.

PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

9 hozzászólás

2016.05.21. 17:56:30

Utolsó hozzászólás: Rosszarc

2016.05.31. 18:04:05

Megosztás
Értékeld a blogot!
Jákob lajtorjája (Jacob’s Ladder – 1990)
(A kritika erősen spoileres, tehát akik nem látták a filmet, azok gyorsan nézzék meg, mert kötelező, és csak azután essenek neki az írásnak!)

A Jákob lajtorjája alighanem az egyik legrémisztőbb film, amely valaha napvilágot látott. Erre a jelzőre pedig minden egyes képkockájával, és másodpercével keményen rá is szolgált. Nem azért, mert minden sarkon gusztustalan, rémesnél rémesebb kreatúrák leskelődnek a főszereplőre, nem azért, mert literszámra spriccelik az arcunkba a készítők a vért, amiben nyakig gázolnunk, és már-már bele is fulladunk, nem azért, mert anatómiai pontossággal lehetünk szemtanúi annak, hogy embereket tépnek szét, fejeznek le, beleznek ki, nem. A Jákob lajtorjája nagyban felülemelkedik ezeken, és egy másik oldalról mutatja be a horrort, belenéz a lelkünkbe, megragadja talán az emberek egyik legnagyobb félelmét, öklével összeszorítja, kifacsarja, miközben úgy kínoz, hogy amikor enged a szorításán, azt hinnénk, minden rendben. De végeredményben a fogása sosem enged el, csak illúzióban tart. Adrian Lyne legjobb rendezése ez. A ’80-as évek egyik legnépszerűbb filmjének, a Flashdance-nek (mondjon bárki bármit, az sem volt annyira rossz), és a Végzetes vonzerőnek a direktora a filmtörténelem egyik legjobb pszichológiai thrillerét hozta tető alá, amelyet ugyan bemutatásakor nem övezett kitörő siker, később számos művészt, írót, rendezőt megihletett. A közönség nem volt különösképp kíváncsi a filmre (vagy bibliai töltete, vagy amiatt, hogy az emberek ebben az időben inkább valódi szörnyeket akartak a mozivásznon látni), emiatt költségvetését is alig tudta visszahozni, a kritikusok sem lelkesedtek egyöntetűen, így minden esély megvolt arra, hogy a produkció szép lassan feledésbe merüljön. Nem így történt. Az emberek szép lassan felfedezték magának a filmet, a lakossági megjelenésnek, és a videotékák sűrűjének köszönhetően, hogy a Jákob lajtorjája elfoglalta az őt megillető helyet, és végül kult-klasszikus lett. Ennek okát főleg mondanivalójában lehet keresni. Az pedig, lehetünk hívők, avagy sem, egészen csontig hatol.

Jacob Singer (Tim Robbins) megjárta a vietnámi háború poklát, most New York egyik szegényes, lepusztult negyedében él, és postáként dolgozik. Orvosi tanulmányait feladta, feleségétől egy személyes tragédia miatt elvált, mostani barátnőjével, Jezebel-el (Elizabeth Pena) osztja meg az ágyát. Minden megy a normális kerékvágásban, amikor egy nap Jacob különös dolgokat kezd látni. A metrón furcsa mozgásokra, az utcákon rémisztő, arctalan, vagy remegő figurákra lesz figyelmes, rémálmok kezdik gyötörni a háborúban átélt borzalmakról, és halott fiáról. Rémképek egész sora kínozza, miközben szenvedései nemcsak lelki, de fizikai formát is öltenek. Kezdi azt hinni, hogy elment az esze, de nyomozni kezd, és nemsokára kiderül, hogy nem csak ő képzeleg, egykori katonatársai is úgy érzik, valaki követi, és gyötri őket. Jacob úgy gondolja, Vietnámban valami kísérlet áldozatai lettek, amit a kormány szervezett meg, hogy sokkal harcképesebbé tegye a katonákat, és most ennek a mellékhatásaitól szenvednek. Azonban Jacob-ot folyamatos kételyek, fordulatok, és más szempontok érik, miközben hallucinációi egyre jobban felerősödnek, innen pedig nincs messze a végső felismerés, mely egészen más, mint azt először gondolta…

Már az elejétől fogva érezzük, hogy valami nincs rendben. Amint Jacob felébred a metróban a rémálomból, és ránéz egy rakás reklámplakátra, melynek egyikén szimplán csak a „Pokol” felirat díszeleg, már lehet némi fogalma a nézőnek a hangulatról. A díszletek úgy festenek, mintha legalábbis egy kisebb katasztrófa után járnánk, a mocskos metrókocsi, az ott alvó hajléktalan, majd az alagút büdös, pöcegödörre emlékeztető kinézete egy kifordult, deviáns világot hoz magával, a helyszínről az elején még maga Jacob is nehezen szabadul ki a megálló lezárt kijárata miatt. A Jákob lajtorjája szemét film. A nézőt könnyen tőrbe csalja, sikeresen hiteti el vele, hogy amit az adott pillanatban a képernyőn lát, az maga a valóság. A földalatti pokolból érkező fekete karmok a víziók, és rémálmok sötét világába rántják le a nézőt, Jacob-al együtt, aki a káosz szélén egyensúlyozik, végletekig szürrealista stílusban, hol kilépve, hol visszazökkenve a pokolian kínzó tortúrába. Az álom, és ébrenlét között vergődve próbálja felgöngyölíteni a múltját, miközben az elején még nem is sejti, hogy a valódi igazság jóval egyszerűbb, és egyben rémisztőbb is, ugyanakkor a néző vele együtt válik tanácstalanná, bizonytalanságunk pedig egészen a film utolsó percéig fokozódik. Hogy aztán a rendező véget vethessen a zavaros gondolatainknak, egy akkora arculcsapással, aminek egy pillanat alatt meglesz a hatása, és – mintha egy rémálomból ébrednénk – egyszerre világossá válik minden. Mindezt úgy érik el, hogy közben a film állandóan utal a megoldásra, az út a cselekmény végkimeneteléig tiszta, jól látható, de mégis ügyesen rejti el a néző szemei elől a megfejtést. Így a legnagyobb pofon, mely a befejezésnél érkezik váratlanul, arcpirítóan, csípősen, húsbamarkolóan hatásos, egyben tökéletesen eloszlat mindenféle ködöt, ami azelőtt elvakított minket.
Jacob útja ugyanis valójában az emberi létnek, elmúlásnak, és nem utolsósorban megtisztulásnak formája. Nem rémálmokról, borzalmas szörnyekről, nem is az amerikai kormány álnok ténykedéseiről szól, hanem az agóniáról, annak a néhány másodpercnek az örökkévalóságáról, mialatt a főhős megbékél önmagával, egyszerre éli meg a mennyet, és a poklot is. A forró, párás vietnámi dzsungelben vérbe fagyva haldokló Jacob retteg az elmúlástól, a haláltól, kétségbeesetten kapaszkodik az életbe, miközben a valóság, és a túlvilág közt beszorulva vesz részt a totális lelki, szellemi purgatóriumban, ahol minden egyes apró dolog komoly jelentéssel bír, mindennek megvan a maga oka, még ha ez előre nincs is kikristályosodva. A haldokló tudat egy hamis életminőséget hoz felszínre, amitől a főhősnek önkéntesen szabadulnia kell. Ilyen szempontból pedig lényegtelen, hogy alkalmaztak e harci drogot Jacob-on, és bajtársain Vietnámban, nem számít, hogy őt magát is egy barátja ölte meg a kísérlet hatásaitól őrjöngve. A Lajtorja-drog nevéhez hűen leviszi az emberi lelket, a tudatot egészen a sötét mélységekbe, Jacob megtisztulásában pedig pontosan ellentétes szerepet játszik. A történetben elrejtett apró utalások, bibliai elemek, nevek (minden egyes névnek, karakternek van valami jelentése, semmi sem véletlen) csak még zseniálisabbá teszik az egészet, kezdve Jacob 42 fokos lázával, amit később úgy kommentál, hogy „Majdnem elégtem”, csontkovácsa, Louis (akiről egy ízben a főhős azt mondja, olyan, mintha egy angyal lenne) sokat mondó szavaival bezárólag. A narratíva alaposan átgondolt, precíz stílusban van megjelenítve, keresztény, bibliai szimbólumokkal teletűzdelve, melyek sosem erőltetettek, hanem mindenki számára érthetőek.

A főszereplő több síkon zajló küzdelmét Tim Robbins remekül tolmácsolja alakításával, az ötletes, egyedi atmoszféráról nem is beszélve. Koszos, lepusztult utcák, romos épületek, összefirkált, penészes alagutak, rothadó falú, vérben, és testrészekben bővelkedő kórházi folyosók, ami a film legrémisztőbb, leghátborzongatóbb jelenetének a színhelye. Egyszerűen minden rohad, rozsdásodik, sárga, barna, vagy fekete színű, alig-alig van olyan díszlet, vagy helyszín, ami nem egy saját magából kiforduló, nem evilági létsík benyomását keltené. A démonok szerepeltetése is hatásosra sikeredett. Ahelyett, hogy premier plánban a képünkbe tolnának mindent, az összes hörgő, rángatózó, vicsorgó túlvilági lényt, csak részletek látszanak belőlük, némelyik csupán egy-két másodpercre villan fel. Egyszer egy kivillanó csáp, máskor egy hangosan csattogó fogsor, néha egy undorító, vérrel borított szörny visítása – sokkal félelmetesebb, és sokkal jobban rá hozza a nézőre a frászt így, mintha ezek teljes valójukban jelennének meg. A filmet nyugodtan odatehetjük az olyan hasonszőrű klasszikusok mellé, mint a Hatodik érzék, vagy az Angyalszív, utóbbi esetében, míg a főhőst ott a végső felismerés a Pokol legmélyebb bugyraiba taszítja, a Jákob lajtorjája végén az üdvösség következik be. Minden értelmet nyer, az összes apró üzenet, legfőképp Jacob „védőangyala” Louis (Danny Aiello) szavai, aki több alkalommal próbálta, és meg is mentette őt a Pokoltól: „Ha megbékélsz a halállal, a démonok angyalokká válnak”. Jacob-ot legkisebb fia, a tragikusan elhunyt Gabe (Macaulay Culkin) segíti át végül a túlvilágra, miután elfogadta, hogy az élete véget ért – talán pont ő segít neki megbékélni. És mikor végleg kileheli a lelkét a vietnámi dzsungelben, a halálos ágyán még utoljára visszanyeri eszméletét is. A csúcsra járatott szürrealizmus a feje tetejére állítja az egész filmet, az első néhány képkockát a végkifejlet teljesen újraértelmezi, megrágja, majd kiköpi.

A Jákob lajtorjája fajsúlyos alkotás, amit nem elég egyszer látni, és az aprólékos, mesteri forgatókönyvnek hála még újranézésekor is tartogathat meglepetéseket. Mondanivalóját többszöri megnézéssel lehet csak teljesen megérteni. A pop-kulturális hatását sem kell sokáig magyarázni: számos filmet, és tévésorozatot inspirált már az alkotás, alaptételnek bizonyul a pszichológiai thrillerek műfajában, sokkal félelmetesebb, mint a legtöbb gore-ban bővelkedő horrorfilm. Nemcsak a mozgókép médiumán belül vált hivatkozási ponttá, hiszen elég csak a Silent Hill videojátékokra gondolni, amelyek számos hangulati elemet vettek kölcsön a filmből. A Jákob lajtorjája fő mondanivalója felett nem lehet szemet hunyni: a halállal való megbékélésnek ezen módja remekül, ötletesen, és emlékezetesen van bemutatva. Egyúttal legmaradandóbb üzenete (és egyben leghátborzongatóbb felvetése), hogy talán mindannyian végig fogunk menni ezen az úton…
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
9. Rosszarc  PlayStation.Community tag
2016.05.31. 18:04:05
LV1
Egy horrorfilm sem volt meg annyira hatborzongato szamomra, mint ez az alkotas.
8. Joci04  PlayStation.Community tag
2016.05.28. 13:47:45
LV2
Hatalmas film!!
" The fire rises "
7. Sakamoto_14  A bölcs
2016.05.25. 05:37:25
LV19
Válasz 6. Sakamoto_14 üzenetére:
Na megnéztem még egyszer. Kicsit jobban tetszett, mint elsőre. Nem is értem, hogy a vége hogy nem maradt meg, az teljesen újnak hatott most. Így már értékelhető összességében a film.
6. Sakamoto_14  A bölcs
2016.05.24. 08:24:13
LV19
Egyszer néztem, nem tetszett. Lehet, hogy még egy esélyt adok neki valamikor.
5. ColdHand  PlayStation.Community tag
2016.05.23. 20:26:13
LV21
Nézés közben versenyeztünk, hogy ki alszik be utoljára. :)
Mondjuk ez nem feltétlenül a film hibája volt, egyszerűen rohadt fáradtak voltunk, de ettől függetlenül nem jött be. Lehet meg kellene próbálni még egyszer, kipihenve.
...a többit képzeld hozzá.
4. Onimushaman  Szerkesztő
2016.05.23. 17:21:21
LV23
Válasz 3. VictorVance üzenetére:
Nekem elsőre is bejött.
señor
3. VictorVance  PlayStation.Community tag
2016.05.23. 13:34:18
LV14
Válasz 1. Greg üzenetére:
Valóban nem egy könnyű alkotás, emészteni kell. Elsőre nekem nem is tetszett annyira, de második nézésre már ütött rendesen.
Örülünk?
2. bundas01  Hivatásos Troll
2016.05.21. 21:45:55
LV20
ez mekkora film volt... ;)
Na ez is egy m.f.,színtén nagy a pofája:D
1. Greg  PlayStation.Community tag
2016.05.21. 19:03:49
LV24
Beteg egy film.... kb kétszer próbálkoztam vele de nem jutottam a végére.
LV426
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV14
PlayStation.Community tag
PSC Kredit
11409 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
4058 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
3359 db
Utolsó belépés:
2017.04.26. 16:26:04
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea