A következő néhány sor azoknak szól, akiknek még nincs birtokában a Heavy Rain című mestermű, esetleg gondolkoznak a beszerzésén, vagy netán meg sem fordult a fejükben, hogy részesei legyenek ennek a Csodának.

Az utóbbi időben (értsd: utóbbi évek) úgy éreztem nincs olyan játék ami igazán megfogna. Utóljára a Metal Gear Solid 4 volt olyan hatással rám, amilyet szeretek érezni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek kiváló játékai ennek a generációnak, ott van például az Uncharted sorozat, amely 100-ból 99 ember szerint a világ legjobb játéka. Valószínűleg így van, ezért tavaly gondoltam teszek egy próbát az első résszel, de nekem nem ütött az egyébként profi megvalósítás. Nem a stílusom, sajnos.

Kiégtem, vagy csak kevesebb nyugodt idő jut a kikapcsolódásra, valami tudtam, hogy nem stimmel, és a jelen generációt hibáztattam, hogy nincs olyan téma az ezerből ami (a bevált recepteken kívül, amelyek a PS1 óta velem vannak) előhozná azt az érzést, hogy nem csak porfogónak alkalmas a jelen idők konzolja.

Valljuk be sikertörténekre alapozni nem nehéz. Azok a szériák amelyek elindultak már 10 éve, ha csak a fele szintet hozzák minőségben, szeretjük, mert megszerettük. Nem most, hanem akkor, amikor megismertük. Úgy gondolom minden generációnak kell egy játék, amire azt mondjuk: igen ezért megérte PS1-2-3-at venni.

Playstation-ön számos ilyen volt, kiemelnék egyet: Metal Gear Solid.
Playstation 2-n megkaptuk a gyönyörű folytatásait, de ott is volt maradandó, olyasmi, amit azelőtt nem láttunk: Shadow Of The Colossus (még a kevésbé sikeres Ico-t is a szívünkbe zártuk miatta).

Ezekre a művészeti alkotásokra a "játék" szó degradáló. Játék a Cod, az Angry Birds és barátai, azt hiszem joggal állíthatom, hogy ezek a történetek jóval túlnőttek már a "játék" kategórián, amiből nem lehet filmet csinálni, nem lehet elmesélni, hanem át kell élni.

Mindkét generációban megvoltak a gyöngyszemek, amelyek arra sarkalltak, hogy harmadik alkalommal is a Sony gépének szavazzak bizalmat, sosem volt Xboxom, vagy más konzolom, mert nekem a PlayStation A Konzol.
Sajnos a megalapozott szériák 1-1 lövése után nem találtam a helyem ebben a generációban. Áttértem egy időben pc-re, eljátszogattam Crysis-szal, Maffia 2-vel, Dirt 3 sem maradt ki, de nem adták ezek a dolgok "azt" az érzést amit kerestem, a csillogó-villogó grafikai mázon kívül (ami először lenyűzög aztán megszokod és lesz*rod) nem nyújtanak többet.
Jó ideig csalódottsággal töltött el ez a generáció.

A megjelenésénél én is felkaptam a fejem a Heavy Rain hallatán.
A történet érdekelt, gyilkosos, nyomozós, több szereplő, több sors, több nézőpont, a történet, a döntések saját irányítása. Kell.
Aztán egyre többen aggatták rá az "interaktív mozi" jelzőt, ami egy jó időre el is vette a kedvem az egésztől, nem egy 20 órás movie-t akartam nézni, amiben néha ritmusra (ahogy a játék engedi) nyomhatok egy X-et, és ebben ki is merült az interaktivitás. Ráadásul amikor megnéztem egy-két gameplay-t, hogy tényleg így van-e, olyannak is tűnt.

Végül úgy voltam a dologgal, hogy ha még fellelhető egye-fene, megnézem, mit tud. Az évek alatt valahogy mindig felmerült bennem, nem hagyott nyugodni. Nem akartam utánajárni, több gameplay-t nézni, vagy elolvasni a történetét, nem szeretek valamit előre megismerni. Egy-egy trailer és a zenéje előkerült valahogy mindig, jelezve, hogy nem kellene kihagyni.

Kezdés.

Kibontom a fóliát, kinyitom a tokot, lemez be. Figyelmes leszek egy négyzet alakú kis papírra. "love, hate" feliratok, meg pár vércsepp.
Nem extra kiadás, mégis egy kis kedvesség, egy kis hangulatba hozás, tetszik.

A lemez behelyezése után telepítés, jó cigi.... de várjunk csak.
A folyamat alatt megjelenik pár utasítás, ami arra szólít, hogy vegyük ki a papírt a tokból, és kezdjük el szépen hajtogatni.
Origamit. Nem hittem volna, hogy megtanít ilyenre egy "játék", és mire a telepítés kész, én is pont kész lettem a saját kis origami madarammal. A gyilkos hajtogat ilyeneket az áldozatai mellé.
Akkor most én vagyok az? :) Rég töltött el ilyen őszinte mosollyal már az első pár lépés, egyszerű, ötletes és "behúz" a történetbe.

Első néhány fejezet
(ami nem árul el sokat, mert még én is az elején járok)

A remekmű alkotói, a Quantic Dream, megtalálta a tökéletes megoldást minden tekintetben. Nehéz megfogalmazni, először a technikai dolgok tűnnek szembe.
Az ember reggel felkel az ágyból, fogat mos, borotválkozik, lezuhanyzik, felöltözik. Ezzel a néhány alapvető lépéssel indulunk neki a drámai történetszálnak. A hangulatot Normand Corbeil varázslatos zongorajátéka hozza meg, amely már érezteti, hogy nem egy vígjáték lesz a következő néhány 10-20 óra.A kontroller mozgásérzékelését és minden tulajdonságát kihasználva operál a program. Úgy belevisz az eseménybe, hogy akár rendelkezel move-val, akár csak sima joy-jal játszod, készülj fel, mert ott leszel az események sűrűjében. A készítők egyszerűen, mégis innovatívan nyúltak az irányításhoz.

Alapvető dolgok.

Felkelni reggel, körülnézni otthon, játszani a gyerekekkel, segíteni a feleségednek lepakolni a cuccokat amiket a boltban vásárolt. Mégis olyan részletességgel van kidolgozva minden egyes momentuma a hétköznapi életnek, hogy akkor is élvezném az elejétől a végéig, ha csak erről szólna az egész. Itt már megfogott.

Bonyodalom.

Elmegyünk a családdal vásárolgatni, amely első főhősünk életét gyökeresen megváltoztatja. Az idilli kép egycsapásra megtörik, mikor Ethan elveszíti egyik fiát. A tökéletesen bevezetett, a játékost csodálkozásra terelő hangulat egyszercsak átfut egy sötét, minden negatív érzelmet megmozgató irányvonalba.

2 évvel később Ethan épp egyetlen fiát viszi el magához, és ismét az általános dolgok kerülnek előtérbe.
Próbálsz beszélgetni a fiaddal, de a fagyos hangulat végig érezhető, mint ahogy az a fájdalom is, amit Ethan és fia Shaun érez, Jason elvesztése miatt.

Technikai rész: Shaun épp készül megírni a házi feladatát.
Kimegy a konyhába az asztalhoz, felkapcsolja a villanyt, kihúzza a széket, kinyitja az iskolatáskáját kiveszi a füzetet és a tollat (!) majd neki ül tanulni. Ha éhes, de nem adsz neki nassolni valót, feltalálja magát, a konyhaszekrény elé tolja a széket, felmászik, és vesz le magának. Hihetetlen részletesség.

Hasonlóképpen nyűgöz le az FBI-os szereplőnk kicsiny virtuális szemüvegének tárháza, ilyenkor csettint egyet az ember az ujjával, na EZ kell ide, igen csak a PS3 tud ilyet, csak Nekünk van itt, PS3 tulajoknak a Heavy Rain.

A műremek egyszerre nyűgözi le a technikai dolgok rajongóit, drámai története könnyeket csal az ember szemébe, és mint már említettem, magába ránt, nem játszod az eseményeket mint más játékoknál, hanem ott vagy. Nem kell ehhez 3D szeműveg sem.

Számomra egy játék akkor válik egy magasabb rend közé besorolandó alkotássá amikor meg tud siratni. Az összes Metal Gear képes erre. A Colossus is. De mindegyik csak a végén. Így van rendjén. A Heavy Rain fél óra után elszorítja a torkom, és fátyolos lesz a szemem. Pedig egyáltalán, még csak elgondolni sem tudom mit érezhet az apa aki elveszti fiát, de a Quantic Dream mesterei megtalálták az utat, hogy közvetlenül adjanak át érzéseket.

Az "interaktív mozis" félelmem nem igazolódott be. A karakterekkel oda megyünk ahova szeretnénk, rögzített kameralássból vagy épp harmadik személy nézetet használva, az összekötő filmeket pedig nem nézed, hanem döntést hozol, a részese vagy. Tökéletes egyensúly.

A megvalósításban az is meglepett, hogy például a plázában a tömegben sétálva, nem véltem felfedezni "klónozott" karaktert, a tömeg minden egyes tagja más és más volt.

Kommentjeimben gyakran említem a PS3 grafikai képességének hiányait. Na az itt nincs. Hozza a mai színvonalat annak ellenére, hogy nem olyan anyagról beszélünk amit a múlt héten dobtak piacra. Gyöngyörű textúrák, tökéletes élsimítás, minden megvan ami kell. Érdekes, hogy ha valami pixeles foshalmaz lenne, akkor is pontosan így tetszene, de mindennek a tetejébe még gyönyörű is.

Bár nem játszottam még ki, de már most elmondhatom, hogy igen, a PlayStation harmadik generációjának is elkészült az a gyöngyszeme, amiért úgy érzem érdemes PS3 tulajnak lenni.
Mert ezt nem tudja akinek Xboxa van, nem tudja aki pc-n játszik.
Ha generációnként csak egy ilyen van, akkor ott a helye a ps-nek a tv alatt. Tovább megyek: ha csak a Heavy Rain lenne a ps3 egyetlen játéka, akkor is érdemes lenne megvenni miatta az egész konzolt.

Ezzel zárom soraimat, örülök, hogy leírhattam az élményeimet és remélem meghoztam a kedvét annak, aki eddig esetleg hezitált, vagy úgy van vele "áh ez nem nekem való".

De ez Neked való. És ha nincs meg rohanj, telefonájl, kattints, szerezd meg. Mindegy mi a kedvenc játék stílusod, autózol, lövöldözöl, tetriszezel, ez a cím mindenek felett áll.

Most mennem kell, folytatom ezt a lebilincselő tökéletes remekművet, minden egyes percére kíváncsi vagyok, vajon hogyan tovább.

Köszönjük Sony, köszönjük Quantic Dream.*az élménybeszámoló a Heavy Rain 'Director's Cut' kiadása alapján készült