öknek. Ezek véletlen generált dungeon-komplexumok, melyeket bizonyos tárgyak birtokában lehet létrehozni, de ellátogathatunk mások által alkotott helyszínekre is, így tolva ki a játékidőt kb. végtelenre.
A játék muzsikája is pazar, hozza a megszokott minőséget és csak akkor szólal meg, ha a hangulatfokozásra szükség van. Lesz olyan is, hogy órákat játszunk a nélkül, hogy bármilyen dallam is megszólalna. De ha megszólal…
Ezek után felmerül a kérdés: van árnyoldala is a Bloodborne-nak? Egyszerűen nincs!
Bár ezt mondhatnám… Sajnos néha bizonyos helyeken képes elég rendesen leesni az fps-érték és előfordul, hogy döccen is egyet-egyet a játék, de mivel ezen esetek száma elenyésző, és hamar túl is jutunk rajtuk, a dolog még bőven emészthető. Sajnos huzamosabb ideg „szaggatni” co-op módban szeret a program, sajnos… Illetve az arra érzékenyek nehezményezhetik még az akár 30-40 másodperces töltési időt is elhalálozáskor, de mivel én a fél gyerekkoromat a Commodore 64 töltési képernyőinek bámulásával töltöttem, ezt szinte észre sem veszem.
Most gondoljatok bele: Mennyire tökéletes alkotásról beszélünk, ha ezek a legnagyobb hibái a játéknak?

A pontozással kicsit meg vagyok lőve, ugyanis, ha kizárólag csak a játékélményt nézzük, akkor a Bloodborne magasan és betonstabilan megérdemli a 10 pontot. Viszont, ha a kisebb gyengeségei felett nem hunyunk szemet és szigorúak vagyunk, akkor „csak” 9 pontot érdemel. Ebben az esetben viszont pár korábbi játékot is akár lejjebb is lehetne pontozni. Arról nem is beszélve, hogy a program „hibáit” tuti orvosolni fogják a jövőben, frissítések formájában.
A From Software megalkotta a PS4 eddigi legjobb játékát, így az egyéb gyártók konzoljait birtokló emberkék most egy igazán nagy kincstől esnek el. A Bloodborne-nal a készítők nyitottak egy szélesebb közönség felé, bizonyos kényelmi változtatások eszközölésével, de remélem, hogy ennél jobban sosem fognak elpuhulni!

(Ezt a kiváló játékot partnerünk, a Sony Computer Entertainment biztosította tesztelésre. Köszönjük. Megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, illetve webshopjában.)