Évekkel korábban mikor először vonultunk be az elsötétített mozi termekbe Tony Jaa első nemzetközi produkciójára még nem sejthettük, hogy egy harcművészeti filmes forradalomra lettünk hivatalosak egy jegy áráért. A kirobbanó erejű alkotás azóta is etalon a téma kedvelői számára és most, immáron egyenesen dévédére érkezett meg a legenda folytatása…ami előzmény…lényegében valami egészen más.Komoly tévhiteket kell eloszlatnom azzal, hogy a korábban tévesen Ong Bak folytatásnak hitt filmek után (amik amúgy remek Tony Jaa féle akciók voltak) ez az első látásra furcsa, múltidéző darab a valódi folyamánya az egykor látottaknak. A nehéz szülésen átesett produkció megélt egy rendező- és koncepcióváltást is míg elérte végleges formáját, hogy aztán így ossza meg az első rész mögé felállt közönséget rendesen.

A rendezői széket ugyanis Panna Rittikrai és a főszerepben is tetszelgő Tony Jaa osztotta meg egymással. Ezzel nem lenne baj, láttunk már ilyesmiből legendásan jól sikerült alkotásokat (pl. Casablanca) ahogyan félresikerült „klasszikusokat” is (pl. Jack Nicholson féle Terror). Egy harcművészeti filmnél ugyan nem lenne elvárás a több szálon futó, csavaros történetvezetés, de a virtuóz operatőri munkát és a hüledezésre késztető képeket elvárnánk.

Az igazán mellbevágó azonban mégis az előző filmtől való rugalmas elszakadás szándéka, ami a jelenkori Thai valóság helyett (melyben a „félreismert Ong Bak 2”, a Protector is játszódott) az ország vérzivataros történelmi múltjába való vájkálásban mutatkozik meg. Egy elárult uralkodó és rabszolga sorsba kényszerített utódjának története bontakozik ki a hasonló filmekhez képest lassan induló történetből a szemünk előtt.

Talán a különös háttér előtt hathat ennyire másnak a látvány, de az Ong Bak 2 sajnos igen nagy hangsúlyt helyez a közelharci fegyverek bemutatására. Ez talán már szájíz kérdése, de az előző rész éppen azzal nyűgözött le sokakat, hogy a puszta emberi test képességeit feszegető képsorokkal bombázott minket egy kvázi ismert környezetben. Az egzotikus illat ugyan most is kellően keveredik a tesztoszteronnal, de nem ugyanaz a hatása kurta-furcsa gyilokokkal és „akár-működhet-is” trükkös fegyverekkel harcoló szereplőket látni percről-percre a képen.Ha azonban ilyesmire nem vagyunk érzékenyek akkor bizony az utóbbi évek legjobb harcművészeti filmjével gazdagodhatunk vizuálisan. Minden következetlensége és gyermeteg humora (az elefántok erőltetése olyan thai jellegű fétis lehet) ellenére az Ong Bak 2 büszkélkedhet igen komoly jelenetekkel (mert azért egy hat éves kisfiú birkózása egy kajmánnal mindig a képernyő elé szögez engem). A történet ugyan megpróbálja kitölteni az üresjáratokat két harc között, de nem igazán megy szegénynek.

Ennek oka az is lehet, hogy az alcímnek adott „Bosszú” helyett az eredeti utótag a „Kezdet” volt. Az egy kicsit más. A kardvágás szerű befejezés ennek megfelelően az utóbbi évek (és évtizedek) legkeményebb cliffhangere, amit egy kis buddhista mondanivalóval akartak csillapítani, de most, hogy tudni, hogy érkezik az azonos vonalon haladó harmadik epizód így azért megbocsájtóbbak lehetünk a filmmel szemben.

Villámgyors és éppen hogy elhihető akciók, kidolgozott izomzatok, egzotikus kivégzések és egy kis ezotéria a hozzávalói ennek a thai filmcsemegének. Nyitott elmével fogyasztva maradandó élmény lehet, a visszafogott árának köszönhetően pedig egy kötelező vétel a harcművészeti és akció filmek rajongóinak is egyaránt.