PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

5 hozzászólás

2017.01.31. 15:04:20

Utolsó hozzászólás: LaXiKa_hun

2017.02.03. 22:36:28

Megosztás
Értékeld a blogot!
A Hihetetlen Pókember #30
The Amazing Spider-Man #596-597 (2009)
Az utóbbi időben megint remek dolog lett Pókember rajongónak lenni, egyrészt a klasszikus kiadások miatt, másrészt mert most már eljutottunk oda, hogy bátran kijelenthetjük, a borzalmas Brand New Day óta (mely több, fontos évtized eseményét törölte ki) az American Son a legjobb, legigényesebb, és egyben legkomplexebb Pókember történet.
Lassan, de biztosan halad a széria a bűvös 600. szám felé (eredeti megjelenésében persze), és úgy lesz a sztori egyre nagyobb szabású. Joe Kelly remekül kezeli a karaktereket, mindegyiknek saját motivációja van, mindegyiküket hajtja valami, és ezeket ráadásul tisztán, érthetően tárja az olvasók elé, vaskos tartalommal a háttérben. Ezúttal az akciójelenetek háttérbe szorulnak (viszont ami van, az tényleg ütős, és humoros), helyette a szereplőknek szentel nagyobb figyelmet, ennél fogva jobban elmélyed a történet egyes elemeiben. Ugye az előzményekben tökéletesen kikristályosodott mindenki számára, hogy Peter ezúttal nem akar finomkodni Norman Osborn-nal szemben, aki időközben gyakorlatilag Amerika első embere lett a skrull invázió után, tejhatalmat kapott a kezébe, és bármit megtehet, amit akar. És mint ilyen, még sokkal, de sokkal veszélyesebb a korábbiaknál.
Kissé elcsépeltnek tűnhet már, hogy Osborn mindig, és mindenhol ott van, hosszú éveken keresztül tört borsot Pókember orra alá, számtalan drámát, szenvedést, és szomorúságot okozva ezzel neki, na meg a körülötte lévő figuráknak. Viszont a megváltozott status quo miatt Kelly mindenféle görcsös erőlködés nélkül képes újra eladni a karaktert, igazi ultra-szemétláda pozícióban tartva őt.

Bár nyilván annak ellenére, hogy Pókember örökre revansot akar venni egyik legrégebbi, és legnagyobb ellenségén, a tájékozott olvasó azért számít némi klisékre ebben a történetben.
Ezzel voltaképp nincs is semmi baj. Ugyan kicsit zavaró már, hogy Norman Osborn úton-útfélen felüti a fejét, és kitörölhetetlen szereplője a Pókember képregényeknek, az ilyen karaktereket csak egyféleképp lehet megállítani. Egy kiadós halál már kijárna neki, és bár ezekben a szappanopera-hosszúságú sorozatokban még az sem számít garanciának, ha valaki már évek óta a koporsóban fekszik, az American Son például remekül pontot tehetne az Osborn-dinasztia végére. Kelly még az utolsó épen maradt potenciált is kifacsarja ezekből a karakterekből, a történetet most teljes mértékben a háttérben meghúzódó titkokra, és Harry vívódására teszi fel.
Tágas, és zártabb helyszínek váltják egymást, a cselekmény remekül lendül át könnyedebb hangulatból a borúsabb hangvételbe, ezek miatt lesz igazán zseniális a sztori vezetés, rá is fért egyébként ez a sorozatra, a sok ingadozó epizód után. Mindezt a végén egy olyan brutálisan jó cliffhangerrel koronázzák meg, melyre szuperhős képregényekben nagyon-nagyon ritkán van példa, egyben elegáns kiszólás is az olvasó felé.

Mindazonáltal innen igazán nagy kihívás lesz folytatni.

Peter Parker Pókember Különszám: Lee-Romita Pókember #3
The Amazing Spider-Man #50-54 (1967)
Menetrend szerint megérkezett idén télen a klasszikusabbnál is klasszikusabb Pókember adag. Jó idő eltelt már azóta, hogy abbahagytuk, viszont az idei különszám valami olyan remek, és mára-mára kultusz-státuszba emelkedő sztorival nyit, mely olvasása közben nem lesz nehéz ismét bekapcsolódni az eseményekbe.
A történet számtalanszor bekerült már a legjobb Pókember sztorik listájába, és legalább annyi inspirációt nyújtott több más, jövőbeli alkotónak, még Sam Raimi rendezőnek is, aki a Pókember 2 cselekményét pontosan erre az eseményre fűzte fel. A lényeg a lényeg, Peter Parker-nek elege lesz a hősködésből, ezért úgy dönt, végleg leteszi a jelmezt. Persze az olvasó nagyon is jól tudja, hogy mi lesz ennek a vége, hiszen azóta már több száz, ha nem ezer kiadványban követhettük nyomon Pókember életútját, ez a sztori kissé feledésbe is merült, ugyanakkor a ’60-as években még sokkal bizonytalanabbak lehettek a rajongók, hogy Peter folytatja e, vagy valóban ennyi volt csak a szuperhős-karrierje.
Az alkotás azonban akkori szemmel igencsak érdekes: Stan Lee erősebben is megcsillogtatja írói vénáját, és bár a történet csak egy részes, elég hamar lezavarják, és kicsit össze is csapják a főhős vívódását, tökéletesen kitűnik belőle miért az Pókember, aki.

A karakter életében többször előfordult már, hogy egy időre abbahagyta a hősködést, azonban ezen sztorik közül minden bizonnyal ez a legemlékezetesebb, nemcsak a remek narrálás miatt, hanem John Romita nagyszerű, kifejező rajzainak okán is, elég csak ránézni arra az egész alakos panelre, ahol Peter hátat fordítva elsétál attól a szemeteskukától, ahová a Pók-jelmezt dobta be.
A sötét sikátor, a szitáló eső, és úgy en bloc az egész kép teljesen beleég az olvasó agyába, felejthetetlenül. Aki meg akarja érteni, mi is teszi Pókembert hőssé, annak kötelező ez a sztori, pont azért, mert néhány oldalban Lee-ék tökéletesen összefoglalják a karakter lényegét, vagyis, hogy nem tud nem segíteni, képtelen hosszú távon önző lenni, és a saját dolgával foglalkozni. Született hős, aki bár néha megrendül, időnként borúsabban látja a dolgokat, végül mégis felveszi újra, meg újra a jelmezt, és teszi, amit kell. Igazi unikum magyar nyelven, hazai fordításban látni ezt a képregényt.
Bár ezúttal is csak öt történetet rejt a különszám, ami nem valami sok, viszont nagyon tartalmas, mivel tele van szöveggel, szinte minden képkockában helyet kap egy monológ, vagy egy párbeszéd, és ez könnyen meglepheti azokat, akik a modern, nagytotálos képregényekhez vannak hozzászokva. Nem egy fél órás olvasmány, viszont a bája jópofa, és nagyszerű, igazi retro feeling, amit persze nem vesz be mindenkinek a gyomra, viszont az erre hajlamos rajongók szívét megint kivétel nélkül megdobogtatja.

A további négy sztori sem marad el fényévekkel az elsőtől, aki idáig is falta ezeket a kiadványokat, az már biztosan megszokta az enyhe bárgyú stílust, amit ez a korszak képviselt. Bőségesen lesz abból itt is, elég csak arra gondolni, hogy az egyik részben Oki Doki albérlőként költözik be May nénihez, akinek ez ellen semmi kifogása, mert a „jó doktor” elhiteti vele, hogy valójában minden vád koholmány vele kapcsolatban.
Nyilván ebben az esetben felesleges negatívumként felróni az ilyen dolgokat, hiszen ezek hagyományok, stílusok szorosan hozzátartoztak a ’60-as évekhez, tehát kell némi tolerációs képesség ezeknek a képregényeknek a befogadásához.
Ám ha mindez megvan, akkor, ha egy nagyszerű olvasmánnyal nem is kap kézhez az olvasó, egy remek, szórakoztató képregénnyel mindenképp meggazdagodik.

Todd McFarlane Spawn #5
Spawn #94-95 (2000)
Tavaly ilyenkor valószínűleg az égvilágon senki sem gondolta volna, hogy a ’90-es évek képregényiparának nagy sztárja Spawn 2016-ban visszatér a hazai frontvonalba, kéthavonta megjelenő, füzetes formátumban. A semmiből jött, sokan először nem meglepő módon azt hitték, hogy csak parasztvakítás az egész, majd amikor az első szám megjelent az újságosoknál, mindenki rájött: a pokolivadék valóban újra itt van, és másodjára is fellángoltatja a magyar képregénytermést.
Az egész magánkiadás egyetlen embertől indult ki, azonban idővel régi veteránok is becsatlakoztak a szerkesztésbe, akik igencsak otthon vannak a műfajban, így hónapokkal később, a legelső májusi megjelenés után már egy olajozottan működő csapat hozta tető alá a képregényeket, és a legkisebb hibát is sikerült befoltozni. Ez nekünk rajongóknak csak jó hír: annak idején, még az első sorozat futásakor is a legigényesebben kivitelezett képregények közé tartozott a Spawn, és ez ma sincs másképp – főleg, hogy a Kingpin kiadványoktól eltérően ezt eredeti méretben küldik a boltok polcaira. Az ivadék tehát újra él Magyarországon, talán jobban, mint valaha.
A már ötödik számánál (!) tartó sorozat egy kis kitérővel ott folytatja az eseményeket, ahol az előző rész abbamaradt. Spawn maga megint alig jelenik meg a két történetben, csak említés szintjén, vagy rémálmokban, míg az utolsó néhány oldalon fizikai valójában is láthatjuk, igaz meghazudtolnia most sem sikerül magát. Még mindig elkeseredetten kapaszkodik a múltjába, régi életébe, miközben érzi, hogy van valami a levegőben, valami gonosz készülődik kikászálódni a Pokol legmélyebb bugyraiból.

Az írók, Todd McFarlane, és Brian Holguin biztos kézzel vezetik a sztorit, látszólag alig-alig történik valami, de mégis fontos lépéseket tesznek meg a karakterek. Spawn-ról ex-feleségére Wanda-ra, és Al Simmons egykori barátjára-kollégájára Terry-re terelődik a hangsúly. A szériában mindig is nagy hangsúlyt kapott az anyaság, a gyermekek, és a szerelem, amiből most jó adagnyi dózist kapunk. Miközben Wanda, és Terry között folyamatosak a veszekedések, egy új szál indul el, ami akár egy izgalmas helyzet kezdete is lehet; a történtek a legtöbb szereplő életét felkavarják, és még több tanácstalanságot, dühöt szülnek.
Ez a történet-elem remekül illeszkedik a képregény korábbi családos-témáihoz, ha nem is gyökeresen: láthattunk már gyerekbántalmazást, szomorú gyámhatósági játszmákat, most Cyan szenvedi el a diszfunkcionálisan működő família hatásait. Egyrészt el kell viselnie anyja, és apja folyamatos marakodását, másrészt komoly rémálmok gyötrik, melynek főszereplői pokolbeli teremtmények, köztük Spawn is, aki ironikus módon pontosan meg akarja védeni minden áron a kislányt. A képregény első fele teljes mértékben erre épül fel, száz százalékban a drámára koncentrál, a folytatásban viszont jelentősen háttérbe szorul, és a hangulat inkább átadja magát a tradicionális Spawn hagyományoknak. Azaz gyakorlatban őrült, lelketlen démonok randalíroznak, gyilkolnak gátlástalanul, vérpermet borít be mindent, és a legvégén Spawn kénytelen szembenézni a sokat emlegetett Urizennel is.

Az ötödik szám tehát tovább folytatja a pozitív, kiemelkedő színvonalat. Sokaknak már ennyi is elég volt az üdvösséghez, viszont 2017-ben olyan mértékű Spawn adagot kapunk, melynek láttán a rajongók vitathatatlanul megnyalják majd mind a tíz ujjukat. Ennek előfutára volt a 2016 telén megjelent keményfedeles kötet, mely az eredeti sorozat első hat részét tartalmazza, 2017-re pedig még jobban felpörögnek az események. Jön a második, harmadik, negyedik kötet, két különszám (az egyik Angela három részes minisorozatát foglalja majd magában), és természetesen a fősorozat 6 száma is. És ami még ennél is fontosabb, hogy minderre van igény, ráadásul nem is kicsi!
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
5. LaXiKa_hun  PlayStation.Community tag
2017.02.03. 22:36:28
LV9
Válasz 4. VictorVance üzenetére:
Uuuu Old man logan nagy kedvenc!
PSN ID: LaXiKa_hun
4. VictorVance  Szerkesztő
2017.02.03. 18:24:46
LV18
Válasz 2. LaXiKa_hun üzenetére:
Pótolnivaló az van nekem is elég. Így most kicsit jobban felpörögnek majd a képregényes cikkek, a havi megjelenéseken kívül külön írok majd a nagyobb kötetekről, különszámokról. Például Spawn, az Eaglemoss-os cuccok, Old Man Logan, és a többi.
Örülünk?
3. Rosszarc  PlayStation.Community tag
2017.02.01. 16:59:29
LV1
Nagyon vartam mar a PPP-t, foleg a boriton is lathato tortenetert. Pont a Pokember 2 kapcsan, ami nagy kanallal merített belole. Nagyon tetszik, hogy joval tobb szoveg van ezekben a kepregenyekben, mint az ujabbakban.
2. LaXiKa_hun  PlayStation.Community tag
2017.02.01. 14:40:55
LV9
Victor mi látens lelkitársak vagyunk ahogy megfigyeltem! film és képregényszenvedély ráadásul hasonló ízléssel! én rengeteg image és dark horse comics képregényt is fogyasztok, de az örök klasszikus marvel dc lapok is jöhetnek töménytelen mennyiségben. miles morales féle ultimate spider man-t szeretném elkezdeni mert mindenki nagyon de nagyon dícséri, plusz még rengeteg pótolni valóm van az elmúlt hónapokból.
PSN ID: LaXiKa_hun
1. Greg  PlayStation.Community tag
2017.01.31. 16:15:17
LV25
Ismét remek írás. Ez a legjobb Spawn borító (eddig), nagyon komoly ezzel a fekete háttérrel.
LV426
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV18
Szerkesztő
PSC Kredit
16719 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
6279 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
4885 db
Utolsó belépés:
2020.01.21. 19:29:28
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea