Elysium – Zárt világ (Elysium – 2013)Annak ellenére, hogy 2013 a sci-fi éve akart volna lenni, a felhozatal, amely elé oly’ nagy reményekkel tekintettünk, jócskán elmaradt attól, amit az ember várt volna, és az egyébként is gyenge nyári filmek között csak elvétve akadt olyan, ami ne bukott volna meg, és minőségben teljesítse (ha csak minimálisan is) azt, amit elvárnak tőle. Ezek után (sőt, ettől függetlenül is), nem csak a műfaj rajongói, de egy magára kicsit is adó filmfanatikus messiásként várta a Neill Blomkamp első hollywoodi moziját, aminek nem tulajdonítottak kisebb feladatot, minthogy az év egyik legjobb munkája legyen, és egyszersmind söpörje le az összes idei blockbustert. A District 9 után nem is lehetett volna kevesebbet várni, de korábban is láttunk már olyat, hogy egy ígéretes rendező az első filmjével rendesen belenyúlt a tutiba, utána azonban sosem ugrotta meg a maga által felállított mércét. Részben itt is ez történt. Ugyan előzőt filmjével ellentétben itt most nem rasszizmusról, és xenofóbiáról szóló eszmefuttatásokat raknak elénk, de legalább annyira aktuális az Elysium témája is, hiába játszódik több mint száz évvel később.

2154-ben a gazdagok és szegények közt soha nem látott lyuk tátong, az előbbiek az Elysium nevű űrállomáson élnek, ahol nincs betegség, háború, éhezés, csak a csillogás, a kevésbé tehetősebbek pedig a túlnépesedett, tönkrement Földön tengetik mindennapjaikat, reménytelenül, és céltalanul. Mivel ők a gazdagok érdekeit hivatottak kiszolgálni, az emberi élet nem számít sokat, hiszen mindenki pótolható, ahogy Max Da Costa is, az ex-bűnöző, aki feladva korábbi züllött életét, egy robotgyárban dolgozik. Egy nap azonban súlyos balesetet szenved, ami miatt 5 nap múlva meghal, egyetlen reménye hogy feljut az Elysium-ra, és az ott található különleges gyógyító ágyak segítségével meggyógyítják. Régi barátaival, és egy testére ráerősített exoskeletonnal megkísérli az akciót, ám hamar kiderül, nem csak hogy magát, de az egész emberiséget megmentheti, és egyensúlyt hozhat a szélsőségessé fajult világban. Az alapötlet ugyan közel sem eredeti (gondoljunk csak a mai társadalomra ugye), de ez sci-fi köntösbe tálalva működik talán a legjobban, ugyanakkor pont az ilyen próbálkozásoknál szokott előfordulni a kihasználatlanság, és a rengeteg kihagyott ziccer, amik képesek még a legjobb sztorival rendelkező mozikat is kinyírni. Az Elysium a District 9 bizonyos aspektusait hasznosítja újra, még a képi világ is hasonló, de koránt sem olyan merész, mint az volt. Nem véletlenül kerül elő több kritikában is az összehasonlítás, ugyanis Blomkamp új filmjével kapcsolatban, ez szinte elkerülhetetlen, és ez rendesen rá nyomja a bélyegét az Elysium-ra is. Ha Blomkamp egy egyedi stílust nélkülöző hétköznapi iparos lenne, ez a film csúcsteljesítménynek számítana, de így hogy 4 évvel ezelőtt letett az asztalra, egy nevetségesen kevés pénzből (30 millió!) készülő formabontó, sok mondanivalóval rendelkező sci-fi-t, az Elysium után csak keserű szájíz marad.

A direktor azonban a film világának, kinézetének megalkotásánál most is remekel. A romos Föld, az ott uralkodó állapotok bemutatása zseniális, mint ahogy a kontraszt, az űrállomáson uralkodó csillogás, és gazdagság is megfelelően van érzékeltetve, nem véletlenül mondta Blomkamp, hogy a mostani világot ültette át a jövőbe. Az élet most is így működik, maximum nem ennyire elvontan, mint azt a filmben mutatják be, de mindenképpen egy ilyen jövő felé haladva, ahol a gazdagok elnyomják a szegényeket, csak a saját jólétükkel törődve, az automatizálás pedig elkerülhetetlenné vált. A baj ezzel csak annyi, hogy amíg a vászonról tényleg lejön a kegyetlen világ, a társadalomkritika viszont vérgyenge. Ezt nem feledtetik a remekül kinéző díszletek, a CGI (ilyen élethű, részletes robotokat, repülőket nem látni minden második látványfilmben), és az ügyesen megteremtett hangulat. Sajnos a forgatókönyv nagyon átgondolatlan lett, több ponton is bele lehet kötni a cselekménybe, akár a karakterekbe, de a jövőképen is lett volna még mit finomítani. Azon kívül, hogy Matt Damon karakterének drámájához, és küzdelméhez igazították a filmet (ami külön jó pont, hiszen a főhőst először nem a többség, hanem saját érdekei viszik bele abba, hogy megtegye a szükséges lépéseket saját életben maradása miatt), fent az Elysium-on is egy hatalmi harc folyik, mely során a védelmi rendszerek irányítója Jodie Foster puccsot szeretne megkísérelni, hogy az űrállomás tejhatalmú főnöke legyen. A cselekmény sokat markol, így sok minden ki is csúszik. A logikai bakik elkerülhetetlenek, rengeteg dolgot vagy elfelejtenek kifejteni, vagy csak félig sikerül nekik, utána már csak hagyják, a levegőben lógva. A District 9-hez képest az a bizonyos társadalomkritika, mögöttes tartalom sehol sincs, de még a legjobb esetben is annyira felhígult, hogy a végeredményre, csak, mint zúzós akciófilmre lehet tekinteni. Azokból viszont meglepően kevés van, és ha van is, feleslegesen elhúzzák, sosem azt mutatják, amit kéne. Egyébként pedig szénné van vágva, úgy remeg a kamera, hogy szinte semmit sem látni, ezért élvezhetetlen lesz. Kicsit olyan mintha Blomkamp behódolt volna a Hollywood-i gépezetnek, és a kreativitását jelentősen megcsorbították, vagyis a kész mű ebben a formában nem lett olyan, mint ahogy azt ő a fejében megálmodta. Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy eladta a lelkét, de lényegében csak csinált egy sima nyári popcornfilmet, amely egy szélesebb közönség óhaját hivatott kielégíteni, rengeteg látvánnyal, ám annál kevesebb aggyal – pedig a mozi fordulatait látva legalább azt nyugodt szívvel nyugtázhatjuk, hogy nem követte azt az idétlen tendenciát, mint az idei filmek legtöbbje.

Az Elysium már nem tudta azokat a dolgokat kikerülni, mint a District 9, a főhős személyes drámájába, és a végkifejletbe is rengeteg kínos szentimentalizmus szorult, ami meglepő, de helyenként működik. Matt Damon nem rossz, bár igazából nem is lehet érte nagyon izgulni, tudjuk, hogy a következő öt percben mi fog vele történni, Foster pedig méltatlanul el lett pocsékolva, több figyelmet kellett volna fordítani rá. Sharlto Copley lubickol a pszichopata állat, Kruger szerepében, még ha az fájdalmasan kétdimenziós is, de a filmet legalább ő miatta is lehet szeretni. Az Elysium mégis inkább egy kihagyott ziccer lett, melyre tényleg az a legmegfelelőbb jellemző, hogy átgondolatlan. Az egész világ, társadalmi különbségek, az apróbb dolgok is hosszabb filmet indokolnának, nem csak egy alig másfél óránál hosszabb kalandot, ami közben rengeteg monumentumra nem jut idő. Ettől még Blomkamp látomása nem lesz kevésbé komplexebb, csak sok hibától bűzlik. A végkifejletet látva pedig nem is marad bennünk kétely, hogy a rendező behódolt a stúdiógépezetnek. Nem mert bátran hozzányúlni ahhoz, ami elvárható lett volna, egy optimistább véget választott, amely után vagy félszáz kérdés vetődik fel, a válaszokat pedig nem azért nem találjuk meg, mert a rendező akarta volna így, hanem mert egyszerűen logikátlan butaság az egész. A rendező tényleg csak saját magához képest csinált gyengébb filmet, pedig az Elysium többre volt hivatott. Így csak egy R-kategóriás, időnként sodró lendületű egynyári akciófilm, néhány elpuskázott lehetőséggel. Ami leginkább szomorú, hogy tényleg csak ennyire futotta Blomkamp előző zseniális produkciója után.

65%