PlayStation.Community Blog ›› Kiccsidzson

0 hozzászólás

2015.11.12. 20:42:21

Nincs hozzászólás ehhez a napjóbejegyzéshez!

Megosztás
Értékeld a blogot!
Bejöttek az oroszok! Ezt kiabálta mindenki 1956 őszén. Tudtam, hogy van valami helyzet, de a főváros messze van, hagyjanak engem békén szántani és vetni, nem érek én rá ilyesmivel foglalkozni.
Aztán persze itt is megjelentek a tankok, a kis falumban. Nem is értettem, miért jöttek ide, meg hogy lehet ilyen sok tankjuk. Mindegy.

- Gyere ki vagy én megyek be! - ordította egy orosz az ajtón kívülről, talán az egyetlen, aki beszélt közülük valami emberi nyelvet. Éppen zabkását ettem, mazsolával, kis dióval. Amúgy is elég fogyékony vagyok, nehezen tudok hízni, pedig a vékony paraszt nem paraszt. Erre még ez is. Így nem lehet nyugodtan enni, hogy itt ordibálnak az ember mellett. Pedig kezd jó lenni a termés, már alig páran éheznek a faluban. Én mondjuk nem, de én meg hízni nem tudok, pedig kéne kicsit. De így nem lehet.
- Gyere ki, vagy kiváglak mint taknyot sz*rni!! - ordított újra az orosz, két mondást is összevonva a hatás kedvéért. A bal kezem az asztalon ökölbe szorult, de annyira, hogy tisztára elfehéredett.
- NEM HALLOD??!!
Hallottam. Az öklöm már csak akkora, mint egy dió, úgy szorítom. És a feszültség bennem egyre nő.
Mikor belépett a házamba és odajött mellém, még elkerülhette volna a bajt. Még visszakozhatott volna. Csak békén kellett volna hagynia. E helyett felborította az asztalt. A zabkása kiömlött a padlóra. És ekkor durrant el az agyam.
Dió méretű öklömmel állcsúcson vágtam, valószínűleg el is törtem neki. Azonnal összeesett.
Utána kimentem az udvarra, majd az utcára és az ott álló tank mellé léptem. Nem lőttek rám a benne ülők, éppen más felé néztek. A tömeget a túloldalon, a géppuska és a lövegtorony csöve is feléjük volt fordítva.
Megmarkoltam a lánctalpat, hogy felborítsam az egész járművet, úgy ahogy van. De csak a sárba süppedtem bele. Köves út kéne már.
Nem baj. Kimásztam a sárból és egy határozott mozdulattal lerántottam a lánctalpat. Erre már észrevettek, mert nagyot rándult a tank, mit pár pillanattal később saját vasával, mintha csak valami ostort forgatnék, szeltem ketté. Pár csapás azért kellett.

Kicsit lenyugodtam, de a pipa még bennem volt. Maris főzött nekem másik kását. És hagytak végre nyugodtan enni.
Az életben maradt oroszokat bezártuk a pincébe, a falusiak vigyáznak majd rájuk. Én meg megyek fel Pestre. Nincs sok időm, és a dolgot amit elkezdtem nem hagyhatom félbe, mert akkor nagy bajt hozok az enyéimre.

Pesten nem avatkoztam be. De bizonyos információk kellettek. Egy félig szétlőtt hotel emeleti szobájában volt találkozóm a helyi forradalmárok vezetőjével, és pár emberével. Elmondtam nekik mindent, ahogy történt. De nem hitték el. Valószínűleg nem hitték, hogy hazudok, inkább őrültnek néztek. Fasza.
Ekkor váratlanul és hívatlanul egy farkaskutya jött be az ajtó nélküli szobába. Beszélgetőpartnereimnek hátat fordítva odamentem hozzá. Valami furcsa biléta lógott a nyakörvén.
Ül! - szóltam rá roppant határozottsággal. A kutya leült.
- Pacsit! - jött számból az újabb parancs, közben leguggoltam hozzá. És akkor már el tudtam olvasni a bilétát.
A blöki engedelmesen felemelte a mancsát, jól nevelt jószág lehetett. Hasonlóan cselekedtem én is, de nem fogtam meg a felém nyújtott kutyakezet, hanem inkább végigsimítottam a jobbommal csapzott frizurámat.
- Ezt benézted blöki! - mondtam diadalmasan.
Erre a végszóra karhatalmisták rontottak a terembe, egy kisebb csapat. A jól nevelt eb közéjük vegyült, onnan ugatott rám és a lázadókra. Tucatnyi fegyvercső szegeződött ránk.
Azonnal a magasba lendítettem a kezeimet, hátra sem néztem, talán a többiek is így cselekedtek mögöttem. Ordítoztak ránk, a saját nyelvünkön, de a nagy hangzavarban semmit sem értettünk belőle. Én legalábbis nem. Az a lényeg, hogy nem velünk voltak.
Felemelt kézzel a kutya szemébe néztem, és egy irtózatosat füttyentettem neki. Vette a jelzést, és farkát a lábai közé húzva átjött hozzánk, a mi térfelünkre. Pár karhatalmista a füléhez kapott, mások belém akartak lőni. Cselekednem kellett.
Az ég felé emelt kezekkel felugrottam a helyiségben, mindkét kézfejemmel átütve a plafont. A frissen keletkezett peremekben megkapaszkodva hatalmasat rántottam a mennyezeten, rárántva azt a meglepett ávósokra. Mivel gyorsan csináltam csak a plafon fele szakadt le, a másik fele nem, így a mi csapatunk a kutyával együtt sértetlenül megúszta a dolgot. Két legyet egy csapásra. Már mindent elhittek nekem. És a szükséges infókat is megkaptam. Vigyázzatok a kis ávós dögre, mondtam nekik, ő nem tehet róla, hogy rossz gazdái voltak, majd a kutya fültövét megvakarva leléptem.

Szevasztopolnál komoly ellenállásba ütköztem. Ekkor már ismertek, megelőzött a hírem, de azt nem tudták, hogy pontosan ki vagyok. Valami nevet is ragasztottak rám, de oroszul, így nem tudtam megjegyezni. Egy komplett páncélos hadosztály várt rám.
Az előnyöm annyi volt, hogy nem tudták pontosan, kire lőjenek, és mivel csak egyedül voltam, könnyű volt elbújnom.
Fel akartam készülni a harcra.
Elővettem hát a tarisznyámból a kevés maradék zabot, diót, mazsolát. Kis kalapáccsal a zabszemeket egy kövön kilapítgattam, majd egy kis lábasba tettem. Kevés vizet öntöttem hozzá, a tábortűz felett pár perc alatt megrottyantottam, majd kicsit hűlni hagytam. Csipetnyi sót és mézet kevertem bele, majd beletettem a mazsolát és a diót. És szép nyugodtan elfogyasztottam. Az utolsó szem mazsolával sokáig szemeztem, de végül megettem őt is. Mert nem ejtünk foglyokat. Szükségem lesz az energiára. Közben bámultam a tüzet, és reméltem, talán nem veszik észre idő előtt a füstöt.
Éjszaka ütöttem rajtuk. És több dolgot is tanultam. Például azt, hogy kiválóan lehet használni egy tankot a lövegtorony ágyúcsövénél fogva kalapácsként, a többi tank összezúzására. Másrészt azt, hogy ugyan hiába futok nagyon gyorsan akár egy tankkal is a kezemben, ha puha talajra érek elsüllyedek. Pedig ezt már tudhattam volna. Még szerencse, hogy a csata nagyrészt kemény talajon zajlott.

- Hol van Joszif? - kérdeztem kis idő elteltével a tábornoktól, akit nem hagytam elfutni és akinek a balszerencséje, hogy beszélt a nyelvemen.
- Tessék?? - hebegte.
- Dzsugasvili. Merre van?
- ... Kicsoda..?? - értetlenkedett.
- HOL!? VAN!? SZTÁLIN!!??

Eleinte persze próbált mellébeszélni, hogy hiszen ő három éve meghalt. De nekem biztos információim voltak, hogy ő áll a háttérben, miatta tapossák tankok a földemet. Végig ő irányított mindent, minden az ő kezében fut össze. Csak egy kis időre el akart tűnni, túl sok volt már az ellensége. Ismerem az ilyen felépített történeteket, hogy majd a nagy vezér visszatér a halálból, mert ő még erre is képes. Hát nem fog. Majd én gondoskodom róla.

A bunkerben, a végső búvóhelyen (előtte kis mészárlást rendeztem az elit osztag emberei között) még három terem állta utamat, három különösen képzett testőr védte a nagy vezért. Az első késekkel hadonászott, így hát ezekkel szurkáltam tele. A második valami lánccal összekötött fadarabokat lóbált, egyszerűen kettétéptem. A harmadiknál már elegem lett, valagba rúgtam és elzavartam, ne parádézzon itt nekem.
A fél méter vastag páncélajtó a harmadik rúgásra engedett (már fáradt voltam), mögötte lapult a vezér. Lövéseit a tokjából kiszakadt ajtóval hárítottam, majd egyre lopva a távolságot ugyanezzel kicsaptam a kezéből a fegyvert. Látszott rajta az ijedség és a tehetetlenség dühe. Valamit mormolt is a bajsza alatt, de nem értettük egymást.
- Azt beszélik, hogy a bajusz növeli az orr és a felsőajak közötti távolságot, mert idővel felfelé nyomja az orrot, így nyújtva meg az egész fejet. Tudtad ezt? - mondtam, próbálva oldani a feszültséget.
??
- Nagy a fejed, Joszif! - szóltam ékes anyanyelvemen, majd meglendítettem borsónyivá szorított balomat, és a testébe vágtam, átszakítva azt. Túloldalt engedtem öklöm szorításából, így egy jóval nagyobb kézfejet rántottam vissza, így ha a lyuk szemmagasságban lett volna, talán át is látok rajta.
Hát ennyi. Így végzik a diktátorok.
Sztálin megmerevedett. Mintha állva a földhöz ragadt volna.
Szájából baracklé folyt ki..

Hogy micsoda?
Hirtelen lever a víz, egy lépést hátrálok. Összezavarodok. Ő felém tántorog, mint egy élőhalott, de hát valójában az is. Hadonászik a levegőben,erőtlen ütéseket helyez el rajtam. Nem törődök vele, zavartan nézek körbe. Keresem a kapaszkodót, a fogódzót, de nem lelem, nem látom, pedig látnom kéne, mielőtt szétcsúszik minden. A levegő már remeg, egyre élesedő hangok szúrják a fülemet, sátáni diktátorkacajt vélek hallani, érzem, hogy egy vércsepp indul el az orromból, egy másik a fülemből. A tér megfeszül, majd görbül, talán meghajolni készül, mint egy dolgát jól elvégző illuzionista..
És akkor meglátom az asztalnál a félig üres gyümölcsleves kancsót. Végre. A dolgok a helyükre kerülnek, a párhuzamos világok megnyugszanak, az ütközést elkerültük. Csak súroltuk egymást.
És Joszif eldől.

A puffanás után a halott diktátor mellé lépek, nézem a hatalmas lyukat a testén. Egy lyukas diktátor. A lobogónk ugrik be, a lyukas zászló. A sors furcsa fintora.
Az étkezőasztal mellé lépek, nézem a még félig telt kancsót és a félig elfogyasztott szendvicset. Befejezem helyette, bár kedvem lenne kiköpni, de az éhség nagy úr. És végül is nem rossz. Baracklével öblítem le.

--------------------------

- Adjátok vissza a hegyeimet - mondom a tárgyalópartnereimnek, valahol a francia Alpokban, egy titkos katonai bázison. Igen, újrarajzoltam a kárpát medencét, de csak a magyarok lakta részeket akarom, semmi többet. Klopfoljuk nagyobbra azt a rántott húst.
- Valóban így akarja? - kérdeznek vissza többen is a velem szemben ülő váll-laposok közül tolmácsok segítségével.
Kicsit kivárok, majd bólintok. De őrült sebességgel, így két dolgot oldok meg egyszerre. Egyrészt válaszolok, másrészt a golyó - mit egy pillanattal ezelőtt az ablakon túlról lőtt ki rám egy orvlövész - épp elkerüli a fejem és a falban állapodik meg.
- Tudom, hogy azt hiszitek, veszélyt jelentek rátok és az egész világra. De nem érdekel - szólalok meg nyugodtan. És ugyanilyen nyugodtan folytatom.
- Mert nem tudtok irányítani. És ettől féltek. Szerintem meg ti jelentetek veszélyt, de ezt most hagyjuk. De ha még egyszer megpróbáltok megölni, kettétépem a Földet! - mondom immár kissé ingerülten.
Aztán rájövök, hogy túl nagyot mondtam, ezt valószínűleg nem tudom megtenni. De a szemközt ülők torkában a gombóc és halántékukon a verejtékcsepp azt mutatja, hogy elhitték. Már bánom, hogy nem azt mondtam, hogy beleb*szom a Földet a Napba.
Ezzel felállok, és átadom őket a magyar küldöttségnek, a részleteket majd velük megbeszélik. Ők is felállnak, szép sort alkotva. Ahogy elmegyek mellettük kezet nyújtok a brit, francia, amerikai és még ki tudja milyen nemzetbéli tárgyalópartneremnek. Csak a protokoll miatt, nehogy azt higgyék, hogy egy paraszt vagyok. Mikor az újonnan kinevezett orosz pártfőtitkárhoz érek, nyújtom neki is a kezem. Ő is így tesz, de mielőtt hozzám érhetne magasba emelem a jobbom, s végigsimítom vele frizurámat. Ezt benézted, ruszki.

Haza már gyalog megyek, persze párszor még megpróbálnak eltenni láb alól. Ilyenkor rágyorsítok, úgysem tudnak követni. Vért nem ontok, elég volt belőle.
Országom határát átlépve már teljes biztonságban érezhetem magam. Csitítom az ünneplő tömeget, nem kell ez, mindenki menjen szépen a dolgára.
Hazaérek, végre. Maris talán már bezárta a tyúkokat. Talán már le is feküdt, nem ébresztem fel. Egy tál zabkása ki van készítve nekem az asztalra. Ez kedves tőle. Kihűlt már, azt hiszem kicsit rámelegítek.

A hátsó kertben újabb meglepetés vár. A bilétás kutya. A félhomály ellenére is megismer. Ott ül egymagában, csendben. Azért lehet itt, hogy megfigyeljen? De elhessegetem a gondolatot, hisz már más rendszer van. Csak ül, és felém emeli a jobb első lábát. Leguggolok elé, és elfogadom a kinyújtott kezet. Szent a béke.

A fát is közösen nézzük meg a kertben. Különös fa, és fiatal is még. És a kutya is valami különös tisztelettel viseltetik iránta. Nem megy oda a tövéhez, és nem jelöli meg. Talán nem meri.
Mintha csillogna ez a fa a sötétben. Hogy ki ültette ide azt nem tudom, egyszer csak kinőtt a földből. Érdekes. És az is különös, hogy bár idén termett először, de rengeteget. Nem szoktak a fák elsőre ennyit teremni.
Pár napja, még az incidens előtt jól be is laktam belőle.
Mintha magát a gyümölcshúsba ágyazott harcos életerőt ettem volna akkor.
Blog hozzászólások
LV5
PlayStation.Community tag
PSC Kredit
4342 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
zzzzzzzzzzzzz
Fórumhozzászólások száma:
183 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
43 db
Utolsó belépés:
2016.06.09. 19:55:56
Regisztráció ideje:
2008.10.11. 13:05:54
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea