.
 

PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

3 hozzászólás

2016.12.31. 11:24:33

Utolsó hozzászólás: Greg

2017.01.28. 09:23:50

Megosztás
Értékeld a blogot!
Az utolsó emberig (Blood Father – 2016)
Hosszan regélhetnék arról, hogy Mel Gibson hogyan, és miképp utáltatta ki magát egész Hollywoodból különböző szélsőséges, rasszista megjegyzéseivel, nézeteivel, de ezt most kihagyom. Mindenki hallott már róla, mindenki ismeri a sztorit, és akik jobban otthon vannak a filmipar világában, tudják, hogy az ilyesmit nem felejti el egyhamar az álomgyár, továbbá nem túlzás karrier-öngyilkosságként aposztrofálni azt, amit Gibson véghezvitt még a múlt évtizedben. De jelen esetben, és úgy en bloc az a legfontosabb, hogy a régi idők egyik legnagyobb sztárjának csillaga újra felfényleni látszik. Egy ideje láthatóan már Gibson is egyre jobban szeretné kivívni Hollywood, és a nagyközönség megbocsátását, az olyan filmekkel, mint a Machete gyilkol, vagy A feláldozhatóak 3, amik attól függetlenül, hogy maximum korrekt B-mozik voltak (a remek Börtönregényt azért ne vegyük ide, mert az már egy korai visszatérésnek is felfogható), igyekezték visszahozni a köztudatba Gibson nevét, és összességében sok mindent el lehet mondani róluk, de azt nem, hogy ő ne hozta volna bennük a maximumot. Az öreg jóvátételi missziója azonban idén a végére ért, a dupla-visszatérésnek beharangozott esemény első darabja, Az utolsó emberig egy olyan Gibson-t mutat meg, akit már jó régen nem láthattunk a mozivásznon. Jobban mondva: láttuk már párszor, de ilyen badass, és húsba vágó módon még sosem.

A Peter Craig 2006-os, azonos című regénye (az eredeti cím, azaz a Blood Father természetesen fényévekkel ütősebb, mint az ötlettelen magyar megfelelője) alapján készült film egy igazi dögös road movie, könyörtelen stílussal, és mocsokkal felvértezve. John Link (Mel Gibson) az ex-alkoholista, ex-bűnöző, ex-motoros banda tag megjárta már a börtönt jópárszor, most mégis próbál megváltozni, és nyugodt életet élni. A sivatag közepén, egy lepukkant lakókocsiban tengeti a napjait, kenyerét házilag készített sufni-tetoválásokkal keresi, megviselt lelkét a szabályok betartásán kívül csak egyetlen, 17 éves lánygyermeke érdekli, akit már évek óta nem látott. Lydia (Erin Moriarty) egy nap azonban felbukkan, ám nem az apa-lánya kapcsolat felmelegítése miatt. Egy ideje már lelépett otthonról, és különböző bűnözőkkel lógott, aminek az lett az eredménye, hogy komoly bajba került, és a fél drogkartell rá vadászik. Link-nek nincs más választása, újra fegyvert ragad, és mindenkivel leszámol, minden szálat megmozgat, hogy segíthessen elhidegült lányának.

Azt nem árt már az elején leszögezni, hogy Az utolsó emberig nem az a színtiszta akciófilm, mint elsőre látszik. A 2008-as Elrabolva óta érkeznek a gyors vágásokkal operáló, családtag védelmezős- vagy visszaszerzős filmek, ahol általában egy idősebb színész rendez le komplett gengszterbandákat, albán maffiózókat, esetleg nemzetközi fegyverkereskedőket tanít jó modorra (Liam Neeson ebben nagymester), viszont Az utolsó emberig inkább a drámára erősít rá. Végig az apa-lánya viszony a domináns a cselekményben, és sosem a megszokott módon. Semmi giccses hegyi beszéd, vagy nagy bölcsesség, könnyzacskókat megerőltető monológoknak nyoma sincs, a forgatókönyv mégis valamilyen szinten megható, és néha pofon csapja az embert egy-egy váratlan mondat. Remekül idézi a hetvenes-nyolcvanas évek akciófilmjeinek ütött-kopott, realisztikus, szikár stílusát, és a western műfajtól sincs annyira messze. Mindenféle finomkodás nélkül vezeti végig a nézőt az elcseszett, nyomorult életek kirakatában, majdhogynem érezni a fülledt izzadságszagot, a dohányfüstöt, és a tömény szesz bódító bukéját. És abban a pillanatban, amikor szinte a bőrödön tapasztalod a kiszáradt sivatag feletti Nap forró égetését, dörrenek a fegyverek, és látod, ahogy a golyók fület repesztő hangok kíséretében csapódnak be az emberi testbe, tudod, hogy ez maga a nagybetűs való világ, nem az, amit a tévében látsz.

Könnyű lenne azt mondani, hogy a felsorolt elemek összessége már elég az üdvösséghez, és részben igaz is lenne, de tény, hogy minderre Mel Gibson kompromisszumok nélküli színészi játéka teszi fel a koronát. Miatta lesz az a film, ami. Igazi, elemi erővel festi le ezt a karaktert, aki sok mindenen átment már, túl sok mocskos tettet vitt végbe ahhoz, hogy bérelt helye legyen a Pokol legmélyebb bugyraiban, mindent látott már, mindent megtapasztalt, ugyanakkor mostanra már nem maradt neki semmi, csak egy poros lakókocsi, rémes emlékei, és a megváltás reménye, ami talán sosem jön el. Gibson természetesen kisujjból kirázza ezt a karaktert, és nem csak azért, mert kiváló színész, hanem mert lényegében önmagát alakítja. Nem nehéz, és valamiképp törvényszerű észrevenni a párhuzamot Gibson, és a börtönviselt, rasszista redneck suttyó motoros között. Mindkettejüknek van már elég a rovásán, valamiképp próbálnak vezekelni, és küzdeni, hogy végre maguk mögött hagyják a múltat, és új életet kezdhessenek. Link-et a rossz döntések, múltbéli bűnök után egyszerre mardossa az önzés, és az apai kötelesség, folyamatosan e két dolog közt vívódik. Menekül régi önmagától, miközben segíteni akar annak, aki még utolsóként megmaradt neki. Az utolsó emberignek gyakorlatilag ez a központi téma a végkövetkeztetése: egy céltalanul végigszáguldott, végigpiált, végigbűnözött élet nyer értelmet a végső napokban. Gibson-nak ugyancsak van elszámolnivalója, és a főszereplőhöz hasonlóan őrajta is uralkodik némi megfelelési kényszer, de a filmet látva bizton kijelenthetjük, van még helye a nagyok között. Hozza, amit kell – talán kicsivel többet is – és közben nem finomkodik egy percig se.

Az utolsó emberig az év egyik legjobb filmje, egyben 2016 nagy meglepetése. Olyan old school stílusba öntött poros, benzingőzös szórakozás, mely végtelenül egyszerű, és nem is akar többnek látszani, hiszen pont ebben rejlik valódi ereje. Pokolian mókás, véres csinnadratta, már csak azért is illik megbecsülni, mert míg régen tonnaszámra készültek az ilyen filmek, ma már nagyítóval kell keresgélnünk az ilyen alkotások után, ráadásul nagy részük köszönőviszonyban sincs a letűnt kor klasszikusainak a színvonalával. Ennek a filmnek azonban nincsenek ilyen problémái, szikár stílusa ellenére tele van lélekkel, a maga nemében pedig gyönyörködtető, legalábbis végtelenül emberi. És többek közt ezért zseniális.
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
3. Greg  PlayStation.Community tag
2017.01.28. 09:23:50
LV24
Na erre kíváncsi leszek jól hangzik. A tömény akcióra már amúgy sem nagyon vágyom. Amúgy ilyen címmel volt már egy film ha jól emlékszem a 90-es években (1995 ?), talán Bruce Willis játszott benne. Miért nem hagyták az eredetit ?! Vér Fater.... teljesen jó. ;) Bár kicsit talán vígjáték szagú cím....
LV426
2. VictorVance  Szerkesztő
2017.01.02. 09:04:14
LV16
Válasz 1. Drake30 üzenetére:
A Hell or High Water-t jó lenne, ha behozná itthonra valami magyar forgalmazó, nagyvásznon lenne az igazi.
A Hacksaw Ridge-t még nem láttam, de rosszat nem nagyon hallottam még róla.
Örülünk?
2017.01.01. 21:00:19
LV1
A Hell or High Water, és az Érkezés mellett nálam az év legjobb filmje.
Kezdtem már leírni Gibsont, de ebben a produkcióban nagyon odatette magát, rendesen zúzott.
Remélem a Hacksaw Ridge is legalább ilyen jó lesz.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV16
Szerkesztő
PSC Kredit
12947 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
4648 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
3937 db
Utolsó belépés:
2017.12.18. 07:29:53
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea