.
 

PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

4 hozzászólás

2016.04.28. 20:25:59

Utolsó hozzászólás: VictorVance

2016.05.05. 18:24:39

Megosztás
Értékeld a blogot!
Marvel+ #7-12
Astonishing Thor #1-5 (2011)
Astonishing X-Men #1-6 (2004)
Deadpool #66-67 (2002)
She-Hulk #22-23, 25-26 (2007-2008)
Wolverine: First Class #9 (2009)
2012-ben nagy előrelépést jelentett a hazai képregényiparban a Marvel+, ami A Hihetetlen Pókember mellett kéthavonta engedett bepillantást a Marvel Comics hőseinek izgalmas kalandjaiba. Magyarországon akkor a műfaj, mint olyan haldoklott, bár a Kingpin folyamatosan adott ki köteteket, és más kiadó is próbálkozott azért (hogy aztán szinte mindegyikőjük be is fürödjön vele), de igazi, amerikai, havonta-kéthavonta megjelenő szuperhős füzetek egyáltalán nem voltak az újságok polcain. Nem meglepő, itthon még mindig él az az ősrégi sztereotípia, hogy a képregények csupán gyerekeknek valók, na meg a hazai ízlést sem olyan könnyű eltalálni (fényes bizonyítékai voltak ennek a folyamatosan megszűnő sorozatok a ’90-es, és 2000-es években), viszont a Kingpin okosan, és óvatosan kezdett bele a rajzolt kalandok terjesztésébe. Korlátozott példányszám, 48 oldal, benne két történet, jó ízléssel összeválogatva: végül nem várt siker lett. Így a második évfolyamra, 2013-ban a sorozat belendülése után mindkettőt növelték. A képregény országos terjesztést kapott, és immár 72 oldalon következzük nyomon a Marvel hőseit, ami már egyszerre három történetet jelentett, egyetlen füzetben. Ennek köszönhetően az év igencsak bővelkedett olyan hősökben, akiket a magyar olvasók már korábban megismerhettek, de bőven voltak új bemutatkozók is. A második évfolyam talán még izgalmasabb is, mint az első. Színesebb, szórakoztatóbb, többféle stílust is megvillant (komoly stílustól az egészen viccesig), remek írók egész sora szolgáltatja a felejthetetlen pillanatokat, és egyben biztosítékként szolgál arra, hogy érdemes beruházni, és időt szánni a sorozatra.

Elsőként egy hőscsapat tűnik fel, azaz az X-Men, akik a hazai olvasók számára szerencsére nem ismeretlenek. Már csak a roppant népszerű mozifilmek miatt sem, de a ’90-es években képregénysorozat formájában is itt voltak, igaz a 36. szám után meg kellett szüntetni, de legalább egy kifejezetten jó, és fantáziadús időszakot élvezhettek az olvasók. A legendás Chris Claremont által jegyzett történetekben a csapat főhadiszállásaként működő mutáns-iskola egy menedék volt, a (sokszor pont hogy a szüleik által) kitaszított fiatalok számára, akik nem tudták kezelni hirtelen kapott képességeiket, de a pótapaként funkcionáló Charles Xavier professzor segítségével újra megtalálhatták magukat, és a családjuktól elmenekülő fiatalok ezen a helyen valódi kapcsolatot, is teremthettek egymással. Nem véletlen, hogy a ’70-es, ’80-as évek tinédzserei metaforaként tekinthettek a képregényben szereplő iskolára: az úgynevezett X-generáció tagjai minden korábbi nemzedéknél erősebben érezték, hogy saját szüleik elhanyagolják őket, minden tehetségük, és furcsaságuk ellenére. Az X-Men képregények sikere valahol ebben a témában keresendő. Claremont az egész csapatot egy családként képzelte el, egy összetartó, szerető közösségként, ahol, bár vannak ellentétek bőven, végül mindig megoldják a konfliktusokat. Ezt sikerült még az olyan komoly sztorik közepette is érvényesíteni, mint a Főnix halála, vagy Az eljövendő múlt napjai. Claremont távozása után azonban rengeteg új irányvonal, és esemény jött, ami rendesen megváltoztatta az X-Men szerepét a világban, és a csapat felépítését is.

A Kingpin nem hibázott, amikor az újraindított X-Men sorozathoz a 2000-es évek egyik legjobb címé, az Astonishing X-Men-t választotta. John Cassady realisztikus, és letisztult rajzaival kápráztatja el az olvasót, igaz kissé szoborszerű arcokkal, de a célját eléri, az író pedig nem más, mint maga Joss Whedon. A geekeknek nyilván nem kell bemutatni a palit, elég annyit mondani róla, hogy többek közt olyan tévésorozatokat köszönhetünk neki, mint a Buffy, a vámpírok réme, vagy a kultuszstátuszba emelkedett Firefly. És nem utolsósorban ő írta-rendezte a Marvel számára a Bosszúállókat, és a Bosszúállók: Ultron korát is. Tehát nem akárki a szakmában. Whedon mindig is értett hozzá, hogy egyszerre több karaktert is irányítson, úgy hogy ne, vagy inkább csak kevésbé fenyegesse az valamelyikkőjüket, hogy hátérbe szorul, agy más elveszi előle a figyelmet. Az Astonishing X-Men remek lehetőséget biztosított neki arra, hogy kamatoztathassa tehetségét. Whedon X-Men-je végképp elhagyta Claremont család-tematikáját, inkább a széthúzásokra összpontosít, és arra, hogy a hétköznapi társadalom miként reagál a mutánsokra, és arra a félelemre, előítéletre, melyek eredményeként kitaszítják őket a normális közegből. A mutáns-kérdés azonban bonyolult, és összetett dolog, ezért valószínűleg sosem fognak vele dűlőre jutni. A képregényekben hosszú éveken keresztül mutatták be ezt ilyen-olyan formában.
Whedon azonban csavar egyet a meglévő formulán. A mutáns társadalmat új szituáció elé állítja egy szer, ami állítólag semlegesíti azt a gén a szervezetben, ami a mutációért felel. Egyesek gyógyszerként tekintenek rá, mely végre véget vehetne ennek, az általuk nevezett átoknak, mely barátokat, és családokat szakított szét, életeket tett tönkre. Mások felháborodnak, és teljes mellszélességgel ellenzik a gyógyszer forgalmazását, mert azzal, hogy használnák, egyéniségüket adnák fel, és szembemennének azzal, ami ellen oly erősen, és fáradhatatlanul harcoltak az évek alatt. A mutánsoknak saját másságukkal kell szembenézniük, a történet olyan kérdéseket vet fel, miszerint megéri e minden hátránya ellenére elvállalni saját magukat, avagy sem. Ezért ezúttal a hangsúly nem a világ megmentésén van, vagy egy újabb idegen invázió visszaszorításán, a sztori jóval bensőségesebb, és személyesebb. Eközben Whedon olyan képregényes kliséket is előhúz, mint egy halott karakter visszahozása (megtanulhattuk már, hogy a Marvel univerzumban senki sem marad hosszabb ideig koporsóban), vagy az egyre kiéleződő ellentétek, azonban ő könnyed iróniával ereszti össze a csapat tagjait, akik a kezdeti belső konfliktusok ellenére végül egy csapattá kovácsolódnak. Az Adottság című történet ezek miatt kitűnő olvasmány. Épp eléggé szórakoztató ahhoz, hogy szélesebb körben is sikert arasson, és eléggé komoly ahhoz, hogy a felnőttebb közönséget is megszólíthassa, és pontosan annyira rejtélyes, hogy az olvasó tűkön ülve várja a folytatást azért, hogy választ kaphasson a feltett kérdésekre.

A 2013-as időszakból egyértelműen Xavier mutáns csapata viszi a pálmát, de nem ez az egyetlen sztori, mely megérdemli a rajongók figyelmét. A vitathatatlanul leghíresebb mutáns, Rozsomák is megkapta a maga szeletét a tortából. Félrefordított nevű hősünknek is volt egy sorozata annak idején, ami sajnos csak 9 részt ért meg, ezen kívül két képregénykötet is megjelent vele. Ezek közü az egyik egy klasszikus sztori volt, melyet szintén Chris Claremont írt, és Frank Miller rajzolt, a helyszín pedig Japán volt, ahol a karakter már nemegyszer megfordult. Az adamantium-csontvázzal feltuningolt antihős rajongói tudják, hogy nem áll messze tőle a szamuráj-életmód, melynek köszönhetően képes fékezni vadállati énjét, ami gyakran elő akar belőle törni. Persze itt is ahány alkotó, annyiféle értelmezés. Rozsomák az egyik legnehezebben írható karakter a Marvel szereplők közül, nagy írói teljesítményt követelnek meg az alapvető attribútumai, melyekből van vagy egy rakás. A jelen történetet a Wolverine: First Class című sorozatból emelték ki, mely természetesen nem igényel nagyobb háttér-ismeretet, önmagában is megállja a helyét. Egy bonyolult, spirituális tanmese, mely Rozsomák, és Kardfog ősrégi ellentétére van felfűzve. Egyszerre szól önmagunk elfogadásáról, a belső békéről, és a harcos lelkének klasszikus útjáról, melynek végén az értelemszerű győzelem várja. Egynek valóban elmegy, tényleg érdekes sztori.
A Marvel+ szerencsére ügyesen lavírozik a történetek hangvétele között, tehát nem csak komoly, hanem vicces sztorikkal is találkozhatunk benne, az idén mozikban taroló Deadpool-al, a zsoldosok istencsászárával, és She- Hulk-al, azaz magyar fordításban Amazonnal a főszerepben. Előbbi szokásához híven durva, obszcén, perverz poénokkal operál, a hangvételhez passzoló karikaturisztikus rajzokkal, a komikus vonal verhetetlen, és igazából legszívesebben önálló, havonta megjelenő füzetekben olvasná legszívesebben magyarul a zsoldosisten kalandjait az ember. Utóbbi karakter pedig, unokatestvéréhez, Hulk-hoz hasonlóan szintén nagy, zöld, és szeret zúzni. Valljuk be, maga a figura kissé röhejes (furcsa hagyomány, hogy a legtöbb Marvel hős női változatokat is kap), azonban Peter David író nemegyszer bebizonyította már, hogy még a legbanálisabb karakterekből is ki tud hozni nagyszerű dolgokat. Tizenkét éven át írta a Hulk-ot, ami a nagy zöld ember egyik legjobb időszaka volt, Amazonnál sincs ez másképp. Az egykor ügyvédként, de most adósságbehajtó fejvadászként dolgozó hősnő kalandjai már-már a képregények hőskorát idézik, dugig van könnyedséggel, és humorral. Hemzseg a nagyszerű ötletektől, és a még nagyszerűbb megoldásoktól.

És akkor a végére maradjanak a negatívumok. Három éve, a Thor: Sötét világ című film bemutatója idején a Kingpin elérkezettnek látta az időt, hogy a villámisten egyik önálló kalandját is megjelentesse a Marvel+-ban, ha már a karakter a vászonra betörve sikert aratott hazánkban. Sikerült is kiadni az Astonishing Thor sorozat első öt számát, ami összességében igencsak felejthető lett. Mike Choi remek, festői rajzai miatt talán megér rá időt szánni, de ez a Thor egy teljesen közepes képregény, nem az a nagyívű mese, amit a karakter rajongói megszokhattak. Nem újdonság, hogy a képregényekben elrugaszkodnak a valóságtól, és nagyon elmennek a fantasy irányába, de a két tudattal rendelkező bolygó harca még e keretek között is nevetséges. Ehhez jön még, hogy a főhős jellemét, és becsületes, önzetlen tulajdonságait egy szerelmi szálon keresztül domborítják ki, ami totálisan giccsbe fullad. Nem volt épp a legjobb választás, a Marvel+ második menetéből ez lett a leggyengébb eresztés. De végülis ötből egy kicsit sem rossz arány.
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
4. VictorVance  Szerkesztő
2016.05.05. 18:24:39
LV15
Válasz 3. Rosszarc üzenetére:
Szerintem nem fogják folytatni. Olyan mértékben rossz lett, hogy a Kingpin valószínű nem vállalja be. De emellett számtalan jó X-Men képregény van, szóval szerintem marad ugyanúgy a mutáns-csapat.
Örülünk?
3. Rosszarc  PlayStation.Community tag
2016.05.05. 17:36:55
LV1
Válasz 2. VictorVance üzenetére:
Kivancsi vagyok mi lesz akkor, ha vegigmegy a Whedon-korszak, folytatjak az Astonish közleset, vagy belekezdenek egy masik szeriaba.
2. VictorVance  Szerkesztő
2016.05.01. 20:57:32
LV15
Válasz 1. Rosszarc üzenetére:
Szerintem is nagyon jó, gyakorlatilag a most magyarul futó sorozatok egyik legjobbja. Sajnos a 24. szám után Whedon kiszállt, utána érezhetően rosszabb lett a színvonal.
Örülünk?
1. Rosszarc  PlayStation.Community tag
2016.05.01. 15:20:26
LV1
A Whedon-fele X-Men a kedvencem. Elolvastam meg korabban angolul, nehany aprobb hibat leszamitva ott van a legjobb kepregenyek kozt. Talan csak annyi a baja, hogy kicsit reboot szaga van pl. a jelmez osztasnal, es a gyogyszeres temat tenyleg kicsit elkapkodtak. Mindezzel meg igy is jo es orulok hogy megjelent magyarul
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV15
Szerkesztő
PSC Kredit
12471 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
4497 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
3732 db
Utolsó belépés:
2017.09.21. 10:30:46
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea