.
 

PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

5 hozzászólás

2016.10.16. 21:45:11

Utolsó hozzászólás: soliduss

2016.10.20. 15:02:07

Megosztás
Értékeld a blogot!
A Hihetetlen Pókember Különszám 2016/3
The Amazing Spider-Man #588, #590-591, #593 (2009)
A One More Day, és a Brand New Day nevű förtelmek óta várjuk a reményt Pókember-fronton, de ami a történetek minőségét illeti, azok hagynak némi kívánnivalót maguk után. Gyenge, erős közepes, és néha meglepően jó sztorik váltják egymást hónapról-hónapra, ami bár nem hozza vissza teljes mértékben a szériába vetett hitünket, azért ezek mégis mutatnak némi javulást a rengeteg csalódást okozó eresztés után. Persze ez legnagyobb részben Dan Slott érdeme, aki azon túl, hogy nagyon igyekszik gatyába rázni a címet, még arra is van ingere, és ideje, hogy különböző, levegőben lógó szálakat varrjon el, na meg számtalan, megválaszolatlan kérdést is tisztázzon.
Ezen rengeteg kérdésnek az egyike, ami már régóta foglalkoztatja az olvasókat, hogy Mephisto kavarása után vajon milyen viszonyban is áll Pókember, a jól ismert Fantasztikus Négyessel, akikkel már nem egyszer kalandozott együtt a Hálószövő. Slott amúgyis rendre bizonyítja, hogy érti a karaktert, helyén tudja kezelni Pókember történeteit, ráadásul legtöbbször sikerül is neki, amiben társai már nemegyszer kudarcot vallottak (azaz konkrétan emel a sorozat sárba süppedt színvonalán), szóval nem csoda, hogy A Hihetetlen Pókember idei harmadik különszámának a képében megkapjuk az év, de talán az utóbbi idők egyik legjobb Pók-sztoriját.
Sajnos mindent összevetve ez még mindig nem egy nagy érdem, hiszen az előbb említett két részes sztori a Fantasztikus Négyessel, és a Karaktergyilkosság befejező darabja mind-mind elmarad a tökéletestől, és attól, hogy ezeket nagyszerű Pókember képregényeknek lehessen hívni, viszont az utóbbi hónapok ingadozó teljesítménye után megint lépett egy aprót a színvonal felfelé. Szóval összegezve: nagyon-nagyon lassan, de biztosan haladunk a javulás irányába.

A Karaktergyilkosságra gyakorlatilag felesleges szavakat szánni, hiszen, ami eddig nem működött, vagy nevetséges, esetleg erőltetett volt, az úgysem a befejező epizódra fog új irányt venni. Mint ahogy itt sem ez történt: Pókember megszökteti a börtönből a barátját, Vin Gonzales-t, aki részt vett a Póknyomjelzős gyilkosságokban (illetve inkább csalásnak, és befeketítésnek kellene azt hívni), ezen kívül Métely újra akcióba lép, hogy megkeserítsen pár életet, egyúttal segítsen barátnőjét, aki szintén belekeveredett a különös gyilkossági ügybe, akaratán kívül. Eközben Harry Osborn megpróbálja a maga módján feldolgozni azt, hogy barátnője Lily lapul Métely maszkja mögött, és ez nála annyiban merül ki, hogy újra…
Szóval, ha szorgalmasan nyomon követtétek az utóbbi években a Pókember képregényeket, akkor sejthetitek mi lesz ennek a vége.
Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, maga a történet, bár nem borzalmas, de végtelenül semmilyen, motiválatlan, és egyszerűen nem képes fenntartani az olvasó érdeklődését. Vagyis tipikus Marc Guggenheim: szódával elmegy, de amúgy semmi különös, és inkább a rossz, mint az elfogadható felé hajlik a minőség.
A végére még jut egy óriási fordulat (na, ki nem látta ezt előre?), ami természetesen elülteti a gyanút, hogy Métely szuperbűnözői karrierje sem ért még véget, és az Osborn dinasztia tovább tör majd borsot Pókember, na meg mostmár az Amerikai Egyesült Államok orra alá, de hogy ez jó e nekünk, rajongóknak, vagy rossz, az majd hónapok múlva derül csak ki.

Az F4-es történet alapja, hogy évekkel korábban Reed Richards csapata, és Pókember közös kirándulást tettek a Makroverzumba, egy kis felfedezéssel, és kutatással egybekötött hősködés céljából. Most újra visszatérnek ugyanoda, további vizsgálatok céljából, de egyből meglepetés fogadja őket: egy apró hiba folytán másik korban találják magukat, ahol a korábbi ténykedéseik miatt az ottani nép istenségeknek tekintik őket, akiket megjelenésük óta bálványoznak. Polcok tucatjait töltik már meg azok a történetek, amelyekben idegen civilizációk a szuperhősöket isteneknek hiszik, így hát ez az ötlet sem túl eredeti, Slott azonban nem is erre koncentrál, inkább Peter titkos személyazonossága körüli mizériát helyezi a középpontba.
A karakterek remek bánásmódban részesülnek, legalapvetőbb tulajdonságaik menték vannak írva, pár mondattal, és klisével mutatják be jellemüket, ez pedig még annak ellenére sem unalmas, vagy rossz, hogy Slott a legnagyobb közhelyeket hangsúlyozza ki a Fantasztikus Négyes tagjaival kapcsolatban.
Azaz Reed nagyon kíváncsi, nagyon lelkes, és nagyon tudós, Sue az örökké aggódó figura, aki férje, családja, és barátai felett is anyáskodik, Johnny folyamatosan poénkodik, nem vesz komolyan semmit, Ben pedig állandóan csak bunyózni akar. A képregény tartalmi részét humor helyett ezúttal a tudományos-fantasztikus elemek szolgáltatják, a sztori sokkal inkább sci-fi, ami miatt kissé olyan benyomása lehet az olvasónak, hogy nem is Pókember képregényt olvas – Slott azonban most sem okozott csalódást, és egy szórakoztató, ha nem is minden ízében zseniális alkotással állt elő.

Miközben Pókunk egy másik univerzumban csépeli az ellent, addig természetesen a „való világban” is zajlanak az események, amiből az F4-es sztori alatt csupán egy-egy panelt láthatunk – J. Jonah Jameson vissza akarja magát könyörögni dühös feleségéhez, Harry egyre lejjebb csúszik szerelme, Lily elutasításának köszönhetően, a Métely-botrány után pedig a polgármester-választás körül is hatalmas balhé alakul ki, melynek középpontjában egy igen fontos, és rejtélyes alak áll, aki jóideje visszatérő szereplő a sorozatban. Azonban ami Pókember számára csak néhány óra volt, addig a valóságban két hónap telt el, így mikor a főhős visszatér oda, nagy meglepetések érik: Jameson lett az új polgármester, Peter hazatérve rajtakapja May nénit Jameson apjával a hálószobában, és efféle nyalánkságok.
Már elsőre is hatalmas marhaságnak tűnik az egész, másodjára sem kisebb, de meglepő módon mégis képes működni. Pókember tevékenységei kilépnek a klasszikus értelemben vett képregényes szuperhősködés keretei közül, mivel a maga pártjára szeretné állítani New York lakosságát Jameson-nal szemben, aki ismét hadjáratot indított ellene, saját, külön bejáratú Anti-Pók alakulatával. Pókember tehát mindenhol ott van, a nap 24 órájában segít, ahol tud, igyekszik mindenkinek kedvezni, behálózza a buszon káromkodó utasok száját, öregasszonyokat kísérget át a zebrán, járókelőkkel készít közös képeket, és stb. Külön dicséretes, hogy ezúttal szinte semmi sincs, ami különösképpen belezavarna a képbe: nélkülözik a sorozatra rátelepült retcon-érzetet, nincs erőltetett világvége-veszély, semmi bosszantó esemény, csak az izgalom, a szórakozás, és egy rakás vicces jelenet.
Aztán persze jön a szokásos, kissé dráma cliffhanger is egy titokzatos, és fenyegető új Keselyű képében, aki előreláthatólag jó sok fejfájást fog még okozni a falmászónak.

A Különszám tehát üdítő kiadvány, egyik legnagyobb pozitívuma, hogy folytatja a javuló tendenciát, érezni, hogy végre tart is valahová ez a széria a rengeteg vakvágány után. Emellett pedig pirospontot érdemel az a tény, hogy így év végére gyakorlatilag havilap lett A Hihetetlen Pókember, mivel a kéthavonta megjelenő füzetek mellett e hónapban kijött ez a 100 oldalas kiadvány is, ami természetesen a fősorozatot folytatja, a következő epizódok pedig októberben-decemberben jelennek meg, és novemberben megint napvilágot lát majd egy különszám, ami nem meglepő módon szintén a fősodor tagja lesz. Így tehát jobban jártunk, mintha ebben az évben havi egy, 48 oldalas Pókember-képregényt jelentetett volna meg a Kinpgin.
Nem hiába, Pókfejből sosem elég.

Batman #17
Batman #3 (2012)
Black Canary #4 (2007)
Nem győzöm hónapról-hónapra dicsérni Scott Snyder, és Greg Capullo Batman-jét, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy A Baglyok Bírósága valóban megérdemli az összes felmagasztaló szót. A végletekig egyszerű, és tipikus alapszituációt sikerült maximálisan kiaknázni, sőt, annyira továbbfejleszteni, hogy már-már egy modern klasszikusról beszélünk.
Ennek a mérhetetlen zsenialitásnak pedig az intenzív, kellően sötét, szürreális, és szinte már horrorisztikus hangulat a fő mozgatórúgója, ami a történet harmadik részét is tökéletesen belengi. Sőt, valójában az egész sztori most érkezett el ahhoz a ponthoz, amikor már valóban egy izgalmas, nagyszerű minőségű alkotásról van szó. Az első oldalon látható visszaemlékezéstől kezdve (ami bemutatja nekünk néhány mondat erejéig Bruce Wayne egyik ősét, 1922-ben) Batman nyomozásán át (ahol Capullo paneljei gondoskodnak arról, hogy az olvasót valóban kirázza a hideg) egészen az epizódot lezáró cliffhangerig nagyon egyben van az egész. Snyder igazából nem csinál semmi mást, csak egy már ezerszer látott történetet mesél el újra, de teszi ezt olyan fokú hangulatteremtéssel, ami simán elviszi a hátán az egész koncepciót. Már a legelső oldalaknál beszippantja az embert a történet, és a rengeteg szépen kinéző, akciódús, borzongató feelinggel rendelkező jelenet.
A méltán elismert alkotópáros nemcsak sikeresen megújította a Bőregeret, de minden eddiginél keményebb, rejtélyesebb ellenfeleket is adtak neki, akikkel rendesen meggyűlik a baja.

A Fekete Kanári/Zöld Íjász sztori azonban véget ért – emellé pedig könnyen hozzátehetném, hogy sokak örömére, hiszen a legtöbbekből elég erős ellenérzéséket váltottak ki ezek a képregények. Azonban egyik sem volt kifejezetten gyatra minőségű alkotás, még ha a klasszikusok szintjét nem is sikerült elérniük.
A legnagyobb baj az, hogy amíg R.I.P. idején ezek a történetek voltak a jobbak, addigra már a csajok sajnos eltörpülnek Batman mellett, és a színvonal sincs igazán kontrasztban egymással. A fanyalgóknak további rossz hír, hogy a sztori végétől függetlenül a hazai kiadású Batman második felében novembertől ismét csak a Ragadozók kapnak majd szerepet, tehát egyelőre más hősök helyett, be kell érnünk ismét a szexi lányokkal.
Így kimondva végülis nem hangzik rosszul, de alapjában véve meg majd kiderül két hónap múlva, hogy érdemes e a denevér sztorija után továbblapozni.

Marvel+ #28
Astonishing X-Men #22 (2007)
The Silver Surfer/Warlock: Resurrection #3 (1993)
Csupán egy epizódra vagyunk a kozmikus történet befejezésétől. Személy szerint a vele kapcsolatos élményeket nem mondanám negatívnak (eddig!), sem pozitívnak, de még annyira vegyesnek sem. Igazából egy teljesen jellegtelen, leginkább egy semmilyen alkotás, ami Jim Starlin híres Végtelen-trilógiájának sikeréből szeretne megélni – teszi ezt sikertelenül, ámde legalább nem szégyenteljes módon. Nagyon is olvasható, gördülékeny mű, amiből sajnos hiányzik „elődei” nagysága, csupán töltelék-sztoriként funkcionál, majdhogynem jellegtelen. Főleg a mai, modern világban, amikor a képregények már eléggé eltérő kinézetet, és stílust képviselnek, mint például a ’90-es években. Ugyan ez még nem is lenne akkora baj, viszont csak a klasszikus halhatatlanok. Az Ezüst Utazó, és Warlock közös kalandja, azonban nagyon-nagyon messze van ettől. Kozmikus távolságokkal lehet csak mérni a különbséget. Mindenképpen dicséretreméltó, hogy egy ilyen régi sztorik is megjelenne magyarul, a Marvel+ mindigis a vegyes, kortól független képregényekről szólt, ugyanakkor valószínűleg a legtöbben nem nagyon bánják, hogy nemsokára vége lesz az újabb kozmikus alkotásnak.
De nem ez az egyetlen, ami hamarosan véget ér: Joss Whedon X-Men-je sincs már messze a végkifejlettől, és körülbelül 3 év után épp ideje lesz már, hiszen sokan várják, hogy magyarázatra találjon néhány olyan kérdés, ami már régóta furdalja az olvasók kíváncsiságát. Egyébként csak a szokásos: kevés, de feszes dialógusok, nagy panelek, részletes, karakteres, és látványos rajzok, rengeteg akció, csipetnyi poén, feszültség, és jól megírt karakterek.
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
5. soliduss  A Krónikás
2016.10.20. 15:02:07
LV24
Válasz 4. VictorVance üzenetére:
húúú ne is mond. A justice League itt van a polcon eredeti első kiadásban... azok a történetek hatalmasan.

A kedvencem a Future End "minisorozat"... ez 52 részt tartalmazott és 2 éve futott 1 éven keresztül. kegyetlen jó volt.
4. VictorVance  PlayStation.Community tag
2016.10.19. 14:39:05
LV14
+1
Válasz 3. soliduss üzenetére:
A Red Hood-ot én is szívesen látnám.
Esetleg Batgirl, Nightwing, vagy Justice League.
Örülünk?
3. soliduss  A Krónikás
2016.10.19. 14:35:56
LV24
Válasz 2. VictorVance üzenetére:
milyen story-t? Mondjuk egy red hood story-t el bírnék viselni. Mert nekik hasonló kaliberű story-juk volt amíg vége nem lett....
2. VictorVance  PlayStation.Community tag
2016.10.18. 21:28:56
LV14
Válasz 1. Rosszarc üzenetére:
A Ragadozókat én is bírom, de kissé csalódtam, amikor kiderült, hogy megint ők jönnek. Elbírna ez a kiadvány egy másik New 52-es képregényt is.
Örülünk?
1. Rosszarc  PlayStation.Community tag
2016.10.18. 07:48:35
LV1
A Pokember tenyleg egyre jobb lesz. Gyakorlatilag ebben az evben tobb tortenetet kaptunk vele, mintha havilap lett volna a sorozat.
Batmannel remeltem, hogy miutan befejezodik a masik fele, valami erdekesebb sztori lesz, de aztan meglattam, hogy ugyanugy Ragadozokat kozolnek le, ami kicsit sok nekem, szeretem oket, de nem artana szerintem valami mas mostmar.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV14
PlayStation.Community tag
PSC Kredit
11383 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
4043 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
3351 db
Utolsó belépés:
2017.04.23. 09:09:01
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea