PlayStation.Community

2014.08.23. 22:18 Különvélemény
11 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Értékeld a cikket!
Zavart érzek az Erőben, harag és hányinger keverékét.

„Egyszer eljön az az idő, amikor víz nélkül moshatunk.” Eme aranyköpést egy régi mosógép reklámban mondatták el egy kislánnyal; azóta is elmosolyodom, ha rágondolok. A jeles esemény nagyjából a "repülő autók és a majmok uralják a bolygónkat" közé tehető, legalábbis az én listám szerint. És ha majd egyszer víz nélkül moshatunk, eltűnnek a piacról a rossz videojátékok is…
Star Wars: Republic Heroes (2009) – Bantha-ürülék a javából.

A következő bemutatóhoz segítségül hívtam a Csillagok Háborúja egyik nagy szerelmesét és ismerőjét, aki nem más, mint Jedieco! Lássuk, mit tud nyújtani ez a fiataloknak szánt szoftver.
Young Justice: Legacy (2013) – Egy hagyaték, amire egy épeszű ember sem kíváncsi.

A DC ifjúságának gittegylete számomra ismeretlen volt. Azt hittem heccelnek, amikor kecskeméti barátaim említették létezésüket, sőt, néhány pályát le is nyomtunk együtt. Mivel én nem az a fajta tesztelő vagyok, aki fél óra játékkal töltött idő után mondja meg a tutit, így megkértem Grass-t, hogy meséljen nektek erről a szennyről. Ő az, aki verejtékes munkával összerakja a videóimat. Át is adnám a szót egy rövid időre.
Emlékeztek még a Justice League, azaz az Igazság Ligája című animációs sorozatra? És a fiatalokat felsorakoztató Young Justice-ra? Nos, közel 7 év különbséggel, de mindkettőből készült videojáték – azonban az utóbbi már egyáltalán nem mondható élvezetesnek...
Már 2011-ben megkezdődött a szoftver készítése, de a fejlesztőcsapat szerződései miatt csak 2012-ben indulhatott el a „minőségi munka”. Hiszitek vagy sem, ez a háttértörténet sokkal izgalmasabb, mint maga a program. Az elmúlt 10 évben sorra megjelent többjátékos Marvel és DC címek után nem gondolnánk, hogy léteznek még igénytelen munkák.

Kezdjük a történettel: a karakterek és a sztori gyakorlatilag egy töltelék az animációs sorozat első és második évada között. 2012 áprilisában levetítették a második évad premierjét, aminek hatására a fejlesztők úgy döntöttek, hogy mégsem adják ki a félkész alkotást, hanem foltozgatják és kiegészítik itt-ott. A második évad 2013 tavaszán ért véget, a játékot pedig novemberig csúsztatták! De megnéztem volna azt a félkész terméket! – Oni
A fiatal hősöket irányítva olyan sivár és elcsépelt helyszíneket csodálhatunk meg, melyek meg sem közelítik a PlayStation 2-es(!) elődeikét, miközben néhány küldetésben segíthetünk az eredeti Justice League hősöknek az emberiség megmentésében.

Következzen a grafika: nem tudni, hogy miért döntöttek így a fejlesztők, de valószínűleg a lustaságnak „köszönhető” az, hogy a játék gyakorlatilag minden platformon a 3DS megjelenítését használja. Ez azt jelenti, hogy olyan élményt nyújt, mintha kinagyítanánk a TV-nkre a 3DS kicsi kijelzőjét – és ez így nagyon ronda. Nem elég, hogy a pályák kidolgozatlanok és elképesztően szaggatnak(!), még a karakter design is botrányos. Az előző generációs címek animációi és helyszínei (még ha egy kicsit elmosva is) sokkal jobban néztek ki!

Mi a helyzet a játékmenettel (rövid mondatokban)? A három játékosra tervezett csoda folyton akadozik (főleg a nagy helyszíneknél), a rejtett pályarészek pedig nevetségesek. Az ellenfelek unalmasak és ismétlődőek. Az egyetlen különlegességet a küzdelmekkel feltölthető sárga csík jelenti, melynek kettő változata van: az egyik az, hogy ha feltöltődött, akkor azt aktiválva a karakter energiája egy ideig kifogyhatatlan lesz, ezáltal a különleges támadásokat úgy lehet nyomogatni, mint az őrült – a másik pedig ugyanez, csak minden játékosnál fel kell tölteni (és csak a Player 1 sütheti el!), továbbá a végeredmény annyival egészül ki, hogy a legtöbb környékbeli ellenfél kifekszik. A kameráról csak annyit, hogy mindenkit korlátoz a mozgásban, ráadásul még a karaktereink támadásai is beakadnak (az ellenfelek pedig nyugodtan üthetnek minket tovább).
A játszható karakterek: Aqualad, Artemis, Batgirl, Beast Boy, Kid Flash, Miss Martian, Nightwing, Robin, Rocket, Superboy, Tempest és Zatanna. (DLC-k: Blue Beetle, Bumblebee, Lagoon Boy és Wonder Girl.)

És hogy mit nyújt még a játék? Érdekes átvezető jeleneteket: láttatok már olyan játékot, ahol egy pálya szintjei között UGYANAZ a helyszín és a bejátszás ISMÉTLŐDIK? (Az sem ritka, hogy késik a hang, vagy nem tátognak a karakterek.) Na és olyanról hallottatok már, hogy a kinyitható „kincses ládákban” SEMMI SINCSEN?!

Grass beszámolóját olvashattátok. És most jöjjön az eddigi talán legrosszabb PS3 játékról szóló írásom egy kis videó betéttel karöltve.

Ride to Hell: Retribution (2013) – Pokolra a fejlesztőkkel!

Eredetileg ezt a címet nem terveztem bemutatni a most futó sorozatban. Ennek oka egészen egyszerű: nem ismertem. Ha előbb találkozom vele, akkor már az első évadban kiemelt helyre kerül (a kaki-karácsonyfán ő lett volna az a bizonyos csúcs, még egy szem mogyoró vagy kukoricaszem is kikandikálna belőle).
A fejlesztő stúdió (Deep Silver) több munkáját is elhoztam már korábban, sőt kollégáim jelenleg kettő, most megjelenő szuperprodukciót nyüstölnek, hogy bemutathassák nektek (nem cserélnék velük). Mielőtt belekezdenék a rövid leírásba, álljon itt egy kis kedvesség, amit a Halálos Iram szellemében rögzítettem.
Mint az már a videómból kiderült: a Ride to Hell egy igazi pokolszökevény. A nagyjából 10 órás kampányt egy hét alatt tudtam kivégezni, a programmal töltött leghosszabb idő nem érte el a 2 órát. Az, hogy a gép előttünk dolgozza ki a textúrákat, még a kisebbik baj, az egész játék tele van program hibákkal. Mondjuk a legtöbbjük vicces (eltűnik a fegyver a kézből és vannak vicces ugrások a motorral). A legnagyobb gond talán a Ride-dal, hogy nagyon komolyan veszi magát.

Adva van ugye egy, a Kill Billhez hasonlítható bosszúhadjárat (a háborúból hazatérő hősünk kisöccsét kivégzi egy banda), mely a körítés miatt szépen el is vérzik. Az elvágott torkoknak ütés hangjuk van, a szereplők ruhában kufircolnak, a járművek mindig felrobbannak, az ellenfelek feje búbja minden esetben kilátszik a fedezék mögül és még sorolhatnám napestig. A gyűlöletspirál hajtotta történetet a nagyvezér főbb embereinek kivégzése lendíti tovább. A verekedés-lövöldözés-motorozás szentháromság jegyében fogunk „igazságot” szolgáltatni. Apukánk régi colorját felöltve fogjuk az ellenség prospectjeit és tagjait irtani. Rövid utunk során legalább 8 nőt varrhatunk le (ebből 4 prosti opcionális). Ezektől a jelenetektől mentsen meg mindenkit a jó Isten! Sokszor úgy adódik, hogy egy-egy karakter modellt felhasználnak több személy megtestesítésére is. Szánalmas.
Befejezett küldetéseink után általában visszadob minket a játék kis szülővárosunkba. Ha itt körülnézünk, talán megértjük, hogy a lövöldözésen és a féktelen szexen kívül más szórakozási forma nem létezik. A helyi drogtanyát kihagytam, szóval mégis csak létezik alternatíva. Szarfészek Dead End utcáit járva eladhatjuk az ellenfelekből kivert kábítószert, vásárolhatunk fegyvereket, valamint begurulhatunk a nagybácsi garázsába. Itt olyan csodaszép gépeket építhetünk, amilyet a videó elején mutattam. Az utolsó lehetőség a benzinkúton található tábla, ahol a küldetések között mazsolázhatunk. A missziók ikonjai kreatívak, ellenben magukkal a feladatokkal. Akartam még szépeket írni a zenékről, de ezt is elvetettem. Adva van néhány 3-4 perces szám, de maga a küldetés alatt csak egy hallható. Egy jó matekos kiszámolhatja, hányszor fogja hallani ugyanazt egy jó 25 perces szakasz alatt. Oldalakat írhatnék még tele erről a szennyről, amit nem érdemel meg. Fegyintézeteknek javaslom beszerzésre büntetés gyanánt, más épeszű gamereknek semmiképp sem.

PSC lejátszólista

Folytatása következik…
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
11. GONDOCS  PlayStation.Community tag
2014.08.26. 20:42:09
LV1
Men in black, Rambo, Transformers dark moon, kungfu panda 2, R.I.P.D. The Game, Eragon, Jumper: Griffin's Story
10. Namika  PlayStation.Community tag
2014.08.25. 06:36:36
LV1
Válasz 9. duckdany üzenetére:
Láttam a neten cell shading képeket róla, gondolom korai artok. Ebben a formában vicc.

Az a rózsaszín motor. xD
Hakuna Matata!!!!
9. duckdany  PlayStation.Community tag
2014.08.24. 22:10:16
LV5
A ride to hell ebben a formában ütős lett volna, és akkor:
http://playstationcommunity.hu/note/647

Ez igy kaki...
www.ilovewp.net
8. New129  PlayStation.Community tag
2014.08.24. 18:29:14
LV1
Válasz 4. Cared13 üzenetére:
Félreértés ne essék, Onimushaman a Young Justice beszámolóra értette, hogy „az írók is sz@rnak bele az egészbe, ahogy látom”.
Sajnos annyira laposak és kidolgozatlanok a játékban a karakterek, hogy valóban nem éri meg egy felsorolásnál többet írni róluk. :(
7. noumar1986  PlayStation.Community tag
2014.08.24. 16:20:01
LV1
Ez a motoros játék tényleg pocsék.
A Star Wars RH volt esélyem játszani 2 órát volt csak a lemez a gépe utána kivettem.Kár volt ilyet megcsinálni inkább egy TFU 1,5 raktak volna össze.
6. PSti  PlayStation.Community tag
2014.08.24. 13:07:06
LV5
Star Wars játék még hagyján. Elég béna, de nem a legrosszabb amit láttam, viszont ez a motoros már nagyon szar.

Remélem folytatjátok még a sorozatot :)
5. zola0306  SonsOfSaRock
2014.08.24. 13:00:50
LV16
Theeee :D
"Nem isten az ami ilyennek teremtett!"
2014.08.24. 07:45:32
LV1
Mi ez a Young Justice fikázás? A rajzfilm az utóbbi évek legjobbjai között van, nem kéne úgy fikázni, hogy nem tetszett látni... A játék igen nagy hulladék ezt nem tagadom, de az alap az nagyon jó: fordulatos-több évadra előre kitervelt történet, nagyszerű karakterek, jó rajzolás stb.
Aki teheti az szerintem tegye vele próbát, simán top kategóriás rajzfilm minden tekintetben, nem csak kicsiknek (épp ezért lett kasza...).
3. JINBOBEK  PlayStation.Community tag
2014.08.23. 23:53:59
LV11
Ááááá..... ismét pár agyzsibbasztó játék tette tiszteletét! Bár filmeknél is van trash kategória, játékoknál miért ne lehetne? :) Ez a Ride to hell pont oda illik. A bugjai teszik élvezetessé!
Mindig legyen egy "B" terv!
2. Onimushaman  Szerkesztő
2014.08.23. 23:19:01
LV24
Válasz 1. mentoloshypo üzenetére:
Jó későn fedeztük fel mi is. A videók minőségért elnézést, nem volt itt a stáb. :)
señor
1. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2014.08.23. 23:14:09
LV28
Wow, erről a csúcs szuper Star Wars exkluzívról még csak nem is hallottam.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
HoloBall (PS4, PSVR, PSN)
2019.11.21. 13:18 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Fellázadt a Pong.
Shadowgate (PS4, PSN)
2019.11.19. 14:49 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Chester013
Félelmetes fantáziajáték! A Főhős te vagy!
Mutazione (PS4, PSN)
2019.11.19. 08:46 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Mutánsok közt.
NEED FOR SPEED HEAT (PLAYSTATION 4)
2019.11.18. 16:11 Játékteszt
15 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Következményektől mentes száguldás éjjel-nappal egy kihalt városban.
Wreckfest: Drive Hard. Die Last. (PS4, PSN)
2019.11.17. 00:31 PlayStation Network
8 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Régi idők roncsderbije.
Super Cane Magic ZERO (PS4, PSN)
2019.11.15. 09:20 PlayStation Network
10 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
A kutyafáját!
Képregény - Rozsomák: X Fegyver
2019.11.14. 19:24 Comix
4 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Emberarcú szörnyetegek.
ReadySet Heroes (PS4, PSN)
2019.11.13. 10:25 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Nem mind arany, ami Sony.
CALL OF DUTY: MODERN WARFARE (PS4)
2019.11.11. 11:11 Játékteszt
36 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Modern hadviselések koronázatlan királya.
Yooka-Laylee and the Impossible Lair
2019.11.09. 13:29 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Aztán nehogy beletörjön a fullánkod a nagy hancúrozás közepette.