A fasznak van kedve játszani ebben a rothasztó melegben, főleg, hogy igazából nincs is mivel. Így hát a sok bulizás és meccsnézés mellett inkább filmnézéssel töltöm fennmaradt szabadidőm tetemes hányadát. Gondoltam pár rövidebb bekezdésben említést teszek az elmúlt pár hét megtekintett mozgóképeiről, de mivel egyik sem volt egy kiemelkedő darab, inkább csak felsorolásszinten értékelnék és csak egy bizonyosra koncentrálnék.

Pandorum: totálisan átlagos sci-fi horror, a Halálhajó és a Dead Space szellemében. Egyszeri nézésre sem feltétlen ajánlott: 10/4

Rózsaszín sajt: magyarsága és sablonos témaválasztása ellenére egy egész kellemes hangvételű egzisztenciális dráma/vígjáték az apa-fiú kapcsolat nehézségiről, zseniális aláfestő zenével. A Váci utcában sokszor láttam hang drumon játszó emberkéket, de itt mégjobban üt. 10/6

Shinobi: japános kardolós, gyenge történettel, a harcoknál a Narutóra hajazó, egész kellemes vizualitással, de jó sok vontatással. 10/5

Kvíz show (Quiz Show): Robert Redford rendezte médiakritika 1994-ből, amiben a televiziós kvízműsorok hátterében zajló parasztvakításokról lebbenti le a fátylat, persze önmagát defenzíven fikciónak titulálva, de még így is egy igen bátor darabbal állunk szemben. A főbb szerepekben: John Turturro, Ralph Fiennes. 10/7

[REC]: spanyolos zombihorror, sok „puta madre”-zéssel és sok sok vérrel, áldokus tálalásban. Szerintem kifejezetten élvezets és jópofa volt. 10/7

2012: Hagyjuk már…10/4

Bitch Slap: Megtekintését kifejezettem ajánlom, az „annyira szar, hogy az már jó” kategória egyik jeles képviselője szánalmas pózerkedéssel, kemény dumákkal, nulla történettel, Tarantino majmolással, Herkulessel és Xénával és persze méretes dudákkal. 10/1Rossz nevelés (La Mala Educación): tipikus Almodovar film a rosszabbik fajtából, kemény csajok helyett kemény buzikkal, ami így fériszemmel nézve nem vált igazán a film előnyére. 10/6

A doboz (The Box): Feleslegesn túlbonyolított erkölcsi prédikáció bűnről és bűnhődésről, Cameron Diazzal. A Donnie Darko rendezőjétől azért jóval többet vártam…unalmas, néhol szándékosan értelmetlen és követhetetlen, ráadásul szájbarágós. Megyek is kinyírni minden embert, mert annyira rosszak vagyunk. A rossz filmrendezőkkel fogom kezdeni. 10/5

Végére pedig a számomra legérdekesebb:Sid and Nancy: Nem rajongok túlzottan a punk zenéért, a Sex Pisols is kifejezetten hidegen hagyott így totális újdonságként hatott Sid Vicious és Nancy Spungen szerelmét bemutató kor- és „kór”-rajz.

Kis alapozó:

1957. május 10-én született Sid Vicious Sid Vicious a The Sex Pistols beugró basszusgitárosa volt, miután Glenn Matlock a háttérbe vonult. Matlock-kal ellentétben Sid gyakorlatilag semmiféle képességgel nem rendelkezett, ha basszusgitárról volt szó. Főleg destruktív életmódja, és színpadi megjelenése miatt vált mégis a 70-es évek punkzenéjének, sőt a rocktörténelemnek egyik legismertebb ikonjává. Miután 78-ban a Pistols botrányosan szétszéledt, Vicious nem adta fel. Az utolsó turné után az USA-ban maradt, és szólókarrierbe kezdett. Fellépésein rendre részegen jelent meg, többször idő előtt véget is értek koncertjei emiatt, a közönség több ízben kifütyülte, megdobálta. Ez valahol érthető, hisz Sid józanon sem egy Pavarotti, énekesként még Johnny Rotten szintjét sem üti meg, pedig ő sem a tudásával lett híres. A My Way feldolgozása mégis klasszikus, a punk attitűd egyik legszebb megnyilvánulása. Életmódja végzett vele 1979. február 2-án ,mindössze 21évesen.”A film önmagában nem egy erős darab, de azt amit bemutat az letaglóz: egy fitalember önpusztító életmódja, akit herionfüggő anyja már születése pillanatában egy csúszdára pottyantott, ahonnan fiatalon bekövetkezett haláláig nem is volt megállás. Az egész történet alatt nem volt egy józan pillanata és el is hiszem, hogy életében sem nagyon. Egy igazi junkie, aki azt veszi be, szúrja, szívja, issza, válogatás nélkül, ami épp a keze ügyébe kerül, időt és helyet figyelembe se véve, legyen szó akár fellépésről, repülőútról, kelésről, a barátnője szüleinél tartandó vacsoráról vagy a nap bármely szakáról. Elszomorító, ahogy látod hogy amortizálódik le egyre jobban és jobban, amihez Nancynél, az idegesítő, hisztis kurvánál nem is lehetne jobb asszisztense. A Pistols feloszlik, a barátok elpártolnak, a rajongók utálják, egyetlen menedékük a 100as hotelszoba, egészen addig a bizonyos estéig, amikoris Nancy véletlenül meghal. (poént nem lőttem le, itt kanyarodunk vissza a film elejére) Vannak üresjáratok bőven, de ezt ellensúlyozza a rengeteg erős jelenet, amire akár a felejthetetlen jelzőket is ráhúzhatnám, de 2 napos megtekintés után ettől még eltekintek, nem túl nagy kihívás visszaemlékezni. Persze mindez nem lenne hiteles a zseniális színészek nélkül, Gary Oldman nem egyszerűen játszik, erre a 2 órára ő nem Gary Oldman, ő Sid Vicious. Nancy nem tudom milyen volt az életben, de ha egy kiállhatatlan, folyton érces hangon sipákoló, infantilis hülye picsa, akkor ennél jobban nem lehetne eljátszani, a Johnny Rottent alakító nemtomkinek hála a koncertfelvételek pedig egy az egyben hozzák a Pistols élő fellépéseinek hangulatát (már amennyire ezt youtube videókból le tudom szűrni), amik szintén az izmos pillanatok sorát szaporítják. 10/7Kis ízelítő és összehasonlítás:
Előbb az eredetit nézzétek, utána jöhet a Gary féle version.