Na, ezt is megértük, itt vagyok a Mennyei Birodalomban, egész pontosan az északi folyók tartományában (becses kínai nevén Hebei tartományban), Qinhuangdao városában :) Kalandos út volt, az egyszer biztos. Bp-ről Helsinkibe indultunk, majd Helsinkiből Pekingbe ment volna a gépünk. Helsinkiig nem volt gond, ott viszont közölték, hogy egy masszív három órát fog késni a gépünk, így az eredetileg 3 órásra tervezett átszállásunk 6 óra hosszáig húzódott el. Természetesen a terminálban nem sok mindent lehetett csinálni, de legalább kárpótlásként kaptunk 8 eurós vouchereket, amiből ki is telt egy korsó (!!!) Krusovice sör.

Pekingi idő szerint másnap délelőtt 10.15-re érkeztünk meg a Pekingi Nemzetközi Repülőtérre. Ez aztán bazinagy, majdnem 1 óra volt eljutni a bejáratig, pedig egy szakaszon még vonat is vitt minket (igaz, ebbe vámellenőrzéstől kezdve bevándorlási ellenőrzésen keresztül minden benne volt). Szerencsére a pekingi transzferegyetemünk embere várt minket, nagyon sajnáltam szerencsétlent, hogy reggel 7-től 11-ig ott cövekelt, minket várva, valahogy beszélgetni se nagyon volt kedve, ami azért kár, mert elég szép hölgyről van szó :)

Kocsival vittek el a Beijing Yuyan Daxuéig, azaz a BLCU-ig (mindez másfél órát vett igénybe - kicsit másak a távolságok, mint otthon). Ott kaptunk 1500 yuannyi letelepedési támogatást, illetve szobát. Nyomban nyakunkba vettük a várost, ellátogattunk egy másik magyar ösztöndíjas egyetemére, majd szereztünk egy kínai SIM kártyát a China Mobile-ban, és kajáltunk egy jót. A kaja többféle csípőspaprika, hagyma és marhahús keveréke volt, mellé köretnek rizst ettünk, illetve rendeltünk egy tálnyi jiaozit is, ami esetünkben 50 darabot jelentett, három főnek. A jiaozi leginkább a mi derelyénkre emlékeztet, csak túró vagy lekvár helyett zöldségekkel és/vagy hússal van töltve, és természetesen nincs megszórva zsemlemorzsával. Rendszerint fekete balzsamecetbe mártogatják, valami istentelenül finom, Pesten is lehet kapni a józsefvárosi környékén, illetve a rendes, igazi kínai éttermekben (nem sok van belőlük sajnos). Pekingben természetesen még finomabb volt, mint amit otthon ettem, mert itt helyi alapanyagokból főznek. Hárman mindezért összesen 52 yuant fizettünk, ami nincs 2000 Ft (és ez kínai mércével mérve drágának számít!), és degeszre ettük belőle magunkat, mozdulni is alig bírtunk. Gondoltuk, hogy lejárjuk a vacsorát, mondván, hogy "úgysincs olyan messze a koli", elindultunk gyalog. Én még életemben nem tévedtem el ennyire, mint most :) Kiderült, hogy hamarabb fordultunk le 5 sarokkal. Nagy nehezen visszataláltunk a helyes útra, közben buszoztunk egy jót, ami közvetlenül az egyetem egyik kapuja előtt rakott le. Itt viszont egy-egy egyetemi campus majdnem akkora, mint Bp-n a komplett belváros, így sikerült megint eltévednünk :) Rengeteg kínaitól kértünk útbaigazítást (persze kínaiul), de sokszor nem értettük, mit akarnak mondani, a válasz ugyanis bárhol voltunk, mindig az volt, hogy "egyenesen és balra, ott lesz az egyetem" :D

Végül beértünk a koliba, holtfáradtan, közel 3 és fél óra bolyongás után. És ekkor jött a hidegzuhany: a transzferszállásunk közölte, hogy másnapra megvették a vonatjegyünket az egyetemi városunkba, és délben indulunk a vasútállomásra. Próbáltuk meggyőzni őket, hogy nem erről volt szó, az e-mailünkbe beleírtuk, hogy Pekingben négy napot szeretnénk lenni, mert a fogadóegyetemünkön még nincs regisztráció, és nem tudnak egyelőre fogadni, de hajthatatlanok voltak. Eléggé elszomorodtunk, mert direkt azért vettük meg korábbra a jegyünket, hogy Peking nevezetességeit abban a maradék három napban gyorsan megnézzük.

Másnap felkeltünk, kivittek minket a vasútállomásra. Na ilyet se láttam még vasútállomáson: ilyen kis kioszkokban ellenőrzik a bejáratnál a jegyedet akkor, amikor belépsz az állomás területére, tehát már itt sorban állás van. Aztán security check, átvilágítják minden cuccodat. A bőröndöm becsipogott, el nem tudtam képzelni, hogy mi miatt, majd a biztonságiőr (aki mellesleg nő volt) áttúrta a cuccaimat, és viszonylag rövid keresgélés után diadalmasan kivette a lábspraymet, amin rajta volt a tűzveszélyes embléma (mint minden hajtógázos dolgon), és azt mondta, ezt nem vihetem fel a vonatra robbanásveszély miatt. Az nyilvánvaló volt, hogy olyan nyelvi szinten még nem vagyok, hogy érdemi vitába keveredjek vele ezt illetően, így hagytam, hogy kidobja. Egyébként amint megtalálta, nem is kutatott tovább, pedig a bőrönd mélyén ott lapult 4 dezodor, ami szintén tűzveszélyes. Ez egy szelet volt a kínaiak "cha buduo" (=majdnem, "jó az úgy") mentalitásából :)

A vasútállomáson belül is rengetegen voltak, ekkora területen ennyi embert egyszerre még nem láttam (pedig ez csak egy átlagos hétvége, bele se merek gondolni, hogy a többnapos állami ünnepek kezdőnapjain mi lehet itt). Itt nem engednek ki a peronra azonnal, hanem a várótermekben kell várni, és indulás előtt egy fél órával nyitják meg a vonatodhoz a kaput, ahol ismét jegyellenőrzés következik. Cirka 2 és fél óra hosszát ültünk, és lestük a kínaiakat (persze, ők is lestek minket, leginkább a gyerekek suttogták egymásnak, hogy "laowai" meg "waiguoren", ami annyit tesz, hogy külföldi). Az állomás egyébként teljesen modernül néz ki, belülről olyan, mint egy pláza, KFC-vel, Starbucksszal, stb. A mosdó mondjuk vicces, kb. mindenki cigizik pisilés közben, majd dolga végeztével a füstölgő csikket a piszoárba dobja, éljen a védjük a nemdohányzókat program :)

Begördült a vonatunk, kicsit csalódott voltam, mert azt hittem, hogy szupergyors bullettrainnel megyünk, de arra ezek szerint már nem volt jegy. Azért erre se lehetett panasz, a legjobb magyarországi intercityket is porig alázza ez a vonat belülről, a sebességről nem is beszélve, pedig lassan mentünk, ami itt 160 km/h-t jelent :D A vonaton szintén van jegyellenőrzés, és a fentiek után tényleg azt mondhatjuk, hogy Pekingben esélytelen bliccelni a vonaton, mert még az állomásra se engednek be, ha nincs érvényes jegyed. Valamivel több mint 2 óra utazás után értünk Qinhuangdaóba, de az ottani élményeket majd egy másik bejegyzésben írom le.

Hoztam pár képet:Az első egy vicces fordítás, az egyik pekingi egyetem kolijában láttuk, sok ehhez hasonló angol nyelvi zsenialitással fogok még találkozni ebben az évben, erről meg vagyok győződve :DA második kép a pekingi kajánk, a csípőspaprikás marhahúsos királyság.A harmadik képen pedig egy pekingi jellegzetesség látható: az eleve baromi magas, hiperszuper tükrös épületek tetejére még egy pagodaszerű valamit is építenek, ami nem tudom, hogy milyen funkciót szolgálhat, de legalább jól néz ki :)