PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

7 hozzászólás

2019.02.02. 01:18:43

Utolsó hozzászólás: Lucsy

2019.02.05. 17:47:00

Megosztás
Értékeld a blogot!
Batman: Arkham Elmegyógyintézet
DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény #51 – Batman: A nevető ember & Arkham Elmegyógyintézet
Batman: Arkham Asylum – A Serious House on Serious Earth (1989)
Rengeteg Batman-képregény pedzegette már azt a gondolatot, hogy talán a Sötét Lovag sem sokkal különb szellemileg azoknál az őrült bűnözőknél és gonosztevőknél, akikkel harcol, majd pedig lecsukat, csupán arról van szó, hogy ugyanazon görbe ellentétes pólusán foglal helyet az ellenségeihez képest.
A ’80-as évektől (vagyis attól a korszaktól kezdve, amikor megreformálták a műfajt, és egy többen kezdték el komolyan venni a képregényeket) hódít ez a téma, amit nem meglepő módon Batman ősellenségére, Jokerre hegyeztek ki a legjobban, akivel kapcsolatban többször is felvetődött, hogy a Bőregérrel szükségük van egymásra, és örök, soha véget nem ér csatározásaiknak tulajdonképpen az az oka, hogy egyikük sem tud létezni a másik nélkül. És ha belegondolunk (visszatérve a Batman-őrült párhuzamra) van abban valami, hogy egy minden hájjal megkent, népszerű, jóképű multimilliárdos nőcsábász éjszakánként denevér-jelmezbe öltözve száll alá Gotham City bűntől terjengő, bűzös mocsarába, és rendre kockára teszi az életét. Ez azért felvet néhány kérdést az illető épelméjűségével kapcsolatban, nemde?
Az Arkham Elmegyógyintézet, mely csupán egy esztendővel a Gyilkos tréfa után és a Tim Burton-féle első Batman-mozifilmmel ugyanazon évben jött ki, ennek a bizonyos témának a megkerülhetetlen, vitathatatlan és talán legzseniálisabb alapköve. Grant Morrison író és Dave McKean rajzoló képregénye (mondjuk hagyományos értelemben nem igazán nevezhető annak) egy nyomasztó, szinte már lélekölő hullámvasút az őrület sötét és kínnal teli bugyraiba. Nem épp könnyű olvasmány, ennél fogva elsősorban felnőtteknek szól, és persze a DC univerzum fő-sodrától teljesen független.

A cselekményt nyilván egyetlen egy, magára valamit is adó rajongónak sem kel bemutatni, de valószínűleg a szélesebb közönség is jobban megismerhette a művet, miután a népszerű videojáték, az Arkham Asylum is erre épült, bár csak laza kötődésekkel (az egész olyan benyomást keltett, mintha az alapjául szolgáló képregényt Geoff Johns írta és Jim Lee rajzolta volna), de ennek ellenére egyáltalán nem az a kommersznek nevezhető Batman-sztori, mint azt általában megszokhattuk.
Sokkal inkább egy elvont, szürreális, kábítószeres trip, és ez mind a történetre, mind pedig a művészi magasságokig jutó festményekre igaz – egyik alkotóelem sem elhanyagolható, egyik se nyomja el a másikat, mindkettő kéz a kézben dolgozik a nem mindennapi, egyedi végeredményért. Először is ott van Morrison sztorija és a narratíva: Joker vezetésével az Arkham Elmegyógyintézet bentlakói elfoglalják a létesítményt, és túszul ejtik az ott dolgozókat. Egyetlen követelésük van: Batmannek be kel mennie hozzájuk, majd kiutat kell találnia az épületből, minderre pedig egy órát kap, mielőtt ellenségei vadászni kezdenek rá.
Ezzel együtt betekintést nyerhetünk Amadeus Arkham, az elmegyógyintézet alapítójának sötét és véres életébe, amikor fél évszázaddal korábban gyerekkori traumáktól sújtva, őrültekkel küzdve tébolyodott meg ő maga is, miután képtelen volt kigyomlálni őket a társadalomból. Morrison itt érdekes és nyugtalanító párhuzamot von a Bőregér és Arkham között, hiszen sok mindenben hasonlítanak, és számos ponton egyeznek. Hiábavaló harcot vívna, a félelmeikből, rögeszméikből, illetve legyűrhetetlen démonjaikból manifesztálódott Denevér rémképe remekül összeköti kettejük saját történetét és a két külön idősíkot.
Az Arkham Elmegyógyintézet egy olyan Batmant mutat be, aki már nemcsak, hogy eggyé vált a sötétséggel, hanem az szép lassan el is emészti őt, az átélt traumák – amiktől egyszerűen képtelen szabadulni – pedig már régen maguk alá gyűrték – a mainstream vonallal ellentétben ugye.
A Bőregér itt gyakorlatilag egy súlyos mentális problémákkal küszködő, lelkileg sérült, instabil ember, aki az épelméjűség és az őrület között egyensúlyozva próbál talpon maradni, nem sok sikerrel – a fő-csapásvonal szuperhősétől tehát messze helyezkedik el, és ez az eltérő látásmód a Batman-legendárium többi szereplőjére is vonatkozik. Maxie Zeus egy koprofágiában szenvedő, messianisztikus téveszméktől hajtott megszállott, az Őrült Kalapos pedofil felhangokkal teletűzdelt groteszk alak lett, Clayface az AIDS allegóriájaként lesoványodva szép lassan rothadozva haldoklik egy gyilkos kórtól, Killer Croc is inkább már egy két lábon járó óriáskrokodil benyomását kelti, mint egy emberét, Kétarcú pedig folyton összevizeli magát, és már a legapróbb döntések meghozatalára is képtelen.
Joker viszont nem sokban különbözik attól a változattól, amit a legtöbben ismernek, bár kegyetlenebb stílusa és brutálisabb poénjai mellett, amikor Batman hátsóját markolássza, és édes szavakkal becézgeti, az azért ad egy érdekes, szokatlan töltetet az egésznek. Hozzá kell tenni, nem ok nélkül: Morrison eredetileg sokkal több homoszexuális jellemvonást akart hozzáadni a figurához, valamint emellett több sminket és fekete fehérneműt adott volna rá (így egyfajta Madonna-paródia féleség lett volna belőle), a DC fejesei azonban megvétózták az ötletet, mivel nem szerették volna, ha az olvasók összekötik ezt a Jokert a Jack Nicholson által megszemélyesített Jokerrel – bár a filmbéli figura egyáltalán nem összeegyeztethető az Arkham Elmegyógyintézet transzszexuális manírokat magán viselő őrültjével, a kiadó felől félig-meddig érthető a döntés.

Mindazonáltal a mű így is rengeteg olyan tulajdonságot tartalmaz, gyökeresen szembe megy a tradicionális szuperhős-képregényekkel (többek köt szexuális utalásokat és szexualizált ellenfeleket is bőségesen), sőt, ennél kifejezőbb alkotást nem is nagyon lehet találni a palettán, ami ennyire egyedi, ennyire meg tud állni a saját lábán. Ez persze a külsőségekre is értendő, ami az Arkham Elmegyógyintézet másik gyökeresen fontos, kikerülhetetlen alkotóeleme.
Elképesztő, hogy Dave McKean mit hozott össze, a kommersz, idealizált szuperhős-anatómiának itt a legkisebb nyomát sem lehet fellelni, ellenben olyan panelkezeléssel, rajzokkal, festményekkel és kollázsokkal dolgozott, melyek tökéletesen leképzik a rémálomszerű világot, ahogyan a figurák ábrázolásai is (különösen Batmané) tükrözik a személyiségüket, szerepüket a sztoriban, és az adott lelkiállapotukat. A Bőregér a többiekhez képest elmosódottan, bizonytalan vonássokkal, durva kontúrokkal jelenik meg, és ez csak még jobban átadja a zavarodott tudatállapotát. Minden oldalon beleolvad a környezetbe, mintha ő is az elmegyógyintézet része lenne, ennek a barátságtalan, borzalmas helynek a lakója.
Velőtrázó pszichológiai hatással bírnak a képek, melyek legtöbbször szándékosan, már-már túlzóan elnagyoltak (és természetesen ez nem csak a főhősre vonatkozik), amik következtében mindig elő-előkerül a képregény központi témája, azaz, hogy Batman sem sokkal különb azoknál az ellenségeinél, akiket az elmegyógyintézetbe küld, továbbá Morrison külön mikrovilágként kezeli az Arkhamot, ami teljesen elszakadt attól a valóságtól, melyet mi ismerünk, és noha a saját világunkra normálisként tekintünk, attól még korántsem biztos, hogy igazunk van.

Az Arkham Elmegyógyintézet ügyesen lavírozik ezen a pszichológiai vonalon, és számtalan elgondolkodtató kérdést tesz fel, a negyedik fal áttörésével zsonglőrködő téma pedig (azaz, hogy voltaképp az intézet falain túli világ az abnormális, az ezekhez a viszonyokhoz alkalmazkodó elmebeteg figurák pedig inkább racionálisak, mintsem őrültek, hisz ezt a jelzőt is a kint élők aggatták rájuk), végig fenyegető módon lebeg a karakterek feje felett. A képregény ellentmondásos műalkotás, hiszen egyedi, szokatlan stílusa rengeteg olvasó gyomrát megfeküdheti, viszont közben a Batman-legendárium kötelező, nélkülözhetetlen darabja is, aminek ott a helye a polcon. Ezen szempontok alapján szerezze hát be az ember, aztán, ahogy Joker is mondta, érezze jó magát odakint. A tébolydában.
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
7. Lucsy  PlayStation.Community tag
2019.02.05. 17:47:00
LV12
Válasz 6. VictorVance üzenetére:
nagyon csaszar tesovszki! platoon-t meg nem olvastam.
nagy volt a pofam, elnezest kerek
6. VictorVance  Szerkesztő
2019.02.04. 22:03:58
LV18
Válasz 5. Lucsy üzenetére:
Klasszik sztori bástya, valamikor a jövőben mindenképp lesz róla. És az előzményéről, a The Platoon-ról is.
Örülünk?
5. Lucsy  PlayStation.Community tag
2019.02.03. 20:58:10
LV12
testreszem, nyomassal mar egy punisher: born elemzest. aktualis lenne. en nem reg olvastam, kurva eros cucc.
nagy volt a pofam, elnezest kerek
4. VictorVance  Szerkesztő
2019.02.02. 21:26:21
LV18
Válasz 2. Onimushaman üzenetére:
http://playstationcommunity.hu/blog/33865
Örülünk?
3. Lucsy  PlayStation.Community tag
2019.02.02. 14:32:52
LV12
Imadom. Abszolut favorit a Long Halloween es a The Dark Knight Returns mellett.

Elkepeszto volt atelni azt amikor eloszor a kezembe vettem, hogy elso elolvasas utan azonnal el akartam olvasni masodjara is. Es el is olvastam. Aztan azonnal el akartam olvasni harmadjara is. Es el is olvastam. Ekkora pedig mar hajnal volt es kidoltem. De el akartam olvasni negyedjere is. Es el is olvastam. Talan nem kell folytassam, mostanra mar sejtheto, hogy hova akarok kilyukadni: a kepregeny egy hasonlo maniat hozott ki belolem egy rovid idore, mint ami Batman-nel es Amadeus Arkham-nal is tapasztalhato a tortenetben. Amig ok meg voltak arrol gyozodve, hogy "megszabadithatjak a vilagot minden devians szemelytol" a maguk eszkozeivel, addig en arrol voltam meggyozodve, hogy talalok valami ujdonsagot a regenyben, amit addig meg nem vettem eszre. A kulonbseg az, hogy nekem igazam is volt. Meg igy evekkel kesobb is, elemzesedet olvasva dobbentem ra, hogy kimaradtak dolgok.

Amugy pontosan a kepregeny kulonlegessege miatt eloszor en nagyon huztam a pofamat, amikor bejelentettek az Arkham Asylum jatekot. Vagy pontosabban inkabb azutan, miutan meglattam az elso kepanyagokat. Aztan amikor jott a tobbi anyag, demo, majd a jatek, utana mar szepen befogtam a pofamat es konstataltam, hogy boven megfer ez a ket muremek egymas mellett es ugyanazon a nev alatt.
nagy volt a pofam, elnezest kerek
2. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.02. 13:15:16
LV24
Nevető is egy jó sztori volt.
señor
1. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.02. 13:13:34
LV24
Eredetiben van meg, de a különleges beírás miatt nehezen volt olvasható, főleg Joker.
Kétarc a legjobb. :D
señor
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV18
Szerkesztő
PSC Kredit
15922 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
5936 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
4726 db
Utolsó belépés:
2019.08.22. 07:30:38
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea