|
|
|---|
PlayStation.Community Blog ›› rolmanus |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Aligha van olyan ember, aki legalább hallomásból ne ismerné Spárta szellemét. Kratos, a görög mitológia összes héroszának és antihéroszának réme, ki csak romokat és szétszaggatott hullahegyeket hagy maga mögött, mára rengeteg játékos kedvence lett. Természetes hát, hogy a Sony igyekszik minél több pénzt kisajtolni a karakter mögött álló franchise-ból, így már meg sem lepődtem, amikor bejelentették a két PS2-es rész HD változatát PlayStation 3-ra. Megvoltak a magam kételyei a cucc minősége felől, de azért érdekelt a dolog, így kissé késve ugyan, de sikerült is hozzájutnom egy rövid időre.De nézzük csak mi is az a God of War (már ha tényleg van olyan, aki nem tudná)...
Kratos 2005-ben tűnt fel, szinte a semmiből. Jött, látott, és győzött, mert előbb utóbb mindenki legalább hallott a spártai harcos fenomenális technikai megvalósítással elénk varázsolt küzdelméről. A PlayStation 2 akkor már egy több mint 5 éves hardver volt, és amit ott láttunk, arra akkor nem is tudtunk mást mondani, mint, hogy "a maximum". A maximum amit elbírhat a Sony második konzolja, NEM LÉTEZIK, hogy ennél több lehet abban a gépben. De nem a grafika volt az egyetlen lenyűgöző eleme a játéknak, ugyanis fantasztikus, Prince of Persiát és társait megszégyenítő játékmenettel rendelkezett, olyan pörgősen, magávalragadóan, és adrennalindúsan, ahogy csak nagyon kevés játék. Ennyi volt a pozitívumok sora? Dehogy! A játék remek, mitológiával pazarul összekapcsolódó, és azt új szemszögből mutató sztoriján túl, eszméletlen zenével rendelkezett. Oscar díjas zenék tucatjait megszégyenítően fantasztikusan szólt a God of War zenei téren. Ezen elemek egyvelege olyan epikus szintre emelte a God of War-t, amit nehéz is volt nem észre venni. A Sony nem arról híres, hogy csak úgy eldobja az ütőkártyáit, látva a God of War sikerét, rögtön bele is kezdtek a folytatásba, melyre végül két évet kellett rá várni. Megérte? Piszkosul. A God of War II bemutatta, hogy van még mit kifacsarni a PlayStation 2-ből, és még az előző epizód grafikáját is messze túlszárnyalva csodálatosan festett. Kétség sem férhet hozzá, hogy a God of War II a legszebb, technikailag legjobban kivitelezett PS2 játék volt, és ez olyan címekkel, mint az MGS3 vagy az FFXII nagyon nagy szó! A zene továbbra is olyan gyönyörű volt, hogy elélvezett aki csak meghallgatta, az irányítás megmutatta, hogy rögzített kamerával is lehet tökéletes a kezelés, és a játék maga valamivel még hosszabb is volt elődjénél! A befejezés pedig a sorozat összes rajongójának egyértelműen a pofájába nyomta: "NEKED VENNED KELL EGY PLAYSTATION 3-MAT!" És tényleg, nem lehetett ott abbahagyni, így a másfél hónap múlva érkező harmadik rész mindent felülmúló várakozásnak örvendhet a rajongók részéről. Az első rész ráncfelvarrása remekül sikerült, álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyit tud javítani a látványon, ha átteszik HD-ba, és felturbózzák az effekteket. Bár azért azt hozzá kell tenni, hogy az átvezetők egy részét érintetlenül hagyták, ami kissé bántja az ember szemét, pláne, hogy a játék nagyrésze sokkal szebb. A történet középpontjában Kratos, egy spártai harcos áll, aki kiemelkedő harci képességekkel rendelkezvén, hamar egy egész hadsereg élére került. Ha már a kiemelkedő harci képességeknél tartunk, érdemes megjegyeznem azt az icipici apróságot, hogy Kratos ereiben a görög főisten, Zeusz vére folyik. Kratos tehát egy félisten, ennek fényében nem is csoda, hogy az ókori terminátor nevet is felvehetné akár. Ennek ellenére "hősünk" még családot is alapít, egy felesége és egy lánya is lesz. Persze ez a "boldog" állapot nem sokáig tart, Kratos egyik csatája a barbárok ellen végül nem túl jól alakul, és Zeusz pici fia vesztésre áll. Ekkor azonban a háború istenéhez, Árészhoz fordul segítségért, akinek örök hűségét ajánlja a csata pozitív végkifejletéért cserébe. Árész elfogadja az ajánlatot, és nemcsak, hogy megmenti Kratost, de neki adja a "Káosz kardjait", melyek az alvilág tüzeiben kovácsoltak ( a neki adja talán kicsit szolíd kifejezés, egészen pontosan láncoknál fogva beleégeti őket Kratos karjaiba). Kratos újdonsűlt fegyvereinek, és egy isten támogatásának köszönhetően könnyedé megnyeri a csatát. Ám ez még csak a kezdet volt. A spártai félisten innentől kezdve bárkit letarol, aki akár csak káromolni merészeli Árész anyukáját, vagy csak csúnyán néz az egyik szobrára. Csaták tömkelegét nyeri meg könnyedén, életek százait ontja ki, lelkiismeret (ugyan, hóvanaz neki? :) ) furdalás nélkül. Egyszer azonban, amikor seregével éppen Athena templomát készülné belülről pirosra festeni, egy jósnő figyelmezteti: "Ha oda bemegy, annak szörnyű következményei lesznek." Kratos persze magasról tojik az öreglány szavaira, bemegy és mint az őrült mindenkit kinyír, önuralmát teljesen elveszítve. Ám amikor feje végre kitisztul, elszörnyedve azonosítja két utolsó áldozatát, lánya és felesége személyében. Kratos leborul holttestük elé, ekkor azonban megjelenik előtte Árész, és elmondja, hogy ennek így kellett történnie, Kratos csak így lehet tökéletes gyilkológép. A templomból kilépve a jósnő megátkozza hősünket, és legyilkolt szeretteinek hamvait örökre Kratos bőrébe ágyazza, hogy holtfehér bőrszínéről mindenki felismerje az innentől "Spárta szelleme"-ként elhíresült harcost. Kratos bosszút esküszik, s életét az istenek szolgálatába ajánlja, ha azok cserébe megfosztják őt szörnyű rémálmaitól, és a tettei miatt lelkét gyötrő bűntudattól. Spárta szelleme tíz év szolgálás után (a PSP-s Chains of Olympus az egyik ilyen akcióját mutatja be, a történet szempontjából nem olyan fontos) végre megkapja a testhezálló feladatot: Pandora szelencéjének megszerzésével Állítsa meg a lázadó Árész tombolását. Hősünk hosszú vándorlás és küzdelmek (gombnyomkodás) után legyőzi Árészt, és végre bosszút állhat családja miatt. Árész halála után Kratos idejét látja, hogy az istenek feloldozzák tettei emléke alól, ám azok visszautasítják kérését, mondván: Csak tetteinek megbocsájtását ígérték, azok feledését nem. Kratos összetörve, reményét vesztve leveti magát az Égei tengerbe, öngyilkos szándékkal. Az isteneknek azonban más terveik voltak vele: Mivel Árész halálakkor úgyis "megüresedett egy állás" valakinek át kell vennie a helyét, és erre a feladatra őt találták legalkalmasabbnak. Spárta szelleme elfogadja az ajánlatot, és átveszi méltó helyét a háború istenének trónján.Az első rész után a történet befejezettnek volt tekinthető, ám a második rész jól megkavarta a szószt (bővebben kicsit lejjebb). A folytatás alighanem a God of War Collection legjobb pontjait tartalmazza, a God of War II felturbózott változata szemkápráztatóan néz ki, ha azt vesszük, hogy ez eredetileg PS2-n volt. Néhány ponton tényleg látszik rajta, hogy ez már ennek a generációnak volt az előhirnöke. A történet szerint hősünk már egy ideje a háború isteneként tevékenykedik, és mivel az istenek megtagadták tőle az emlékei alól való feloldozást, ezért az irántuk való gyűlölet tovább fűti a harcost. Kratos tevékenykedése alatt igencsak megnőtt a spártaiak győzelmi aránya... Egészen pontosan nem veszítettek egy árva csatát sem, mert Kratos látványosan az ő pártjukat fogja, sőt ha rosszul áll a csata, lemegy a földre és gigászi méreteivel szétrúgja mindenki seggét... Zeusznak, és a többi istennek ez nem tetszik, úgyhogy figyelmeztetik: Ha mégegy csatába beavatkozik, nem térhet vissza az Olimposzra. Kratos persze fittyet Athéné figyelmeztető szavaira, lemegy a Rodosziak ellen vívott csatába. Ekkor Zeusz elveszi isteni erejét, és azt a hatalmas Rodoszi Kolosszusnak adja át. Kratos persze magától is faszagyerek, szóval jól boldogul az óriási fenevaddal, ám be kell lássa, magától nem tudja legyőzni. Zeusz segítségét, és az olimposz kardjának hatlamát ajánlja neki, ha cserébe beleadja minden megmaradt erejét a kardba. Elfogadván az ajánlatot, legyőzi a kolosszust, azonban ekkor Zeusz is megjelenik, aki megmondja neki, hogy ha nem hajlandó engedelmeskedni neki, meg kell ölje. Na mindenki tippelhet, hogy vajon hősünk elfogadta-e az ajánlatot. Persze, hogy nem. Kratos meghal és az alvilágba kerül, itt pedig Gaia, a földanyaként elhíresült titán egy látomásban megjelenik neki. Gaia a segítségét ajánlja, és azt, hogy elvezeti őt a sors nővéreihez, akiknek segítségével megváltoztathatja saját sorsát. Így is történik, Kratos megöli a sors nővéreit (a további, a mitológia szerint halhatatlan karakterek után) és visszatérve a múltba, megküzd Zeusszal, és ezúttal már győzedelmeskedik felette. Azonban amikor megadná a végső döfést, Athené elé áll, és végül őt öli meg a nagy erejű olimposzi kard. Kratos ekkor irdatlan haragra gerjed, hisz Athené volt az utolsó kapocs, ami még valamennyire emberi mivoltához kötötte, és nem a pusztító énjéhez. Így hát megfogadja, ha minden olimposzi isten megtagadja bosszúját, mind meg fog halni. Kratos ismét használja a sors nővéreitől szerzett erejét, visszamegy a múltba, és megmenti a titánokat az istenek elleni nagy harcukból. Visszatérve a jelenbe, az ismét összefogó isteneket az a látvány fogadja, ahogy Kratos a titánok társaságában mássza meg az Olimposz hegyét, ezen szavak kíséretében: "ZEUSZ! A fiad visszatért! Elhozom magammal Olimposz vesztét!" Ez persze mind szép és jó, de van még valami, a szebb grafikán kívül, amivel többet tud mutatni a blu-ray lemezre préselt kollekció? Hát nem sokban... A sokak örömére szolgáló trófeák nem okoznak nagy kihívást, a második részből másfél nap alatt platinum trófeát szedtem össze, pedig az közismert, hogy én nem vagyok éppen trófea párti... Ennek ellenére a God of War Collection szavatossági ideje azért mindenképp kielégítő, hiszen két játékot is magában foglal. Két nem is akármilyen játékot. Ezek után, hogy mennyire érdemes megvenni a kollekciót, azt mindenki döntse el maga... Én nem fogom megvenni, nekem ez egy végigjátszásra elég volt, de azt azért hozzátenném, hogy ez csak azért van így, mert PS2-n én már rendelkezem mindkét epizóddal. Akinek akkor kimaradtak ezen mesterművek, itt az ideje, hogy pótolja. A következő megmonnya kábé másfél hónap múlva lesz a God of War III-ról. Amikor is mindennek pusztulnia kell. :)rolmanus 57. kobe PlayStation.Community tag
2010.02.01. 13:33:05
56. Onimushaman Senor
2010.02.01. 13:01:55
55. wooltur
2010.02.01. 10:46:27
54. Marcellinho
2010.01.31. 23:50:17
53. ps2true -A LEGNAGYOBB-
2010.01.31. 23:02:30
52. Sektor
2010.01.31. 23:01:02
51. zolika
2010.01.31. 22:41:48
50. Sephiroth
2010.01.31. 21:45:07
49. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 21:27:14
48. Sektor
2010.01.31. 21:18:03
47. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 21:12:22
46. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 20:58:08
45. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 20:36:24
44. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 20:35:11
43. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 20:32:53
42. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 20:31:29
41. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 20:30:46
40. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 20:28:59
39. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 20:28:38
38. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 20:26:46
37. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 20:21:36
36. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 20:20:57
35. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 20:19:48
34. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 20:18:06
33. kismajas
2010.01.31. 20:05:02
32. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 20:04:38
31. gabe83 PlayStation.Community tag
2010.01.31. 19:58:54
30. Sakamoto_14 A bölcs
2010.01.31. 19:31:30
29. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 19:26:57
28. Old_Raiden A megváltást váró ember!
2010.01.31. 19:26:18
27. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 19:19:19
26. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 18:26:42
25. MRenton1985 PlayStation.Community tag
2010.01.31. 18:17:48
24. karfiol PlayStation.Community tag
2010.01.31. 18:08:39
23. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 18:07:36
22. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 18:06:33
21. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 17:54:04
20. MRenton1985 PlayStation.Community tag
2010.01.31. 17:51:46
19. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 17:48:11
18. wooltur
2010.01.31. 17:47:22
17. rolmanus Önjelölt mindentudó
2010.01.31. 17:33:11
16. Onimushaman Senor
2010.01.31. 17:13:43
15. karfiol PlayStation.Community tag
2010.01.31. 17:13:42
14. wooltur
2010.01.31. 17:11:53
13. alucccard
2010.01.31. 17:11:47
12. Onimushaman Senor
2010.01.31. 16:46:34
11. karfiol PlayStation.Community tag
2010.01.31. 16:46:23
10. Reita PlayStation.Community tag
2010.01.31. 16:39:30
9. Onimushaman Senor
2010.01.31. 16:20:16
8. alucccard
2010.01.31. 16:13:37
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
PlayStation.Community Statisztika |
|---|