PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

6 hozzászólás

2015.08.19. 18:45:48

Utolsó hozzászólás: Onimushaman

2015.08.25. 10:50:01

Megosztás
Értékeld a blogot!
A törvény nevében: Második évad (True Detective: Season Two – 2015)
(Spoiler hegyek!)

Tavaly A törvény nevében című új tévés széria eléggé felforgatta az állóvizet, nem csak a krimi-sorozatok műfajába vitt egészen új színt, de olyan egyöntetű kritikai, és közönségsiker övezte, amire ritkán van példa a tévéképernyőkön. Nagyszerűsége nem elsősorban a szerteágazó, és bonyolult nyomozgatásban rejlett (bár a sorozat abban is jeleskedett, de nem ezen volt a fő hangsúly), hanem a főszereplő páros, Matthew McConaughey, és Woody Harrelson briliáns színészi alakításán, karaktereik adták a nyolc részes szezon igazi szívét-lelkét, ők voltak a motor, ami hajtotta előre ezt a kidolgozott, és kerek sztorit. A sorozat atyja, Nic Pizzolatto egy csapásra piedesztálra lett emelve, ezzel együtt rettenetesen nagy nyomás nehezedett rá, mikor hivatalossá vált, hogy a sorozat folytatódni fog. Mivel az író már az elejétől kezdve antológia-szériaként képzelte el a sorozatát, ezért a második évadra le lett cserélve az összes szereplő, aki ilyen, vagy olyan módon megfordult a detektívek életében, vagy szerepet játszott a szövevényes nyomozásban, mint ahogy a Rust Cohle-Marty Hart párostól is könnyes búcsút kellett venni: ők már megdicsőültek, és a jól megérdemelt sörüket kortyolgatják valamelyik Louisiana-i bárban. A második évad már nem ugyanabban a csónakban evez. Bár a sorozat alapvető jellemzői megmaradtak, de ezúttal déli gótika, és a horrorisztikus hangvétel helyett egy sokkal letisztultabb, kőkemény nyugati parti neo-noirt kapunk. Kicsit más, viszont a lényeg maradt a régi: ízig-vérig karakterdráma, melyben elveszett emberek útkeresésének lehetünk szemtanúi, akik kétségbeesetten küzdenek a múlt, és jelen démonaival egyszerre.

A Los Angeles mellett elhelyezkedő Vinci nevű településen eltűnik egy korrupt városi tisztviselő, aki éppen egy nagy volumenű üzletet készül lebonyolítani. Az ügy nagy port kavar miután az egykori háborús hős, most motoros rendőrként dolgozó Paul Woodrugh (Taylor Kitsch) rátalál a tisztviselő megcsonkított holttestére, ráadásul a gyilkossági eset érzékenyen érinti a helyi gengsztert, Frank Semyon-t (Vince Vaughn) is, aki annak idején piti bűnözőként kezdte, most pedig legalizálni szeretné tevékenységét, a különböző befektetésekre szánt dollármillióinak azonban nyoma veszett, feltehetőleg halott üzlettársa gyilkosának a zsebében landolt. Az ügy megoldására felállítanak egy nyomozócsapatot, melynek Woodrugh-on kívül tagja még a nem éppen tiszta módszereiről híres Ray Velcoro (Colin Farrell), akit egyébként szoros szálak fűznek Semyon-hoz, és a megyei rendőrség nyomozója, Antigone Bezzerides (Rachel McAdams). A nyomozás azonban kezdettől fogva halálra van ítélve, az igazság kiderítése, és a tettes elkapása csak másodlagos, ellenben azzal, amit a különböző hatósági szervek, és politikusok szeretnének: mindegyikőjük a saját érdekeit nézi, miközben a bűn, és korrupció mélységei lassan mindent elemésztenek.

A második évad esetében talán mindennél fontosabb az, hogy a néző el tudjon vonatkoztatni a nagynevű előzménytől. Evidens volt már a kezdetektől, hogy az antológia sorozat második felvonása nem lesz olyan nagyszerű, mint az első, ezt minden próbálkozónak el kell fogadnia, és együtt kell vele élnie. Azonban attól függetlenül, hogy az első évad tökéletes egységét nem lehetett megismételni, Pizzolatto, és csapata összességében több mint jó munkát végzett. Rettenetesen nagy lehetett a nyomás, és rengeteg olyan pont van, amiben nem tudtak megfelelni az elvártaknak: nem végeztek igazán maradandó munkát, viszont az első szezon árnyékában is sikerült létrehozni valami olyasmit, amely önmagában is megállná a helyét, és nyugodtan odaállítható a szinte tökéleteses előd mellé – még ha nem is fénylene makulátlanul a csillaga. A második szezon nagyszerűsége is abban rejlik, mint az elsőé, nincs fekete, vagy fehér, fojtogató, nyomasztó kirándulást teszünk a bűn, és az emberi lélek mélységeibe. Még maga a krimi-írók egyik halhatatlan istene, James Ellroy is megnyalná mind a tíz ujját: van itt minden, látens homoszexualitás, egyéni érdekek előrehelyezése, jófiú szerepben tündöklő maffiózók, korrupt politikusok, és rendőrök, perverz városi vezetők, puccos szexpartikat rendező aberrált milliomosok. Rengeteg romlott dolog, ami azt hivatott bemutatni, hogy a világ rohadtul szürke, senki sem makulátlan, és az sincs kőbe vésve, hogy a rossz minden esetben elnyeri a méltó büntetését – sokszor pont ellenkezőleg, azok kerülnek a fegyver rossz végére, akik vért izzadva küzdenek az igazságért. A pozitív karakterek is reménytelenül vergődnek a hazugság, árulás, korrupció, és gyilkosság melegágyában.

A nyomozgatós szál ezúttal is kicsit háttérbe szorul, cserébe viszont sokkal szövevényesebb, és bonyolultabb, sokszor elég nehéz követni, időnként még jobb is, mint az első évadban. Az ellenség ezúttal a gondosan megszervezett városi politikai rendszer, melyben gyakorlatilag mindenki benne van a polgármesterrel, különböző tisztviselőkkel, és rendőrökkel együtt, akit nem tudnak beolvasztani maguk közé, azt kegyetlenül bedarálják, azok számára nem létezik más út, minthogy hullazsákban végzik valahol feldarabolva, vagy agyonlőve valamelyik gyártelep mellett. Közben a csendes, egyben fenyegető képsorok is sok mindent jelképeznek, mikor felső szögből láthatjuk a komplex úthálózatokat, és a rajta közlekedő járműveket: a rendszer hatalmas, szerteágazó, és kikezdhetetlen, helyes út nem létezik, eltévelyedni pedig nagyon is könnyű a hatalmasságok által irányított elvtelen sodrásban. Többnyire azok győzedelmeskednek, akik egy tökéletes világban ezt sosem érdemelnék meg, akik pedig ez ellen tenni akarnak, azoknak a kilátástalanság, fájdalom, szenvedés, vagy a halál jut osztályrészül. A klasszikus noir-filmekre, vagy régi ponyva krimikre hajazó hangulat kíméletlenül megmutatja Kalifornia legrosszabb oldalát, ez nem az a fényes, pálmafákban, és csillogásban gazdag hely, ami a tévében, vagy a képeslapokon, sötétebb bárminél, egy lelketlen, koszos pöcegödör, ahová nem szívesen tenné be az ember a lábát.

Pizzolatto érezhetően jobban tudott két főszereplőt irányítani, mint négyet, mivel a karakterek időnként megbicsaklanak, szerepük nem mindig tisztázott, ahogy mélységük is nem egyszer lehetett volna igényesebb. A színészek mentik a menthetőt, és nagyrészt sikerül is nekik. Mind a főszereplő saját súlyos démonjával küzd, Ray Velcoro a régmúltba vesző tetteit nyögi még mindig, kiégett, és megtört ember lett, akinek már fogalma sincs róla mi a jó, és mi a rossz, magát úgy festi le, mint aki próbál jobb ember lenni, azonban a bűnös hajlam mindig is benne volt, csak ürügy kellett, ami előhozza ezt. Kapcsolata fiával egyszerre meggyőző, és hiteles, elismerésre méltó, ahogy az írók megalkották azt a kitartani akarást, ami Ray személyiségét jellemzi, Farrell pedig a második évad legnagyobb pozitívuma, alakítása több mint tökéletes. A többieknek sincs oka szégyenkezni, Taylor Kitsch ugyan nem okoz meglepetést, rendben van ő is, de a szezonra nem Woodrugh alakja miatt fogunk emlékezni: annál inkább fogunk pl. Vince Vaughn-ra, aki ennyi év után végre kilépett a középszerű vígjátékok posványából, tette ezt sikerrel, Frank szála lett a legemberibb, legjobban kidolgozott, és ezekkel együtt a legmegrendítőbb is. Kitűnően egyensúlyozik a kemény, félelmet nem ismerő könyörtelen gengszter, és a szerető, gondos férj személyiség között – egyik pillanatban visszataszító, a másikban pedig meglepő módon hihetetlen szimpatikus. Antigone Bezzerides-t pedig felfoghatjuk úgy is, mint egy választ a rengeteg negatív kritikára, ami amiatt érte Pizzolatto-t, hogy az első szezonban túlságosan is tárgyiasította a nőket, és nem volt nagyobb feladatuk, mint a férfiakat kiszolgálni. Bezzerides azokkal szemben egy két lábbal a földön járó, kemény csaj, aki néha még férfi nemű kollégáin is túltesz, láthatóan nehezen bír létezni a férfiak által uralt világban, és ahelyett, hogy maga is tárgyiasított, gyenge nőként végezné, mindent megtesz azért, hogy minden helyzetben föléjük kerekedjen.

Gyakorlatilag korunk hősei ők, akik nem a makulátlanságuk miatt hősök, hanem mert a rengeteg mocsok ellenére még mindig hisznek a jóban, helyesen akarnak cselekedni, még akkor is, ha már minden elveszett. Lehet akármilyen kilátástalan a helyzet, ők még mindig kétségbeesetten mennek tovább az igazság, és a gonoszok megbüntetése érdekében. Pizzolatto már az előző évadban is igazi poszt-modern hősképeket tárt elénk, itt viszont még tovább megy, meghurcolja, meggyalázza őket, aki valamilyen megdicsőülésre, vagy jó hangulatú zárásra vár, az nagyot fog koppanni. A lezárás még a túlnyújtása ellenére is remek, sokkal katartikusabb, nem akar hasonlítani az előzőre, egyáltalán nem. Amit a karakterek tesznek abban a bizonyos fináléban az mindig a személyiségükből, és a múltjukból fakad: Ray ezért akar elbúcsúzni a fiától, ezért tér le a tervezett útról, és miután követni kezdik, ezért áldozza fel magát Bezzerides érdekében, Frank pedig ezért nem adja oda a zakóját, inkább a csúnya, lassú véget választja, mintsem a teljes kudarcot. Ha ezek a figurák másképp döntenek, akkor már nem önmaguk lennének. Ebben a megvilágításban a befejezés nemcsak hogy teljesen a helyén van, de még tökéletes is – az első évad végső üzenete, az hogy a fény győzedelmeskedik, itt azonban nincs semmi, csak a szomorúság, a végső konklúzió pedig az, hogy olyan világot kapunk, amilyet megérdemlünk.

A második évad egyik hibája, hogy kevésbé egységes, mint elődje, azt egyetlen egy rendező vezényelte le (Cary Joji Fukunaga), ezt a szezont már egyszerre hatan hozták össze (Justin Lin, Janus Metz, Jeremy Podeswa, John Crowley, Miguel Sapochnik, Daniel Attias). Ami azt eredményezte, hogy kevésbé kerek, de ettől függetlenül még mindig ütős sorozattal állunk szemben, lassabban indul be, több idő kell a karakterek megismeréséhez (ami mondjuk szintén elég sarkalatos pont, hiszen Rust-ékat annak idején milyen szépen sikerült lefesteni egy epizód alatt), de ha egyszer beindul, akkor onnantól kezdve nem áll le, végig izgalmas, és feszült marad – az évad közepén pedig az utóbbi idők egyik legbrutálisabb lövöldözését is megkapjuk. Talán a legnagyobb baj, hogy A törvény nevében második szezonjának egy olyan lécet kellene megugrania, ami egyértelműen lehetetlennek bizonyul, ennek fényében szabad csak értékelni a „folytatást”. Mindenesetre a rengeteg negatív, kissé eltúlzott kritika ellenére szerény véleményem szerint Pizzolatto ezt is nagyon szépen összehozta.

90%
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
6. Onimushaman  Szerkesztő
2015.08.25. 10:50:01
LV24
Válasz 4. Lucsy üzenetére:
Nekem az első évadból csak a színészek játéka jött be, és talán csak az utolsó rész volt számomra értékelhető.

Ebből a 4. felénél járok, kicsit belealudtam. Vince és Collin adja, de olyan lassúcska.
señor
5. zola0306  SonsOfSaRock
2015.08.24. 23:25:18
LV16
Válasz 4. Lucsy üzenetére:
MM-t a Time To kill óta imádom.
Bár nem volt neki olyan filmje amiben meg is mutatja hogy mit tud mint az utóbbi időkben.
Nézd meg a Killer Joe-t :D
Sokat nem tolja benne,de az az elmebeteg szereplés,sztem az évtized legbrutálisabb 20 perce az a vacsora.

VV-nak a Szakíts ha bírsz című vígjátéka eléggé adja nálam.

"Nem isten az ami ilyennek teremtett!"
4. Lucsy  PlayStation.Community tag
2015.08.24. 22:29:26
LV12
Válasz 3. zola0306 üzenetére:
Vince Vaughn nekem legalabb akkora meglepetes volt, mint McConaughey az elso evadban (ekkora mar lattam egy Lincoln Lawyer-t Matthew-tol ahol megmutatta, hogy igenis jo szinesz. Ha nem lattam volna azt a filmet, akkor meg most is komaban lennek a meglepetestol). Nem alakitott akkorat, mint Matthew, de valoban zsenialis volt.

Szerintem sem utott akkorat az evad (pedig abszolut nem vartam, hogy megismeteljek az 1. evadot, igyekeztem kulon kezelni a dolgot), az 1-3 resz szinte szenvedes volt. De talan a 4. is. Igaz kurvara nem emlekszem mar, hogy melyikben mi volt, teljesen osszemosodik az egesz, mig az elso evad torteneseire vilagosan emlekszem, reszek szerint.

Nekem meg a Colin Farrell-es szal is tetszett, az rendesen szivszorito volt.
nagy volt a pofam, elnezest kerek
3. zola0306  SonsOfSaRock
2015.08.24. 18:32:47
LV16
+1
Szerintem meg nem múlta felül a történet az első évadét.
Elég átlagos évad lett,én többet vártam.
Bár elég magasra lett éve az a léc az első évaddal várható volt hogy gyengébb lesz.

Vince Vaughn játéka zseniális volt.
A többi feledhető.

Ennek ellenére várom a harmadik évadot,ha lesz és remélem hogy lesz!

De nálam csak átlagos 60%-ot kapna. ;)
"Nem isten az ami ilyennek teremtett!"
2. eandre  PlayStation.Community tag
2015.08.23. 21:07:49
LV11
90% még viccnek is rossz.
1. LaXiKa_hun  PlayStation.Community tag
2015.08.20. 10:45:38
LV9
zseniális évad volt. minden pillanata tetszett!
PSN ID: LaXiKa_hun
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV18
Szerkesztő
PSC Kredit
15928 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
5938 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
4728 db
Utolsó belépés:
2019.08.23. 20:03:14
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea