PlayStation.Community Blog ›› VictorVance

16 hozzászólás

2012.04.07. 00:09:42

Utolsó hozzászólás: VictorVance

2012.04.08. 12:02:58

Megosztás
Értékeld a blogot!
Mivel a Bosszúállók című giga-mega-ultra képregényadaptáció pár hét múlva végre mozikba kerül, ezért ennek örömére úgy döntöttem, egyenként végigveszem az eddigi Marvel Comics-feldolgozásokat. Természetesen csak azokat, amelyek kapcsolatban állnak az úgynevezett „Marvel Cinematic Universe-al”, vagyis abban az univerzumban játszódnak, amelyben majd a Bosszúállók is fog.

Vasember (Iron Man – 2008)

A 21. században szépen feltört a képregényadaptációk műfaja. Brian Singer X-Men-je szépen megindította (újra) a szuperhősök zuhatagát, amely odavezetett hogy manapság már milliók állnak sorba a mozikasszáknál hogy kedvenc hőseik újabb kalandjait tekintsék meg. Persze ezek között a filmek között találhatóak kevésbé sikeresek is, ám azért mára már elmondható hogy a mérleg a pozitív irányba tart, és a képregényadaptációk trónján a Marvel Comics ül. A DC kiadónak ottvan az igazi és egyetlen ütőkártyája, a köpenyes éjszakai igazságosztó Batman, a Marvel pedig ott tart hogy néhány önálló film után csatába küldje a több hősből összeverbuválódott Bosszú Angyalait. Ám magát a koncepciót 2008-ban, a Vasember című film indította el. Történt ugyanis hogy a képregénykiadó eldöntötte, nemcsak a füzeteken, hanem a moziiparban is elkellene kezdeni egy komplett univerzumot kiépíteni, s ekkor épp kapóra jött a már nagyon-nagyon régóta tervezett Vasember-mozi elkészítése, az ötleteket leporolták és a Marvel új, független stúdiójának égisze alatt elkezdődhetett egy új franchise megszületése. A jogokat még a ’90-es évek elején szerezte meg a New Line Cinema, de film sosem készült, pedig az eltelt hosszú évek alatt rengeteg rendező, forgatókönyvíró kezében megfordult a produkció (Quentin Tarantino is esélyes volt a rendezésre, főszereplőnek pedig Nicolas Cage-et, vagy Tom Cruise-t képzelték el), végül Jon Favreau direktornak sikerült meggyőznie a fejeseket hogy adják neki a rendezés jogát. Az még mindig rejtély hogy Favreau ezt hogy tudta kikönyörögni, de az tény hogy korábban olyan képregényfilmek készítésében vett részt mint a Mindörökké Batman és a Daredevil (hogy ez jó, vagy rossz ajánlólevél, azt mindenki döntse el maga).

Maga a figura, hasonlóan a többi hőshöz, szintén kettős életet él, a Vasember páncél mögött a milliárdos feltaláló és fegyvergyártó Tony Stark bújik meg, akit még a ’60-as évek derekán Stan Lee, többedmagával talált ki. Jónéhány száz füzet jelent meg a főszereplésével, és Amerikában igen nagy hírnévre tett szert, ott van a neve a legismertebb szuperhősök között, míg hazánkban kevesen ismerték mielőtt a róla szóló film megjelent volna (néhány itthon megjelent Marvel Extra számban szerepet kapott, még a ’90-es években). A film többé-kevésbé követi a képregény eredeti alapsztoriját, (persze a történéseket a modern korba helyezték, mivel a képregénysorozat még a hidegháború idején kezdődött el, Stark-ot pedig a vietnámi háború alatt alkotta meg a páncélt) a milliárdos fegyvergyártó Tony Stark-ot elrabolja egy terroristaszervezet egy fegyverdemonstráció után Afganisztánban, és arra kényszerítik hogy egy hét alatt építsen meg egy tömegpusztító rakétát. Stark-nak közben repeszek fúródtak a mellkasába, amelyek lassan közelítenek a szíve felé, végül megölik őt, ám a feltaláló „feltalálja” magát és egy olyan szerkezetet épít amely távol tartja a szilánkokat a szívétől, valamint egy másik ottani fogoly segítségével megépít egy páncélt, amelynek segítségével megszökik a fogságból, Amerikába visszatérve pedig új célt tűz ki maga elé, amely nem más mint az emberek megvédése, és a zsarnokok legyőzése.

Stark egyébként egy amolyan modern Leonardo da Vinci-nek is fel lehet fogni, de a megalkotásánál a milliárdos playboy, Howard Hughes is nagy inspirációt jelentett. A képregényekben egy kissé komolyabb, érettebb, felelősségteljesebb figurával találkozhatunk, ám Favreau filmjében Stark maga a megtestesült arrogancia, önimádó, cinikus figura. Robert Downey Jr. remekül kelti életre a milliárdos csodagyereket, a színész hosszú évekig mélyponton volt, de végül sikeresen tért vissza a Hollywood-i élvonalba, többek közt ezzel a szereppel is, amelyet nem véletlen hoz ilyen kiválóan, hiszen nagyjából önmagát kellett játszania. S annak hogy a Vasember ilyen jó, minőségi képregénymozi lett, nagyrészt Downey érdeme. Jól érzi az egyensúlyt a figura alakításakor, a cselekmény során több oldalát is bemutatja, egyszerre nagyképű seggfej, és szerethető, humoros alkat is. Képregényadaptációban ritkán láthatunk ennyire egyedi alakot, bár semmiképp sem eredeti személyiség, hiszen ilyet már rengetegszer láttunk más filmekben, de a szuperhősös produkciókban rakatszámra nyomják a néző arcába a depressziós, naív, hősszerelmes, önmagát feláldozó „hírókat”, Stark ezzel szemben egy cinikus, az élet gyümölcseit élvező, különc figura, őt nem az foglalja le mint a többi hőst, hogy sikerül e átmennie a gimiben, hogy alteregója miatt mikor kerül veszélybe az egyik szerette, vagy hogy ellenségei mikor támadják meg egy kriptonit bombával.

Favreau és Downey remekül megragadták a figura lényegét, és magát az életérzést, hangulatot, amelyet a film kivált. A legtöbb hős, az Egyesült Államok keleti partján, New York-ban hősködik, a Vasemberből ezzel szemben árad a west coast feeling, a stílus, és a lazulás. Hiszen Stark miért is lenne depressziós, fásült hős, mikor kb. mindent megtud magának szerezni, minden csajt feltud szedni akit akar, stb., stb. Egyébként a cselekmény is erre a feelgood beütésre hajaz, rengeteg humoros jelenettel találkozhatunk az alkotásban, éppen csak annyira veszi komolyan magát hogy amennyire kell, de a paródia-jellegtől is nagyon messze áll. Maga a forgatókönyv persze nem túl fordulatos és igazából látszik hogy nem is nagyon kellett, többnyire improvizáltak a színészek, de épp ettől lett annyira erős a film a dialógusok szempontjából. Downey-n kívül Jeff Bridges nyújt még emlékezeteset, aki csak ezért a szerep kedvéért borotválta le a haját és ennek köszönhetően hihetetlenül badass-en néz ki az öreg, teljesítményének köszönhető hogy a mozinak tisztességes főgonosza van, hiszen ez minden szuperhősfilmnek talán a legsarkalatosabb pontja. Persze mint minden képregényfilmből (és mostanában úgy en bloc minden filmből), úgy innen sem hiányozhat a szerelmi szál, amelyet végeredményben nagyon jól megoldottak. Gwyneth Paltrow nemcsak hogy szép, de elbűvölően bájos is a szerepében, és a Stark-al közös jelenetek kifejezetten humorosra sikeredtek, nyomuk sincs a Pókember-filmekre jellemző nyáladzásnak és kínlódásnak. Működik a kémia a két karakter között, mintha csak egy ’40-es évekbeli komikus-romantikus szituációt néznénk.

A többi színésznek sincs szégyenkeznivalója, Terrence Howard is jó, csak kár hogy a folytatásokban már más ölti magára Rhodes szerepét, egyszerűen annyira szimpatikus lett nekem a csávó hogy egyáltalán nem tudtam megszokni Don Cheadle-t a második részben (de nem azért mintha ő rossz színész lenne). A füzetekben található hangulatot bár nem sikerült maximálisan átültetni a mozgóképbe, de lényegében a cselekmény és a szereplők hűek a képregényben látottakhoz, a CGI-t pedig csak dicsérni lehet. A páncél eszméletlenül néz ki, az akciójelenetek pedig hozzák az elvártakat, de sajnos a Vasember egyik hibája hogy ezekből a szegmensekből rendkívül kevés van. A rendező inkább magára Tony Stark-ra koncentrál, a látvány kissé háttérbe szorul és az az igazság hogy Favreau nem is nagyon ért az akciójelenetek rendezéséhez. Igazából az hogy nincs annyira robbantás, verekedés, meg látvány a filmben, nem is róható fel hibának, mert a hangulat és a mozi ennek ellenére is működik. Élvezetes és szórakoztató, persze igazi popcorn-film, de van benne annyi erő és lendület hogy bőven túlmutasson ezen a kategórián. A zene ugyan nem túl kiemelkedő, csak a szokásos akció-prüttyögés, amely persze cseppet sem baj, a szokásos muzsikával van dolgunk, a Black Sabbath „Iron Man” című nótájának feltűnése pedig egyenesen kötelező volt, és szerencsére ezt az alkotók is ugyanígy gondolták. Fordulat persze nem nagyon van, kivéve a végső poént, ami a legnagyobb durranás mind közül, de ugyanennyire jó érzés (főleg a képregény rajongóinak) hogy a kis részletekre is odafigyeltek, nem léptek túl egy bizonyos határon. A Batman: Kezdődik!-hez hasonlóan a realitásra törekedtek, valamint a főszereplőre, aki annak ellenére hogy „megvilágosodik”, alapvető tulajdonságai jelleme nem változik olyan mértékben hogy teljesen más ember lesz a film végére. Egyértelmű, hogy a nagyszerű Bridges, és a kevésbé nagyszerű, de mindenképpen bájos Paltrow ellenére is a filmet Downey viszi a hátán, nagyrészt az ő érdeme hogy a Vasember ilyen jó adaptáció lett, amelyet nyugodtan odasorolhatunk a legjobbak közé. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mozi bemutatása óta majdnem mindenki Tony Stark akar lenni.

90%

A hihetetlen Hulk (The Incredible Hulk – 2008)

Mint ahogy előbb is említettem, a 2000-es évek elején nagyon fellendültek a képregény feldolgozások, és többek közt ennek hozadéka is lett 2003-ban a feldühödött, zöld óriás vászonra vitele is. Hulk hazájában természetesen megjelenése óta nagy hírnévre tett szert, s nálunk ugyancsak viszonylag ismeretlen volt. Bár nem emelhető egy szintre mondjuk Batman-el, Superman-el, vagy Pókemberrel, de mégis, rengeteg feldolgozás készült már, kezdve a csupán csak néhány évadot megélt élőszereplős sorozattól, a Fox Kids-en vetítette rajzfilmekig. A ’70-es, ’80-as években készített filmek technikai szempontból persze elég komolytalanok voltak, de a mai modern világnak hála, már mindent kilehet küszöbölni egy kis CGI-vel. Nagy várakozás előzte meg hát az új nagyköltségvetésű filmet, amelyet az Oscar-díjas Ang Lee készített, a produkcióhoz pedig sikerült olyan sztárokat szerződtetni mint Eric Bana, Nick Nolte, vagy Jennifer Conelly. És a végeredmény? A nagy büdzséhez képest közepes bevételek, megosztott kritikák, semmiképp sem egy olyan film, amelyre a stúdió és a producerek számítottak. Szegény Lee nagyon jó rendező, de valahogy túl sok energiát fektetett az emberi karakterekbe, a drámába, és a főszereplő, Bruce Banner szenvedésére, vívódására, valamint a családi dráma sem lett utolsó a moziban. S ezt a közönség valahogy nem kajálta meg, ők zúzós akciót akartak látni, látványosabbnál látványosabb jeleneteket, igazi, agy nélküli szórakozást. Összességében én nem húzom le a 2003-as Hulkot, bár nem tartom valami jó produkciónak, elismerem az erényeit, csak meg kellett volna találni az egyensúlyt a dráma és az akció között, na meg ezúttal az effektesek sem végeztek éppen kiemelkedő munkát, Hulk pl. úgy nézett ki mintha Shrek-nek haja nőtt volna, a lila gatyájáról nemis beszélve, amelyet bár a képregényben is viselt, mozivásznon ez már nagyon ciki.

Természetesen ennél fogva a folytatás már nagyon nehezen akart megszületni, de a Marvel végül visszavásárolta a jogokat, és mivel a Vasemberrel a Bosszúállók koncepcióját is elindították, így az új Hulk-film cselekményét is belehelyezték ebbe az univerzumba. Bár A hihetetlen Hulkcsak nyomokban tartalmaz utalást, nagyon igyekszik önálló filmmé válni. A 2003-as filmmel nincs nagyon kapcsolatban, az alkotók inkább egy reboot irányába terelték a produkciót, de a karakter eredetét, vagyis átalakulását kb. 5 perc alatt letudják. Amíg kiírják a rendezőt, szereplőket, producereket, írókat stb. addig visszaemlékezés formájában láthatjuk amint Dr. Bruce Banner balesetet szenved, és ennek következtében a vérszomjas dühöngő Hulkká változik, majd megszökik és kénytelen az árnyékba húzódni, bujkálni, elszakadni attól az élettől, amit ismert, és attól a nőtől, akit szeretett, miközben menekül az őt üldöző Ross tábornok és a hadigépezet elől, akik azért üldözik, hogy elkapják, és erejét brutálisan kihasználják. Emellett azonban feltűnik a színen egy új, szörnyű ellenfél, a Förtelem, akinek pusztító ereje még Hulkét is felülmúlja. Hősünknek tehát döntenie kell: vagy elfogadja a tudós békés életét, vagy felfedezi a hőst abban a lényben, aki benne lakozik.

A főszerepet ezúttal Edward Norton játssza, aki még a forgatókönyvbe is besegített, és láthatóan nagyon igyekszik hogy átadja a karakter motivációit és vívódásait. Norton-ról tudjuk hogy nagyon jó színész, és képes csodákat véghez vinni, a tehetsége Robert Downey Jr.-al egyenértékű, mégis, most nem sikerült neki az amely korábban. Látszik hogy rengeteg jelenetet kivágtak a filmből, amely miatt A hihetetlen Hulk szöges ellentétben áll az Ang Lee-féle verzióval. Az egy intelligens, mély mondanivalókat, drámát sugalló alkotás akart lenni, ezzel szemben a „folytatás” egy átlagos, nyári, agyatlan blockbuster mozi, rengeteg robbanással, látvánnyal és irtózatos monsztákkal, akik a film végén tisztességesen összecsapnak. Norton persze hozza az elvárhatót, de ez az egész Hulk frencsájz hasonló cipőt vett fel mint Superman: valahogy nem lehet átérezni a főkarakter drámáját, valahogy nem tudja megfogni annyira az embereket, mint mondjuk egy tejfölös szájú Peter Parker, vagy egy köpenyes igazságosztóként funkcionáló Bruce Wayne. Louis Leterrier rendező igyekszik kijavítani elődje, Ang Lee hibáit, de mivel ő köszönőviszonyban sincs az Oscar-díjas direktorral, így persze inkább a látványra gyúr rá, mint a figurák jellemfejlődéseire. Igaz, akcióból nincs hiány, ezúttal tényleg megkapjuk amire vártunk, viszont valahogy mégis kevésnek és értelmetlennek tűnik az egész. Banner menekül, Banner átváltozik, Hulk zúz, szökik, majd visszaváltozik, verekedik, menekül, stb. s ezek még nem is lennének negatívumok, de úgy látszik pont azokat a jeleneteket vágták ki, amelyek komolyabban összetartották a filmet. Ezen kívül Norton hiába segített bele a forgatókönyvbe, az annyira bugyuta és semmitmondó, aligha őrjönghet amiatt hogy nem lett feltűntetve a stáblistán az írók között. Mint mondtam, a direktornak valóban sikerült orvosolni néhány hibát: Hulk például egész jól néz ki az előző rész rikítózöld ogre-utánzatával szemben. Sötétebb, kidolgozottabb lett, és ezúttal a lila gatyót is hanyagolják (van is a filmben egy ehhez kapcsolódó poén, amely viszont elég tűrhetőre sikeredett). Hasonlóan ötletes az ellenfél, a másik szörny, Förtelem és a végső összecsapás, New York szívében is elég impozáns, Hulk végre nemcsak tankok és helikopterek ellen küzd. A szörny emberi formája Emil Blonsky, akit Tim Roth alakít, s bár őt is nagyon jó színésznek tartom, valahogy nem illik rá ez a szerep: egy SAS kommandóst játszik, akit kölcsönadnak az amerikaiaknak, hogy segítse a kutatást Banner után, aztán Ross különleges szérumot ad neki, amitől ereje fokozódik, de ő nem éri be ennyivel. Nem is magával az alakításával van baj, de amikor félmeztelenül áll a tükör előtt, úgy éreztem mintha átnyargaltam volna valami drogos-leépülés dokumentumfilmbe.

William Hurt sem művel csodát Ross tábornok szerepében, látszólag unta az egészet, mimikája nem nagyon van, motivációi pedig a mozi végére már iszonyatos nagy ellentmondásba torkollnak. És igen, a végére marad a szerelmi szál. Nem hinném hogy fogok én még valaha olyan képregényfeldolgozást (vagy egyáltalán filmet) látni amibe nem kerül legalább egy cseppnyi szerelmi szál, így hát A hihetetlen Hulkesetében is adott volt hogy ne az legyen benne a romantikus pillanat, hogy a nagy zöld óriás egy nagy réten, lassított felvételbe szalad, időnként pedig meg-megáll virágokat szagolgatni. Banner szerelmét ezúttal Liv Tyler alakítja, és ő is hozza az elvárhatót, de a romantikus pillanatok, vagy a két szereplő közötti dialógusok valami iszonyatosan buták, az ember csak fogja a fejét, tudom hogy egy ilyen film esetében nem Shakespeare-i szintre kell számítani, de azért megerőltethették volna magukat az alkotók hogy ne csak egymondatos párbeszédeket illesszenek be a megfelelő helyre, vagy hogy ne találjanak ki egy olyan, egyszerre romantikus és vicces pillanatot, amely majdnem az egész Hulk-kultusz tökönrúgása lett.

És hogy ezek után mégis mi a fene az, amely ugyan nem teszi klasszikus, minőségi adaptációvá a Hulkot, de mégis elfogadható nyári mozivá teszi? Minden hibája ellenére, A hihetetlen Hulk végül eléri a célját, még a béna dialógusok, a néhol logikátlan történet, a gyenge színészi alakítások ellenére is: szórakoztat. Igaz, nem úgy mint például egy Vasember, vagy egy Batman. Ez egy igazi, agyatlan, CGI-bomba, egy látványos trancsírfilm, amely ugyan valóban többnek akart látszani ami, de figyelembe véve hogy Hulk nemigazán alkalmas arra hogy adaptációt készítsenek belőle, mégis leköt arra a két órára ameddig tart, és a hangulat egy hangyányit az átlag fölé emeli. És ha még belevesszük az utolsó, 1 perces jelenetet, amely létfontosságú lesz majd a későbbiekben (másrészt pedig összekapcsolja a mozit az idén érkező Bosszúállók filmmel), akkor valóban egy korrekt, popcorn-moziról beszélünk, amely nem váltja meg a világot, de ahogy mondani szokás „szállítja a jót”.

70%

Vasember 2
(Iron Man 2 – 2010)

Az 2010-es nyári popcornfilmek sorát a Vasember 2 indította el, amely viszonylag rövid idő – 2 év – alatt készült el. 2008-ban a bevezető felvonás is ugyanilyen szerepet töltött be, a film hatalmas sikert aratott, bevételi szempontból is az egyik legsikeresebb képregényadaptáció lett, sokan csípőből a legjobb Marvel-filmnek tartják, és csakis A sötét lovag az ami miatt nem lett 2008 legjobb képregényfilmje. A második rész természetesen több, jobb akar lenni, amely látszik is rajta, a cselekmény majdhogynem közvetlen folytatása az előzőnek. Ugye ott hagyták abba hogy a milliomos playboy Tony Stark bevallotta a világnak, hogy ő a Vasember. Nos, amilyen merész húzás volt, annyira be is válik ez a csavar a folytatásban. Hiszen ott van mondjuk Batman, Pókember, vagy akárki más, akik mind-mind álarcok mögé bújnak, de Starkról az egész világ tudja hogy ő rejtőzik a Vasember páncélja mögött, ami bizony különlegessé teszi a figuráját, egóját pedig igen csak megnöveli, de épp oly nagy felelőséggel is jár. Mert a technológia amit kifejlesztett, az az övé, de mégis elakarják tőle venni, a kormány, a hadsereg is nyomást gyakorol rá, nemis beszélve a rivális fegyvergyártókról. És mégis, mit kezd ezzel a teherrel Tony, akire hirtelen egy világ súlya szakad, és a szerkezet amely életben tartja, lassan meg is öli? Az alkotók cseppet sem próbálják meg rendíthetetlen hősként ábrázolni Starkot, folyamatosan akadályokat gördítenek elé. Ez adja meg a történet gerincét, a főhős vívódása, hiszen magasról lehet a legnagyobbat esni, a karakterépítés kiváló, természetesen Robert Downey Jr. prezentálásában, aki most is lubickol a szerepében, a folytatásban még nárcisztikusabb és önteltebb lett a figurája, de pont ezért szeretjük.

Persze azért Jon Favreau rendező odafigyelt arra hogy ne csak Downey nyúlja le a show-t, még egy csomó szereplőt belerakott a filmjébe, de már a Pókember 3 óta tudjuk hogy ez igen csak kockázatos és merész vállalkozás. Itt szerencsére nem törik bele a rendező bicskája, Gwyneth Paltrow még mindig aranyos, kicsit bugyutább mint volt, de nem változott sokat az előző rész óta. A másik femme fatale Scarlett Johannson, akit ha meglátsz rögtön azt mondod, hogy külön film kéne neki, de a Bosszú Angyalaiban mindenképp domborítania kell. Ezért is a Vasember 2-ben nem is az akciójelenetek dominálnak, hanem a párbeszédek, amik néha párhuzamosan és gyorsan zajlanak, ez nem kicsit zavaró, főleg mert néhol felesleges üresjáratokba torkollik a cselekmény. Az akciójeleneteket ugyan szépen kivitelezték, minden egyes elköltött dollár meglátszik a filmen, a CGI bámulatos, de a folytatás valahogy nem tud felnőni az elvárásokhoz az első órában csak kegyhelyben toporog, aztán már visszafelé halad. Az első részt sem az akciójelenetek miatt szerettük, de itt Favreau nem nagyon tesz kísérletet arra hogy változtasson a bevált recepten, ugyanazt csinálja, de ami egyszer bevált, itt ma második rész esetében már komolyabb gyermekbetegségnek számít. Az akciójelenetek túl rövidek, ez a legrosszabban átvet telem a képregényekből, hiába az új ellenség, a második virágzását élő Mickey Rourke, aki amúgy példásat alakít, elismerés jár neki, de Vasembernek nem sikerült olyan ellenfelet találni, akivel komolyabb ideig elbíbelődhet.

Rourke pedig hiába főellenség, később méltatlanul háttérbe szorul, és a Vasember 2 is beleesik kissé a Pókember 3 szindrómába, de szerencsére a szereplők megmentik a filmet, amennyire lehet. Nem kis eltérés van ugyan a film és a képregény között, Justin Hammer megfiatalodott, amire nyilván azért volt szükség hogy így fogyaszthatóbbá varázsolják a filmet és érzékeltessék hogy Stark vetélytársa egy életerős fiatalember. Sam Rockwell egyaránt megállja a helyét akkor is ha épp komolynak vagy épp viccesnek kell lennie, látszik rajta hogy beleéli magát a kicsit ovisan viselkedő fegyvergyáros szerepébe. És valójában ez az ami megadja a sava-borság a filmnek, a poénos jelenetek vagy a beszólások, amiket most is sikerült szállítani. A humor nem veszett el, annak ellenére sem hogy voltaképp a hős bukását és feltámadását nézzük végig, a képregénnyel ellentétben itt Tony lazán fogja fel a dolgot, ami megint csak nevetésre sarkall minket, az az amiért a képregényfanok beleköthetnének, de igazából a filmbeli karakternek ez illik a legjobban, az első rész hangvétele és komolytalansága miatt épp hogy fura lett volna egy olyan megoldást kitalálni mint a képregényben. De a Vasember 2 mentségére legyen mondva a füzetek rajongóit sem hanyagolja el, rengeteg utalást kapunk (bár ezek inkább a teljes Marvel-univerzumra vonatkoznak), és a stáblista utáni jelenet sem maradhat ki természetesen.

Összességében a film nem nő fel az eredetihez, bár azt meg kell hagyni, hogy igen hangulatosra sikeredett, az expós berepülő jelenet az AC/DC zenéjére telitalálat, a monacói verseny és még sorolhatnám. Nincs sok akciójelenet, ami van odacsapat, csak sajnos rövidek, a végén lévő csatát is sec-perc alatt lezavarják, szegény Rourke-nak még csak esélyt sem adnak. Egy fokkal gyengébb mint az első volt, de még így is egy korrekt, hangulatos képregényadaptáció. Néhol merít más filmekből is, például az expós összecsapás kísértetiesen a Robotzsaru 2-re emlékeztet, de sebaj, igazi popcorn-mozi ez, nem is akar több lenni, tökéletesen megfelelt egy fülledt nyári napra, amit egy hűvös moziteremben töltesz el. Persze DVD-n is akármikor visszanézhető móka, de a harmadik részre jóval több fog kelleni.

85%

Thor (Thor – 2011)

2011-ben is eljött a nyár és vele együtt a blockbusterek, na meg a képregényfilmek zuhataga. Ezek közül is az első a Thor című, amely egy nálunk kevésbé ismert képregényhőst mutatott be a nagyközönségnek. Az alkotók nem bíztak semmit sem a véletlenre, akkora médiakampányt indítottak, hogy valószínűleg még az Antarktiszra is eljutott a premier időpontja, a plakátokon pedig nagy betűkkel virított „A Vasembert készítő stúdiótól” felirat. Az egyszerű galamblelkű ember pedig mit is tehetne mint moziba megy, főleg ha a cím mellé piros betűvel oda van biggyesztve a 3D is. Nemcsak egy eddig alig ismert karaktert mutat be pazar módon, de azt úgy teszi hogy a végén kicsit sem sajnáljuk a mozijegy árát. A fejesek a Marvelnél talán már kezdik megtanulni hogy ha képregénykarakterek megfilmesítéséről van szó, akkor nem harmadrangú emberekre bízzák a mozik leforgatását, hanem olyanokra akiknek van konkrét elképzelésük és valami újat, ütőset tudnak belevinni a cselekménybe, vagyis kreatívak. Ilyen Kenneth Branagh is, aki eddig nagyrészt Shakespeare adaptációkat készített, de az utóbbi időben kicsit megkopott mint rendező. A királydrámákon edződött direktor azonban nem tartózkodott attól hogy aktuális filmjébe egy kis drámát, konfliktust, vagy Shakespeare-i elemeket vegyítsen. Ez a pont itt az istenek vezéri Odin és a fia Thor között nyilvánul meg. A film első néhány percében meg is magyarázzák a történteket és a képregénnyel ellentétben itt nem is istenekről beszélünk, hanem egy másik dimenzióban élő emberekről (?). Ezért is lehetséges hogy van köztük néger és ázsiai is (bár ez a dolog még ígyis sántít egy kicsit). Odin végül parancsa megszegése miatt száműzi Thor-t a Földre, aki elveszíti erejét és kénytelen hátralévő életét itt leélni. Ám ez nem ilyen egyszerű, a háttérben hataloméhes testvére Loki áll, aki magának akarja Asgardot. Lévén hogy a Thor képregényfilm, rengeteg számítógépes trükk van benne és szerencsére az istenek otthonát sem csak 2 percig mutogatják, a mozi nagy része itt játszódik és hihetetlenül szépen megcsinálták, akár egy videojáték, de ugyanez elmondható a többi helyszínről is, nyugodtan kijelenthetjük a CGI-sek szép munkát végeztek, jó helyre ment a költségvetés. Asgard a sok színével és fényeivel gyönyörű, a jégszörnyek bolygója pedig hideg, fagyos és kísérteties, a 3D pedig, bár nem sokat dob rajta, mégis ad egy kis pluszt ami miatt élvezetesebb lesz a látvány. Az előzetes képeket nézegetve sokan aggodalmaskodtak hogy nagyon műanyag hatása lesz az egésznek, béna jelmezekkel és diszkó hajakkal. Szerencsére a végeredmény egyáltalán nem lett gagyi, csak nem szabad nagyon komolyan venni ezeket a dolgokat, mert mégiscsak egy popcorn filmről beszélünk.

Branagh azon kívül hogy ezúttal alig több mint egy bérrendező, ügyesen vezényli le az akciójeleneteket és az előbb említett drámával is kölcsönöz a Thor-nak némi eredetiséget, amire szüksége is van, mivel a film alapvetően a Vasember sémáját veszi alapul. Az ott bevált recept itt is megmutatkozik, vagyis a humor, a főhős lazasága és a kevés akciójelenet. Igen, a kezdetben látható jégszörnyes viadal vitathatatlanul a film csúcspontja, ott ellövik a puskapor nagy részét, a továbbiakban az a maradék porszem is túlságosan könnyen elszáll. Néhol túlságosan is hasonlítani akar rá, túlságosan biztosra mentek mindenhol, aminek az az eredménye hogy bár a komolytalansága miatt a Thor nem lett ciki, de nem is üti meg a Vasember szintjét. De Robert Downey Jr.-hez hasonlóan Chris Hemsworth is olyan mintha ráöntötték volna a címszerepet. Kiköpött Thor, nála jobbat keresve sem találhattak volna, simán megoldja a rábízott feladatot, akár fájdalmas kiáltásról, akár bicepszmutogatásról van szó.

Akárhogy is, Hemsworth-nak kiváló ugródeszka ez a film, érdekes lesz látni hogy ezek után milyen irányba mozdul el, még ha itt nem is nagyon kellett színészkednie. A mostanában nagyon felkapott Natalie Portman testesíti meg hősünk érzelmes oldalát, a beteljesületlen szerelem lassan már igazi klisé lesz a képregényfilmekben, Pókember, Rozsomák, Hulk és Vasember után Thor-nak sem mennek a tartós kapcsolatok. A többi színész sem mond csődöt, bár Anthony Hopkins-nak jó sokat fizethettek hogy elvállalja, bár lehet ő is belátta hogy haladni kell a korral. Külön öröm a kérpegényrajongóknak hogy ezúttal is vannak utalások más filmekre, valamint Marvel mozihoz illően kapunk egy-két cameo-t (Sólyomszem és Nick Fury) és a stáblista utáni jelenet is kihagyhatatlan. A Thor-t is ugyanolyan laza humor jellemzi mint a Vasembert és folytatását, a főhős stílusa is egy kicsit ugyanolyan, a film elején egy öntelt, harcot kereső izomagyú, de idővel megtanulja mit jelent egy király fiának lenni (még ha ez nála röpke két napba telik). Bár a karakterfejlődésben nem brillíroz akkorát a Thor, ez a pörgő események miatt amúgy is háttérbe szorul, Asgard hangulata, vagy az akciójelentek magával ragadják az embert arra a két órára, amíg az agy kikapcsol. A film határozottan helyet kapott a minőségi képregényadaptációk sorában, pont azt nyújtja amit a néző megkövetel, se többet, se kevesebbet. Remekül bemutatott egy kevésbé népszerű hőst, kommersz módon persze, hiszen ez a film legalább annyira nem szól a norvég mitológiáról, mint a rózsaszín plüssmacikról. A Marvel mostmár tényleg jó irányba halad és kezd minőségi adaptációkkal előállni, a sor pedig tovább folytatódik Amerika Kapitánnyal és a Bosszú Angyalaival. Szóval lesz szemezgetnivaló bőven és a képregényfilmek még biztos jó ideig fognak szerepet vállalni a Hollywood-i filmgyártásban. Imádkozzunk hogy a jövőben is legalább ilyen jó adaptációk szülessenek, mint a Thor.

75%

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger – 2011)

2011-ben a Marvel Studios két hősét küldte a csatába, az áprilisi, elég korrektre sikerült Thor után Amerika Kapitányon volt a sor hogy lenyűgözze a nézőket és beszedje a szokásos bankókat. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúállócímű produkció ezen kívül az utolsó kapocs a Marvel filmes univerzumában, a végső felvonás a jövőre mozikba kerülő Bosszú Angyalai film előtt. A legfőbb karaktereket, mint Vasembert, Hulkot, Thort, vagy esetleg Nick Fury-t már megismerhettünk, de a Kapitányt hagyták utolsónak, attól függetlenül hogy ő lesz a csapat vezetője, és egy igen fontos képregény karakter, bár hazánkban csak most kezdik igazán megismerni, jópár története magyar fordításban is napvilágot látott a ’90-es években. A film egyébként előzményként szolgál, sok minden korábbi szuperhősfilmre választ ad, és természetesen ismerős karakterek is vannak benne. Talán nem túlzás kijelenteni hogy Amerika Kapitány az amerikaiaké. Egy olyan képregényhősről van szó, aki a második világháború első éveiben látott napvilágot, és gyakorlatilag csak egy közönséges propaganda figura volt (például rögtön az első szám borítóján láthattunk hogy leüti Adolf Hitlert), az évek során pedig egyre vesztett a népszerűségéből, míg Ed Brubaker író új megvilágításba helyezte a karaktert. Ez már egy másik történet amibe nem megyek bele, de tény hogy a 70 év alatt a Kapitány számtalan kalandot élt át, megfagyott, majd újraéledt, mások vették át a helyét, merénylet áldozata lett, stb., szóval bőven van miből táplálkozni az alkotóknak ha filmet akarnak csinálni a történeteiből. Természetesen mivel eredettörténetről van szó, ezért a moziban a korai, második világháborús éveit láthatjuk, ami a stúdió részéről elég kockázatos vállalkozás volt.

Igaz ugyan hogy mostanában sokan szeretik a képregényadaptációkat, de a Kapitány mégis egy olyan figura, aki leginkább hazájában híres. Már a neve is hazafiasságot sugall, hát még a ruhája, mint egy két lábon járó amerikai zászló. Ezért is volt kérdéses hogy egy ilyen karakter vajon világ szinten meg e állja a helyét és hogy a film nem megy át tipikus, patrióta ömlengésbe, giccses nyáladzásba és nem úgy jövünk ki a mozi teremből hogy azt gondoljuk, az USA megmutatta hogy ők a legkirályabbak és ők állítják helyre a békét ha háború van. Félreértés ne essék, szeretem azt az országot (hát még a filmjeiket), de valahogy unalmas lenne ha öt percenként bevillanna a csillagos-sávos zászló, közben megható zongora szólamokat hallanánk. Valószínűleg az alkotók is belátták hogy ez nem lenne éppen nyerő ötlet, így hát mellőzték ezeket a hazafi, propaganda szagú elemeket. Az sem volt épp hízelgő tényező hogy a rendező az a Joe Johnston, aki bár Steven Spielberg és George Lucas mellett tanulta a szakmát, rendezői karrierje nem büszkélkedhet túl sok minőségi alkotással, de úgy látszik ezúttal a stúdió is nagyon odafigyelt arra hogy a filmjük méltó legyen eddigi produkcióikhoz. Igaz, a mozi nem csak Johnston miatt jó, bár úgy látszik ezúttal sikerült elkapnia a régi vágású kalandfilmek és blockbusterek hangulatát, végre kifizetődött az a munka amit a Star Warsés Az elveszett frigyláda fosztogatóicímű mozikon végzett (aki szemfüles az észreveheti az apró utalásokat a két klasszikusra), gyakorlatilag a legjobb rendezését hozta össze a Rocketeer és az Októberi égboltóta. És mivel nem egy komoly alkotásról van szó, hanem egy szórakoztató popcorn filmről az Amerika Kapitányis épp annyira veszi komolyan magát mint egy nyári mozi általában. Tehát nem az a fő célja hogy elgondolkoztasson mondjuk a háború szörnyűségéről, hogy emléket állítson az áldozatoknak, hanem hogy egyszerűen szórakoztasson és kikapcsoljon. És talán most, karrierje során először, Johnston-nak sikerült elkapnia ezt az érzést, mert a mozija lett a 2011-es nyár, nemhogy egyik legjobb képregényfilmje, de a rendező legjobb produkciója is.

De ez nem csak az ő érdeme természetesen, a Marvel stúdió most sem árult zsákbamacskát, mostanában egyre jobb adaptációkat hoznak össze, és ezt a színvonalat viszi tovább az Amerika Kapitányis. Természetesen mivel eredettörténetről van szó, ezért a filmben megismerhetjük Steve Rogers-et, az átlagos, Brooklyni srácot, aki annyira nem tudja elviselni a háború igazságtalanságát hogy állandóan a toborzó irodákat járja, ám mivel gyenge, sovány és beteges ezért sorra utasítják el a kérelmeit, de ő csak nem adja fel. Egyszercsak csábító ajánlatot ad neki egy Németországból átszökött tudós. Rogers egy kiképzőtáborba kerül, ahol ügyességének és gondolkodásának köszönhetően kiválasztják a kísérletre, amely során erőnövelő szérumot fecskendeznek a testébe. A kísérlet végén egy náci kém elpusztítja a gyárat és megöli a doktort, ám a szer hatásos volt és Rogers-nek megnő az ereje, az állóképessége és a fájdalom bírása is. Ám ezek után ismét csak mellőzik, de nemsokára végrehajt egy sikeres fogolyszabadító akciót, ami után hivatalosan is bevetik a háborúban. Rogers és kiválasztott csapata hatalmas eredményeket visznek végbe, náci gyárakat szabotálnak, fontos embereket fognak el, ő maga pedig lassacskán igazi élő legendává válik a szövetséges hatalmak és az emberek között. Természetesen a főgonosz mi mást akarna, mint a világot, Vörös Koponya egykor Hitler legjobb embere volt, mostanra teljesen megalomániássá vált és a különleges kozmikus kocka segítségével a szövetségesek elpusztítására készül.

A filmadaptáció tehát szorosan kötődik a képregényhez (kivéve talán hogy a kísérlet után nem vetik be rögtön a hősünket – ez kifejezetten jó húzás volt az alkotóktól), Amerika Kapitány egy idealizált, makulátlan, hős figura, nulla káros szenvedéllyel, erős patriotizmussal, kötelességtudattal és önzetlenséggel. Szerencsére a személyisége nem csak ebből áll, épp ellenkezőleg, nagyon szimpatikus figura, a karaktere nem megy át a tipikus, ömlengős, amerikai giccsbe, ahogy a film sem. Rogers-nél tisztább, tökéletesebb hőst el sem lehetne képzelni, de mégsem válik egydimenziós, papírszagú karakterré, ebben nagy segítségre van Chris Evans is, aki amúgy nem egy elsőrangú színész, de mégis tud valami olyat adni, ami miatt szimpatikus és érdekes lesz a főszereplő, nem egy Tony Stark, de nem is szánták annak. A többi színésznek sem kell szégyenkeznie, Hayley Atwell mintha egyenesen a ’40-es évekből lépett volna ki, az ő kinézete tökéletesen tükrözi az akkori időket, színészileg pedig a szokásos „szerelmes vagyok a főhősbe, de nem mutatom ki” szerepkört hozza. Apropó szerelem, persze ez a szál sem maradhat ki, nem hoz semmiféle újdonságot, láttunk ilyet már milliószor, de legalább sikerült ezt olyan esetben mérsékelni hogy nem válik kínossá. Hugo Weaving pedig ismét a világot akarja leigázni, alakítása már jobb mint maga a szerepkör amit játszik és a vörös feje sem lett olyan gáz mint amilyen az előzetes fotókon látszott. Tommy Lee Jones és Stanley Tucci is üde színfolt a filmben (utóbbinak valami borzalmas volt a magyar szinkronja, de ez végülis nem írható fel a mozi hibájaként). Aki viszont a film legjobb karaktere (már a főszereplőn kívül) az egyértelműen Howard Stark (a gyengébbek kedvéért Tony Stark, azaz a Vasember apja), ő szolgáltatja a humort és a vicces beszólásokat a filmben, tiszta Howard Hughes azzal a hajjal és bajusszal.

Az Amerika Kapitánya szokásos képregényes, eredettörténetes recepttel működik, így végülis az akciójelenetekre a film feléig várnunk kell. Utána viszont nagyon felpörögnek az események, a Kapitány és társai gyárakat ostromolnak, vonatra ugranak rá, stb. Ezeket általában montázsként láthatjuk, így kicsit zavaró hogy mint a Vasember első epizódjában, itt is viszonylag kevés az akciójelenet. Viszont ami van az kellően izgalmas és látványos, a végső összecsapást tudnám említeni, mint a mozi legjobb pontját, egyszerűen annyira intenzívre sikerült, csak a végén lévő szerelmes búcsú ami kicsit lerontja, mert túl sokáig húzzák-vonják. Könnyed, nyári filmről van szó, így tehát a realisztikusságot, vagy a mondanivalót se keressük nagyon, ez csak egy sima popcorn mozi, így arra sem kapjuk fel a fejünket hogy a második világháborúban a németek lézerfegyverekkel lövöldöznek és szuperspéci repülőkkel hódítják az eget. Mivel a film a többi Marvel Studios produkciót köti össze, így most is van néhány kapocs, az elmaradhatatlan Nick Fury, vagy a stáblista utáni jelenet (ezúttal konkrétan egy előzetes) már hagyománnyá vált ezekben a mozikban. Szórakoztató ugyan a film, de korántsem hibátlan, nem jut elég idő mindenre a 2 óra alatt, néha úgy éreztem hogy feleslegesen húzzák a karakter előéletének bemutatását és így az akciókra már nem jut annyi idő, de lényegében Johnston-ék mentségére szóljon hogy nagyon sietniük kellett hogy a végére összeálljon minden. Majd talán egy lehetséges második rész során remélhetőleg orvosolják ezeket a problémákat, de ennek a filmnek sem kell semmiért szégyenkeznie, mert elég jóra sikeredett, nálam a Thor-t is veri, az 2011 egyik legjobb nyári filmje lett, többször nézhető, agykikapcsolós móka, amely ugyan nem veszi annyira komolyan magát, mégsem lesz belőle paródia, és szerencsére a hazafias ömlengést is mellőzték. A Marvel megmutatta hogyha képregény adaptációról van szó, akkor még mindig ők a legjobbak.

80%
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
16. VictorVance  Szerkesztő
2012.04.08. 12:02:58
LV18
Válasz 14. Matichku üzenetére:
Hm, most veszem észre, rosszul fejeztem ki magam, nem Tucci magyar hangjával volt a gond hanem a béna, erőltetett akcentussal (mondjuk ez a film összes német karakterre igaz:))

A stáblista utáni jelenetekkel meg az a helyzet, hogy miután megnéztük a Vasembert, hazamenvén olvastam neten hogy volt még egy jelenet, utána mindig én erősködtem a haveroknak hogy maradjunk már bent, hátha lesz valami. Vidéken lakok, vidéken is járok moziba, de azért előfordult hogy 1-2 ember bent maradt még rajtunk kívül (mondjuk nem biztos hogy azért mert szerették a képregényt, hanem mert tudták, az előző filmekben is voltak ilyen jelenetek). Mondjuk az X-Men kezdeteknél ezt szépen benéztük, mert nem tudtuk hogy a stáblista legördülése közben vetített jelenet után van még egy, de ezen kívül mindig bentmaradtunk :)
Örülünk?
15. Matichku  PlayStation.Community tag
2012.04.08. 07:30:54
LV14
Ja és Scarlett Johannsonnak tényleg kell majd egy külön Black Widow film:)
Nil Satis Nisi Optimum
14. Matichku  PlayStation.Community tag
2012.04.08. 07:22:26
LV14
Nagyon jó értékelőt írtál. Nálam Thor és a Kapitány a legjobb, de láttam ezzel teljesen egyedül vagyok.
Thornál valóban necces az ístenekkel kapcsolatos magyarázat, de a származás csak Heimdallal gond mert ha jól tudom ő a képregényben nem fekete(a filmben szereplő Lady Sif a huga).

Stanley Tucci szinkronja ha minden ígaz Kulka János, mondhatni állandó magyar hangja, szerintem nem rossz.

Jó, hogy írtál a stáblista utáni jelenetekről, mindig érdekes szituáciokba keveredtem a moziban. Teljesen üres nézőtér, a felírat megy a jegyszedők már kídobnának én meg várom a film végét:) Amit nem értek képregény rajongók nem járnak moziba? Mert ők tudják felírat alatt nem szabad kímenni!

A Bosszúállókat nagyon várom: Angyalok, gyülekező!
Nil Satis Nisi Optimum
13. VictorVance  Szerkesztő
2012.04.07. 15:57:35
LV18
Válasz 12. wallace üzenetére:
Jelenleg a Marvel figuráiból készülnek a legjobb adaptációk, a DC ellenben csak a Batman-t tudja felhozni mint ütőkártya, akármi mással próbálkoznak az kudarcba fullad (kivéve a Watchmen-t, de a most készülő Superman film sem néz ki eddig rosszul).
Örülünk?
12. wallace  Dark Passenger
2012.04.07. 14:34:21
LV18
Nekem a két Iron Man csalódás volt. Legalábbis abban az értelemben hogy szarrá untam magam rajtuk. A listából talán a Thor jött be a legjobban, pedig pont tőle nem vártam. Viszont a Bosszúállók koncepciója tetszik, azt várom is baromira. A Marvel mint legjobb képregény adaptáció?? Talán a legsziruposabb.:)
11. wooltur  PlayStation.Community tag
2012.04.07. 14:21:36
LV16
Válasz 8. VictorVance üzenetére:
Ja így már más, köszi az infót. :]
R.I.P. Brúnó :-(
10. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2012.04.07. 13:03:47
LV11
Válasz 8. VictorVance üzenetére:
Valószínűbb a gázsi. Mióta a Marvel összeállt a Disney-vel, megy a sóherkpdás rendesen. És ez szerintem meg is látszott, a Thor-on, de főleg a Kapitányon (szinte már minden helyszínre/ruhára rásegítettek cgi-vel, hogy kinézzen valahogy).

Szerintem a Hulk maga a karakter miatt bukott, de nem izgat. Míg ezt elő tudom venni, hogy szórakoztasson, addig a többi csak üres összekötő sztori.
Please to meet you... Hope you guess my name.
9. VictorVance  Szerkesztő
2012.04.07. 11:22:01
LV18
Válasz 6. Valentin üzenetére:
Jelenleg ez kell az embereknek, erre csődül a nép, a bevételi mutatók is ezt igazolják. Kicsit olyan ez mint a western, mikor népszerű volt, akkor rakatszámra csinálták, mindenhonnan ez folyt, aztán szép lassan ráuntak az emberek, és mostanában csak 1-2 film készül a témában. A képregényfilmekkel is ez lesz, előbb-utóbb ráunnak az emberek, és jön valami másik mánia.
Örülünk?
8. VictorVance  Szerkesztő
2012.04.07. 11:15:06
LV18
Válasz 5. wooltur üzenetére:
Eric Bana csak simán visszautasította a szerepet, mert az első részre "egyszeri lehetőségként" gondolt.

Norton meg már A hihetetlen Hulk bemutatása előtt is összekapott a stúdióval, mert az egy csomó jelenetett kivágott a filmből. Majd miután nyilvánvalóvá vált hogy a Bosszúállókban is szerepelni fog, egyszercsak a producer cáfolta ezt, de megjegyezte hogy a háttérben nem pénzügyi okok húzódnak, csak olyan színészre van szükségük, aki "kreatív és együttműködő szellemben tud csatlakozni a csapathoz". Még a szerződés aláírása előtt felhívta a Marvel hogy mégsem őt választják. De így nagyon úgy tűnik hogy inkább a pénz miatt lehetett.
Örülünk?
7. Zozo8  PlayStation.Community tag
2012.04.07. 11:11:09
LV24
Válasz 2. VictorVance üzenetére:
ja arra gondoltam.Asszem úgy akadtam rá hogy a bosszúállók szereplőinek a filmjeit nézve bukkantam rá.
T.függő és -.len blog: http://zar-ido.blogspot.hu
2012.04.07. 08:37:17
LV3
Ismételten egy nagyon jó összefoglaló :)

Hogy őszinte legyek nekem már nagyon elegem van abból, hogy ilyen tempóban jelentetnek meg szuperhősös filmeket. Kezdődött 2001ben a Pókemberrel és azóta (nyilván a sikerének köszönhetően) ömlenek az ilyen témájú filmek. Nagyon jó volt addig, amíg évente jött kb 1, de most...? Tavaly sem amerika kapitány sem a zöld lámpás (utóbbi mondjuk DC) nem volt nagy szám. Erre az évre is 3 szuperhősös film(ezt is beleszámítva) van belistázva a mozikba.
Ami nem pusztít el az erősebbé tesz!
5. wooltur  PlayStation.Community tag
2012.04.07. 07:50:42
LV16
Nekem a 2008-as Hulk tetszett ezek közül legjobban, mondjuk ö a kedvencem is :]. A Vasember és a Thor írtó unalmas filmek. Amit viszont nem értek, h Hulk karakterét miért más színész játsza?
R.I.P. Brúnó :-(
4. VictorVance  Szerkesztő
2012.04.07. 01:07:39
LV18
Válasz 3. SOLDIER üzenetére:
A Hulk-ot lehet hogy filmként el lehet adni, de nem véletlenül "bukott meg" mindkét rész. A színészek (bár jók), önmagukhoz képest teljesítenek alul, vagy igyekeznek, de csak félig-meddig jön össze, vagy a szerep nem áll jól nekik, vagy csak simán unják az egészet. A többi filmben is színészek játszanak, Downey, Bridges, Rockwell, Rourke, Hopkins, Skarsgard, stb., akik viszont jól hozzák a figurát és ezekben a filmekben általában eleve a főszereplőre koncentrálnak, az ellenfeleknek vagy a mellékszereplőknek már nem nagyon hagynak kibontakozási lehetőséget.
Örülünk?
3. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2012.04.07. 00:48:12
LV11
Pedig ezek közül még a Hulk-ot lehet lehet eladni, mint film. A Vasembert kb. Downey viszi only. Az is érdekes, hogy Hulknál ki lett ilyen emelve, hogy sztori buktatókkal teli, meg rossz színészi alakítás (?) pont ebben amelyikben még színészek játszanak. Szerintem ezek közül a Videóklip Kapitány fényévekkel a legrosszabb, spúr mozi. A többi fröcsnek elmegy.
Please to meet you... Hope you guess my name.
2. VictorVance  Szerkesztő
2012.04.07. 00:41:33
LV18
Válasz 1. Zozo8 üzenetére:
Mármint a Zöld Lámpást? Azt a DC kiadó futtatja, és nem a Marvel.
Örülünk?
1. Zozo8  PlayStation.Community tag
2012.04.07. 00:39:52
LV24
A zöld lámpás lángját (vagyhogyisvan) kihagytad:) Az is benne lesz:)
T.függő és -.len blog: http://zar-ido.blogspot.hu
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV18
Szerkesztő
PSC Kredit
15663 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Vlagyimir
Fórumhozzászólások száma:
5838 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
4666 db
Utolsó belépés:
2019.06.18. 19:29:23
Regisztráció ideje:
2009.09.21. 14:17:16
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea