|
|
|---|
PlayStation.Community Blog ›› danny2008 |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Nosza, bekeményít a Nintendo?!"A Nintendo francia részlegétől szivárogtak ki belső használatra szánt részletek, amelyekből arra következtethetünk, hogy a játékosok mellett a filmrajongókra is gondolnak a cégnél.
Az angol nyelvű internetes lapok francia forrásra hivatkozva számoltak be a hírről, miszerint a Wii utódja Blu-ray meghajtóval érkezik majd valamikor jövőre. Egészen pontosan a Nintendo France egyik marketinges munkatársától származik az értesülés, ebből pedig többek között azt is megtudhatjuk, hogy 2010-ben világszerte mindenütt egyazon napon rajtol majd el az új konzol. A Wii 2 tehát beépített Blu-ray lejátszóval jelenik meg, ez pedig nemcsak az új formátumra támaszkodó kiadványok használatának céljából valósul meg, a cég ugyanis ezzel egy időben a kalózmásolatok terjedését is szeretné visszaszorítani, minimalizálni, nyilván az integrált másolásvédelmi funkciókra támaszkodva. A támogatott felbontások között a 720p és 1080p is megtalálható, ez pedig arra utal, hogy a nagyfelbontású alkotásokkal sem lesz gondunk, teljes méretben élvezhetjük majd azokat. A Nintendo ráadásul speciális akciót indít majd a megjelenéshez közel, amelynek keretében becserélhetjük a meglévő Wii készülékeket, hogy ily módon olcsóbban juthassunk a második generáció egy-egy példányához. A hivatalos debütálásra a forrás szerint valamikor 2010 harmadik negyedévében kerül majd sor, vagyis közel egy évünk van még felkészülni arra. A megjelenést minden régióban egyazon napra időzítik majd, ezt pedig hatalmas marketingkampány előzné meg, hogy kellőképp nagy felhajtást keltsenek az utód körül. A Wii eddigi sikerei révén arra számíthatunk, hogy a Nintendo ismét nagy sikert arat, ám ehhez nem ártana tudnunk, hogy egészen pontosan milyen technikai paraméterekkel érkezik a konzol. A fenti hír valódiságát természetesen minden további nélkül kétségbe vonhatjuk, ám az angol MaxConsole igencsak megbízható forrásként írja le a francia magazint, amely a korábbiakban számos, később valósnak bizonyuló mendemondával segítette ki őket. " forrás: sg.hu 26. wallace Dark Passenger
2009.11.04. 18:51:53
25. kobe PlayStation.Community tag
2009.11.04. 15:15:50
24. Zandrs
2009.11.04. 12:21:23
23. wallace Dark Passenger
2009.11.03. 21:35:42
22. danny2008
2009.11.03. 20:44:46
21. gyozo10
2009.11.03. 20:24:16
20. wallace Dark Passenger
2009.11.03. 20:16:11
19. danny2008
2009.11.03. 20:08:50
18. wallace Dark Passenger
2009.11.03. 20:02:36
17. danny2008
2009.11.03. 19:32:54
16. danny2008
2009.11.03. 19:30:34
15. amstel80 PlayStation.Community tag
2009.11.03. 19:29:53
14. danny2008
2009.11.03. 19:28:09
13. Matild
2009.11.03. 19:27:26
12. danny2008
2009.11.03. 19:26:26
11. amstel80 PlayStation.Community tag
2009.11.03. 19:23:25
10. DANTE
2009.11.03. 19:21:37
9. DANTE
2009.11.03. 19:20:12
8. Ricsi
2009.11.03. 19:06:36
7. wallace Dark Passenger
2009.11.03. 19:00:13
6. danny2008
2009.11.03. 18:10:01
5. tgabesz PlayStation.Community tag
2009.11.03. 18:05:51
4. roland31
2009.11.03. 18:05:08
3. Ricsi
2009.11.03. 17:47:13
2. Ricsi
2009.11.03. 17:46:34
1. Kyo Szerkesztő
2009.11.03. 17:46:01
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
PlayStation.Community Statisztika |
|---|