Ritka vacak egy érzés, valamint idegesítő tudni és tapasztalni, hogy pár jó pozícióban lévő, amúgy értelmileg alul kvalifikált emberke idióta döntései milyen szinten tudnak pusztítást végezni egy jól működő cégnél.

Már több mint 9 és fél éve dolgozom jelenlegi (és első) munkahelyemen, egy elektronikai alkatrészeket gyártó cégnén. Az első 9 hónap maga volt a pokol, hála gestapónak és gestanyónak, a két részlegvezetőnek, akiknek a legfőbb munkájuk (vagy inkább szórakozásuk) az volt, hogy megkeserítsék az ott dolgozó emberek életét. Mindig, mindenhol, mindenkinél keresték az okot, hogy beleköthessenek. Meg persze a gépek sem úgy működtek, ahogy kellett volna. Ritka nagy szopás volt az egész. Ott akartam hagyni az egészet a francba, de szerencsére (azaz némi hátszéllel) átkerültem egy másik részlegre.

Ott maga a paradicsom fogadott. A részlegvezetőt kéthetente ha egyszer láttuk és akkor sem éppen azért jelent meg, hogy verbálisan szétrúgja valakinek a seggét, a gépek működtek, normális volt a morál. Ilyen közegben végre gyomorgörcs nélkül lehetett dolgozni, fejlődni, tanulni a dolgokat. Egyszer-kétszer ugyan beütött a cumi, de arra csak ráfogtuk, hogy "ez egy rossz nap, ilyen is kell néha". Az eltelt évek alatt változáson esett át szinte minden. Új kollégák jöttek, mentek (főleg a 2008-2009es válságkor), vezetők váltódtak, de maga a munka fix volt. Azt imádtam benne a legjobban, hogy szerelhettem. Valahogy élvezem a kihívást, hogy adott egy probléma, annak meg kell találni a forrását, majd kiiktatni és lehetőleg úgy, hogy hosszú ideig ne ismétlődjön meg. Eleinte volt jócskán pofára esés, nem mindig jöttek össze a dolgok, de az eltelt évek tapasztalatai (kis szerénységgel:) a legjobbá tettek a munkakörömben. Érettségi és elektroműszerész végzettségemhez, valamint a munkavégzéshez képest jól kerestem. Minden szépen és jól ment...

Egészen 2010 nyaráig, amikor bejelentették a fejesek, hogy a részleg meg fog szűnni és átkerül Ázsiába. Az ok egyszerű és érthető: már drágábban állítjuk elő az alkatrészeket, mint amennyiért a cég eladja. Spórolni már nem lehetett semmin. Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra, olyan másfél évet jósoltak arra, hogy elviszik a régi munkát és meghozzák az újat. Új azért kellett, mert a többi részleg képtelen fenntartani a vállalatot, ezért elkezdtek keresgélni, hogy mit tudnának idehozni Magyarországra. 2011 elején találtak megoldást, Ázsiából hoznak majd egy gyártórészleget, ami felváltja a régit. Jól hangzott a terv, a régi meló elvész, de helyette hoznak egy újat, senki nem veszíti el a munkahelyét, tökély...

De valahol, valaki(k), valamit nagyon elbszott és bszik el folyamatosan a mai napig. Az új gépek (amik csak nekünk újak, valójában már 20-40 éves konstrukciók) nyár elején megjöttek, valami nagyon ramaty állapotban. Ahelyett, hogy a karbantartók, szerelők, technológusok, mérnökök azonnal nekiláttak volna a rendszerek felélesztésének, a hibák feltárásának és kijavításának szépen, csendben elüldögéltek rajtuk hosszú hónapokat. Kb. őszre lehetett beindítani őket, onnantól folyamatosan javítgatták, fejlesztgették a rendszert, de csak úgy Pató Pálosan. Novemberben és decemberben ott voltam egy-egy hetet, hogy tanulgassam a dolgokat, hogy mire élesben megy a móka, addigra tudjak mindent.

Jelenleg a dolog ott tart, hogy a régi, szeretett részlegem tavaly december végén megszűnt, idén már az új munkával kezdtünk, de a cég anyagi gondok miatt (ott is egy ember régi döntése volt az ok) az első héten leépítést végzett, gyakorlatilag minimalizálta a dolgozók létszámát. Most dolgozni és termelni kellene, de veszettül, de van pár aprócska probléma:
Túl kevesen vagyunk és a gépek annyira szrok, hogy lehetetlen velük normálisan dolgozni. Emellett még bejátszik egy önbetartó effekt, hogy ha a jó munkásembernek lenne egy ötlete, amivel gördülékenyebbé, könnyebbé, pontosabbá lehetne tenni a munkát, akkor azt a technológusok tűzön-vízen át megpróbálják bebizonyítani, hogy az miért is nem jó. Csak és kizárólag azért, mert nem ők találták ki és bszná a csőrüket, ha egy mezei operátornak jobb ötletei vannak a munkát illetően, mint nekik. Nekik, akiknek a napjaik csak abból állnak, hogy egymással dumálnak órák hosszat (megjegyzem: nem gyenge órabér mellett).
Mindemellett grafitpor és formálógáz terjeng a levegőben és olyan veszélyes savakkal dolgozunk, hogy a munkavédelmi emberkének a hideg fut végig a hátán, ha csak az anyagra gondol (állítólag bőrrel érintkezve kioldja a kalciumot a csontokból és tömény formában már egy csepp is halálos).

Szóval a rendszer több sebből vérzik. Két hete úgy állt a helyzet, hogy ha nem sikerül kiszállítanunk, akkor bezár a bazár. Valamelyest akkor beindultak a dolgok és a vész elkerült minket. Akkor ennek örültem...
De ma már ott tartok, hogy nem érdekel mi fog történni a céggel a jövőben. Ehhez a váltáshoz két nagyobb kattanás kellett. Egyrészt egy olyan nap, amikor reggel 5 óra 50-től délután 2 óra 20-ig bent rohadok a műhelyben (se kaja, se pia, se pisikaki) és csak szopok mint egy útszéli (azzal a különbséggel, hogy azt megfizetik, hogy szopjon). Másrészt egy telefonon érkező utasítás, hogy a hétfő éjszakai műszak után délutánra járok be. Ergo kedden (azaz ma) 6 órakor végzek, de már 14-re menjek be, szétkurva ezzel az egész napomat. HÁT A NAGY LÓFSZT!! Megmondtam, hogy vagy hétfő éjszaka nem megyek be szabadság néven, vagy kedd délután. Rövid stratégiai kiértékelés után a mai délutánom vált szabaddá, de így is tegnap este már megint gyomorgörccsel mentem be és jöttem haza (ilyet az első részlegnél éreztem utoljára). Bent kiderült, hogy megint nagy gáz van, ha sürgősen nem változik a helyzet, akkor Cég Over.

Süllyed a hajó?
Nem kérdés, igen! Nem is kicsit. Ezer lyukon ömlik be a víz, ember már nincs aki szivattyúzná a vizet kifele...

Megyek és keresek egy mentőcsónakot. Egy másik hajó majd felvesz...