.

PlayStation.Community Blog ›› SteveY

0 hozzászólás

2017.10.21. 11:13:37

Nincs hozzászólás ehhez a napjóbejegyzéshez!

Megosztás
Értékeld a blogot!
Légy szíves mutatkozz be a PSC olvasóinak.

Sziasztok! :) Fekete Alexandra vagyok, cosplayes és baráti körben Shuui a becenevem, újabban a Cassi is, de a Shuui a jellemzőbb.

Mióta cosplayezel komolyabban?

2006 őszén kezdtem, akkor még nem én készítettem az elsőt, hanem varrattuk, aztán 2007 őszén már magamnak varrtam kézzel, ez még nagyon kezdő próbálkozás volt, az első tényleg komolyabb ruhám az 2009 környékén volt, bár az se volt annyira nehéz, a nehezebb, nagyobb ruhák később jöttek, sokat kellett hozzá fejlődnöm, és tanulnom, hogy olyan szintre jussak.

Meséld el az első találkozásod a cosplayezéssel.

Amikor elindult az Animax csatorna a Minimax után, akkor mindig néztem, és nagyon tetszettek az ottani animék (kiskoromban is már néztem, de inkább innen számítom), 2003-4 környékén, aztán 2006 elején láttam egy reklámot, hogy 2006 tavaszán AnimeCon lesz Budapesten, a Millenárison, és eldöntöttük barátnőmmel, hogy elmegyünk és megnézzük. Rengetegen voltak, és ott láttunk először igazi cosplayeseket élőben, akkor nagyon megtetszett mindkettőnknek ez a világ, és a következő Conunkra már cosplayben mentünk.
Alice - Alice Csodaországban film - Fotós: Fehér Attila

Milyen cosplay stílusban alkotsz leginkább?

Páncélt még sosem készítettem, úgy érzem az nem annyira nekem való, inkább a hercegnős ruhákat kedvelem, illetve amik megtetszenek karakterek, voltam már crossplayes is, de inkább női karaktereket készítek.

Ruháidat te készíted vagy más is besegít?

Az első kivételével mindet én készítettem, többnyire egyedül, volt már segítségem, főleg kiegészítő terén, varrás terén nem, azok az én munkáim, kiegészítőben is, főleg a nagy, kb 2 méteres szétszedhető kaszámat említeném meg, amiben párom segített rengeteget, ez egyedül nem ment volna.

Melyik karakter megszemélyesítése volt a legnagyobb kihívás neked, és miért?

Amane Misa artbookos kaszás ruhája és Hamupipőke kék báli ruhája, előbbi a fent említett kasza miatt volt nagy kihívás, a ruha nem volt annyira nehéz, mint a Hamupipőkénél, itt a rengeteg anyag és szoknyaréteg, illetve a cipő volt a nagy feladat. Ki kellett találnom, hogy hogyan legyen üveghatása a cipőnek, úgy, ahogy más még nem csinálta meg, és hogy nekem is tetsszen, a ruhánál pedig nem egyszerű ennyi anyagot szoknyának elkészíteni, illetve felvenni sem. A kis 3000 darab kövecskéről nem is beszélve, amit még egyesével kellett ráragaszgatni a külső szoknyára, illetve a 30-40 darab lepkére, amit egyenként vagdostam ki sniccerrel a kis szárnyacskák mintáit, és diszítettem kövecskékkel.

Mi volt az első jelmezed?

Kurama zöld ruhája volt a Yu Yu Hakusho animéből, ebből lett a becenevem is, Shuuichi (Shuui) Minamino az emberi alakjának a neve.Evidens volt, hogy ez lesz a legelső cosplayem.

Kiket és honnan cosplayeztél eddig?

Eddig 14 ruhám volt, annyira nem sok, ennyi év alatt, volt olyan év, amikor 3 új ruhám is volt, illetve volt 1-2 év amikor nem tudtam újat készíteni. A legfőbbek: Amane Misa (2 ruháját is elkészítettem, sima feketét és a kaszás piros artbookosat) - Death Note, Hamupipőke báli ruha - Hamupipőke mozifilm.
Alice piros ruhája - Alice Csodaországban film.
Lucy Heartfilia - Fairy Tail.
Tamina hercegnő - Prince of Persia - Az idő homokja film.
Sora Naegino kishableány ruha - Kaleido Star, Tsubaki emberi alakja - Soul Eater, Amerika kapitány táncoslánykája - Amerika kapitány film, illetve a legutóbbi Marinette Dupoin-Chang utcai ruhája - Miraculous.

Melyik az eddigi kedvenc saját cosplayed?

Hmm, nehéz kérdés, mert minden ruhámat szeretem valamiért, és a karaktert is, de ha muszáj lenne választani akkor Hamupipőke és Alice, ezek voltak eddig a legnehezebbek, legtöbb időt igénylőek.
Tamina hercegnő - Perzsia hercege - Az idő homokja film - Fotós: Fehér Attila - Photoshop: Torma Tamás

Hogy fogadták el a körülötted élő emberek a hobbidat?

Szerencsére mindenki akinek megemlítem, hogy szoktam ruhákat varrni, eddig pozitívan fogadták, tetszett nekik, kérdezgettek róla. Anyukám szokott is segíteni néha, ha megkérem készítés közben, hogy húzza fel a cipzárt, fogja meg a parókát stb, amíg próbálom a ruhát. Nagymamámnak nem tetszik annyira, hogy ennyi ideje járok már Conokra, de ő is inkább a pénz miatt nem pártolja, nem a varrástanulása miatt, azt támogatja ő is, illetve, hogy mikor növök már fel? Ezt szokta mondogatni, nem érti, hogy ez egy életre szóló hobbi, és nem életkor kérdése, ez egy életérzés, örök szerelem.

Mennyire támogatnak a barátaid a cosplayezésben?

A legjobb barátnőmmel jártunk ketten Conokra évekig, vele voltam az elsőn is, együtt kezdtük el ezt a hobbit is, és azóta is csináljuk, bár neki most megváltozott az élete, de remélem nem fogja abbahagyni végleg. Azóta Conon sok embert megismertem, és még több barátot, illetve külsős barátok is elkezdtek érdeklődni a Conok, cosplayezés iránt, és ők is szoktak jönni, úgyhogy mindig vannak ismerősök Conon, akikkel lehet bandázni. Támogatnak abszolút, azok is akiket ez nem érdekel, nincsenek ebben benne. Biztatni szoktak, és szeretik. A barátnőm, You, és Tomi is segítettek már kicsit pl. a Hamupipőkémre feltenni a kövecskéket, illetve Amerika kapitány táncoslányánál szoknyát festeni, kalapot készíteni, Tomi csinálta Tamina nyakláncmedálját is és az idő tőrét.

Van-e olyan cosplay, amiről jelenleg úgy gondolod, hogy sose öltenéd magadra?

Ezen még nem gondolkodtam, inkább a terveket szoktam keresni egy adott filmben vagy animében, ami megtetszik ruha, azt beteszem a tervek közé, és talán egyszer elkészítem. Nyilván vannak olyan karakterek, jelmezek amik nem tetszenek, nem fognak meg, azokat nem is fogom soha elkészíteni, illetve amikről azt gondolom, mégha tetszik is, hogy nem menne hozzám, nem állna jól.

Rendelkezel konzollal? Gamer vagy egyáltalán?

Sajnos nincs konzolom, de páromnak van, régebben néha szoktunk játszani, van pár kedvenc játékom, és érdekelne is, csak egyelőre nem tartok még ott, hogy vegyek egyet magamnak. Annyira nem vagyok nagy gamer, mint mások, és elég időrabló dolognak is tartom, de azért vannak szépen kidolgozott, ötletes játékok amiket szívesen végigjátszanék. :)

Van-e példaképed a profi cosplayesek között?

Igen, sokan vannak akiknek szeretem a munkáit és felnézek rájuk, de van 1-2 fő kedvencem, akiket személyesen is van szerencsém ismerni. Az egyik ilyen Okkido, őt nagyon szeretem, aranyos, szerény, és iszonyatosan gyönyörűséges ruhái vannak, imádom a munkáit, bár egyszer én is olyan szinten tudnék varrni, és alkotni mint ő. De ott van még IconoClast, Rhysa, Yuriko, Elyon, Dudus, és nem tudom ő mennyire számít profinak, bár már jó párszor nyert, és neki is csodaszépek a munkái, de nem akkora sztár, Brakus - nekem csak Tomi-, hogy egy fiút is megemlítsek a sorban, illetve Leon Chirot is kedvelem, bár nem rég óta ismerem csak, annyira nem követem a külföldi cosplayesek munkáit. :)

Mit szeretsz a cosplayezésben?

Azért kezdtem el, és azért is szeretem csinálni a mai napig, mert ez nem egy egyszerű hobbi, kihívások vannak benne amiket sokszor meg kell oldani, ki kell találni, hogy az adott ruhát hogyan készítsem el, illetve a kiegészítőt is mellé. Nehézségeket is gördít az utamba, ami sokszor nem a legjobb, de pont ezért is lehet sokat tanulni a megoldásukból. A varrást szeretem a legjobban, főleg a végénél, mikor látszik már, milyen lesz a ruha, hogyan áll össze, és végre felvehetem, és a kisebb dolgok készítését, mint a Pipőnél a kis lepkék, ezek szépek lesznek, és élvezem, hogy én alkottam, és utána tetszik a végeredmény (nem mindig van így).
Amane Misa kaszás ruha és Yagami Light kaszás ruha - Death Note artbook - Fotós: Koszta Ivett

Milyen cosplayek vannak nálad tervbe véve?

Hú, rengeteg tervem van évek óta, amik komolyabbak, az Hamupipőke esküvői ruhája, de nem tudom megmondani mikorra fog elkészülni, még neki se álltam, illetve most kezdem el Annát a Jégvarázsból. Reményeim szerint tavaszra el is készülök vele, és be is tudom majd mutatni színpadon is.

Valami díjat nyertél már?

Pécsen, Nippon Expon nyertünk párommal, Amane Misa és Yagami Light kaszás ruháival, 3. helyezettek lettünk, illetve Brakussal nyertünk Hamupipőke és Károly hercegként MondoConon, 2015 Őszén Legjobb technika díjat.

Más hobbid van-e?

Ez a fő hobbim, de sok minden más is érdekel, pl. a tánc, úszás, koncertekre járás, olvasás.

Mennyire költséges hobbi a cosplayezés?

Nem a legolcsóbb hobbik közé tartozik, bár nagyban függ a ruha milyenségétől is, hogy mennyi minden kell hozzá, festék, anyag, paróka, esetleg kontaktlencse, cipő, egyebek. Nem is beszélve a Conokra járásról. Eddig a Hamupipőke volt a legtöbbe kerülő jelmezem, de meg is látszott rajta szerintem.

Kedvenc animéd?

Van pár, a legfőbbek a Yu Yu Hakusho, Death Note, Kaleido Star, Fullmetal Alchemist, Nana, InuYasha.

Milyen a zenei ízlésed?

Sok mindent meghallgatok ami tetszik, de főleg az újabb euróvíziós zenéket kedvelem, és a light-osabb rock, popzenéket, amik nem bántják a fülemet, pl. Mans Zelmerlöw, Alexander Rybak, Imri Ziv, MDC, AFC, Irigy hónaljmirigy.
Hamupipőke báli ruha és Károly herceg báli ruha - Hamupipőke mozifilm - Fotós: Lord Halgor

Űzöl-e valamilyen sportot?

Sajnos rendszeresen nem, pedig kellene, de szeretek úszni, táncolni, csak nem járok el sehová.

Van háziállatod?

Van egy nagyon cuki kis aranyhörcsim, Megumi, nemrég múlt 1 éves, illetve van 2 cicája páromnak, Lucifer és Anakin, őket is nagyon szeretem, bár nem az enyémek, illetve szeretnék egy rex törpenyuszit is a közeljövőben, nagyon beleszerelmesedtem a nyuszikákba nemrégen. :)

Hol láthatunk legközelebb jelmezben?

A januári, téli MondoCon még nem biztos, de esélyes a részvételem, a tavaszi MondoCon az biztosabb egyelőre, ha elkészülök a következő jelmezemmel, akkor ott leszek újra cosplayben. :)

Érdemes a hölgy Facebookos oldalát is megtekinteni:Itt
Blog hozzászólások
LV22
the gunner
PSC Kredit
11501 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Pista
Fórumhozzászólások száma:
13827 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
1209 db
Utolsó belépés:
2018.09.24. 11:58:57
Regisztráció ideje:
2008.10.10. 18:13:41
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea

PlayStation®Network Online ID