PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

1 hozzászólás

2019.03.12. 21:54:28

Utolsó hozzászólás: Drake30

2019.03.18. 20:32:53

Megosztás
Értékeld a blogot!
Nagy Marvel-képregénygyűjtemény #28 – Amerika Kapitány: A kiválasztott
Captain America: The Chosen #1-6 (2007-2008)
Amerika Kapitány 1941-es legelső felbukkanása óta hatalmas utat tett meg az Adolf Hitlert lepofozó (és persze szándékos) világháborús propaganda-figurától a XXI. század modern berendezkedésében kissé összezavarodott és meghasonlott „időn kívüli” komplex szuperhős-karakterig. Több mint 60 év kellett hozzá, de végül (legfőképpen Ed Brubakernek hála) nemhogy sikerült izgalmassá varázsolni Steve Rogers személyét, de még Amerika elvesztett dicsőségét és (talán soha nem létező) ártatlanságának sárba tiprását is rajta keresztül mutatták be, mely témák egy új korszak vészjósló hírnökeként tették egyértelművé, hogy a régi, egysíkú eszméknek leáldozott.
A csillagos-sávos lobogó alatt mocskosabbnál-mocskosabb háborúba küldik a nemzet fiait-lányait, agresszív külpolitikát folytatnak és a világrendőrség szerepét játsszák, ennek köszönhetően pedig már maga az USA sem annyira csodás és nagyszerű, mint annak idején. Eközben a Kapitány a régi idők megtestesítőjeként próbálta megtalálni a helyét a világban, sokszor nem is önmagát, inkább azt az Amerikát keresve, amit egykoron ismert, és azt a nemzetet kutatta, amilyennek eredetileg lennie kellett volna annak a helynek, amit hazájának hív.
Brubaker ennek megfelelően nem is bánt vele kesztyűs kézzel: a rendíthetetlen patriótát egy átlagos merénylő golyója által szépen megölette, ráadásul pont annak a bíróságnak az épülete előtt, ahol Steve Rogers bűneit tárgyalták a Polgárháború eseményei után. Tehát amellett, hogy halálában nem volt semmiféle dicsőség és önfeláldozás, ennek tetejében kvázi a saját országa is elárulta.
Ennél velőtrázóbb és szomorúbb „befejezést” nem nagyon lehetett volna írni a Kapitánynak (persze az utókor már tisztában van vele, hogy amúgy nem maradt sokáig halott), viszont ezidőtájt született egy hasonló, mégis szerkezetileg szinte teljesen eltérő sztori, ami így persze kissé feledésbe merült társa mellett – végigolvasva talán jobb is.
Bár az igazi az lett volna, ha már a legelején száműzik a tér-idő kontinuumból: a gyengébbek kedvéért A kiválasztott című hat részes miniről van szó (eredetileg The End névvel futott, de ugye a fő-univerzum eseményei egy kicsit bekavartak), mely mintha csak a Második Világháború demagóg és szájbarágós korszakának függönye mögül lépett volna ki. Ennek okán csak úgy árad belőle a színtiszta giccs, a túltolt hazafias szellem, a „mindennél és mindenkinél jobbak vagyunk” felfogás – azaz nagyjából minden olyan dolog, ami lassan több mint fél évszázada totál röhejes és elavult.
Márpedig ez és a Kapitány klasszikus „mintha a ’40-es évek tegnap lett volna” ábrázolása identitászavarossá teszik az összképet, mivel nem elég, hogy a főhős még mindig a világháború korszakában tart (amivel amúgy önmagában nem lenne akkora baj), csak hát azóta nagyot fordult a világ, a dicső háborúknak meg annyi. Ettől függetlenül Rogers egysíkú és bárgyú szintre lebutulva puffogtatja aranyköpéseit és újra, meg újra, a végtelenségig ismételgeti parafrázisait, mindezt egy olyan világban, melyben az USA egyre messzebb áll a ma született báránytól, ellenségeit pedig, akiknél egyébként talán csak egy hajszálnyival jobb és erkölcsösebb, ártatlanokat robbantgató, állatokként fröcsögő és kiáltozó terroristákként mutatja be – nem mintha ők jópofa kiscserkészek lennének, de közben azért az amcsikat se kell félteni.

Ezek mellett nyilván senkit sem ér meglepetésként, hogy az alapsztori is úgy úszik a giccsben, hogy attól feljönne a legprofibban lerakott parketta is. Amerika Kapitány teste visszafordíthatatlan és gyors leépülésbe kezd, annak a szérumnak a hatására, aminek emberfeletti erejét és gyorsaságát köszönheti. A nemzet nagy ikonjának már nincs sok ideje hátra, ezért mielőtt itt hagyná a földi létet, át akarja adni valaki másnak az örökségét.
A választás egy Afganisztánban harcoló átlagos amerikai katonára, James Newmanre esik, akinek elméjében egyszercsak megjelenik a Kapitány (magyarázat: Steve Rogers tudata annyira erős lett, hogy immáron képes erre is... hát igen…), hogy segítsen a bakának meglelnie saját bátorságát és erejét, hogy ezáltal majd „átvegye” Amerika hősének a helyét. Alapjában véve könnyű lenne túllendülni a gyomorforgató propagandán, még úgy is, hogy a naptárban már 2019-et írunk (a képregény megjelenési ideje szerint 2007-2008-at), hiszen néhány ritka kivételtől eltekintve azért a legtöbb Amerika Kapitány történet hasonló, csakhogy azt már nehezebb elfogadni, hogy a karakter visszabutításáért pont David Morrell felelt.
Igen, az a David Morrell, akinek írógépéből többek közt a ’80-as évek egyik nagy popkultúrális ikonja, John Rambo is előbújt, aki egyszemélyes hadseregként testesítette meg a háború borzalmainak pszichológiai utóhatásait.
És kérem szépen, most tekintsünk el az agyatlan akciót kínáló tesztoszteron-túltengésben szenvedő folytatásoktól. Az első Rambo ugyanis (mind a könyv, mind pedig a belőle készült film) még kőkemény dráma volt, magvas gondolatokkal és csontig hatoló üzenettel.
Egy képzett és profi, ugyanakkor néha-néha kissé esendő és sajnálatraméltó, lelkisérült poszt-traumatikus stresszben szenvedő háborús veterán története, aki egy erkölcstelen, mocskos konfliktusban szinte mindenét feláldozta a patriotizmus sallangja alatt, majd amikor visszajött a pokolból, nem találta a helyét, képtelen volt beilleszkedni a társadalomba, és arra a felismerésre jutott, hogy saját hazája voltaképpen elárulta őt. Nemcsak egy emberről volt ott szó, hanem egy egész generációról, egy agresszív korszakról, mely során egy teljesen értelmetlen és akár örökké is tartható háborúba küldték el a nemzet fiait, agyat mosó lózungokkal, hogy aztán ugyanezeket az embereket fejre ejtsék mindazok, akikért kvázi harcoltak, szenvedtek és meghaltak.
Röviden-tömören a regénynek és a mozifilmnek is világos üzenete volt: a háború rossz, a hazádért meghalni sem túl kellemes, a semmiért meghalni viszont egyenesen borzalmas és értelmetlen, ha pedig élve kikerülsz a vérzuhatagból, pont azok fognak leköpni, akikért kockáztattad az életedet. Több évtizeddel később viszont Morrell hirtelen eljutott a történelmi szempontból kiheverhetetlen Vietnám-szindrómától a 2000-es évek Afganisztánjáig (amivel az USA voltaképp majdnem csinált magának egy második Vietnámot), a tömény giccsig, hazaszeretetről, családról, inspirációról és példaképekről – érdekes gondolatok legapróbb csírája nélkül.

Ironikus, hogy azt a több évtizednyi küszködést, melyet a rengeteg író azért ölt bele a Kapitányba, hogy valami mélyebb értemet adjanak neki, Morrell egy határozott huszárvágással egy pillanat alatt eltörli. A kiválasztott egyetlen pozitívuma (amellett, hogy szerencsére mindennemű kontinuitástól független sztori), hogy szemkápráztatóan jól néz ki. Mitch Breitweiser rajzaival bámulatosan közel hozza az olvasóhoz a lepukkant, szétbombázott városokat, a vér áztatta vöröses-sárga sziklákat, a katonai bakancsokkal taposott homoktengert és a kerepelő, halált osztó géppuskákat.
Ezen az elemen kívül viszont minden más mehet a kukába. A kiválasztott egy nagyon szép képregény, ami jól mutat a polcon (külön TPB/HC-ként, de a hazai Nagy Marvel-sorozat gyűjtői is biztosan beszerzik, hogy kiadja a teljes gerincképet), néha talán még le is vesszük, hogy nézegessük és lapozgassuk kicsit, csak az a lényeg, hogy közben bele ne olvassunk.
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
2019.03.18. 20:32:53
LV1
Szerintem az eddigi leggyengébb kötet a sorozatban.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV18
Szerkesztő
PSC Kredit
15578 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
5806 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
4632 db
Utolsó belépés:
2019.05.27. 13:12:02
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea