PlayStation.Community Blog ›› Masamune

8 hozzászólás

2008.10.09. 08:52:40

Utolsó hozzászólás: GeeFunk

2008.11.02. 18:55:45

Megosztás
Értékeld a blogot!
A Guru-t sosem szerettem, egy valamiért vettem az ingyen játékokért. Egy PC-s magazint imádtam naon, illetve kettőt: A PCX-et(Gamestart) és a Kbyte-ot. A Kbyte-ot az elejétől a végéig. A Gamestart addig amíg Sasáék normálisak voltak. Aztán a GS is csak a játék miatt lett megvéve mert tartalmilag kaotikus volt, sztem. A Kbyte-ért vérzett a szívem. A régiek mesések voltak, az újakat is csipáztam, hónap dumája, a papa CS-s rovata(Onnan tanultam csézni:D) de a folyamatos szerkesztő csere előrevetitette azt, hogy nem sokáig lesz újság. Aztán bumm ősrobbanás, de csak a semmi maradt. Gamestar és 576 egyben, néztem mint a pofánfosott viziló. Csak a Konzol maradt. A mostaniak már nem olyan jók persze mint régen...klisé duma de így érzem. Tudom mit beszélek mert az első szám óta veszem.De azt kell mondjam, hogy azért minden srác kitette a lelkét és ismerek olyat is a tesztelők közűl aki tényleg a szívén-lelkén hordta a lapot.

Emlékszem, hogy a legelső Kbyte-omat még olvasni sem tudtam. Csak a képeket nézegettem. Odáig voltam érte. 93-ban élesben lestem a Szív TV-t ahogy az öreg pörgeti az Ecco-t, anyám nem tudott kirobbantani a TV elől.Minden hónapban megkaptam a Kbyte-ot mert amikor azt nézegettem csendben voltam. Majd amikor már végre megtanultam az ABC-ét és megtanultam azokat a neveket, hogy martin, covboy, zolee ,t.j akkor jöttem rá, hogy egy olyan magazin van a kezemben ami elkisér majd életem egy szakaszán. Volt benne Sonic, volt benne Mario, volt benne Doom és volt benne Street Fighter meg Mortal Kombat. Voltak király címlapok. Amikor sulizni kezdtem átéltem életem első papírgyűjtő akcióját. Olyan dolgokat hoztak el az emberek megsemmisítésre mint a Marvel képregények, a Transformers és a Garfield. Én ezeket nem hagytam veszni, a kis Masa nyakig túrt az újságokban és foggal tépte szét a kötöző spárgákat , csakhogy kincshez juthasson. Aztán megláttam a kupac alján. A legelső Kbyte-okat. Az első 27 számot. 1990-től '93-ig és a Commodore Világot(CoV). A táskám teli volt. Alig vártam, hogy hazaérjek. Otthon kiöntöttem a tatyómat, a Marvel újságokat pedig félredobtam.Ez volt 1995-ben. Ekkor voltam 8 éves. Sokat olvastam és rengeteget tévéztem. Volt kábel tv. éjjel nappal ment a cartoon network. És éjjel nappal ment a Sega és pörgött a Sonic. 3 éven keresztűl folyamatosan kaptam a Kbyte-ot, persze cserébe szolgamunkára fogtok otthon:P Láttam a martint ahogy tényleg kitetovált karokkal kopasz fejjel fekete polóban meresztett szemeket ránk olvasókra a tesztelőket bemutató rovatban. Speciális képességek stb:D Láttam a nagy mekis kajálásról készült képeket ahol pedig kis gyerek pofa, hülye frizura és napszemüvegben feszített olyan Dave Gahan-esen:)

98'-ban jött a Konzol....576 forintért. Immáron két lapot kaptam egyszerre szal kétszeres volt a szolgamunka de nem zavart, mert a havi olvasnivalóm megvolt. Sszanaszéjjel nyáladzottam a két lapon. Aztán átvette az uralmat a Konzol. Jött a Tekken a Metal Gear Solid és a Final Fantasy. A Playstation kerregése őrületbe kergette anyámékat, Snake német szinkronos változatától meg sírógörcsöt kaptak. Egy tv-nk volt én meg még éjjel is toltam vadul az MGS-t és véletlenűl csutkára raktam a hangerőt a lehalkítás helyett és töknyugiba megnyomtam a kört. QRVA nagy pisztolydurranás...úgy kiebrudaltak a szobából, hogy öröm volt nézni amint szemen köpöm a gravitációt. A lapot vettem, kaptam. Poszterek tömkelege ékesítette a szekrényemet. Volt az újságban Veres Miki meg Bagó Péter és Csipi meg a Martin. A Csevegő az meg egy olyan dolog volt, hogy büszke lehetett magára az aki oda bekerült mert a martin szelektálta a levelet, ha valami xar volt repült a kukába:D Nem volt bátorságom írni. De mindig elolvastam. Imádtam az összes régi csevegőt. Majd jött az új hullám. Az öreg nem tesztelt már annyit de tudtam, hogy mindent bepótol az E3-as beszámolóival. Jött a szépen nyomott fényes borítós lap. Colin Mcrae-s címlap hófehér. Csodálatos volt. Élvezett volt venni az újságot, a csevegő pedig azok valhallája volt akiket oda a martin beengedett. Csak a jóra emlékezek. Fiatal tesztelő srácok jöttek. Krisz és Samu, Stinger és a többi arc. Antaru/Big japánról való regélése. Kriszt hamar megkedveltem. Rendes srácnak jött le a tesztjeiből és rendes srácnak jött le a Csevegőiből. Nem hagyta magát támadni és megállta a helyét. Bulit rendezett nekünk, ez volt életem második alkalma arra, hogy találkozzak azokkal az arcokkal akiknek eddig csak a betűit ismertem.(Az első Adam volt aki megkérte az egyik tesztjében a kémia tanáromat, hogy adja vissza nekem a Konzolt:P) Rohadt jó érzés volt. Majd nemsokkal ezután Krisznek köszönhetően megismerhettem az öreget. Egy magas félhosszú hajú széles mosolyú arcot, a Martint. Közvetlen volt, egy igazi elvarázsoló ember aki mellet csak mosolyogni tudsz. Feeling volt egy a kispöcsös korod óta olvasott de még élőben sohasem látott emberrel találkozni. Hazafele Ryoval végig beszélgettünk az öregről, hogy milyen király arc stb. Innentől már nemcsak ikonként tekintettem rá, hanem már haverként is. Megvolt az első nagyon jól sikerült közös buli Kriszékkel Samu első koncertjén aztán a közös szülinapozás, mozizás...az öreg a barátom lett. Barátomként aggódtam és látogattam meg mikor kupán vágták. Mázli volt, hogy megúszta mert így a Konzol nem vesztette el azt akitől az egész újság olyan amilyen. Ömlengős nyálas dolog tudom de én a Bruce Lee filmeken a Dallason, Knight Rideren és ezen a lapon nőttem fel. Rossz, hogy vége. De a Martin büszkén léphet le. Mert letette azt az asztalra amit úgy hívnak gémingkultusz. Nagyon sok embernek adott barátkozási felületet. Az 576 Konzol egy spirituális közép. Frankón összehozza/hozta az embereket. És a végéig megtartotta az Erős Pistás gatyába befosos magyaros ízét. Azt, amit egyik konkurens lapnak sem sikerült hoznia. Ez a Konzol.
Én pedig köszönöm a Martinnak és a Konzolnak/KBytenak, hogy 18 éven keresztűl létezett. És remélem, hogy itt is sikerül majd azt a szellemiséget hozni amit ott ahol minden elkezdődött.

"This is good...isn't it?"
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
8. GeeFunk  PlayStation.Community tag
2008.11.02. 18:55:45
LV3
Válasz 7. AD5 üzenetére:
A CoV-nak voltak még tök jó rajzolt címlapjai. Az első, Last Ninjásért odavoltam. :)
7. AD5
2008.10.09. 15:44:14
LV2
ezek a festett címlapok mekkorák voltak.
és ha jól látom még a logo sem adobe termékkel készült...
6. Masamune  PlayStation.Community tag
2008.10.09. 15:02:14
LV14
Válasz 5. martin üzenetére:
Love is Ovar?
"Na de Gyurma Gyuszi!"
5. martin  Főszerkesztő
2008.10.09. 14:26:24
LV27
Huje kocsog, nem vagyok a barid.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2008.10.09. 10:14:21
LV1
Szívemből szóltál !
3. Johnny  PlayStation.Community tag
2008.10.09. 09:48:38
LV5
Ez nagyon fasza kis írás lett, grat!
Hömpörö apor ündürüxi!
2008.10.09. 09:44:03
LV2
Ott a szó Masa.
1. ssj3_vegetto  The Champion of the Gods
2008.10.09. 08:56:50
LV20
;")
Don't Tempt My Dark Passenger
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV14
PlayStation.Community tag
PSC Kredit
12176 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Masa
Fórumhozzászólások száma:
1282 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
1782 db
Utolsó belépés:
2019.07.18. 05:54:26
Regisztráció ideje:
2008.10.07. 20:53:47
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea

PlayStation®Network Online ID