.

PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

9 hozzászólás

2016.10.05. 23:52:13

Utolsó hozzászólás: Rosszarc

2016.10.07. 08:36:11

Megosztás
Értékeld a blogot!
A Hihetetlen Pókember Különszám 2016/2: Kraven utolsó vadászata
The Amazing Spider-Man #293-294 (1987)
The Spectacular Spider-Man #131-132 (1987)
Web of Spider-Man #31-32 (1987)
Már egészen kicsi gyerekkoromtól kezdve szenvedélyes rajongója voltam a szuperhősképregényeknek (már akkor ezeket bújtam, amikor még olvasni sem tudtam), különösen Pókembernek, akinek kalandjai egyből megragadták a figyelmemet, és, ha időközben más-más karakterek a helyébe is léptek a saját ranglistámon, egy életre megszerettették velem ezt a műfajt. A piros-kék gúnyába bújt falmászó történetei több szempontból is kiemelt helyet élveztek nálam, és az ország, na meg a világ képregény fanjai között, hiszen Pókember egészen más problémákkal küszködött, mint hőstársai. Ennél fogva kalandjai inkább humorosak, könnyedebbek voltak, még a fiatalabb olvasok is könnyűszerrel megértették azokat (mint például én, aki pisis ovisként, majd általános iskolásként megőrült ezeket a képregényekért), nem csoda hát, hogy ilyen népszerű lett idehaza is Pókember karaktere. Még a mondanivalóval, vagy morális üzenettel rendelkező Pók-sztorik sem voltak képesek átlépni egy bizonyos határt, és végeredményben megmaradtak az egyszerűbb szövegezésű szerkezetnél, és a rajzfilmes ábrázolásoknál. Azonban a műfajban korántsem ritka az, amikor egy adott hőst kiragadnak addigi környezetéből, és stílusából, hogy aztán egy egészen más mélyvízbe dobják bele, ott, ahol legnagyobb esetben bele is fullad a figura, viszont ritkább esetekben megesik, hogy mindebből egy halhatatlan klasszikus, esetleg hivatkozási alap születik. Igen, a Kraven utolsó vadászata című mély hatású, és vitathatatlanul örökzöld, zseniális képregényről beszélek, mely kirángatta Pókember karakterét a humorból, a színes-szagos ábrázolásból, és viszonylagos komolytalanságból, és átvitte egy egészen szürrealisztikus miliőbe, konkrétan a totális horrorba.

El lehet képzelni, hogyan hatott ez egy, a nagyvilág dolgairól addig még nem sokat tudó, ellenben hatalmas képzelőerővel megáldott gyerekre, aki még a tizedik életévét sem töltötte be. Már a képregény legelső oldalán tökéletesen érezni lehet, hogy ez nem egy átlagos Pókember sztori lesz, amit addig megszokhatott az olvasó. A szokásos vicces, és akció dús parádé helyett a Kraven utolsó vadászata egy nyomasztó, hátborzongatóan horrorisztikus szülemény, ami befészkeli magát a fejedbe félelmetes ábrázolásával, képeivel, és jó eséllyel örökké ott is marad. Legalábbis az első találkozást ritkán szokta elfelejteni az ember, főleg ha egy ilyen nagy ívű képregénnyel hozza össze őt a sors – ahogy jelen cikk írójának agyába is menthetetlenül beleégtek azok a hatásos rajzok, és mondatok. Pedig a Kraven utolsó vadászata későn érkezett el hozzánk: nagyjából 10 évet kellett várnunk az eredeti megjelenéshez képest, és mivel akkoriban a Marvel kiadó, na meg az egész képregényipar jelentősen más helyzetben volt, mint a történet keletkezésekor, a késői ’80-as években, nem nagyon érezhettük át a történet igazi jelentőségét. A legtöbben innentől datálják a műfaj felnőtté válását, azaz konkrétabban 1986-tól, amikor a The Dark Knight Returns, és a Watchmen meghódította a világot, és amitől kezdve egyértelművé vált, a képregények örökre kiléptek abból a skatulyából, amibe hosszú évekkel korábban belehúzták őket. Bár azelőtt is készültek olyan művek, amik az „attól még, hogy rajzolt hősök repkednek az égen, és szövegbuborékokban beszélgetnek, még nem feltétlenül gyerekes” című tendenciát követték, senki addig nem ért el olyan óriási hatást, mint azok, akik ezen két mű felett bábáskodtak. Vita nélkül megállapíthatjuk, hogy gyakorlatilag egy új aranykor vette kezdetét, ahol a különböző szuperhősök sokkal részletesebb, mélyebb jellemet kaptak, ahol nem volt minden fenékig tejfel, és bizony az ő kezük is be-bemocskolódott néha, ahol nagyobb szerepet kapott a dráma, a brutalitás, a kegyetlenség, sőt, még a deheroizálás is, és még hosszan sorolhatnánk azokat az elemeket, amely népszerűvé, emlékezetessé ezt a korszakot, ami a modern képregények előfutára volt, bizonyos szempontból.
De ugyanennek az időszaknak, és fellendülésnek a tagja a Kraven utolsó vadászata is, mely 1987-es megjelenése óta az egyik, ha nem a legjobb Pókember történetnek számít, emellett még, mint a „világ egyik legnagyszerűbb képregénye” címen ismeretes. A történet írója, a méltán elismert, ám mára-mára csaknem méltatlanul elfeledett J. M. DeMatteis remek érzékkel írta hosszú éveken keresztül a hálószövő sztorijait, egyéni látásmóddal, és olyan stílussal, ami mindaddig szokatlan volt a figurától, ám kétségtelenül bevált. Lefejtette a karakterről a humoros, könnyed oldalát, és kíméletlenül belökte egy feneketlen, sötét gödörbe. A Kraven utolsó vadászata példázza a legjobban, mennyire tud működni Pókember horrorisztikus, és éjsötét megközelítésben, hatását pedig mindmáig lehet érezni mind a sorozatban, mind más képregényekben is. Arról nem is beszélve, hogy bár a szerzőt saját bevallása szerint egyáltalán nem Frank Miller, vagy Alan Moore klasszikusa ihlette meg, nyugodtan odaállítható az előbb említett két, korszakalkotó mű mellé, és gyakorlatilag így egy nem egységes trilógiát is képez ez a három nagyszerű történet. A Kraven utolsó vadászatát olvasva igazából egy ősi mítosz-szerű mese rajzolódik ki előttünk: szinte minden oldala beleég az olvasó agyába, a történet borítói, és premier plánban az arcunkba tolt képei mind-mind maradandóak, mesteriek, és tökéletesen illeszkednek ahhoz a borzalomhoz, amit a cselekmény képvisel.

Az eredetileg 6 részes történetben Kraven, a vadász, akit Pókember az évek alatt sorra legyőzött, és megalázott, elhatározza, hogy megöli ősi ellenségét, azután pedig a helyébe lép. Célját sikeresen véghez is viszi, igazi ragadozó módjára ejti el Peter-t, akit később egy koporsóban a föld alá temet. Ám Pókember nem halt meg: a golyó, amit bekapott, csupán egy kábító lövedék volt, hallucinogén droggal keverve, ami borzalmas képeket, rémálmokat, rég elnyomott, visszatérő emlékeket ébreszt Peter-ben, aki folyamatosan küzd az életéért, és hogy kiszabaduljon a sírjából. Eközben Kraven őrült módjára, Pókember-jelmezben garázdálkodik New York sötét, eső áztatta sikátoraiban, és ha ez nem elég, egy régi ismerős, Vermin is előmerészkedik a csatornából. Nehéz írni a történetről, ugyanis azt nem a cselekmény mozdítja előre, inkább a kitűnő jellemrajz, na meg a nagyszerű megfogalmazás. Tökéletes gördülékenységgel folyik egymással párhuzamosan a három főszereplő jellemének, indíttatásainak bemutatása, kezdve Kraven magabiztos, emelkedett poetikájávaval, Pókember rémületén, és dühén át Vermin faék egyszerű állati vágyaival bezárólag. Kraven, aki ezen történetig mindössze csak egy sima B-kategóriás ellenfélnek számított, itt szinte teljesen ő van középpontban. És az ő beteg elméje. Monológjain keresztül tökéletesen bemutatásra kerül a háttere, és ami motiválja szörnyű tetteinek végrehajtásában, egész gondolatvilága, ami alapján az olvasó is meggyőződhet kétes épelméjűségéről. A jelenetek, és a történések mesteri szinten, és könnyedén átmennek a szereplők gondolatai, narrációi között, DeMatteis mindig is a lélektani dráma egyik legjobb művelője volt, így a karakterek őrületét is mindenféle gond nélkül adja át.
A Kraven utolsó vadászata rémisztő, horrorisztikus útra invitál minket, leginkább a két főszereplő lelki világába, és saját gyötrődéseibe, példa nélküli módon nyeli el az olvasót ez az egész sötét atmoszféra. Pókembernek ebben az időszakban sorra haltak meg a barátai, akik közel álltak hozzá, és ellenségei is (sokszor sajnos a kettő ugyanaz volt), és ez Peter-t komolyabban elgondolkodtatja, hogy vajon ő meddig fogja még húzni, ráadásul úgy, hogy nap, mint nap kockára teszi az életét az emberek megmentése, és a város megóvása érdekében. Kraven pedig ép elméjének utolsó morzsáit is rég maga mögött hagyta: visszasírja a cári Oroszországot, amikor még családja nevének igazi hatalma volt, és vagyona, gyászolja édesanyját, aki hozzá hasonlóan szintén elmebetegségben szenvedett, ám ezért Kraven az új rendszert, és az amerikai kapitalizmust hibáztatja, a romlás, és a szenny, amit lát maga körül, egyre jobban őrületbe kergeti. Ironikus, hogy a civilizációt pont a civilizálatlan vadonban találta meg, és minden félelmének, dühének, elkeseredettségének Pókember áll a középpontjában, legalábbis Kraven rá vetíti ki ezen érzelmeit, arra az ellenfelére, akit sosem tudott levadászni, megölni, és legyőzni, aki mindig felülkerekedett rajta. Ezért a megbomlott elméje egyfajta természetfeletti, gonosz, és hatalmas lényt kreál Pókemberből, aki csak romlást hoz a Földre – meglepő módon Kraven még a halálnál is továbbmegy, és természetesen főhősünket is bevonja ebbe a groteszk gondolatvilágba. Vermin pedig egyfajta kontrasztként jelenik meg közöttük. De létezik egy negyedik szereplő is a történetben: Mary Jane, bár elhanyagolhatóbb jelenlétet kapott, mint az előbb említett trió, mégis fontos státuszban van, hiszen ő az, aki Peter-t kisegíti a koporsóból, az ő szíve, és lelke az, aki erőt ad főhősünknek, és bírja rá, hogy soha ne adja fel.

Mike Zeck olykor összecsapottan rajzol, emberalakok ábrázolásában is volt mit tanulnia ebben az időszakban, viszont itt nagyon odatette magát. Sőt, az a fajta stílus, amit ekkor képviselt, pontosan illettek DeMatteis kaotikus történetvezetéséhez, a képregényre igaz, hogy az alkotók együttes részvétele az oka annak, hogy ilyen korszakalkotó, örökzöld alkotás született. Gyakorlatilag nem működne egyik a másik nélkül: az ember szinte érzi a szakadó eső szagát, a koszos sikátorok orrfacsaró bűzét, a patkányok által megszállt ázott földet, a nyomasztó, éjszakai várost, egyszerűen a hatása elvitathatatlan az alkotásnak. Úgy válik klasszikussá, hogy nélkülözi a látványos akciójeleneteket, még ha időnként van is egy-egy harc, azok inkább mentális síkon zajlanak, a valós világ is mintha egyfajta mellékes elemként jelenne meg – sokkal inkább hasonlít az egész történet egy borzasztó rémálomra, mint egy sorozatba illő darabra. Ezek után persze nem csoda, hogy ennek az alkotásnak is nagyon nagy szerepe volt abban, hogy komolyan vegyék ezt a műfajt: inkább lehetne felnőtt, mint gyerek olvasmányként tekinteni rá. A mű felülemelkedik az összes sztereotípián, ami a képregényeket illeti, mindent összevetve, egyetlen szóval ki lehet fejezni milyen is a Kraven utolsó vadászata: epikus.

A képregény először 20 évvel ezelőtt, 1996-ban jelent meg magyarul, több részben, A Csodálatos Pókember, az X-Men, és a Marvel Extra sorozatokban szétszórva, azonban a jubileum örömére a Kingpin kiadó elhozta nekünk az egész történetet egy kötetben, ráadásul újraszínezett rajzokkal. Felesleges megjegyezni, hogy a rajongók számára kötelező darab, még azok tetszését is könnyen elnyerheti, akik amúgy stílszerűen falra másznak a Falmászótól, hiszen a Kraven utolsó vadászata bőven több egy Pókember-történetnél, és bőven több egy sima képregénynél is. Ott a helye a nagykönyvben, ha soha nem hallottál még róla, az a te bajod, ha nem hever a polcodon legalább egy példány belőle, akkor szégyelld magad. De pótolni sosem késő: az alkotás, minőségének megfelelően most keménytáblás, különleges verzióban is beszerezhető, közvetlenül a kiadótól. Aki eddig még nem tette meg, annak itt az alkalom!
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
9. Rosszarc  PlayStation.Community tag
2016.10.07. 08:36:11
LV1
Kedvenc Pokember tortenetem, megvan regi kiadasban is, ehhez az ujraszinezett valtozathoz nehezen tudtam hozzaszokni.
8. Onimushaman  Szerkesztő
2016.10.06. 16:16:28
LV23
Most értem a cikk végére, fasza lett! Viszont nekem csak 3 füzet volt meg (az egyikben dupla résszel), Itt nyugszik Pókember, végzett vele a Vadász címmel.
señor
7. Onimushaman  Szerkesztő
2016.10.06. 16:04:07
LV23
Megtaláltam a múltkor otthon 2 részt a 4-ből, elég beteg cucc.
señor
6. foulier  PlayStation.Community tag
2016.10.06. 09:53:39
LV1
Válasz 4. VictorVance üzenetére:
Ok, köszi még egyszer a kedvcsinálót!
5. Zsolt  PlayStation.Community tag
2016.10.06. 09:45:47
LV10
Kötelező irodalom, még pár éve megvettem az amerikai TPB-t a rend kedvéért. Nem rossz sztori, de nem is a kedvencem... Nekem öncélúan darkosnak tűnik. Mondjuk azt az érát, amiben készült, pont nem kedvelem.
4. VictorVance  Szerkesztő
2016.10.06. 09:10:37
LV15
Válasz 3. foulier üzenetére:
Az a füzetek között van, a jobb oldalon. De ott is elég, ha írsz nekik egy e-mailt, hogy melyik képregényt akarod megrendelni.
Örülünk?
3. foulier  PlayStation.Community tag
2016.10.06. 09:09:37
LV1
Válasz 2. VictorVance üzenetére:
Szerintem nekem az alap kiadás is jó lenne, de azt sem láttam a honlapjukon
2. VictorVance  Szerkesztő
2016.10.06. 08:59:32
LV15
Válasz 1. foulier üzenetére:
Ha a keményfedeles változatot akarod, akkor szerintem írj nekik e-mailt, mert se a webshopban, se a füzetek között nincsen.
Viszont biztos nem fogyott el, mert nemrég írták, hogy visznek ki majd az őszi börzére is belőle.
Örülünk?
1. foulier  PlayStation.Community tag
2016.10.06. 08:51:03
LV1
Köszi az írást, egyből meghoztad hozzá a kedvem! Venném is meg azonnal, de sehol nem találtam, a kiadó honlapján sem. Szerinted hol lenne érdemes megnézni?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV15
Szerkesztő
PSC Kredit
12249 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
4406 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
3671 db
Utolsó belépés:
2017.08.22. 16:01:54
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea