PlayStation.Community

2014.12.16. 19:36 Játékteszt
30 hozzászólás
Szerző: Petunia
Értékeld a cikket!
A Tomb Raider definíciója.

“És Széth mondá:
Én vagyok a napra vetülő árnyék.
Én hozom a betegségeket.
A haragom mindent felemészt, és nem csillapodik.”


Aki hozzám hasonlóan nagyon nagy rajongója volt mindig is a klasszikus sorozat negyedik részének, a Tomb Raider: The Last Revelationnek, annak talán ismerősen csengene a fenti sorok eredeti angol változata. Már a legelső felvonásban is helyet kapott egy egyiptomi fejezet – melynek minden érzéket gyönyörködtető modernizálását a Tomb Raider: Anniversary-ben csodálhattuk meg –, de a széria történetében idáig a Tomb Raider 4 az egyetlen, ami szinte teljes egészében a fáraók és a múmiák földjén játszódik. Nem csoda tehát, hogy nekem, mint az ókori Egyiptom bigott hívőjének az a kedvencem. Nemrégiben el is kezdtem újra, és bár a még egykorú (1999-et írunk) viszonyításban is impresszívnek számító 35 terjedelmes és többször bejárandó pályának csupán felénél járhatok, az anyag varázsa, zsenialitása ma is tagadhatatlan. Összességében sajnos kevés videojáték választja témának az ókort, lett légyen szó a legnagyobb, mesés mitológiával, hitvilággal rendelkező civilizációk bármelyikéről. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy pl. egy Assassin’s Creed mit hozna ki az ókori Egyiptomból vagy Görögországból. Röhögni fogtok, de éppen a Sims 3-nak van egy jól sikerült próbálkozása PC-n World Adventures címen, melynek egyik helyszíne Egyiptom, és szinte minden nevezetesebb piramisba, templomegyüttesbe, vagy szimplán sírokba be lehet mászni egy jó kis tombréjderezésre, valóban pöpec megvalósításban.

Jómagam sajna jó ideje nem foglalkozom közelebbről a Tomb Raider témával. Vagy legalábbis nem napi szinten, mint régen. Mint már ezt több helyen leírtam, a legutóbbi epizód véleményem szerint elérte azt a célját, hogy újat hozzon, ám technikailag tökéletes megvalósításával együtt is csak nyomaiban emlékeztet mindenre, ami ezt a sorozatot egyedivé, sőt stílusteremtővé tette 1995-ben, és mely hagyományt úgy sikerült egészen az Underworlddel bezáróan fenntartani, hogy az újítások sem hiányoztak. Sokkal inkább emlékeztetett az új rész egy másik sorozatra, melyet ugyan szintén a Tomb Raider inspirált, ennek ellenére teljesen egyedi, teljesen önmaga. Persze megértem, hogy komoly versenytárs az Uncharted, ugyanakkor a Tomb Raider is rendelkezik mindazokkal a sajátos, exkluzív tulajdonságokkal, melyeket ha szinten tart, kiváló, az Uncharted méltó partnerének számító, ugyanakkor hatalmas örökséggel bíró szériaként szerepelhet olyan sikeresen ma is a piacon, ahogy tette azt a 90-es évek második felében.

A Lara Croft and The Temple of Osiris gyakorlatilag tornádóként csapott le rám, miután megláttam pár screenshotot róla Facebookon. Teljes pánikban először azt hittem, hogy ez már az új rész, a Rise of Tomb Raider... aztán a Rise-nek immáron az Assassin’s Creedre is hajazó képei megtekintése után konstatáltam, hogy nem, ez valami más, új és mégis régi. Utána rákeresve annyit találtam, hogy valami multi cucc, olyan érzetet keltve, mintha sehogy máshogy nem lenne abszolválható. Borús gondolataim liánjai közül aztán egy PlayStation blogos cikk szakított ki, megnyugtatva mindenkit, hogy van szingli opció is. A látott négy-öt screenshot és ezen infó alapján rögtön tudtam, hogy ezt azonnal meg kell vennem... végül is nem kellett, de hát jó oldala is van a játéktesztelői hivatalnak. :)
„Croft, biztos benne, hogy meg tudunk ölni egy istent?”

Tekintve, hogy a cucc jó pár napja kint van, bizonyára már többen kipróbáltátok és végig is vittétek valamilyen szinten. Remélhetőleg a többségnek legalább olyan pozitívak a tapasztalatai, mint az enyémek. A sztorit mondjuk nem nevezném nehézsúlyúnak, részben mivel a Széth elleni harcot már szerepeltette teljes egészében a fentiekben említett Tomb Raider 4, részben pedig a történet csak hellyel-közzel fedi a mitológiai alapot. Szóval, a fő motívum ismét Ozirisz és Széth harca. A mitológia szerint Ozirisz, a halottak és az alvilág ura egykor emberi lény volt, akit saját testvére, Széth gyilkolt meg, megirigyelve Ozirisz hatalmát, és megkívánva annak feleségét, Íziszt. Ízisz visszaszerezte Ozirisz holttestét, és mágikus úton teherbe esett tőle, hogy megszülje közös fiukat, Hóruszt. (Más források szerint már terhes volt, mikor Ozirisz meghalt, ami kétségkívül hihetőbben hangzik.) Széth ezután megtalálta Ozirisz őrizetlenül hagyott holttestét, azt tizennégy darabra vágatta és a testrészeket szétszórta szerte Egyiptomban. Ízisz nővérével, Neftisszel gyűjtötte össze a testrészeket – a péniszt ugyan sajnálatos módon nem találták meg, mert azt lenyelte Széth szent hala -, majd Anubisz segítségével elkészítették a testből az egyiptomi mitológia legelső múmiáját, és így lett Ozirisz a halottak ura, Hórusz pedig az élők királya. Úgyhogy az eredeti mítosz szerint nem azért kell összegyűjteni a testrészeket, hogy Széth legyőzettessék, és Oziriszt soha nem lehet már az élők világába visszahozni. A Temple of Osiris egyszerű története szerint Lara és régész társa, Carter Bell találnak egy Osiris-templomot. Ám mielőtt sokáig örülhetnének a felfedezésnek, Carter véletlenül felébreszti Széthet (kb. ez történt Werner Von Croy-jal is a Tomb Raider 4-ben, aki Széth hatása alá került az Iris ereklye ellopása után), az úgynevezett gonosz istent – aki valóban a földrengések, viharok ura, de egyben a halottakat segíti a mennybe jutni, sőt a fáraó és maga Ré napisten erős szövetségese. No mindegy, itt a játékban ismét egyenesen a világ elpusztítására törekszik, Lara és Carter pedig nem kevésbé prominens személyeket, mint Ízisz és Hórusz isteneket kapják társakul maguk mellé, hogy Ozirisz testrészeit összeszedjék és legyőzzék Széthet. Úgyhogy a sztoriba bele tudok kötni, de ezt azzal az engedménnyel teszem, hogy egy akció-kaland játékba mindig kell jó és gonosz, és minél több harc. Ehhez a mitológiai alapot ismét decensül használták fel, ahogy a God of War széria szokta, a végeredmény pedig jó eséllyel minden veterán rajongó és frissensült játékos szívét meg fogja dobogtatni.
„Íme egy sír, amit felfedezhetünk”

Biztosan sokan játszottatok a Lara Croft and the Guardian of Lighttal, amely idestova négy éve jelent meg. A Square célja már abban a játékban is a régi útra történő visszatérés volt, sok rejtvénnyel, harccal és rengeteg gyűjthető tárggyal, mégis modern köntösbe csomagolva az élményt. Ugyan a kritika és a játékosok is egyaránt jól sikerültnek kiáltották ki az új kezdeményezést, üzletileg nem tarolt, így hát majdnem fél évtizednek kellett eltelnie a folytatásig. A Temple of Osiris egyértelműen a maximálisan négy fős többjátékos mód emblémáját varrta zászlajára, mely alatt online, offline, valamint egymás között megosztott PS4-ek által közvetített multit kell érteni. Mivel nem teljes értékű Tomb Raider epizódról beszélünk – az majd a 2015-ös Rise of Tomb Raider lesz –, a cucc rövidebb, és az izometrikus nézet is a Guardian of Light örökségét viszi tovább.

Ami a harcot illeti, az első pisztolylövéstől kezdve fülig érő vigyorral konstatáltam, hogy ismét minden olyan, mint volt, és semmi sem olyan, mint az Unchartedtől kölcsönzött akcióval bélelt, legutóbbi Tomb Raiderben. Nincs fedezékrendszer, mész és lősz, ahogy kell, miközben életerő-csomagokat és töltényt szedsz fel. Ha szingliben kezded az anyagot, Larának a játék végére akkora fegyverarzenálja lesz, mint a régi szép időkben: a kötelező dupla pisztolyokon felül géppisztolyok, sörétes puska, vadászfegyó, gránátvető és egy csinos lángszóró, melyek mindegyike a begyűjthető fejlesztéseknek hála pusztítóbb változatban is elérhetővé válik. Másik alapfelszerelésünk az Ozirisz bot, mellyel az arra érzékeny tárgyakat tudjuk manipulálni, azaz tömböket felemelni és a rejtvények fontos részét képező, gurítható időzített bombák kioldási idejét megnövelni. Hősnőnknek van gránátja is, mely ugyancsak távolról aktiválható, miután lehelyeztük a földre. A rejtvényekben a nagy és a kicsi bombák kombinálása igen izgalmas feladatokat fog eredményezni. A felszerelésünket a kontroller középső lapjának lenyomásával érhetjük el. Itt a fegyvereket kedvünkre szétoszthatjuk a négy iránygombra, továbbá gyűrűk, amulettek, sőt ruhák beválogatására is lehetőségünk van. A gyűrűket és amuletteket utunk során ládákból szedjük fel megfelelő mennyiségű, szintén a kalandok alatt gyűjtött drágakövek ellenében. Olyan sokféle van, hogy nehéz átlátni, mi mire jó. A gyűrűket pl. a fegyverek erejének növelésére vagy saját védelmünk fokozására használhatjuk, míg az amulettekkel mondjuk egyszerre több célpontra is tudunk golyózáport zúdítani, mely utóbbi képességet multi esetén az összes játékos megkapja. Nem rossz, de számottevő hatását én ez idáig nem tapasztaltam. Az ellenfelekre sem tudok panaszkodni, minden van itt, ami egy egyiptomi tematikától elvárható: szkarabeuszok, krokodilok, csontvázak. Utóbbiak között vannak nagyobb, pajzzsal rendelkező példányok, melyek ugyanúgy ütögetik a kardjukkal a pajzsukat, mint a Tomb Raider 4-ben. :) A főellenfelek pedig minden igényt kielégítenek; vannak könnyebbek, de olyan nehezek is, melyek egyikét én eddig csak multiban tudtam megfin... kifektetni.

Ahogy a Guardian of Lightnál, most is visszaköszönnek a kihívások, melyek a játék egészére és annak egyes részeire, helyszíneire vannak külön-külön lebontva. Hát, nagy részük még a veteránok homlokára is izzadtságcseppet csalhat. A pontgyűjtés multiban nyilván könnyebben megy, de az egyes, speciális feladatokhoz (pl. etesd meg saját krokodilját Szobekh-kel) már koncentrálni kell. Én sokat hagytam egyelőre annyiban azzal, hogy először kitanulom a cuccot, belejövök, és majd a második körben úszok rá ezekre a specialitásokra. Még akkor is, ha nincs Platinum trófea.

A rejtvényeket is csak méltatni tudom. Ez az, amiben az újabb akció-kaland generáció következetesen gyengén teljesít, de a Temple of Osiris megmutatja, miként kell ezt manapság csinálni. A fejtörők minden klasszikus összetevője adott: tüskék, karok tekerésével aktiválható, felcsapódó pallók, legördülő tüskés golyók á la Tomb Raider 4, prizmákat szerepeltető, fénygolyók összekötését célzó rejtvények vagy nyomógombokkal aktiválható tüskék á la Prince of Persia, golyók görgetése kapcsolókra á la Tomb Raider: Legendtől felfelé, vagy a karikákba akasztható karabiner, mely a Guardian of Lightból lehet ismerős. A mindezek kombinálásával összeálló, meglehetősen komplex rejtvények megoldásához szükséges a környezet megfigyelése, az időzítés és persze az ügyes platformozás. Utóbbinál néha bezavar az izometrikus nézet, vagy multi esetén a túl messzire eltávolodó kamera, de a karakterek lába körül elhelyezkedő körök mindig segítenek.
„Istenek állnak mellettünk, Mr. Bell”

Mivel én soha nem voltam a többjátékos felállás rajongója, és szerintem a Tomb Raider mindig is szingli élmény volt, kissé szkeptikusan álltam neki a Temple of Osiris multi oldalának teszteléséhez. Egyéb lehetőség híján az online hancúrt választottam, Pilátusként zuhanva az ismeretlen playerekkel közösen keltett káosz Credójába. Ugyan a headsetet nem kívántam használni, végül némán is sikerült eredményesen lezúzni három szegmenst. Nem várt módon egészen jól szórakoztam, mert egyrészt többször is dőltem a röhögéstől mások bénázásain (pl. az egyik Lara egyfolytában bukfencelve közlekedett), másrészt meglepődve láttam, mennyiben alakulnak át a rejtvények három-négy fő kooperálása esetén.
A legfontosabb, hogy Lara és Carter, valamint Ízisz és Hórusz rendelkeznek ugyanazokkal a tulajdonságokkal. Teszem azt karabinere csak Larának és Carternek van, és amíg szingliben ezekkel egymagunk közlekedhetünk a karikákba akasztva azokat, multiban egy másik karakter kapja el a kötél végét, és azt kifeszítve tartva mászik fel rajta a harmadik. De ha ketten vagyunk, akkor meg a párunkat tudjuk vele felsegíteni úgy, hogy ő belekapaszkodik és a fal peremén vízszintesen vontatjuk végig, míg a csapdákat elkerülve fel tud mászni. Ahol a rejtvények nyomkodós lapokból állnak, azok úgy alakulnak át, hogy míg szingliben távműködtetésű bombákat, golyókat használunk, addig multiban a játékostársaink maguk lesznek a nehezékek. Úgyhogy a fejtörők alapkoncepciója mindkét móduszban azonos, csak a kivitelezésük mikéntje alakul át. Nagyon érdekes. A főnökharcokban nem igazán tapasztaltam változást, azon felül persze, hogy négyen nyilván könnyebb legyőzni őket, mint egyedül.

Ami a multi árnyoldalait illeti, elsőként emelném ki, hogy ideálisan barátokkal társuljunk, és használjuk a headsetet. Őrültebb playerek ugyanis sportot csinálnak egymás kilövéséből. Ugyancsak probléma, hogy nincs osztott képernyő, tehát ha a társaság tagjai túlságosan leszakadnak egymástól, a kamera annyira eltávolodik, hogy mindenki bolha méretűvé változik. A lemaradók pedig egy idő után nem is látják magukat, így könnyen csapdákban lelhetik halálukat, vagy egyszerűen csak lezuhannak. Ezért írtam, hogy érdemes baráti társaságban multizni, mert ott mindenki közel azonos ütemben tud haladni, és meg lehet tárgyalni, ki mit csinál. De egyébként abszolút jó lett a többjátékos mód, hiszen ez itt nemcsak az ellenfelek számában csapódik le, de a környezet is idomul hozzá.

Talán csak a grafika és a hangzás éltetésével vagyok még adós. Mivel a Crystal Dynamics-ról beszélünk, akik kezdettől fogva nagyon szépeket alkottak, nem csoda, hogy ezúttal is szemet gyönyörködtető a látvány. Nemcsak a helyszínek kidolgozottsága művészi, de a változó időjárás és napszak is hangulatosan variálja a lokációk keltette érzetet: ugyanaz a rész teljesen más esőben, hóban, éjszaka, fényes nappal és vízzel elárasztva. Ezt egyébként magunk tudjuk majd variálni. A zenei betéteket egyenesen imádom, szinte látom magam előtt a szimfonikus zenekart, mely mindezeket előadja. A szinkronról pedig talán elég csak annyit írnom, hogy Larát ismét Keeley Hawes szólaltatja meg, akit a Legend óta ismerünk és hallgatunk szeretettel.

Saját részemről annyival zárnám jelen értekezést, hogy nálam elégedettebb játékos kevés van a Temple of Osiris közönségének soraiban. Végre ismét megtapasztalhattam mindent, amit a legutóbbi Tomb Raiderből hiányoltam. Bár a Rise gyaníthatóan annak az új vonalnak lesz a folytatója, melyet az előző epizód indított el, én a Temple of Osiris-szel kárpótolva érzem magam az Underworlddel megszakadt szép éra hanyagolása végett. Kiváltképp Lara régi rajongóinak ajánlom tehát, éljük át többször, hozzuk ki belőle, amit lehet, és örüljünk, hogy nem minden lett életképtelennek minősítve éppen azért, mert egykor márkanévvé varázsolta a Tomb Raider címet.

(A játékot partnerünk, a CNG.hu biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, illetve webshopjából rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
30. Petunia  Szerkesztő
2015.01.31. 22:52:40
LV12
Válasz 29. Lara üzenetére:
Grazie mille! :)
Endure and Survive
29. Lara  beauty junkie
2015.01.25. 09:46:42
LV26
Jó kis összefoglaló lett, remek játék multiban játszva. :)
28. Petunia  Szerkesztő
2014.12.22. 17:27:06
LV12
Válasz 27. Ati7512 üzenetére:
Háromszög és bomba - vagy gránát. :)
Endure and Survive
2014.12.21. 23:15:27
LV1
A befagyott fogas kereket hogy kell felszabadítani ?
26. jime  non-alcoholic
2014.12.20. 22:55:02
LV29
Válasz 11. Drivolis üzenetére:
neked minden kellene.. :D
"wake up, you're dead!"
25. Petunia  Szerkesztő
2014.12.20. 13:38:16
LV12
Válasz 21. Resiskull üzenetére:
Sztem az a Gold trofi nem csak a Challenge Tombok után jár, hanem ha minden challenge-t megcsinálsz.

Jaja, rövid, dehát ezt én is felírtam kifogásként. Az előző epizód egy teljesen más tészta, az az ún. új irány (értsd alatta az Uncharted és majd az AC mixelését), ez pedig a klasszikus vonal, csak izometrikus nézetben és elaprózva. Nekem sokkal jobban bejött, mint az előző rész, annál sztem bármelyik jobb.
Endure and Survive
24. Petunia  Szerkesztő
2014.12.20. 13:35:20
LV12
Válasz 20. tgabesz üzenetére:
Azzal én egyedül is tök béna vtam, pedig pofonegyszerű ugye. :D
Endure and Survive
23. Resiskull  PlayStation.Community tag
2014.12.20. 12:11:02
LV21
Válasz 22. ikaralyos01 üzenetére:
jár hozzá
22. ikaralyos01  PlayStation.Community tag
2014.12.20. 08:45:14
LV2
Valaki tudja esetleg, hogy a dobozos verzióhoz jár a season pass?
21. Resiskull  PlayStation.Community tag
2014.12.20. 00:57:32
LV21
Válasz 16. Petunia üzenetére:
ma befejeztük, nekem így elsőre rövidebbnek tűnt mint az előző rész, trófeák is mind meglett kivétel egy amiben az cseleeeendzseket kéne megcsinálni, ha minden igaz abból 5 van mert négyet megcsináltunk de az egyik nagyon az agyunkra ment már...

(valahogy én úgy érzem bebeszéltem magamnak hogy a téma miatt ez nekem nagyon tetszeni, fog de nem tett rá az előző epizódra amit azért sajnálok)
20. tgabesz  PlayStation.Community tag
2014.12.19. 20:11:38
LV14
Az utolsó képen lévő rejtvénnyel mindig szívok coopban. 2 és 3 fő esetén is támadt ötletem a megoldásra, de tesztelni nem tudtam egyiket sem, mert nem tudtam érthetően mutogatni, hogy mit csináljanak. A "lézert" lőve és közbe sétálva próbáltam mutogatni, de hiába:P
19. Petunia  Szerkesztő
2014.12.19. 10:07:38
LV12
Válasz 13. Petunia üzenetére:
Értem! Ebből is látszik, milyen jól értesült vagyok. :P DLC-t várom nagyon. :)
Endure and Survive
18. tgabesz  PlayStation.Community tag
2014.12.18. 18:25:27
LV14
Válasz 16. Petunia üzenetére:
Előkészítették a játékot a dlc-kre, megjelent valahol egy bejárat az új helyszínekre. És coopban is javítottak valamit, már nem emléksem mit.
17. Motoko  PlayStation.Community tag
2014.12.18. 17:22:00
LV7
Nekem bejön. (PC)
Lucy az egyetlen igazi Tekken karakter!
16. Petunia  Szerkesztő
2014.12.18. 11:54:27
LV12
Válasz 14. Resiskull üzenetére:
Hát, ott is vannak meleg helyzetek, csak azok inkább Nate Drake-nek állnának jól. :)

Tegnap egyébként volt vmi frissítés. Örömmel hallottam a soundtrack-ek között a TR1 eredeti főcímzenéjét... fanservice check, bár ez a teljes játékra igaz. :)
Endure and Survive
15. rottenbull  PlayStation.Community tag
2014.12.18. 10:40:05
LV9
En orulnek egy ilyen jateknak,csak eppen harcok nelkul.
14. Resiskull  PlayStation.Community tag
2014.12.18. 09:20:39
LV21
úgy emlékszem az előző részben nem anyáztunk ennyit...
13. Petunia  Szerkesztő
2014.12.17. 19:23:32
LV12
Válasz 10. Alyssa üzenetére:
Anniversary-ban a time trialek a Platinához kellenek, ezért nincs meg ott még nekem sem. :P

Ismerem a filmet, amiről írsz, de sajna egészben még nem láttam. Következő körös egyiptomi olvasmányaim mellé van betervezve szemléltetésképp. :)
Endure and Survive
12. Petunia  Szerkesztő
2014.12.17. 19:15:49
LV12
Válasz 9. VictorVance üzenetére:
Köszi Neked és mindenkinek, én örülök, hogy egy jól sikerült TR-ről írhattam. :) Meglátjuk, 1 év múlva miket lehet nyilatkozni majd a Rise-ról.

TR4-hez kitartás kell, de rövid idő után látszik, hogy nem fog rajta az idő vasfoga. Nekem meg az Underworld-höz jött meg a kedvem. :D Meg lehet, csak neki kéne esnem megint az előző résznek PS4-en, hátha észreveszek benne olyasmit, amit eddig nem.

Ééés hosszasabb szenvedés után megvan az Uncharted 1 Platiiii! :))) Már csak a Golden Abyss hiányzik, de az is meglesz, mire jön az U4, én méltóképpen megyek Nate elé. :)
Endure and Survive
11. Drivolis  Felséges Úrnő
2014.12.17. 11:35:50
LV23
Szokásos petunias színvonalú teszt. Kelleni fog ez is. :)
(⌐■_■)--︻╦╤─ - - - (╥﹏╥) ladyv89
10. Alyssa  Kitiltott felhasználó
2014.12.16. 22:52:46
LV3
Válasz 7. Petunia üzenetére:
Nemrég kezdtem újra az Anniversaryt. Na igen, abban el se kezdem a time trialokat. :)
Nem tudom láttad-e már az A piramisok titkainak leleplezése c. filmet. Ha nem, pótold! Megtalálod a Youtube-on. Ez nem a Däniken-féle belemagyarázós film. Meghökkentett.
9. VictorVance  Szerkesztő
2014.12.16. 22:47:50
LV18
Válasz 8. Petunia üzenetére:
Egyébként jó teszt lett:)

Anyukám nagy rajongója az egyiptomi kultúrának, szóval nekem is csurrant-cseppent le valami a kapcsolódó művekből. 1999 felejthetetlen év volt, amikor teljesen elmerültem a TR4-ben, a piramisok, pálmafák rengetegében, a sok veszélyes csapdát kerülgetve, és rejtvényeket fejtve, amiken sokszor napokat kellett gondolkodni, mire meglett. 7 évesen nem is nagyon érdekelt más, mint ez a játék, meg az első Múmia film, ami szintén akkoriban jött ki, a Larával együtt meghatározta azt a bizonyos évet :)

Az írás nosztalgikus emlékeket ébresztett bennem, főleg a bevezető, ezért köszi :) Rég játszottam a negyedik epizóddal, lassan neki kéne állni megint :D
Örülünk?
8. Petunia  Szerkesztő
2014.12.16. 22:34:07
LV12
Válasz 6. Andras_01 üzenetére:
Nálam az egyiptomi téma mindent vitt, meg a rejtvények. Ki vtam már erre éhezve. :)

Ja és bocsi a mitológiai fejtegetésért skacok, sajna nem vagyok Lara Croft vagy Sidney Fox, ez az egész koca tudományoskodás, hobbi. Történelmi tárgyú olvasnivalóim fele Egyiptom. :)
Endure and Survive
7. Petunia  Szerkesztő
2014.12.16. 22:27:40
LV12
Válasz 3. vbalazs üzenetére:
Sztem a challenge-ek tök nehezek!! Ha mindent meg akarsz csinálni, sztem lesz pár ősz hajszálad (főleg az időre teljesítés, azt az Anniversaryben is utálom), és a játék maga is jóval több, mint a sztori. :)
Endure and Survive
6. Andras_01  PlayStation.Community tag
2014.12.16. 21:43:37
LV1
Ma fejeztem be. Első napos vétel volt, de pár délután kellett hozzá, h végigvigyem. Sajna én nem tudtam annyira rajongani a játékért, mint Petúnia, de a season pass miatt néha-néha elindítom, hátha lesznek új pályák. Szerencsére egyedül is sikeresen végig lehet vinni. A 100%-hoz kell az összes challenge, de nem mostanában fogok erre ráfeküdni, valahogy nem érzem szükségét ennek.
5. Resiskull  PlayStation.Community tag
2014.12.16. 21:19:19
LV21
ma hozta a postás, várom hogy párom hazaérjen mert már esünk is neki...:D
4. Alyssa  Kitiltott felhasználó
2014.12.16. 21:09:41
LV3
Jó teszt!
Amint szert teszek egy nextgen masinára, pótolni fogom. A GoL-t imádtam.
3. vbalazs  PlayStation.Community tag
2014.12.16. 20:58:53
LV3
Ma fejeztem be, 5 ezret bőven megért, nagyon elvoltam vele! Picit lehetett volna hosszabb meg nehezebb, de még van mit gyűjtögetni azért.
2. seeYOUsoon  PlayStation.Community tag
2014.12.16. 20:08:23
LV5
azt hittem hogy ez erősen csak a multira épül, örömmel olvasom hogy nem és így már kötelező lesz. az előző rész nagyon kellemes meglepetés volt pedig én sem vagyok oda a mütyür hangyaháborúkért.
..loading, please wait..
1. VictorVance  Szerkesztő
2014.12.16. 19:50:37
LV18
Jó játéknak tűnik, de engem ez a stílus sosem fogott meg. Inkább várok a következő nagy TR címre... mondjuk az se lesz rövid várakozás :D
Örülünk?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LARA CROFT AND THE TEMPLE OF OSIRIS
Square Enix
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
Kiemelkedő
8/10
Pozitívum
Hagyományos játékemenet, sok rejtvény, jól sikerült kooperatív multi (2-4 player), gyönyörű látvány, jó zene és szinkron
Negatívum
Lehetne hosszabb, az izometrikus nézet szokatlan lesz egyeseknek, multiban szétszéledni nem ajánlatos

MARTIN BELESZÓL
Nekem ez túl mütyűr.