PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

18 hozzászólás

2015.10.07. 01:06:38

Utolsó hozzászólás: MrZ

2015.10.14. 15:36:10

Megosztás
Értékeld a blogot!
Egy legendás harcos szomorú búcsúja.
A több felvonásból álló történeteknek is megvannak a maguk átkai: legyen szó akár filmről, regényről, vagy videojátékról – sőt, jelen esetben a legutolsó médium az, ami igazán fontos. A ’90-es években egyre nagyobb teret nyert a virtuális szórakozás, ami már nem csak egy afféle réteg-hobbiként működött, hanem elkezdte meghódítani a szélesebb közönséget is, ami természetesen hatalmas dollármilliókat, és különböző üzlet lehetőségeket vont maga után. Az évtized végén érkezett meg a következő mérföldkő, egy bizonyos Hideo Kojima nevű japán úriember játéka, a Metal Gear Solid, ami jött, látott, és egy szempillantás alatt győzött. Attól kezdve már semmi sem volt ugyanolyan a műfajban, nem is lehetett, hiszen a Metal Gear Solid vitathatatlan érdemei közé tartozik, hogy segítségével az egész videojáték ipar elkezdett felnőni. Immár nem csak egysíkú, kétdimenziós papírmasé pixel-figurákat láthattunk megelevenedni a képernyőn, hanem igazi élő, lélegző karaktereket, akikért izgulhattunk, akik iránt szeretetet, esetleg gyűlöletet, szánalmat, sajnálatot, szomorúságot, vagy bármit érezhettünk – igen, ez már valóban hasonlított arra az élményre, amit egy moziteremben lát, és érez az ember. Ebben a műfajban is ugyanazok a szabályok: ha nem vagy elég tehetséges, szerencsés, esetleg rossz lapokat kapsz, akkor a nevedet valószínűleg senki sem fogja megjegyezni. Azonban ha van elég sütnivalód, akkor akár sikeres ember s lehet belőled, aki akkora befolyással, és hatással bír arra a műfajra, amiben tevékenykedik, hogy nevét beírják a nagy könyvbe, talán még hivatkozási alap is lesz. Hideo Kojima márpedig nagyon nagy név lett a videojáték iparban: valószínűleg sokkal nagyobb, mint azt valaha elmerte volna képzelni, és talán még az is lehet, hogy nagyobb, mint amekkora valaha is szeretett volna lenni. Ámde a nagy kritikai, és pénzügyi sikerekkel egy csomagban jöttek az ezzel járó viszontagságok. Kojima átka maga az MGS sorozat: egy saga, amit az évek során oly sokszor akart befejezni, átadni másnak, viszont a sors, az elhivatottság, vagy épp a rajongói nyomás miatt ebbe mindannyiszor beletört a bicskája. Minden egyes MGS epizód után elmondja, hogy az lesz az utolsó, noha ezen állítása minduntalan meg is dől.

Na persze a nyomás rettenetes, ami ezzel a bizonyos átokkal jár. Mert mégis hogyan folytatsz egy olyan játékot, aminek első része hatalmas mérföldkő volt, rengeteg díjat nyert, az elismerések száma végtelen, és emberek milliói szobájába költözött be az-az élmény, amit a Metal Gear Solid kínál? Nehezen, az biztos. Kojima pedig nem is tudott teljes egészében megfelelni ezeknek az elvárásoknak, és a Sons of Liberty koncepcióját, na meg történetét nézve talán nem is nagyon akart. Aztán jött a Snake Eater: elődjével szemben ez sokkal letisztultabb, epikusabb, személyesebb volt, a harmadik rész már tényleg magában foglalta mindazokat az elemeket, melyek miatt játékosok tömege helyezte piedesztálra Kojima nevét, és valóságos istenségnek kiáltotta ki, miközben a legelső epizód lemeze ezredik alkalommal is ott pörgött a kis szürke konzolban. A harmadik epizód helyreállította az MGS nevet (bár egyesek szerint egyáltalán nem is volt szükség helyreállításra – ez is egy olyan vita, ami már legalább 14 éve tart), jobban kitágította az univerzumot, és önmagában is egy kerek történet volt, ami még így több mint egy évtizeddel megjelenése után is hihetetlenül lebilincselő. És miközben a játék végigvitele után a rajongók tömege már a következő részt várta, Kojima ismét csak a szokásos szavakkal tudott szolgálni: részéről ennyi volt, nem kíván többet foglalkozni a sorozattal, maximum producerként, ahogy az a Portable Ops című kézikonzolos epizód esetében is történt. Felesleges megjegyezni, hogy ezúttal sem alakultak úgy a dolgok, ahogy azt Kojima elképzelte. Akarata szerint ugyanis a harmadik epizód lett volna az utolsó a sorozatban, bár a Sons of Liberty rengeteg nyitott kérdést hagyott, de Kojima a válaszok lehetséges variációit szerette volna a játékosokra bízni. A rajongói nyomás azonban hatalmas volt, és kis idő múlva, miközben a Sony a következő nagy dobásra készült a PlayStation 3 képében, a Konami-nál is elkezdtek mozgolódni a dolgok: a Kojima Productions sem szöszmötölt sokat, 100-ról mindjárt 200-ra növelték a csapatszámot, minden addiginál nagyobb projektjük pedig nem volt más, mint az MGS sorozat befejezése.

Persze a befejezés nem abban a formában látott napvilágot, ahogy azt sokan elvárnák: a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots a saga kronológiájának utolsó darabja (ha nem számítjuk a Metal Gear Rising című spin-offot), mely elvarr minden szálat, összefűz minden egyes kisebb-nagyobb történést a sorozatban, minden korábbi esemény itt, és most fut össze. Már csak azért is hatalmas durranásnak kellett lennie, és ehhez mérten a játék büdzséje is eget rengető volt: a Konami 50 és 70 millió dollár közti összeget áldozott a Guns of the Patriots-re, többet, mint addig bármelyik játékukra. Azonban nem az utolsó MGS, csupán „csak” a legendás harcos, Solid Snake történetét zárja le, egyúttal pedig pontot tesz az összes addigi történésre, konspirációra, eseményre, fordulatra, és még sok minden apróságra is, szinte kivétel nélkül. Nemcsak a játék mérete, költségvetése, de az elvárásokkal kapcsolatos nyomás is rettenetes magasságokat öltött. Elvégre hogyan zársz le egy olyan történetet, melynek első szeletét igazi mérföldkőként tartják számon? Hogyan teszel pontot egy olyan sztori végére, melyen egy generáció nőtt fel, és egyúttal több millió ember szívéhez is nőtt ez a különleges univerzum? Folytatni sem egyszerű valamit, de befejezni…. az a legnehezebb, a legembertpróbálóbb feladat. Kojima valószínűleg tudta, hogy ha a finálé nem lesz méltó az MGS-hez, akkor a rajongók minden bizonnyal fáklyával, és vasvillával ostromolják meg a házát, hogy aztán rituális keretek között keresztre feszítsék. Természetesen nem hazudtolta meg önmagát, ezúttal is valami mással próbált előállni, mint korábban. Tette ezt úgy, hogy bár a játék több eleme is megváltozott, mégis hű maradt a széria világához, és bebetonozott tagja lett. Kojima valahol ugyanazt a játékot készítette el megint, de merőben más, mint az előzőek. Ám az, hogy méltó lezárása e Solid Snake történetének, afelől nincsenek kétségek. Nem lett annyira megosztó ez az epizód, mint a Sons of Liberty, de azért akadtak ellenérzések, mindazonáltal talán még a legszőrösszívűbb kritikusok is elismerték, hogy egyes történeti elemeiben ennél szebb, megindítóbb, és jelentőségteljesebb véget nem is kaphatott volna a legendás katona, a Kígyó, aki utoljára mar – de akkor a legnagyobbat.
2014-et írunk, tehát 5 esztendő telt el a Sons of Liberty óta. Solid Snake, az egykor ereje teljében lévő harcos teste a Werner szindrómához hasonló tüneteket produkál: mivel a Patrióták rövid élettartamúnak tervezték, így gyorsabban öregszik, és már csak hónapjai vannak hátra – gyakorlatilag haldoklik. A testileg, és lelkileg egyaránt megfáradt katonát egykori felettese, Roy Campbell ezredes keresi fel, aki érdekes információkkal szolgál: régi ellenlábasa, az évekkel ezelőtt eltűnt Liquid Ocelot végre előbújt az árnyékból, és valahol a Közel-Keleten tartózkodik saját elit-hadseregével. Az évek során a háború egyre komolyabb üzleti tényezővé vált, ennek köszönhetően zsoldos hadseregek (PMC-k) küzdenek egymással a világ különböző részein. A katonák személyre kódolt felszerelést, és fegyvert használnak a nanogépek segítségével, amiket beléjük ültettek, emiatt pedig még az életfunkcióik, és a tartózkodási helyük is nyomon követhető, sőt még irányítani is képesek őket. Gyorsabb reflexek, reakcióidő, magasabb fájdalomtűrési határ, és gyorsabb gyógyulás – a nanotechnológiának köszönhetően a háború teljesen megváltozott, többet már nem nemzetekről, ideológiákról, vagy etnikumokról szól. A háború immár rutin lett, egy hús-vér videojáték, ami kilépett a virtuális valóságból, egyenesen a való világba, a valódi csataterekre. A nanogépeket a Patrióták kezében lévő Sons of the Patriots nevű hálózat irányítja, Liquid pedig a rendszer feltörésére készül, ugyanis aki az SOP-ot uralja, azé az abszolút, totális hatalom – ennél fogva pedig mindent ő irányít, háborúkat, embereket, az egész világot. Snake-et beküldik mélyen az ellenséges vonalak közé, hogy egyszer, s mindenkorra pontot tegyen a régóta húzódó konfliktus végére, és megölje Liquid-et. A magányos, kiöregedett harcos élete utolsó küldetésére indul…

Nehéz eldönteni, hogy pontosan mivel lehetne kezdeni a Guns of the Patriots méltatását, és még nehezebb lenne befejezni a pozitívumok felsorolását. Rengeteg apróság, kis poén, kikacsintás van a játékban ugyanakkor rengeteg nagy, a sorozat szempontjából kikerülhetetlen elem, ami mellett nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni. Kojima ismét beletette szívét-lelkét a játékba, képzeletének mindig is csak a technológia szabhatott határt, és attól függetlenül, hogy valószínűleg a Guns of the Patriots esetében is jó pár dolgot ki kellett hagyni, amit a Mester megálmodott a történethez, és játékmenethez, a negyedik epizód igazi ékkőként emelkedik ki a sorozatból, ragyogása vita nélkül mérhető az első, vagy akár a harmadik részhez. A játékmenet kissé átalakult, a 3D-s kamera természetesen elengedhetetlen lett már 2008-ra, ahogy a célzás is sokkal kifinomultabb lett a maga váll-nézetével, miközben még mindig átválthat a játékos FPS szemszögre. Az akkoriban viszonylag még frissnek számító PlayStation 3 konzol teljesítményét Kojima csapata elismerésre méltóan használta ki, és ennek a kemény munkának a gyümölcsét a HDTV képernyőjén élvezhetjük teljes valójában. A játék marketingje során fontos, és sokszor hangoztatott szöveg volt a „No Place to Hide” tagline, ami többek között az új, és változatosabb helyszínekre utalt. Ezúttal már sokkal nehezebb lopakodni, és elbújni az átalakult, interaktív játéktérben. A környezetünkben a világ él, és mozog, rengeteg ember van körülöttünk, akik gépfegyvereiket ropogtatják, harcolnak az életükért, üvöltöznek, meghalnak, sikoltoznak, miközben dobhártyánkat szakítja be a rengeteg robbanás, golyóbecsapódás – Kojima célja az volt, hogy interaktív, folyamatosan mozgásban lévő környezetet alakítson ki, és ez sikerült is neki.

A Közel-Keleten épületek omolnak le, halálpontos, és hagyományos fegyverekkel szinte legyőzhetetlen gépek, a Gekko-k aprítják a katonákat, szinte félelmetes, halálsikolyokra emlékeztető üvöltésekkel, miközben a játékos teljesen szabad kezet kap abban, hogy hogyan vigye véghez az adott feladatot. Ha akarunk, be is kapcsolódhatunk a harcokba, kiválaszthatjuk a nekünk tetsző oldalt, és támogathatjuk azt. Vagy akár csendesen lopakodva osonhatunk végig a romos épületeken, kábíthatjuk el sorban az őröket, kúszhatunk a homokban, és láthatatlan árnyékként figyelhetjük messziről a véres lövöldözéseket. Ebben nagy segítségünkre lesz a különleges kamuflázsunk, aminek mintáját ezúttal már nem kell külön kiválasztani a menüben, ugyanis a ruha felülete automatikusan felveszi a színét, és textúráját mindennek, amihez hozzáérünk. A SolidEye nevű szemtapasszal éjszakai módra válthatunk sötétben, lett egy külön bejáratú, saját kis mini Metal Gear-ünk, valamint bekerült a játékba még egy stressz méter is, ami, ha növekszik, Snake lassabban fut, vagy rosszabbul céloz.
Természetesen a Közel-Kelet csak egy helyszín a sok közül. A történet során, több helyen is megfordulunk, Dél-Amerikában, Kelet-Európában, majd egy, kifejezetten jópofa, ámde rettenetesen szomorú közjáték keretében eljuthatunk ismét a legendás Shadow Moses bázisára is. Az embert kirázza a hideg, mikor megelevenednek az első rész párbeszédei, dramaturgiai pontjai, rendkívül szomorú visszatekintés arra, ami már rég elmúlt, szinte már egy könnycsepp is kicsordul, ahogy újra bejárjuk a Metal Gear Solid szinte összes fontosabb helyszínét, ebben az új, szemet gyönyörködtető köntösben. Szinte már könny szökik annak az embernek a szemébe, aki az első epizódon nőtt fel, és keresztül-kasul ismeri annak minden kisebb és nagyobb szegletét is). A Guns of the Patriots-ban mesteri szinten játszanak az ember érzelmek teljes skáláján, úgy, mint előadóművész a zongorán. A játék emellett hatalmas fan service is, tele ismerős dolgokkal a rajongók számára: tucatnyi visszatekintés, utalás, apró flashback, és egy ponton még magának a Metal Gear REX-nek a pilótafülkéjébe is bepattanhatunk. Mi ez, ha nem totális virtuális orgazmus mindazoknak, akik még a Metal Gear-el kezdték az egészet, vagy azok számára, akik az 1998-as Metal Gear Solid-al kapcsolódtak be a sorozatba, a kis szürke PSX-en? Az igazi MGS rajongók játéka ez, hiszen a Guns of the Patriots tele van tömve ilyen dolgokkal, az átlagjátékos egyszerűen nem tudja befogadni ezt a sok információt, teljes pompájában csak a valódi rajongók élvezhetik. Hiába próbáltak Kojima-ék megfelelni a casual gamereknek, és az MGS szüzeknek, ez természetesen sosem sikerülhet száz százalékban. A negyedik rész, csakúgy, mint a többi még így is erősen rétegjáték.

Azonban, ha valami változott, akkor az a játék arányaiban keresendő. Az előző epizódok is híresek voltak arról, hogy rengeteg átvezetőt raktak bele, amik nagyszerűek is voltak kivétel nélkül, a Guns of the Patriots-ban pedig ezekből a videókból még több van. Jobban mondva szó szerint rengeteg, az átvezetők játékideje összesen több mint 8 óra, a konkrét gameplay szegmensek így hát kissé háttérbe szorulnak ezúttal, ami miatt a negyedik epizód inkább már film, mint játék. A videók hosszúságát sokan kritizálták, viszont valami annyira hihetetlen, dinamikus, szép a megvalósításuk, hogy arra szavak nincsenek, vitathatatlanul jobbak, mint némelyik hollywoodi látványfilm. Zseniálisan megrendezett jelenetek tarkítják tehát a játékmenetet, ami után az-az egyetlen egy kérdésünk, hogy Kojima mégis hogy a fenébe nem a filmiparban helyezkedett el direktorként. A történet is epikus méreteket öltött, egyszerre megrázó, és hihetetlen felemelő, ahogy Snake utolsó küldetésére indul, miközben szépen lassan mindenki magára hagyja. A régmúlt fájdalmas emléke szomorú jeleneteket hoz magával, megindító párbeszédeket, de a Guns of the Patriots-nak ezen kívül rengeteg más témája is van, elég csak a Patriótákra gondolni, egy mindent irányító rendszerre, ami nem kis társadalomkritikát foglal magában. A boss harcok ezúttal kicsit lehettek volna fantáziadúsabbak is, a főellenségek gyakorlatilag majdnem a legelső MGS ellenfeleinek újrahasznosításai. A játék során a Beauty and the Beast nevű különleges csapattal kell megküzdenünk: Laughing Octopus, Raging Raven, Screaming Mantis, Crying Wolf mind nevükben, mind megjelenésükben is hasonlóságot mutatnak a FOXHOUND tagjaival, és miután legyőzzük őket, megismerhetjük szomorú történetüket is. Ismerős? Azonban a végső harc Liquid-el annyira ütősre sikeredett, hogy még ezeket az átlagos, semmitmondó boss fight-okat is simán elfeledteti. Olyan hangulattal, és erővel van átitatva, amit nyugodtan beleírhatnak a videojátékok nagykönyvébe, mert vitathatatlanul ott a helye.

A Guns of the Patriots 2008 nyarán jelent meg, és a várt siker természetesen nem maradt el. A kritikai elismerés egyöntetű volt, bár sokan kritizálták az átvezetők mennyiségét, vagy, hogy ezúttal egy öreg Snake-et kell irányítanunk, és a hosszú töltési idő sem találták túlságosan kellemesnek. A játék több fejezetből áll, ezek előtt mindig installál a játék, ami több percig is eltart – a negyedik epizód hatalmas méretekkel rendelkezik, ez volt az első PlayStation 3-as játék, amely egy 50 GB-os, duplarétegű Blu-ray lemezen helyezkedett el. A kritikusok, és a rajongók többsége azonban még így is keblükre ölelte a negyedik epizódot, amely hatalmas pénzügyi siker lett, több mint 6 millió példány kelt el belőle kiadása óta. Egyúttal ez az egyetlen MGS játék, amely csupán egyetlen egy platformra jelent meg, ami rengeteg pletykát vont maga után, és több elméletet is szült. Ezek egyike, hogy maga Kojima se értett egyet az exkluzivitással, és ezért rengeteg kiszólást helyezett el magában a játékban is: Mantis beszéde, ahogy a kígyó elkapja a tengerimalacot az egyik jelenetben, vagy a „No Place for Hideo” felirat az egyik kartondobozon. Akárhogy is, az érdemeket nem lehet elvitatni. A játék, megjelenése után rengeteg díjat zsebelt be, teljesen megérdemelten, a szavatosságára pedig egy pillanatig nem lehet panasz, többször végig lehet játszani, hiszen csak így ismerhető meg a rengeteg trükk, a különböző útvonalak, alternatív megoldások, az apró érdekességek felfedezéséről nem is beszélve. A Guns of the Patriots nagyszerű lezárása egy katona epikus, és egyben szomorú történetének, akit harcra teremtettek, aki életét mindig is a csatamezőn élte. A negyedik epizód ennek a legendás harcosnak a hattyúdala, miközben nem felejt el az univerzum minden egyes karakterétől méltó búcsút venni. Mestermű, ahogy gyakorlatilag az összes darab az MGS saga-ban.
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
18. MrZ  La Peste Noire
2015.10.14. 15:36:10
LV12
Raiden a király.
" Egy bolond százat csinál....ez az én hobbim. "
17. G-men  PlayStation.Community tag
2015.10.11. 23:28:51
LV11
Nekem tetszettek is az átvezető videók. Olyan film hangulatú volt emiatt
SicKLy SaVaGe
16. G-men  PlayStation.Community tag
2015.10.11. 23:28:24
LV11
Annyira monumentálisan meghökkentő élmény volt, ezzel a játékkal játszani,hogy egy játék, azt elérje nálam,hogy megkönnyezek rajta. RESPECT.
SicKLy SaVaGe
15. Dugo  PlayStation.Community tag
2015.10.11. 05:49:28
LV4
Vannak benne elnyújtott és felesleges részek, de olyan szinten epikus, hogy a múltkor megkönnyeztem az MGSV után. És mélységesen szomorú vagyok, hogy ennyi volt.
"...seb minta forsa..."
14. metadata  PlayStation.Community tag
2015.10.10. 21:06:59
LV15
+1
Válasz 13. Beczy üzenetére:
Kurvára nekem is!
FatHead
13. Beczy  PlayStation.Community tag
2015.10.09. 17:52:56
LV3
+3
Nekem ez a kedvenc részem. Nem tudom miért, de számomra ez a legjobb MGS.
12. soliduss  A Krónikás
2015.10.09. 10:35:32
LV25
Válasz 11. VictorVance üzenetére:
ezt leszámítva minden írásod kúrva jó. 5 csillagos
11. VictorVance  Szerkesztő
2015.10.08. 16:44:17
LV18
+1
Válasz 10. soliduss üzenetére:
Összekevertem véletlenül mikor írtam, közbe sikerült javítani.
Örülünk?
10. soliduss  A Krónikás
2015.10.08. 11:19:41
LV25
Válasz 9. ColdHand üzenetére:
mondjuk ez tényleg rossz.

Azért öregszik mert a patrióták így akarták. kb 40-50 évet szántak neki...

Az ,hogy a vérében ott van a foxdie amivel mgs1-ben rendre vágta a szerepőrgárda felét ez egy veszélyforrássá tette Snake-et. Mert ha a mutálódott Foxdie egy újabb mutáción megy át akkor nem csak a dns specifikus célpontokat, hanem mindenkit megölne. Ezt nem akarja snake hagyni....de a sors furcsa fintora ,hogy a Naomi által kapott újabb foxdie felülírta ezt a vírust és újra stabilizálódott.... de nem lehet kizárni ,hogy nem fog újra mutálódni.
9. ColdHand  Szerkesztő
2015.10.08. 05:06:48
LV22
"a DNS-ébe beültetett FOXDIE nevű vírus miatt gyorsabban öregszik"

Mivan??
...a többit képzeld hozzá.
8. ColdHand  Szerkesztő
2015.10.08. 05:04:35
LV22
Válasz 6. Alex üzenetére:
Ó, ha csak ennyi kiábrándító esemény lett volna...
...a többit képzeld hozzá.
7. Dugo  PlayStation.Community tag
2015.10.08. 04:12:17
LV4
+1
Aki ezt a reszt fikazza, lovakat szop.
"...seb minta forsa..."
6. Alex  PlayStation.Community tag
2015.10.07. 22:17:32
LV13
+1
Válasz 5. jime üzenetére:
Kib*szott kiábrándító volt, hogy annak a két teljesen érdektelen karakternek a bohóckodását kellett néznem miközben a legendás hős utolsó, epikus harcát vívta az emberiségért.
SouthernPlayalisticCadillacMusic
5. jime  non-alcoholic
2015.10.07. 18:09:39
LV29
+1
nálam már a tehénbőgéssel elvágta magát ez a rész, anyám....
nem is beszélve a 3. act végén Ocelot bohóckodásáról meg a 4. act Meryl és Johnny elképesztően oda nem illő, nyálas, szar jelenetéről.
a Shadow Moses rész az ami viszont verhetetlen.
"wake up, you're dead!"
4. TCr64EU  Choose life
2015.10.07. 10:31:32
LV22
A legjobb játék volt számomra az előző generáció alatt.
Nem játszottam még végig egy játékot sem 4-5x, hát ezt sikerült.
Az egyetlen olyan játék, amit szeretnék újrajátszani PS4-en is.
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
3. soliduss  A Krónikás
2015.10.07. 10:02:58
LV25
Amikor először megláttam a bajuszos öreg snake-et.... hát elszorult a gyomrom. Mindig ott lebegett a feje felett a kasza.... de most ,hogy tudjuk hamarosan eljön a vég kegyetlen hangulatot áraszt magából ez rész.
2. martin  Főszerkesztő
2015.10.07. 08:28:28
LV27
Szerintem kevés benne az átvezető videó.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. Penge70  Veterán PSC tag
2015.10.07. 06:42:51
LV22
nagyon szeretem ezt a részt is, még akkor is ha tényleg túl sok benne az átvezető videó
5*
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV18
Szerkesztő
PSC Kredit
15646 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
5831 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
4663 db
Utolsó belépés:
2019.06.16. 10:38:32
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea