PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

7 hozzászólás

2012.05.17. 20:45:43

Utolsó hozzászólás: VictorVance

2012.05.25. 23:13:49

Megosztás
Értékeld a blogot!
A James Bond blogsorozat utolsó felvonása Pierce Brosnan 007-es pályafutását követi végig, s bár igaz hogy az utolsó epizódja már átnyúlt a 2000-es évekbe, mégis egy bejegyzésbe tettem az első hárommal, mivel a Daniel Craig-es mozikról már írtam egy bejegyzésben.

Aranyszem (GoldenEye – 1995)

A magányos ügynök buktája után szokatlanul hosszú szünet következett a sorozatban, a 6 év alatt rengeteg spekuláció született a James Bond filmek jövőjéről, a ’90-es évek elején több forgatókönyv is szóba jött, majd 1994-ben Timothy Dalton felbontotta a szerződést, mivel megunta a várakozást. Maga Dalton is bevallotta hogy a sorozat presztízse sokat romlott mióta ő a főszereplő, többek közt valószínűleg ezért nem haladtak az új film előkészületei sem. Majd jött a producer Albert R. Broccoli lánya, Barbara Broccoli és a szokásos Michael G. Wilson-al együttműködve új forgatókönyvírók után néztek, végül a film rendezője Martin Campbell lett. Mivel az összes Bond regényt és jónéhány novellát megfilmesítettek már, ezért az írók mindenképp új irányba akarták vinni a sztorit, alkalmazkodva ezzel a ’90-es évek akciófilmjeinek igényéhez. Az 1995-ös Aranyszem tehát nem egy könyvből készült filmadaptáció, nagyrészt saját ötleteken alapul, a címét eredetileg Ian Fleming jamaikai birtokáról kapta, ahol az úriember a Bond regényeket írta, valamint egy azonos nevű hadműveletről, amit maga Fleming dolgozott ki a második világháború során arra az esetre ha a nácik megszállnák Spanyolországot. Ez egyfajta tiszteletadás volt a brit regényíró előtt, hiszen azért attól függetlenül hogy a történet nem alapult egy könyvön sem, mégis megpróbáltak a karakterhez illő sztorit összetákolni, olyan elemekkel, amelyek részben emlékeztetnek minket az előző részekre, de nem is tűnnek elavultnak a sok akkori látványos akciófilm között. De nem csak ezért volt ez nehéz feladat. A világ A magányos ügynökóta megváltozott. A Berlini Fal leomlott, a szocializmus véget ért, a Szovjetunió felbomlott, a hidegháborúnak is vége. Mégpedig James Bond a hidegháború egyik ikonja volt, aki a szovjet ellenségekkel harcolt. És mint ilyen, sokan úgy gondolták ez a karakter elavult, a múlt maradványa, semmi értelme sincs hogy újra elhelyezzék a ’90-es évek modern világában. Határozottan állították hogy egy ilyen világban, egy ilyen rendszerben nincs létjogosultsága a 007-esnek. Aztán a bemutató után Campbell-ék élből rácáfoltak erre az egész butaságra és egy olyan filmet hoztak össze, amely nemcsak modernizálta a James Bond szériát, de még a legendához is hű maradt.

De még mindig maradt egy kulcs, ami feltétlenül kell egy sikeres és minőségi Bond-filmhez. A főszereplő. Dalton-t gyakorlatilag kiutálta a közönség (pedig nem volt ő olyan rossz, mint sokan mondták akkoriban), tehát ezek után már tényleg nem bízhattak semmit sem a véletlenre az alkotók. A választás Pierce Brosnan-re esett, aki már egyszer, 1986-ban szóba került, csak akkor egy tévésorozat miatt nem tudta elvállalni. Brosnan-t azóta sokan az egyik legjobb Bond-nak tartják, bár mostanában divat lett utálni (teljesen alaptalanul), de tény hogy neki is oroszlánrésze volt abban hogy a Bond széria sikeresen feléledt. Brosnan igazi úriemberként vonult fel a sztárok palettájára, sokan állítják róla hogy Sean Connery és Roger Moore összegyúrt hasonmása, ez kissé igaz is, de Brosnan azért vitt bele mást is a karakterbe, ő is hasonlóan próbálkozott mint Dalton, igyekezett érző emberként lefesteni Bond-ot, nem egy kegyetlen, gyilkológépként. Az Aranyszemnek rendkívül remek bevezetője van, nem a jelenben kezd, hanem visszarepülünk egészen 1986-ba, mikor is tombolt a hidegháború, James Bond és barátja Alec Trevelyan behatol egy orosz bázisra hogy megsemmisítsen néhány robbanó töltetet. Az akció balul üt ki, Trevelyan meghal, de Bond még eltud menekülni mielőtt az egész gyár a levegő repülne. 9 év múlva a 007-es azt a feladat kapja hogy megtalálja azt az orosz bűnszindikátust amely elrabolt egy rendkívül fontos űrfegyvert az Aranyszemet, amellyel az egész nyugati civilizációt el lehetne pusztítani. Bond természetesen a szokásos rutinnal vág neki az akciónak, ám azt nem is sejti hogy a terv hátterében egy nagyon is régi barátja áll, aki nyugodt szívvel pokolra küldené a 007-est és vele együtt elpusztítaná egész London-t. Az akciódús bevezető után (amely során Bond szabadesés közben beugrik egy repülőbe, aztán fel is húzza azt a mélyből, igaz elég realisztikátlan, de hát a sorozatban néha nagyítóval keresni a hitelességet) Tina Turner remek főcímdala következik, amely az egyik legjobb lett az egész sorozatban, igazi sláger lett, itthon is rengeteget játszották akkoriban, még ma is ellehet csípni néha a rádióban. Közben a főbb stábtagokat láthatjuk természetesen, valamint a szokásos animációt, ami ezúttal a szocializmus bukására lett kihegyezve. Sötét alakos nők verik kalapáccsal a szobrokat, dőlnek a szobrok, repülnek a sarlók. Ez is leginkább azt érzékelteti, hogy a régi időknek vége, már más szelek fújnak, ideje átállni a modern világba ha élvezni akarjuk az Aranyszemet.

Ezután természetesen ugrunk a jelenbe és ennyi év után végre láthatjuk a jó kis klasszikus Aston Martin DB5-öst, egyben egy nagyon jó autós száguldást is. A helyszíneket ezúttal is jól választották meg, Monte Carlo, kaszinójelenettel, majd Bond először látogat el Szentpétervárra, a régi szép idők emlékére egy tankkal majd a város negyedét letarolja. Aztán következik egy klasszikus Bond helyszín a Karib-tenger, ahol a végső csapás is zajlik. Az alkotók odafigyeltek hogy jól modernizálják a 007-est, de azt sem felejtették el közben, hogy valamennyire hűnek kell maradni a karakterhez. Ezért sokszor is utalgatnak Bond múltjára, már maga a film is egy ilyen múltbéli eseménnyel kezdődik (na meg erre részben azért is szükség volt hogy a néző jobban megszokja az újféle Bond-ot, mint modern világbeli titkos ügynököt), de ez később sem lesz másképp, a klasszikus kocsi feltűnése, a kaszinójelenet, vagy Q laborja mind-mind megszokott elemei a szériának, így az Aranyszemből sem lehetett kihagyni. De van egy olyan jelenet, egy olyan monumentuma a filmnek, ami rendkívül kiváló húzás volt az íróktól. Amikor először láthatjuk az MI6 főhadiszállását, megjelenik az új M, akit Judi Dench alakít, vagyis Bond főnöke ezúttal a gyengébbik nem tagja. A köztük zajló párbeszéd sem kisebb jelentőségű, M nyíltan elmondja, hogy Bond „egy nőket megvető, szexista őskövület”, „a hidegháború maradványa”, de még előtte kiderül hogy a 007-es sem szívleli hogy egy nő lett a góré. Ez a dialógus szerintem a film abszolút egyik csúcsa, egyben kifejezi azt amit az emberek gondoltak Bond-ról a ’90-es évek elején, azAranyszembemutatója előtt. Továbbá a sorozatban eddig fel-feltűnő kódnevekből is viccet csinálnak, amelyből az ügynökök felismerik egymást (egyébként a sorozatban már korábban szereplő Joe Don Baker újra megjelenik, ezúttal CIA ügynökként és egyfajta Felix Leiter pótlékként). Alec Trevelyan Sean Bean megformálásában hosszú idő óta a legjobb gonosztevő a sorozatban, végre egy karakter, akinek a szerepét és a múltját jól megírták, erős motivációi vannak. Trevelyan az egyik olyan főgonosz a kevés közül aki igen közel áll Bond-hoz és személyes jóbarátja is volt. Sorsuk egyforma volt, mindketten árvák, akiket arra képezett ki az MI6 hogy öljenek, csak épp annyi a különbség, hogy míg Bond apja és anyja hegyi balesetnek vesztették életüket, Trevelyan szülei kozákok voltak, akiket elárultak a britek a második világháború végén, majd magukhoz vették a fiút, és annak a nemzetnek a szolgálatába állították, amely egykoron a halálba küldte a szüleit. Egyébként mivel egykoron barátja volt, ezért az ő karaktere igen jól ismeri Bond-ot, és egy párbeszéd alkalmával meg is bizonyosodhatunk erről, néhány röpke másodpercre beláthatunk a 007-es lelki világába és ez bizony ritkán fordul elő a sorozatban, ezért is pozitívum egy-egy ilyen alkalom.

Mint ahogy a jelenlegi Bond lány, Izabella Scorupco is elég közel kerül Bond-hoz a filmben, ő is a szemére hányja hogy a munkája miatt lesz örökké magányos, stb.. A hölgy nagyon bájos és jól is alakítja a szerepét, de mégsem ő az igazi nagyágyú, hanem Trevelyan csatlósa, Famke Janssen, vagyis Xenia Onatopp, akinek hatalmas szexuális kisugárzása van, ugyanakkor veszélyes és szadista, kedvenc gyilkolási módszere hogy combjaival fojtja meg az áldozatait (még a 007-es is veszélyesnek találja hogy kezdjen vele). Itt szerepel először Bond egyik régi ismerőse Valentin Zukovsky is, aki a film egyik legviccesebb karaktere, hozzá tartoznak a legjobb beszólások, kár hogy viszonylag keveset szerepel. A korábban említett Judi Dench is jól alakít M szerepében, kifejezetten jót tesz a filmnek hogy Bond-nak nő a főnöke, akinek ráadásul még a véleménye is megvan a 007-esről, és ez igaz fordítva is, de azért mindketten tisztelik és megtűrik a másikat. Látszik hogy az alkotókra nagy hatással volt az akkoriban készült akció filmek, ugyanis igen pörgősre és izgalmasra sikerült az Aranyszem. Tele van robbanással, lövöldözéssel, verekedés, tipikus ’90-es évekbeli akciófilm, nem marad el a versenytársaitól sem, sőt, akkoriban ennyire izgalmas jeleneteket csak a Die Hard 3-ban láthattunk. Brosnan is nagyon jól hozza a karaktert, bár mint minden új Bond színész, első szerepésekor még ő is kicsit gyakorlatlan, de lényegében semmi baj az alakításával, nem véletlenül hívják sokan a legjobb Bond-nak. Ő is hasonlóan viszonyul a karakterhez mint Dalton, ám olyan módon, hogy azt beveszi a néző gyomra, még úgy is hogy itt a 007-es kicsit már jobban hajlik az akkori akcióhősök stílusa felé. Az előzetes reakciókkal nem törődve az alkotók egy olyan remek Bond-filmet hoztak össze, amely remekül bevezette a karaktert a ’90-es évek modern világába, megmutatta hogy a 007-es nemcsak a hidegháború maradványa, még mindig van létjogosultsága a filmgyártásban. Az Aranyszem igazi kritikai és pénzügyi siker is lett, sokan a legjobb Bond epizódnak nevezik és nem is állnak messze az igazságtól. Campbell megmutatta hogy a sorozat ennyi év után is képes a sikerre és a megújulásra, és ezt a sok pörgős akcióval, jó színészekkel és frappáns párbeszédekkel érte el, valamint az előző részekről sem feledkezett meg, rengeteg utalás történik rájuk, és Bond múltjába, valamint lelki világába is betekintést nyerhetünk kicsit. Az Aranyszem nemcsak az egyik legjobb 007-es epizód, hanem a ’90-es évek egyik legjobb akciófilmje is egyben, mindenképp megérdemli hogy a legnagyobbak között emlegessük.

100%

A Holnap markában (Tomorrow Never Dies – 1997)

Az Aranyszem elképesztő váratlan kritikai és pénzügyi sikere után nem volt kétséges hogy James Bond figurája egyáltalán nem elavult, tökéletesen illeszkedik a modern világba, ugyanúgy mint a régmúlt időkbe. Az előző epizód bemutatása után Albert Broccoli elhunyt, így a szériát Barbara Broccoli és Michael G. Wilson vezette tovább, ez azonban részben meg is látszik A Holnap markában című tizennyolcadik című Bond filmen. Már az Aranyszem is inkább ragaszkodott az akkori akciófilmek stílusához, de mégis sikerült valamiképpen megőriznie a Bond-os monumentumokat és annyira a realitást sem nélkülözte. A folytatás sem sikerült kifejezetten rosszul, ám a 007-est sikerült egy sebezhetetlen akcióhőssé formázni. Mivel Pierce Brosnan-t kedvelték a kritikusok és a közönség is, ezért ő maradt James Bond szerepében, az előző rész rendezője, Martin Campbell ezt a filmet már nem vállaltra be, így a direktor Roger Spottiswoode volt, akinek alapjában véve voltak kiemelkedő filmjei, ám rengeteg felejthető produkciót is kiengedett a kezei közül. Broccoli-ék nagyon bíztak a produkció sikerében, az előző rész költségvetését is megduplázták, ám a forgatás nem ment zökkenőmentesen, a forgatókönyvet rengetegszer kellett átírni, valamint a színészek sem voltak elégedettek a szerepkörükkel, rengeteg újraforgatás zajlott le Hong Kong-ban is. Ez valamennyire meg is látszik a végeredmény, ugyanis A Holnap markábannem ér az előd nyomába, gyakorlatilag egy lecsupaszított akciófilm lett, bár mindenképpen a jobb fajtából.

A cím egyébként a Beatles „Tomorrow Never Knows” című dalából ered, ez az első Bond film, amelynek címe nem kapcsolódik Ian Fleming történeteihez (a másik a Halj meg máskor!) és a főszereplőn, meg néhány visszatérő karakteren kívül nem alapul egyik könyvön, vagy novellán sem. Ennek ellenére egészen komoly történettel bír a film, a média manipulálása kerül előtérbe, ugyanis a valóságban sem szokatlan hogy a média nem csak közli, de gyártja is a híreket, persze nem ilyen mértékben mint a filmben, de mégis, valamilyen üzenete, mondanivalója van ennek a résznek, természetesen nem kell attól még egy művészfilmre gondolni, csak olyan Bond-os epizódhoz képest rendelkezik valamennyi mondanivalóval. Amúgy az alapszituáció kicsit hasonlít a Csak kétszer élsz című részre, a főgonosz ismét a harmadik világháborút akarja kirobbantani két nemzet összeugrasztásával. Valaki egymás torkának akarja ugrasztani a világ nagyhatalmait. A nyomok Elliott Carver-hez a Holnap című napilap kiadójához, és a nagy befolyású sajtómogulhoz vezetnek, aki hatalmas médiabirodalma segítségével könnyedén manipulál bárkit. Ha Carver-en múlik, az egész világon úrrá lesz a káosz. A média mogul már elpusztított egy brit tengeralattjárót és két kínai vadászgépet, így mindkét nemzet azt hiszi hogy a másik fél akar támadni. A világon egyre jobban eluralkodik a pánik, így az a 007-est küldik az ügy kivizsgálására. Bond először Carver szexis feleségét, - korábbi barátnőjét - Parist próbálja megkörnyékezni, majd egyesíti erőit Wai Linnel, a lélegzetelállítóan gyönyörű kínai ügynöknővel.

A nyitójelenetben Bond szabotál egy fegyverüzletet az orosz határon, egyszemélyes hadseregként működve. Brosnan-nek elég hatásos belépőt találtak ki megint, persze nem hasonlítható az Aranyszemkitűnő gátugrásához, de voltaképp nagyon rendben van. Már itt kezdik érzékeltetni az alkotók, hogy bizony Bond most kétszer olyan sebezhetetlen, gyakorlatilag a villám erejével ront be mindenhova ahol ellenségek vannak és percek alatt ledarál mindenkit, de ez az első percekben még nem is annyira zavaró, mint a végső összecsapásnál. Bond felszáll egy vadászgépre, majd letarol mindent és sikeresen leszállítja a nukleáris rakétákat. Ezután következik Sheryl Crow előadásában a főcímdal, amely véleményem szerint az egyik legjobb a sorozatban, nem véletlenül jelölték Golden Globe díjra. Közben a már szokásos női sziluetteket láthatjuk, ezúttal a technika a számítógépes, röntgenes téma körül forog, nem épp a legjobb a szériában, de azért tűrhetővé teszi a remek főcímdal. Ezúttal ismét láthatunk egy tengeralattjárót felrobbantós részt, kitudja már hányadszorra a sorozatban, és egyúttal megismerhetjük a főgonosz Elliot Carver-t és csatlósát az izmos, szőke hajú németet Stamper-t, aki megint egy hasonló figura mint Red Grant, Hans, vagy Necros az Oroszországból szeretettel, a Csak kétszer élsz, és a Halálos rémületben című epizódokból. Jonathan Pryce jól alakítja a gonosz médiamogult, bár nem lesz a legjobb Bond ellenségek egyike, de mégis a karaktere pszichopata, szadista férfi, aki még a saját feleségét is képes elintézni, csak a hatalom és a siker érdekli. Igazából messze elmarad az Aranyszem Sean Bean-jétől, akinek valódi motivációi, tervei és háttértörténete is volt, sajnos ebben a tekintetben nem tudott felnőni a film a nagy elődhöz, mint ahogy gyakorlatilag semmilyen tekintetben sem, az Aranyszemhez képestA Holnap markábancsak egy az átlagosnál hangyányit jobb akciófilm. Brosnan itt még jobb Bond-ként, bár még itt is észrevehető kicsit hogy nem rázódott még bele annyira a szerepbe, de ez amúgy is csak a harmadik résznél szokott sikerülni a színészeknek. A gond végülis ott van hogy míg az előző részben megpróbáltak valamennyire realistának lenni, itt Bond olyan mint egy Rambo, senki sem tudja eltalálni és a film végi összecsapás a lopakodó hajón is olyan mint valami mészáros, mindenkit szétlő, ő pedig enyhe karcolások árán simán megússza. Persze a Bond-filmeket nem a hitelességük miatt nézzük elsősorban, de mégis az alkotók itt már komoly túlzásokba estek a végén, látványos akciókkal próbálták ellensúlyozni a mozi második felében a fáradó történetet.

Mentségükre legyen szólva hogy mindezt nagyon jól csinálták. A nyitójelenetben is kapunk egy szeletet ebből, de a későbbi autós üldözés (Bond az Aston Martin-t egy BMW 750-esre cseréli, amelyet ráadásul távvezérléssel is lehet irányítani) még rátesz erre egy lapáttal. Személyes kedvencem a motoros jelenet (természetesen megint BMW, a cég három filmes szerződést kötött a stúdióval) az utcán és a háztetőkön, rendkívül jó vágásokkal operál, látszik hogy hová ment el az a 110 millió dollár, nem pocsékolták el a költségvetés, mint sok más filmben. A helyszínek ezúttal is változatosra, de kicsit érdektelenre sikerültek, Hamburg szürke, később a Távol Kelet hoz valami kis hangulatot a mozinak (Az aranypisztolyos férfi helyszínein is forgattak), Saigon zsúfolt városa és sikátorai is hangulatosak, de ezúttal nem olyan egzotikusak mint ahogy azt megszokhattuk. A Bond lányokat most is jól választották meg Teri Hatcher akkoriban volt csúcsformában, bár testével jobban elbűvöli a nézőt mint tehetségével, nagyon beleillik a filmbe, csak kár hogy csúnyán végzi, de ő azon kevesek egyike akik közel álltak Bond-hoz. A film második felében viszont a kínai titkos ügynök Wai Lin kerül előtérbe, Michelle Yeoh megformálásában, aki ugyan nem ér Hatcher nyomába, mégis jó karaktere van, sokan nem kedvelik ugyan, de nekem nem volt vele semmi bajom, hozza a tipikus kém nőt, aki ráadásul még kung fu-zni is tud (mekkora sztereotípia, hogy aki kínai, annak rögtön kenni-vágnia kell valamelyik harcművészetet). A Brosnan féle Bond mindig is jobban hagyatkozott a kütyüire, ez most sincs másképp, ujjlenyomat leolvasó, elektrosokkoló telefon, ezeket ismét Q szolgáltatja neki, és a humoros párbeszéd kettejük közt megint igazi humorforrás. Érdekesség, hogy 35 év után Bond lecseréli az állandó szolgálati fegyverét a Walther PPK-t egy új P99-es modellre, amelyet majd a későbbi epizódokban is használ természetesen. Úgy vélem ez sokkal jobban illik a modern féle Bond-hoz, haladni kell a korral és nem is áll rosszul a pisztoly Brosnan kezében (ahogy Daniel Craig-ében sem fog). A Holnap markában végülis egy átlagnál nem sokkal jobb akciófilmként operál, kicsit hiányzik belőle az az igazi Bond-os érzés, ettől függetlenül nagyon szórakoztató epizód, hibái ellenére is. Valójában a 007-es itt kezdett el sima akcióhőssé válni, de ez a következő részeken jobban meglátszik, mivel a színvonal fokozatosan esett, de még így is megőrizte a széria a népszerűségét. Amúgy ezt a részt az elhunyt Albert Broccoli emlékére ajánlották, aki 17 részen át dédelgette a franchise-t, és milliók köszönhetik neki hogy szeretett hősük ilyen népszerűvé vált a világon és a pop kultúrában.

80%

A világ nem elég (The World is Not Enough – 1999)

Az Aranyszem és A Holnap markában című epizód már azt sugallta hogy James Bond inkább már egy akcióhőssé degradálódott, különösen az utóbbi rész, amelyben a 007-es Rambo és Terminátor módjára legyilkolt egy egész hajóflottát, majd felrobbantott mindent és angolosan távozott a nővel. A következő, immáron tizenkilencedik epizód A világ nem elég alig változtatott ezen a recepten, bár a 007-es itt szerencsére nem megy akkora túlzásokba mint előzőleg, de továbbra sem más mint egy átlagon alig felüli akcióhős, akinek az az egy szerencséje, hogy James Bond-nak hívják és hatalmas kultusza van a világon. Persze ettől még A világ nem elég véleményem szerint nem tartozik a leggyengébb Bond-filmek közé, sőt, egész korrekt mozi, hozza a ’90-es évek akciófilmjeinek hangulatát, és a sztori is sokkal összetettebb lett ezúttal mint két évvel korábban. A Brosnan korszak (majdnem) állandó forgatókönyvírója, Bruce Feirstein mellé, egy új szerzőpárost Robert Wade-et és Neal Purvis-t fogadták fel, akik egyúttal a későbbi Bond-filmek szkriptjeiért is felelősek lettek. Joe Dante és Peter Jackson is felajánlotta a direktori szolgálatait, utóbbi sokkal esélyesebb volt, mivel Barbara Broccoli kedvelte az úriember filmjeit, ám az akkoriban bemutatott rendezése után megváltozott a véleménye. Pedig ha belegondolunk nem jártak volna rosszul Jackson-al, mivel nem csak hogy tehetséges rendező, hanem a Bond filmek örök rajongója. A Gyűrűk Uratrilógia direktora később kifejtette hogy a stúdió nyilván inkább kevésbé híres rendezőket szeret szerződtetni az epizódok megrendezésére, és azért valljuk be, valahol igaza volt.A világ nem elég című Bond filmet Michael Apted rendezte, aki nem valami jártas az akciófilmekben, ezért is volt meglepő választás, valószínűleg ő volt az olcsóbb, és hogy ő a direktor, az bizony meglátszik a filmen is.

A mozi címe egyébként az Orbis non sufficit latin szó lefordítása, amely a való életben Sir Thomas Bond mottója, és egyébként az Őfelsége titkosszolgálatában című regényben (és annak filmadaptációjában) a Bond família családi mottójaként említik meg, valamint Nagy Sándor sírkövén is ez a felirat olvasható. A szerző trió egy elég csavaros, Bond-filmekhez mérten is érdekes történettel örvendeztetett meg minket, ezúttal sem valamelyik regényből merítettek, hanem az olajt és a terrorizmust állították középpontba, persze ki más lehetne az ellenség mint egy orosz terrorista, ám az az érdekes hogy a film kb. feléig őt állítják be főellenségnek, majd az alkotók csavarnak egyet és máris egy közönséges csatlóssá válik. Először fordul elő egyébként hogy a főellenség egy nő, aki ráadásul elég jól meg is kavarja az állóvizet és eléggé elszánt terve is van. A nyitójelenet ezúttal szokatlanul hosszúra, röpke 14 percesre sikeredett, Bilbao-ban kezdődik, ahol James Bond visszaszerez egy bőröndnyi pénzt Sir Robert King számára, aki M személyes régi barátja. A pénz azonban felrobban az MI6 főhadiszállásán, King is elég vele együtt, Bond pedig azt a feladatot kapja hogy vigyázzon a halott olajmágnás lányára Elektrára, mert valószínű hogy ő lesz a következő célpont. A merénylő egy bizonyos orosz terrorista Renard, akinek egy golyó van a fejében, amely fokozatosan öli ki minden érzékét és emiatt nem érez fájdalmat, mindent jobban bír. Elektra új olajvezetéket szeretne kiépíteni Bakuban, ezt próbálják szabotálni a terroristák, Bond pedig felveszi a harcot ellenük, azonban később rájön hogy talán Elektra nem is olyan ártatlan, mint azt előre gondolta. A rendkívül hosszú bevezető után, mely során láthatjuk a film legjobb akciójelenetét a motorcsónakos üldözést a Temzén (sajnos a java puskaport az első pár percben ellövik), a szokásos főcímdal, és animáció következik, amelyet most a Garbage nevű együttes hozott össze. Nem rossz dal, kicsit emlékeztet az előző rész zenéjére, de lényegében rendben van, és az animációk is jobbak lettek, ezúttal a film történetéhez híven az olaj kerül középpontba, ezt kombinálva a szokásos női sziluettekkel. Amennyire akciódúsan indul a film, ezután pont annyira leül, valószínűleg ez a Brosnan korszak legunalmasabb Bond filmje, természetesen csakis 007-es mércével mérve. Az akciójelenetek nem tudják tartani azt a szintet, amit az első pár perc kijelölt, ötlettelenek, semmi különleges nincs bennük.

De azértA világ nem elég sem szégyenkezhet, az ötlettelen akciók ellenére is érdekes tud maradni, a története és a karakterei miatt. Pierce Brosnan itt már nagyon beleedződött Bond szerepébe, kisujjból hozza a megszokott karaktert, a beszólásai is nagyon ülnek. Kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy a négy filmje közül ebben alakít a legjobban, persze nem nagyon lehet izgulni érte, de így is okoz meglepő pillanatokat, például mikor hideg vérrel lelövi Elektrát (egyébként itt fordult elő először, és eddig utoljára hogy Bond megöli a szeretőjét) és láthatunk egy rövid kínzásjelenetet is, amely némiképp előrevetíti a következő epizódot. A cselekmény ezúttal főképp a volt Szovjetunió területein zajlik, Azerbajdzsán, Baku, majd a film végén ellátogatunk a rég nem látott Isztambulba is, ahol az összecsapás egy tengeralattjárón zajlik. Sajnos mint korábban mondtam kicsit harmatosra sikeredtek a lövöldözések, robbantgatások, a Kazahsztáni bázison ugyan elég látványos akció zajlik le, de ez egy Bond filmhez kevés. Ezután még a kaviár gyárban lezajló lövöldözés amely valamennyire érdekes, a film egy kissé ötlettelen és lapos összecsapással ér véget, ráadásul az sem segít nagyon hogy a főszereplők szabad kézzel fogdosnak egy plutónium rudat, amely… hát igen, kicsit viccesen ható megoldás. És itt gyakorlatilag vége is a negatívumoknak (később még lesz egy, de azt végülis nem nehéz elfogadni), amelyek minden bizonnyal Apted és némiképp az írók számlájára írható. Próbáltak kicsit visszautalgatni az előző részekre, hosszú idő után Bond ismét síel és ez a jelenet nem is sikerült olyan rosszul, ha nem vesszük figyelembe a cselekmény logikátlanságát (pontosabban azt hogy Renard emberei miért támadják meg Bond-ot, ha ott van mellette Elektra, hiszen az orosz terrorista ezt véleményem szerint nem merné megkockáztatni, annyira ragaszkodik a nőhöz). Mint már említettem, a nagy csattanó után kiderül hogy mégsem Renard Bond főellensége, hanem pont az, akihez elég közel került, vagyis Elektra King. Ez egy igen jó húzás volt az íróktól, ha már a minőségi akciókra nem mentek rá, legalább a karaktereket jól megírták. Sophie Marceau nagyon jó Bond lány, először ártatlannak, törékenynek mutatja magát, majd átcsap bosszúálló, érzéketlen, hideg személyiségbe, aki célja érdekében hajlandó bárkit feláldozni. Marceau ráadásul még tehetséges is és jól színészkedik, ellenen a másik Bond lánnyal. Denise Richard inkább csak az alakjával kápráztatja el a nézőt (bár azt jól csinálja), semmint színészi teljesítményével, azt is nehezen hiszi el róla az ember hogy atomfizikus, de ez végülis egy Bond filmben elfogadható. Richard tehetségtelenségét mi sem bizonyítja jobban hogy filmbeli teljesítményét egy cseppet sem hízelgő Arany Málna díjjal jutalmazták (így ez volt az első Bond film, amely nyert egy ilyen díjat), bár véleményem szerint annyira azért nem volt jogos, volt már nála ezerszer rosszabb Bond lány is.

Ezúttal a Judi Dench alakította M is nagyobb szerephez jut, amely mindenképpen javára szolgál a mozinak, Elektra elrabolja majd fogságban tartja, az ő érdeme hogy Bond végül rátalál a gonosztevők bázisára, majd főnöke életét is megmenti. Renard-nak azonban hiába írtak viszonylag érdekes háttértörténetet, nem lesz több egy átlagos Bond gonosznál, ő is csupán Elektra bábujaként végzi, de vannak nagy pillanatai. Vannak visszatérő karakterek is természetesen, az Aranyszemből Valentin Zukovsky, aki eléggé megváltozott az évek során, egészen más személyiség lett, valamint a kihagyhatatlan Moneypenny is megjelenik, megint csak humoros párbeszédeket szolgáltatva ezzel a filmnek. Desmond Llewelyn itt szerepel utoljára Q-ként, a film bemutatója után nem sokkal egy autóbalesetben életét vesztette. A sors fintora, hogy ebben az epizódban éppen a nyugdíjazására készül. Egyúttal bemutatja utódját, akit John Cleese alakít, aki sokaknak nem tetszett, ám nekem mégsem volt vele semmi bajom, abban a két filmben (ebben és a következő részben) elnézzük. Külön kis színfolt az a bizonyos Goldie nevű zenész, aki Guy Ritchie Blöff című filmjében is szerepelt, itt sem kap hosszabb jelenlétet, mégis mosolyra deríti a nézőt s karaktere. Az utolsó jelenet is a régi időket idézi, Bond megint lebukik az MI6 előtt szex közben, de szerencsére az újdonsült kütyüszolgáltatója kimenti a bajból. Szerencsére van ami kimentse a tizenkilencedik Bond filmet az átlagos akciófilmek sártengeréből, ez pedig a már említett történet, csavar és a karakterek. Kár hogy egy ilyen jól működő alapszituációt így elfecséreltek, mert ha nagyon összekapják magukat, akkor talán még az Aranyszem szintjét is megütötte volna, így a színvonal mérföldekkel marad el Brosnan első Bond filmjétől. A világ nem elég csak egy hangyányit gyengébb mint A Holnap markában, de így sem rossz epizód, a negatívumok súlya jobban húz a mérlegen, de a pozitívumok majdnem egy súlyon tartják, de csak majdnem. Többször is visszanézhető, szórakoztató akciófilm, de nem emiatt a film miatt fogunk emlékezni Bond-ra vagy Brosnan-re az biztos. Bár az kétségtelen, hogy itt alakítja a legjobban a 007-est, legalábbis szerény véleményem szerint.

75%

Halj meg máskor! (Die Another Day – 2002)

2002-ben a James Bond sorozat dupla jubileumot ünnepelt: nemcsak hogy 40. éve volt jelen a franchise a filmgyártásban, hanem a 007-est immár huszadik alkalommal indult bevetésre, mozi terembe csábítva ezzel a közönséget. Ennek az évfordulónak mindenképp nagy durranásnak kellett lennie, Pierce Brosnan lehetett az a szerencsés, aki eljátszhatta ismét Bond-ot ezen a különleges alkalmon, Lee Tamahori pedig boldogan látott neki a rendezésnek, az előző részt elkövető írópárossal egyetemben. A költségvetés immáron 140 millió dollárra rúgott, a két producer mindent elkövetett hogy a siker biztos legyen, és végül annak fényében hogy a Halj meg máskor! az év hatodik legsikeresebb filmje lett, kijelenthetjük hogy bevétel szempontjából ez sikerült is nekik. Ám aranyszabály hogy attól mert egy film sokat hoz a pénztáraknál, még nem biztos hogy valóban minőségi munka. Bond moziknál amúgy is szinte garantált a siker, főleg mostanában, tehát a pénz nem mindig van arányban a minőséggel. Sajnos az alkotók akármennyire is hűek akartak maradni a korábbi részekhez, akármennyire is sokat utaltak vissza a korábbi epizódokra, a huszadik Bond mozi aligha tekinthető méltó jubileumi munkának. Úgy vélem a franchise a 21. századra kicsit már kifáradt, valóban elavulttá vált és az sem segített rajta nagyon hogy ezután kicsit megváltoztak az akciófilmek és az igények is, ami végül a teljes újrakezdéshez vezetett, amely teljes mértékben jót tett a szériának. Persze azt is mondhatnánk hogy a Halj meg máskor! az utolsó „klasszikus” értelemben vett Bond film, szerény véleményem szerint a 4 év múlva bemutatott Casino Royale már nem is a 21. Bond mozi, én inkább az újhullámos 007-es első epizódjának nevezném. Ez persze szubjektív megállapítás, de az is igaz hogy igen szép emlékeket őrzök a huszadik Bond moziról (mint a Brosnan főszereplésével készült 007-es filmekről általában). Ez volt az első rész, amit moziban láttam, 10 évesen és valahogy ez nagyon bennem maradt, utána megvolt videokazettán, többször is megnéztem, majd DVD-n is, persze egyáltalán nem tartom a kedvenc epizódomnak, mégis, az emlékek és az idő megszépítette számomra. Emlékszem mekkora felhajtás volt körülötte abban az időben, rengeteget reklámozták, minden második újságban említésre került és a kígyózó sorok a mozi előtt bebizonyították hogy a kampány sikeres volt. Brosnan negyedszerre bújt a brit titkosügynök bőrébe, és egyben utoljára, a bemutatókor 49 éves volt, de talán ő eddig az egyetlen olyan színész akin nem látszik hogy az utolsó általa játszott filmre mennyire kiöregedett a szerepből. Páran megjegyezték, túl öreg már Bond-nak, de szerintem bőven elbírt volna még egy filmet, a reboot sem elsősorban azért készült el mert már túl idős volt.

A Halj meg máskor! című huszadik Bond-filmet én mindig is a régi, klasszikus 007-es franchise hattyúdalának tekintettem, egy szórakoztató mozinak, amely ugyan alig mutat többet mint egy átlag akciófilm, mégis lehet élvezni és többször meg lehet nézni. Az utalásokon kívül, rengeteg márka van jelen, amely egyúttal az eladásokat is népszerűsítettek, nem csak Bond új autójára az Aston Martin Vanquish-ra gondolok (a film bemutatása után ezen kocsik értékesítése nagyon hirtelen megugrott), hanem például a parfümök, Visa, Ericsson, nem csoda hogy sokan a mozit egy közönséges „reklámfilmnek” nevezik, amely csak arra volt jó hogy megnövelje a bizonyos márka cégek termékeinek eladásait. Azért ennyire mégsem súlyos a helyzet, bár van benne valami, egyes ilyen elemek nagyon nem oda illőek, valamint némely referenciák is feleslegesek, mintha nem lett volna elég eredeti ötlete az íróknak. James Bondot legújabb titkos küldetése az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált övezetbe szólítja, azonban nem teljesítheti feladatát, mert egy titokzatos áruló aknamunkájának eredményeképpen fogságba kerül. Ezalatt kemény kínzásoknak vetik alá, ám az ügynök nem hajlandó megtörni. 14 hónap múlva az NSA vezetője, Falco nyélbe üt egy fogolycsere-akciót a kiszabadítására: Bond-ért a korábban Dél-Koreában leleplezett Zao-t ajánlják fel a britek. A fogolycserének azonban nagy ára van, Bond-nak – mivel lelepleződött az ellenség előtt és nem tudni mennyit árult el a titkosszolgálat ügyeiről – M utasítására fel kell hagynia ügynöki tevékenységével. A 007-es nem adja fel és annak a személynek a felkutatására indul aki korábban elárulta, azonban ismét egy szövevényes ügybe keveredik, amelynek kulcsfigurája a gyémánt báró Gustav Graves, aki nagyszabású tervével nemzeteket akar térdre kényszeríteni. A brit titkosügynök nem várt segítséget kap az NSA-s Jinx személyében, valamint hamarosan rájön arra hogy a tervek mögött számára nagyon is jól ismert emberek állnak.

A film elég jól indít, Bond mozikban először látható egy szörfös jelenet, majd a 007-es szokásos angolos stílussal és eleganciával szivárog be egy Észak-Koreai támaszpontra, természetesen pillanatokon belül elszabadul a pokol, robbantgatnak, lövöldöznek, légpárnás járművekkel üldözik egymást. Ezek miatt nem nehéz belerázódni a filmbe, a koreai egyenruhák miatt kicsit vissza is jön a régebbi, Szovjetuniós, hidegháborús hangulat, amely a régebbi Bond filmekben volt megszokott. Az akció mindvégig magas fordulatszámon pörög, majd a végén elkapják a 007-est, és itt már kicsit húzza a néző a száját. Semmi frappáns megoldás, menekülési módszer, Brosnan Bond-ja erről is volt híres többek közt, hogy lehetetlen helyzetekből vágta ki magát. Jó persze az alapszituáció erről a fogságról szól lényegében, de azért ez mégis kicsit átlátszó megoldás volt. Bár azért mégiscsak jó ötletnek tekinthető hogy belevittek egy ilyen szálat, mivel Fleming könyveiben Bond is gyakran került fogságba, ahol meg is kínozták, méghozzá elég keményen, nos a szériában először kapunk egy szeletet ebből a regénybeli monumentumból. A főcímdalt ezúttal Madonna énekli, akit gondolom senkinek sem kell bemutatni, lehet utálni vagy szeretni, de azt el kell ismerni hogy a neve fogalom lett a zene művészetben (a filmjeit inkább meg se említsük), érdekes hogy az általa előadott dalt egyszerre jelölték Golden Globe-ra és Arany Málnára is, amely lényegében mindent elmond: nem rossz dal, de nem Bond-filmbe való. Közben a szokásos női sziluettek természetesen, ezúttal jeges, tüzes hölgyek, közben kínzásjeleneteket mutogatnak nekünk. Majd 14 hónap múlva veszi fel a cselekmény a fonalat, Bond hosszú hajjal, szakállal, Robinsonos beütéssel köszön vissza képernyőről, aztán persze következik a fogoly csere (érdekes, mikor először láttam a filmet egy röpke század másodpercre elkezdem félni hogy talán lelövik kedvenc hősömet – nemhiába, fiatalság-naivság).

A történet kicsit hasonlít A magányos ügynök című epizódra, valamint számos olyan dolog van a filmben, amely utalás a régi részekre. Az sosem baj ha megemlékeznek a régi epizódokról, hiszen ez több Bond-filmben is benne van, de a Halj meg máskor! esetében az alkotók kicsit átestek a ló túloldalára. Persze jó volt látni a régi kütyüket, a késes csizmát, a jet pack-et, vagy a krokodil álcát, de némely esetben az írók a régi részek elemeire építették rá a történetet (pl. Ikarosz). Helyszínek terén viszont az kell mondjam remekel a film, Észak-Korea igazi hidegháborús hangulatot ad, majd Hong Kong is hangulatos arra a rövid pár percre, aztán egy klasszikus Bond helyszín Kuba és egy elég szokatlan, Izland és természetesen Bond hazájában, Londonban is megfordulunk. A pörgős akciójelenetek garantáltak az összes helyszínen, a légpárnás üldözést már méltattam korábban, a színvonal később sem hagy alább. Viszont, mivel a forgatókönyv nagyon lyukacsos, ezért ha a látványos akciók mögé nézünk, alig találhatunk valami értékelhetőt. A színészi alakításokkal nincs különösebb baj, Brosnan ismét remekel 007-esként, az új Bond lány Halle Berry hozza a szokásos amerikai ügynök szerepkört (a Top 10-ben nincs benne, de mégis nagyon jó). A főgonosz Toby Stephens néha nagyon undorítóan tud nézni, de ez nem elég ahhoz hogy klasszikus Bond gonosztevő váljon belőle, szóval egyáltalán nem emlékezetes a szerepe, de azért tűrhető, különösebb gond nincs vele, a csatlósát Zao-t is inkább az menti meg hogy elég ijesztően néz ki. Miranda Frost pedig olyan mint a neve: fagyos és hideg. Ezen kívül természetesen visszatér Judi Dench is M szerepében, aki ezúttal ellenszenves a néző számára (főleg azok után hogy az előző részben Bond megmentette), John Cleese is visszatér pár percre, Michael Madsen szorulhat még némi említésre, ő sem szerepel sokat, de azért üde színfolt a feltűnése.

A Brosnan éra Bond-ja mindig is sokat támaszkodott a kütyükre, de lényegében ez sosem váltott át rossz irányba. Ezúttal azonban elmondhatjuk, ha a 007-esnek nem lettek volna kütyüi, bizony gyorsan elvérzett volna. Ezek között is vannak olyan bugyuta megoldások, mint a láthatatlan kocsi, amely nem csak hogy teljesen felesleges, de még hülyeség is. Azonban az új Aston Martin Vanquish nagyon jól beleillik a filmbe, jó hogy végre visszatértek a jól megszokott Bond márkához, az autósüldözés is remek a jégen, ez mindenkép javára szolgál a filmnek. Ezen kívül talán a vívó párbajt említeném meg, a végső összecsapás nem sikerült unalmasra, ám rendkívül ötlettelen, és ami szúrja a néző szemét, a rengeteg CGI, szinte az egész film számítógépes trükkökből épül fel, ráadásul ezek között vannak olyan, már Bond-os szinten is hiteltelen részek, mint a vízi ejtőernyőzés. A készítők egyértelműen arra mentek rá hogy a Halj meg máskor! minél látványosabb, pörgősebb legyen, ám eközben megfeledkezett a jó történetről és az igazi Bond-filmek esszenciájáról. Mert a huszadik epizód inkább tekinthető egy sima akciófilmnek, mint egy Bond mozinak. Túlzásba vitt CGI használat, túl sok utalgatás, Brosnan-on és Dench-en kívül többnyire jellegtelen, harmatos karakterek. Persze a Bond filmek mindig is próbálkoztak megfelelni a kor igényeinek, de jelen esetben ezt nem kellett volna, mert a Halj meg máskor! gyakorlatilag az ugyanabban az évben bemutatott xXx ikertestvére is lehetne. Ami emeli a film szintjét az végülis a kevés jó akciójelenet, valamint Brosnan jelenléte, aki nélkül ez a mozi még ennyit sem ért volna. Amely elem számomra mégis megmenti a filmet, az nem más mint az idő emléke. Valahogy kedves emlékeket őrzök erről a moziról, még ha csak egy erős közepes munkáról van is szó. Egyáltalán nem a kedvenc epizódom, sőt, véleményem szerint a huszadik részre pont eljött az ideje hogy újrakezdjék és átformálják a szériát, érezni hogy kicsit elfáradt már a karakter is, az alkotók sem tudnak már sok újat mutatni ebben a körben. Akárhogy is, a Halj meg máskor! a klasszikus Bond sorozat záró darabja, amely közel sem a legjobb epizód, mégis egy többször nézhető, agykikapcsoló akciófilm, amely a jubileumot eltekintve jobban is elsülhetett volna, de végül ez lett belőle.

65%
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
7. VictorVance  Szerkesztő
2012.05.25. 23:13:49
LV18
Válasz 6. adamtailor üzenetére:
Köszönöm, már régen elterveztem hogy valamilyen írással kapcsolatos pályát választok:)
Örülünk?
6. adamtailor  PlayStation.Community tag
2012.05.23. 13:48:32
LV1
Nagyon jól írsz, el szoktam olvasni a filmkritikáidat és nagyon meglepett, hogy " még csak" 20 éves vagy. Szerintem válassz hasonló pályát.
5. VictorVance  Szerkesztő
2012.05.20. 20:34:03
LV18
Válasz 3. HUN_GERGO üzenetére:
Nekem Connery jön be a legjobban, talán mert ő volt az első (hivatalos) Bond, de Brosnan sem áll tőle nagyon messze.
Örülünk?
4. VictorVance  Szerkesztő
2012.05.18. 21:56:39
LV18
Válasz 2. Penge70 üzenetére:
A Goldeneye a legjobb a régi Bond-ok közül, anno azt láttam legelőször, gyerekként, még tékából vettük ki, talán ezért is vagyok kicsit elfogult:)
Örülünk?
3. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2012.05.18. 12:26:10
LV15
Pierce Brosnan volt a legjobb Bond bárki bármit mond. :)
2. Penge70  PlayStation.Community tag
2012.05.18. 09:00:23
LV22
Nagyon bírom Brosnan-t, talán ezek közül a Goldeneye ami a legjobban tetszett, de jó a többi is:)
2012.05.17. 21:09:53
LV3
Nálam Goldeneye mondjuk 90, a rákövetkező 20 (iszonyatosan unalmas), World 80 (ez volt az első JB, amit láttam, örök kedvenc), a Die szintén 20.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV18
Szerkesztő
PSC Kredit
15977 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
5957 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
4757 db
Utolsó belépés:
2019.09.16. 19:33:44
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea