PlayStation.Community Blog ›› Gulandro

3 hozzászólás

2010.02.18. 18:41:17

Utolsó hozzászólás: Siela

2010.02.19. 19:53:34

Megosztás
Értékeld a blogot!
Azt hittem megörülök ha megint le kell menjek oda. Egyre többet kínáltak érte, igaz, egyre kevesebben voltunk akik éltek volna a lehetőséggel. Egy ideig a falakon bóklásztam, napokig elkerültem így a lehetőségét, hogy végül vállalkozzak rá. Azonban tudtam, ahogyan az istenek és a falak alatt nyüzsgő ork csürhe is tudhatta, hogy le fogok menni az átkos barlangokba.
Azt mondták az ostrom első napjaiban vájták a sziklákba őket egy áruló technokrata módszereivel, kránkő és mágia elegyítése útján. Már az első leereszkedés során nyilvánvaló volt a hazugság. Mesterségesen tágított, mérnöki gonddal tervezett alagútrendszer volt az, amibe az ork törzsek utat találtak az alsóvárosba is. Legalábbis találhattak volna, hogyha nincsen az a maroknyi sültbolond aki Kahre zsoldjába szegődve barlangfolyosónként tartoztatja fel és szorítja vissza őket.
A háború sötét és légmentes térben másképpen működik mint nyílt terepen, fanfárok ölelte napsütésben. A szagok intenzívebbek, a papok varázslatai közül mindennél értékesebbek azok, amelyek a sötétben is látó ellenséggel szemben kiegyenlítheti az erőviszonyokat. Onnan már tényleg csak a kar erején múlik, hogy viseljük e a több hullámban érkező rohamokat, mielőtt a remegő, áldások hatására túljáratott izmok végképp felmondják a szolgálatot.
Az első lerohanáskor meghalt a testvérem, a második előtt napokig ittunk és mikor bosszúra szomjasan visszatértünk fegyvertársaim is odavesztek a mélyben. Engem, pap lévén, a kahrei utászok menekítettek ki minden ellenállásom ellenére. Mikor feleszméltem a számszeríjtól kapott altató ütlegekből némán kezdtem el a falakról érkező sebesültekkel teli ispotályban tevékenykedni.
A napok összefolytak, a legrosszabb az volt mikor Areltől kapott hatalmam végére érve csupán a két kezemben és az apadó gyógyító felszereléssel dolgozhattam. Csorba balta nyeste végtagokat kötöztem el és durva, fél alkarnyi nyílvesszőket ütöttem ki tompa fakalapáccsal, hogy a verejték és az alvadó vér a szemembe csorgott. Persze, mindez csak az alsóvárosi bástyáknál volt jellemző, később hallottam, hogy még a kapuknál is urasabban voltak mások.
Ameddig itt frissen olvasztott ólommal kellett két roham között a megfáradó falakat feltölteni és fulladoztunk több utcányira szagtól máshol még jutott igazi kőműves is a feladatra teljes brigádokkal. Nos igen, a város örömtanyáinak és bűnbarlangjainak otthont adó alsóvárost a rebegve emlegetett Főkonstruktőr és kompániája hagyta, hogy maga fedezze költségeit az ostrom későbbi részében.
Kitartottunk még, mert nem lehetett nem kitartani, de rebesgették, hogy az orkok ostromgépekkel készülnek hamarosan. Nem voltak kétségeim, hogy kinek nem lesz módja védekezni a kahrei áruló vasmasináinak hordozható pokla elől. A családunkban mindig is az öcsém volt a derűlátóbb jellem. Ő és én voltunk már csak a családunk. Mikor a sebesültek meghaltak vagy lábadozni kezdtek és újabbak sem érkeztek egyszerre rohantak meg az álmatlansággal és talpon töltött napok képei.
Egy bordélyban béreltem ki egy ijedt tekintetű riegi lányt, hogy vigyázza az álmomat ameddig a pénzemből telik. Becsületére váljon, hogy még ilyen állapotomban is megpróbált kedvemre tenni. Ez a kedvesség sem tudott megkímélni az álmoktól amik odaát vártak rám. Az ork sámánok öntudatlan harci mágiái által felzabolázott Antiss óceánján máskor mentsváramként szolgáló érzések és gondolatok törött tükrökben torz másukat mutatták csak számomra.
Otthonunk földjén lépkedtem ismét, kezemben tartottam testvérem megcsonkolt, tépett testét és hazám isteneinek ajánlottam a lelkét. Szavaim azonban nem hatoltak át a világok közötti örvénylésen és az ég hallgatott. Fivérem testét a lábamhoz engedtem és tehetetlenségben a földbe túrtam ujjaimmal. Remegett körülöttem a hamis álomvilág és leomló égbolton keresztül a lelkemet kutató, sóvárgó és falánk fenevadak képmásait pillantottam meg.
Nem egyedi, hogy egy harcmezővé vált földrög felett a holtak érzései és szellemei kísértsék az életben maradtakat. Az arcok között azonban volt egy fehér, érzelemmentes maszk. Rezzenéstelen, sikolyra nyíló szája helyet cserélt két irreálisan metszett szemével és vad képet kölcsönzött így megjelenése. Álmomban remegés futott végig a testemen, asztráltestem visított, de itt, ezeken a védett földeken csak a hideg rázott ki az idegen tekintettől és fivérem testét ismét magára hagyva elmenekültem az álmok elől.
A szagok és illatok a hangok orkánjával karöltve rohanták meg tudatomat. Percek telhettek el, ameddig enyhült valamelyest remegésem és a káosz melódiája a szomszéd szobákból szűrődő vad együttlétek zajáig nyugodott. Az ijedt tekintetű lány az ágyon ült és csitítani próbált, de én csak a szőnyegére ürítettem gyomrom kevés tartalmát. Felugrottam, morogtam valami elnézést félét és hogy remélem a pénz elég lesz a szőnyegért. Mentségemre szóljon, őszintén gondoltam.
Mikor fél tucat magammal talált a város lerongyolódott védműveinek résein átkacsintó nap már magamhoz tértem valamelyest. Hunyorogtam az erős fényben, de hamar eszembe jutott, hogy hamarosan nélkülöznöm kell ezt az apró kellemetlenséget és inkább álltam a dwoonok istenének tekintetét, ameddig az ereszkedő zsilipszerelvény nem jutott a város alapjainak vonalába. Ameddig a lámpások fénye életre nem kelt sötétben haladtunk. Csak a velünk tartó gépszolgák testének réseiben izzott egy kevés éteri világosság, amit precíz mechanikájuk mágiája árasztott.
Rágyújtottam, egyedüliként a társaságból. A csípős füstöt beszívva arra gondoltam, hogyha az első barlangharcoknál is rendelkezésre állnak ilyen ércvitézek akkor semmi baj nem lehetett volna. Testvérem és bajtársaim is élhetnének még hogyha elég fontosan ítélik az alsóvárost odafent. Borús gondolataim egy részétől a füstöt kifújva váltam el, nem volt értelme ezen tépelődni. Persze jó dohányosként tüdőztem le annyit, hogy a keserű íz megmaradjon mellkasomban.
Megindult a menetünk, a kahrei bányamester ment az élen haladó géplény mögött, mi pedig utána. Sereghajtónk a másik lépegető páncél volt. Az oldaljáratokban feltűntek őrjáratok imbolygó fényei, helyenként még rá is láttunk egy másik csapatra egy szakadék ellentétes oldalán. A falak természetes kőből voltak, de simaságuk valami egészen másra engedett következtetni. Mint máshol is Kahre városában, a felszín alatt itt is több kérdés lapult mint válasz.
A külső fal tövében haladva szinte hallottuk a többezres horda neszezését a tonnás sziklák másik oldaláról. Az ezer felé szaladó utak bizony kétes hangokat kovácsoltak az apró zajokból, de a csapat tagjai már nem egy ereszkedésen részt vehettek és nem zavartatták magukat. Két törpe is volt közöttük, mokány, kemény fickók. A fajtájuk haláltusája a leghosszabb és a legvadabb az ispotályokban, alkalmanként több katona is kell, hogy ne tegyenek kárt görcsös kapálózásukkal más sérültekben. Egy fiatal íjász fiú valamivel izgatottabban lesett körbe olykor, kezében azonban biztosan állt a célzófegyver. Bíztatóan rám mosolygott, de csak egy biccentésre tellett tőlem. Magamban gyors halált kértem neki Areltől.
A harcosunk tekintetét hiába kerestem, öntött vas sisak takarta felső teste más részeivel egyetemben. A félvértes alak oldalt kétkezes csatabárdot engedett maga mellé és imbolygó járással haladt a barlangjáratban. Más esetben túlzottnak éreztem volna elővigyázatosságát, így azonban elismerően gondoltam csak arra, hogy pontosan tudja miféle ellenséggel van dolgunk. Ellentétben kompániánk utolsó tagjával, aki a legjobb szándékkal is egy késelőnek tűnt az alsóváros sikátoraiból másra szabott bőrvértben és feltételezhetően lopott karddal az oldalán. Gonosz vigyorral gondoltam arra, hogy minden kompániába kell egy ilyen zsákmányállat.
Az első nyílzáporban mégis a nyílt tekintetű íjászunk és az egyik törpe veszett el. Egy félemeletnyi magasban ásító sötét lyukból érkező vesszők vertek végig a járaton, nagy részük ártalmatlanul kopogott az élen haladó gépszolga testén. Istennőm nevét kiáltottam és szent fényt idéztem számszeríjam tárjában lapuló nyílhegyekre. Vörös fénnyel szelték át a barlangnyi távot és robbantak a merészen kiállt ork íjászok mellkasába. Ketten buktak le a magasból, az egyik még élt, mikor a harcosunk mellé lépett és fejét vette bárdjával. A szent fényben láttam, hogy visszavonulnak az orkok a járatban, jobbára nem lehetett sok nyílvesszejük nekik sem.
A bányamérnök kiáltására üldözni kezdtük őket. A törpe halott társát kötötte fel magára, én a tárat próbáltam kicserélni az ismétlő számszeríjamba. Mikor felnéztem már egy teljesen más vájatba haladtunk, egy pillanatra megsüketültem a nyomás változástól is. A falak itt sokkal durvábbak és természetesebbek voltak. Az előttem imbolygó halott törpét követtem félig futva, félig az oldalfalba támaszkodva egy-egy hirtelen kanyar után. Az élen haladók kiáltásából és a fegyvercsörgésből tudtam, hogy szorosan orwella fatyjainak nyomában járunk. Majdnem elestem az egyikük elmaradt holttestében, de örömöm nem volt hosszú életű, mert pár lépés után a szerencsétlen késelő fejetlen testébe botlottam.
Egy nagyobb terembe érve friss léghuzat csapott meg és napfény vakított egy plafonba vágott körtőn keresztül. A bányamester harcba küldte a két gépszolgát a teremben nyüzsgő, láthatóan felzavart orkokkal szemben, a harcos derekasan osztogatta élen járva a lendületes vágásokat. A törpe csatatestvérét pajzsként használva élt túl egy kisebb nyílzáport, majd belevetette magát a küzdelembe. Engem sokkal jobban érdekelt a terem közepén emelt oltár.
A Zászlóháború hajnalán láttam már ilyen ocsmányságokat. Nem volt ritka, hogy a legyőzöttek tetemeiből az ork héroszoknak hálából emeltek ilyeneket a vadak. Ez valahogy mégis más volt és nem csak az eltérő törzsi motívumok miatt. Sötétséget árasztott ez a halom, mintha egy megvalósult túlvilági kapcsolat mementója lenne. Más világok illatát éreztem a közelében a vér és hús aromáján keresztül is.
Ekkor láttam meg a sámánt a fénykörön túl. Egyszerre emeltem fel a számszeríjamat és kiáltottam a többieknek is. A harcos időben eszmélt és az egyik gépszolga mögé ugrott, így neki szánt, kürtőnyílásból a sámán botján keresztül csavarodó villám a hatalmas páncélba csapódott és a falig sodorta azt. Kétszer rántottam meg az elsütő vasat és dacosan előre léptem. Változott a kép előttem, orromat teljesen betöltötte az oltárból áradó szúrós szag, szemeim előtt színes szikrák táncoltak, elmosódtak a bányamérnök kiáltásai és a sámán arcán fehér, érzelemmentes maszk jelent meg, szinte a semmiből. Sikolyra nyíló szájába ekkor értek el a fegyverem köpte acélhegyek és a bundás halántékon keresztül távoztak az ork testéből.
Az oldaljáratokba ekkor már a falka majd minden tagja szétszéledt. Már csak a megmaradt géplény aprított egy sarokba szorult társaságot. A többiekhez siettem, a társát vesztett törpe mozdulatlanul hevert a hideg kövön, ezért mellé hajoltam először. Lélegzett, így számszeríjam hátamra lendítve megáldottam a tömzsi lény testét és gyógyító energiákat áramoltattam belé, egészen ameddig tekintetébe értelem nem költözött ismét. Hálásan nézett rám, közben nagy kortyokban szedte a levegőt, bíztatóan megveregettem a vállát és felemelkedtem.
A sámán is élt még. Arcáról félre csúszott a fehérre mázolt fa maszk és látszódott a lövedékek a torkán érték el. A bundát teljesen átáztatta a sűrű, sötét vér. Fölé álltam és bevégeztem a munkám, harmadik acélhegyemet is rászántam, ezúttal a homlokát verte át. Néztem ahogy testét mindörökre elhagyta a gonosz lélek. Elégtétellel gondoltam arra, hogy a közhiedelem szerint az orkok lelke nem tér vissza az örök körforgásba és haláluk, veszteségük így végleges.
Az oltárt néztem, nem hagyott nyugodni az ahogyan az asztrálvilágban folyamatosan lüktetett tőlem karnyújtásnyira. Felnéztem a kürtőn keresztül a napba és elmosolyodtam, ismét úrnőm kegyét kerestem szavaimmal. A beáramló friss levegő hirtelen telt meg a mana jelenlétének delejességével, majd az irányított rombolás előszelével lett terhes. Frissessége végképp oda lett amikor a nap fényéből font belső tűz lángjaival csaptam le az oltárt képező húsmassza középpontjára.
Lelkek sikolyait hallottam ki a manaörvényből, de nem foglalkoztam vele, minden szellemi energiámat a varázslat kordában tartásába öltem. Ennek megfelelően a lelkem mélyéről előhívott lángok métereket perzseltek fel a halott kőből és az oltárt is olvadt kőzetté tették hasonlatossá. Teátrálisan ráfújtam szent szimbólumot tartó kezem végére, ahogyan a falakon harcoló lövészektől láttam egy-egy sikeres találat után.
Révületben fordultam el a sötét kegyhelytől és indultam a rám váró társaim felé. A visszaúton nem hangzott el sok szó köztünk. Egyedül a bányamester morgolódott az elveszett gépszolga miatt. A megmaradt páncél rezzenéstelenül haladt az élen horpadt mellrésszel. A zsiliphez érve a törpe kenetteljesen fektette ki társa holttestét és némán gyászolta míg az alsóváros szintjére nem értünk. Felérve a harcos együtt érzően állt mellé és biztosította, hogy segíteni fog megbosszulni a halálát. Tekintetemet keresték mindketten és én rövidebb gondolkodás után bólintottam.
A sámánért járó vérdíjból előbb a riegi lányt kerestem fel, hogy megbizonyosodjak róla már nem neheztel rám. Nem kellett csalódnom a fajtájának állhatatosságában. Utána a harcossal és a törpével ittunk éjszakába nyúlóan, számtalanszor biztosítva egymást könnyes részegen, hogy véres bosszút állunk elesett bajtársainkért. Másnap mégis nélkülem ereszkedtek le a mélybe két új ólomkatona társaságában. Én inkább egy ijedt tekintetű lány karjaiban kerestem és találtam védelmet démonaimmal szemben. Álmaimban azonban még mindig sokszor járom a Kahre alatti barlangokat és járatokat, mindig mások vesznek körül és tudom, hogy egy napon nem térek vissza én sem.
Blog hozzászólások
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
2010.02.19. 19:53:34
LV1
Kár :(
Szeretem az ilyen rövidebb történeteket.
2010.02.18. 21:27:39
LV2
Válasz 1. Siela üzenetére:
Nem, ezeket exkluzív a találkozók kalandmoduljai mellé írjuk.
2010.02.18. 21:13:28
LV1
Benne van (lesz?) ez valamelyik MAGUS könyvben?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
LV2
PlayStation.Community tag
PSC Kredit
2665 pt
PS4     PS3     PS2
PS Vita     PS One     PSP    


PlayStation.Community
Név:
Szilágyi János
Fórumhozzászólások száma:
1 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
187 db
Utolsó belépés:
2011.10.11. 10:15:34
Regisztráció ideje:
2008.11.20. 10:13:13
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea